És ugyanezt a rossz döntést a magánéletben is megcsináltam. Ahogy benne volt a levegőben, hogy most jön a demokrácia meg a polgári világ, ahol az embernek cége van, ugyanúgy benne volt az is, hogy az ember családot alapít. Holott pontosan tudtam, hogy nem vagyok rá alkalmas. Föladtam az azt megelőző életformámat, pedig az akkori életemnek a fele már lezajlott abban a poligám életformában. Egy jól szituált cégvezetőnek van szép felesége, sok szép, kövér gyereke… És akkor az ember ezt megcsinálta, ahelyett, hogy gondolkozott volna rajta, hogy jól van-e ez így? Ez egy klasszikus, hagyományos család volt, balatoni nyaralással, amit gyűlölök. A karácsonyi ünnepségekkel, ami a totális ideológiai és nem tudom, milyen zűrzavarban volt, mert a kommunista szülők által állított karácsonyfa mellett égett a menóra. Én meg sosem akartam ilyen világot élni, mindig megvoltak a saját, önálló értékeim, meg megcsináltam a saját ünnepeimet. De a rossz döntés így hozza maga után az összes többi rossz döntést. Tizenévig éltünk együtt. Amikor ideköltöztem a Hajós utcába, akkor költözött ide Spilák Klára, és ez volt 94 őszén, és most van 2009. Szerintem 2004 nyarán ment el. Huszonöt éves szingli nőt alakít azóta is. Nyolc éve szinkronizálja a Szex és New Yorkban a főhősnőt, és beleszeretett ebbe a szerepbe. Úgy érezte, hogy ez kimaradt az életéből, és gyorsan be kell pótolnia, amíg van rá módja. Ha lett volna egy pasi, akkor attól vissza lehet szerezni egy nőt. De a Szex és New York státusfilmtől nem lehet visszaszerezni egy nőt, mert nincs is értelme.

És egy nagyon fontos kapcsolatom lett ott, Clark Ágival, akivel itthon egyetlenegy alkalommal találkoztam, merthogy ő akkor Csalog Zsoltnak volt a felesége, és Erdély Miki temetéséről jöttünk le. Aztán soha többet nem találkoztam vele, de mielőtt elmentem, kaptam millió telefonszámot meg címet, hogy kiket keressek meg. És senkit nem kerestem meg, csak őt. Nem tudom, miért. Ráérzésből. És talán azért, mert Mityu is ismerte, és az első héten én Mityuval voltam a városban. És fölmentünk hozzá – ez volt mondjuk a második hétvége, amit New Yorkban töltöttem –, ittunk, dohányoztunk, beszélgettünk, és az Ági – amikor Mityu kiment a mosdóba – megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lemenni a countryba, a tanyára egy hétvégén? Igent mondtam. De nyilvánvaló volt, hogy csak engem akar hívni. A következő hétvégén lementünk. Beültünk péntek este az autóba, nem tudom én, hány órakor, és akkor azt mondta, hogy: „Na, mesélj magadról!” És akkor én elkezdtem, és amikor bekanyarodtunk a tanyára – de én nem tudtam, hogy hova megyünk –, akkor ott tartottam, hogy „…és két héttel ezelőtt leszállt velem a gép New Yorkban”. És akkor hajnalig folytattuk a beszélgetést, és olyan volt, mintha mindig így lett volna. Iszonyúan egymásra találtunk. Aztán a kedvesem lett. Olyannyira, hogy mind a ketten azzal feküdtünk le külön-külön, hogy miért nem is együtt fekszünk le? Merthogy annyira egyértelmű volt, hogy ez így van kitalálva. Világraszóló szerelem volt. Két évig tartott. És egy nagyon jó barátság lett belőle.

Még együtt éltünk, de már két lakást építettünk, azzal, hogy az egyik Katáé, a másik meg az enyém, merthogy én mindenfelé éltem, másutt is. Két éjszakát töltöttem Adyligeten, a többit meg más nőknél. Párhuzamosan sok nőnél. A négy volt az ideális, az tökéletesen működik. Ugye, a hetvenes–nyolcvanas évek elejét írtuk, és a nők között is nagyon sok olyan volt, aki független életet akart élni, ámde nem akart teljesen egyedül lenni. És ebbe belefért az is, hogy osztozni kell más nőkkel. Legalábbis tűrték, ha nem is örültek, de Kata – biztosan tudom – nem örült neki, de soha nem lehetett illúziója, hogy ez nem így lesz. Karácsonykor én legalább három-négy helyen faragtam be a fenyőfát a talpába, mert én voltam „a férfi”, aki kéznél volt. De a lányokról is tudom, vagy asszonyokról is tudom, hogy kinek volt mellettem párhuzamosan másik két vagy három kapcsolata.               

