Aztán véletlenül újból összeakadtam Fricivel. Hetekig csavarogtunk, egészen Finale Liguréig jutottunk el. Ez volt a neve a falunak, ahol azt mondtam, hogy innen tovább egy tapodtat se. Már tízedik napja, hogy nem ettünk, az utcán élünk, a szemétből turkálunk. Azt javasoltam, menjünk be a rendőrségre, mondjuk azt, hogy csavargó gazemberek vagyunk, minimum bezárnak egy-két éjszakára a börtönbe. Ott enni adnak, ágy van, meleg van, milyen jó lesz! De nem sikerült. Minden erőfeszítésünk ellenére nem akartak bennünket letartóztatni. Végül kitaláltuk, hogy felülünk egy vonatra, visszafelé, Rómának, akkor úgyis lebukunk, mert jegyünk nincs. Következésképpen bevisznek a börtönbe, milyen jó lesz! Föl is ültünk a vonatra, de ott is hiába. Az első ellenőr kinevetett bennünket, a másik meg egyszerűen ott akart hagyni, amikor erősködtünk, hogy vigyen már be a rendőrségre. Úgyhogy Genovában Fricivel kétoldalt megfogtuk a két karját, és bevittük az állomási rendőrségre, ahol a csendőrök kinevettek. Végül addig erősködtünk, hogy márpedig mi mindenképpen börtönbe akarunk menni, míg az egyik csendőr adott egy címet. Ez a prefektúra volt, ahol mindenféle ügyeket intéztek, a lopott kocsitól kezdve a betörésen keresztül a hajléktalanságig. Zavaros volt minden. Ha valaki nem eszik két hétig, akkor már minden zavaros a fejében. A lényeg az, hogy a végén kaptunk két ingyen vonatjegyet Latináig.