Jelenlegi hely
Mindez addig tartott, amíg egyszer a városi tanácstól – akkor már tanács volt – kijött egy ismerősöm, azzal, hogy a megyei tanács élelmiszeripari osztálya vezető könyvelőt keres, menjek oda dolgozni. Mondtam, hogy nem értek a könyveléshez. Majd beletanulsz – válaszolta. Mivel a mezőgazdasági bérlet eléggé keserves dolog volt, ráálltam. A következő mezőgazdasági szezont már nem kezdtem el, 1952 márciusában elszegődtem a Szarvasi Vágóhíd Vállalathoz. Albérletben laktam. Onnan is hazajártam Békéscsabára hetenként vagy kéthetenként, most is az volt a bázisom. Szarvason tanultam meg a könyvelés csínját-bínját, tanfolyamot is végeztem. Először alapfokút, majd képesített könyvelő tanfolyamot, végül mérlegképes könyvelői oklevelet szereztem, de azt már 1956 után.
Hiány volt szakemberekből, kultúra nélküli embereket tettek kulcspozíciókba, de mindenkit nem lehetett kicserélni, írástudatlanokkal megtölteni az államigazgatást és a vállalatokat. A munkát valakinek csinálni kellett, botcsinálta elvtársakkal nem lehetett létezni a sztálinista rendszerben sem. Tényleg autodidakta módon tanultam meg a számlarendet és az iparvállalatok könyvvitelét. Egy év múlva a centralizálás jegyében Békéscsaba székhellyel létrehozták a Békés Megyei Húsipari Vállalatot – a békéscsabai vágóhíd és a húsfeldolgozó összevonásával –, és engem szemeltek ki az egyesített vállalat főkönyvelőjének. Addigra már értettem a dolgom, mint számviteli szakembert választottak ki. Két év után azonban politikai okból elbocsátottak. A megyei húsipari vállalat vezetőjével – egy orosházi hentessel – megvoltam, ő a szakmai dolgokba nem szólt bele, az élelmiszeripari osztály vezetőjével viszont konfliktusom támadt. Egyszer behívtak a megyei tanácsra, és a nagy fluktuáció ürügyén megkaptam a felmondólevelet. A dolog háttere az volt, hogy kötelességszerűen jelentettem az igazgatónak, ha a számlázó hibásan számlázott, és abból kára származott a vállalatnak. Az igazgató ilyenkor általában megrótta a hibázót, az egyik könyvelőt viszont elküldte. Én nem javasoltam az elbocsátását, csak elmondtam, mi történt, hiszen az volt a dolgom. A primitívségüket mutatja, hogy a fluktuáció így szerepel a felmondólevélben: „fluktoráció”. Kimondottan politikai jellegű volt az eltávolításom. Később megtudtam, a Sütőipari Vállalat főkönyvelőjét tették a helyemre, akivel jól bevásároltak, mert részeges volt.
Próbáltam elhelyezkedni, de még le se telt a felmondási időm, amikor kijött a lakásomra a városi ipari osztály vezetőnője. Akkor alapították a Békéscsabai Kézműipari Vállalatot, kellett nekik egy vezető könyvelő, és hallhatta, hogy éppen akkor menesztettek. Egyéb híján igent mondtam, bár csak alacsonyabb fizetést tudtak adni, mivel a vállalat alacsonyabb kategóriában lévő, bedolgozó textilipari vállalat volt. Megint a nulláról kellett indulni, mint Szarvason, de volt már benne gyakorlatom, hogyan lehet a semmiből valamit csinálni. A vállalat súlypontilag az otthoni foglalkoztatást volt hivatva segíteni, a központi gárda az alapanyagról, az értékesítésről és a minőségi ellenőrzésről gondoskodott. Nagyrészt varrónők dolgoztak ott, de volt kötöttáru, paplanos és bőrös részleg is. Nyereséges vállalat volt. Még a forradalom idején is nyereséget produkált, mert a bedolgozók tudtak otthon dolgozni.
1968. július végén átkerültem a Posta Kísérleti Intézethez. A Laboratóriumi Felszerelések Gyára felkínálta, hogy órabért emelnek, maradjak, de én már elhatároztam, és különben is, az a munkakör megalázó volt számomra. A munkásokkal jól megvoltam, sőt azzal az adminisztrációs, anyaggazdálkodási részleggel is, akikkel dolgom volt. Ők tudták, hogy doktor vagyok, nem segédmunkás pályára készültem. Nem én voltam az egyetlen, a deklasszáltak csak ilyen munkákat kaptak, az idegen nyelveket ismerők esetleg fordítók lettek. Így kerültem én is be a Nemzetközi és Dokumentációs Csoporthoz. Főleg angolból és németből fordítottam műszaki szövegeket, hiszen ott elektromérnökök dolgoztak. Németből és angolból középfokú nyelvvizsgát szereztem, ez elvárás volt. Innen mentem nyugdíjba 1983-ban, és máig is jó viszonyban vagyok az intézettel. Számomra azilum volt ez a munkahely, itt nem ért politikai diszkrimináció. Annyi változás történt a munkámban, hogy évek múlva kellett nekik belső ellenőr, és akkor egy darabig a fordítás mellett elvégeztem a negyedévenkénti mérlegellenőrzést is. Aztán az lett a vége, hogy mivel az ellenőrzési vonalon növekedtek az igények, a fordítási munkám elmaradt, és csak belső ellenőr voltam. A nyugdíjba vonuláskor Kiváló Dolgozó Oklevéllel tüntettek ki, ami meglepett, nem számítottam rá. Az igazgató toleráns, humánus ember volt.