Az egyetemre, Lágymányosra, villamossal jártam: itt, a villamoson találkoztam Annával és Andrissal, ők a képzőművészeti főiskolára mentek. Andrist – Rác Andrást – még Kolozsvárról ismertem, barátom volt. Annát, aki később a feleségem lett, most ismertem meg, Andris mutatta be. Anna még a háború előtt gyakran lejárt Kolozsvárra a baráti családokhoz, többek között Szegő Júliához, ott találkozott Andrissal, onnan ismerték egymást. Adris apja sebész főorvos Kolozsváron, és valamikor 40-ben fölment a budapesti zsidó kórházba dolgozni. Úgyhogy Andris Pesten élt, mozaikművész lett, nemrég halt meg. Anna rövid ideig Pilinszky Jancsi felesége volt. Most erről a periódusról, ami legszigorúbban magánügy, és nem ad semmit se Jancsi, se Anna képéhez, sem én, sem ő nem fogunk beszélni. De most előreszaladtam, mert amikor találkoztunk, akkor még nem volt a felesége.

Tehát odakerültem a hűtőiparhoz könyvelőnek ’55. január elején, ahol megismerkedtem a férjemmel, aki természetesen nagyon helyes fiú volt. Tervstatisztikus volt, a Tervosztályt vezette.

Közben találkoztam egy kanadai kislánnyal, aki életem legnagyobb szerelme lett. A hetvenes évek elején már 33-34 éves voltam, megkérdeztem egyszer tőle félig viccből, a 19 éves fiatal lánytól, hogy ha elmennék egy szigetre, eljönne-e velem.  Ez egy tipikus őrült dolog volt. Azt gondoltam, azt fogja mondani, hogy menjek a fenébe, mit képzelek, tizenöt év volt közöttünk, és akkor még le is tagadtam belőle egy pár évet. Azt kérdezte, hova akarok menni? Krétára, mondtam. Nincs itt elég sziget Kanadában? – kérdezte. Mondtam, hogy elég sziget éppen van, csak nincs elég meleg. ’72 nyár elején jöttünk át Európába, és akkor másfél-két évig Európában éltünk. Először Magyarországon töltöttünk el egy hónapot, mert az édesanyám még mindig itt élt, utána elmentünk Görögországba, ami egy nagyon komoly élettapasztalat volt nekem. 1972-ben elutaztunk Krétára, egy kis faluba, ahol végre megnyugodtam. ’72 tavaszán jött ki a Római Klub első nagy környezetszennyeződéssel és olajproblémákkal kapcsolatos jelentése, ami engem nagyon befolyásolt. Elhatároztam, hogy én is fogok írni valamit, amiben az összes tapasztalatomat leírom, mert akkor már voltam Magyarországon, voltam egy világháborúban, voltam egy grófi kastélyban, voltam menekült, voltam Kanadában és az Egyesült Államokban, tehát elég sok helyen megfordultam, figyeltem az emberek viselkedését, és úgy gondoltam, hogy a tapasztalataimat nekem is le kellene írni. Ebből lett az a mai napig ki nem adott kézirat, aminek a címe „A túlélés forradalma”, angolul „Revolution of Survival”. Nekem ez nagy dolog volt, egy komoly tanulmány, amit másfél évig írogattam a barátnőm segítségével, és azok a témakörök vannak benne, amelyekkel a mai napig foglalkozom. A Nádasdy Alapítvány alapfilozófiáját később erre építettem. A környezet védelmét, az életet, a társadalmat, az emberek saját személyes életét, viselkedését nem lehet csak elemeiben vizsgálni, hanem összességében kell. Így alakult ki bennem a Föld és az emberiség jövőjéről való holisztikus szemlélet.  Ez a húsz hónap, amit Krétán, egy pici faluban, egy parasztházban töltöttem az élettársammal, életem egyik legédesebb szakasza volt.

1965-ben feleségül vettem azt a hölgyet, akivel a forradalom után találkoztam a bécsújhelyi lágerben, három vagy négy évig voltunk házasok. Szerelmi házasság volt. A feleségem a kanadai CBS televíziónak dolgozott, és a kanadai televízió okosan elhatározta, hogy a magyar forradalom tizedik évfordulóján Magyarországra küldenek egy stábot és forgatnak egy dokumentumfilmet, amit aztán összevágnak az ’56-os filmhíradókkal. Ez nagyon jól is sikerült, csak az a baj, hogy a házasságomnak emiatt lett vége. A feleségem a film szereplője lett, aki a helyszínen meséli, hogy mi történt ’56-ban, ezt illusztrálták az egykori felvételekkel. Három vagy négy hétig filmeztek Magyarországon, eközben a feleségem félrelépett, amit én nem tudtam megbocsátani. A kanadai producerrel lett viszonya Magyarországon, én meg közben Kanadában voltam. Így ez a házasság nem sikerült, kellemetlen vége lett, ezért leléptem, visszamentem Montrealba.