Segédmunkás. 1950–1955 között antikommunista röplapok terjesztéséért börtönben volt. A forradalom alatt a XX. kerületi rendőrkapitányság politikai nyomozócsoportjának vezetője. 1959-ben tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. 1969-ben szabadult.
Jelenlegi hely
Gépíró, szövegszerkesztő. 1982-től a demokratikus ellenzék kiadványait gépelte.
Zenész, műszerész. Az ipari iskola elvégzése után az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriumában dolgozott. 1955-ben katonai szolgálati idejének letöltésére az Államvédelmi Hatósághoz sorozták be, 1956 októberében egységét kirendelték a Rádió védelmére. A forradalmat követően orvosi okból kifolyólag leszerelték. 1960-ban hivatásos zenész lett, 1966-ban saját zenekart alapított a testvérével, sokszor léptek fel külföldön is. Az aktív zenélést 2002-ig folytatta.
Mezőgazdasági mérnök. Iskolatársaival 1957. január 19-én Andaunál lépték át a határt. 1958-ban a Kammer am Atterse-i magyar gimnáziumban érettségizett. A Bécsi Egyetem orvos szakára járt, majd átiratkozott az agrármérnöki képzésre. 1969-ben diplomázott. A seibersdorfi kutató intézetben dolgozott, a magyarországi partnerekkel szoros együttműködést alakított ki.
Közgazdász. 1953-tól a Külkereskedelmi Minisztérium munkatársa, külképviseleti vezető Olaszországban és Törökországban, 1975-től miniszterhelyettes, majd államtitkár. 1968-1975 között a Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója.
filozófiai szakíró, szerkesztő. Erdélyi illegális kommunista, 1946-ban a Román Kommunista Párt apparátusának munkatársa volt. A kolozsvári Bolyai Egyetem elvégzése után 1985-ig ? nyugdíjazásáig ? ugyanitt filozófiatörténetet tanított, a filozófiai tudományok kandidátusa. Az 50-es években részt vett a Korunk újraindításában, majd 1957-ben tagja lett a folyóirat új folyama szerkesztőségének is. 1963 és 1980 között a folyóirat külső munkatársa volt. 1988-ban települt át Magyarországra, 1989-től a budapesti ELTE Szociológiai Intézetének címzetes egyetemi tanára volt.
pedikűrös Győrött. Tóth István lánya. Tóth István, dr. ((1919-1999). Jogász. 1945-től a győri városházán, 1951-től a megyei tanácsnál dolgozott. 1956-ban a megyei tanács munkástanácsának elnökévé választották. 1957-ben 12 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-as szabadulása után különböző vállalatoknál beruházási, majd 1976-tól jogi előadóként dolgozott. [GY]
Jogász. 1945-től a győri városházán, 1951-től a megyei tanácsnál dolgozott. 1956-ban a megyei tanács munkástanácsának elnökévé választották. 1957-ben 12 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-as szabadulása után különböző vállalatoknál beruházási, majd 1976-tól jogi előadóként dolgozott.
Elméleti matematikus, filozófus, művelődéstörténész, egyetemi tanár. Az 1950-es években a bukaresti egyetemen tanított. 1969-ben Németországba emigrált, és a regensburgi egyetemen a tudományfilozófiai tanszék vezetését bízták rá. [T]
Vegyésztechnikus. 1954-től a Pálma, illetve a Taurus Gumigyárban vegyész, főmérnök, majd gyáregységvezető, 1973-tól vezérigazgató-helyettes.