Jelenlegi hely

Státusz: 
anyagi körülmények
 

Végig kaptam ösztöndíjat, a svájci állam nagyon nagyvonalú volt, hiszen eléggé megnyújtottam a tanulmányaimat. 56-ban nyílt egy iroda, külön a magyar diákok ösztöndíjazására. Tulajdonképpen nagyon lezseren kezelték az ösztöndíj megítélését, nem kértek bizonyítványokat az embertől, mindenkire rábízták a tempót. Arra az időre is kaptam ösztöndíjat, amíg külföldön voltam, Párizsban és Argentínában is, mert azt is a tanulmányaimhoz számították. Az egyetemi társaim is eltöltöttek legalább egy szemesztert francia nyelvterületen. Az ösztöndíj nagyon szerény volt, körülbelül hatodrésze lehetett a kezdő pedagógusi fizetésnek, csak a létminimumot biztosította. Én többször hozzákerestem ilyen-olyan munkákkal, az megengedett volt.
anyagi körülmények
 

Minket az első perctől segítettek. Tamás és én állami ösztöndíjat kaptunk, amíg egyetemre jártunk, Gyurka, az öcsém anonim ösztöndíjat. Soha nem tudta meg, hogy ki finanszírozta a tanulását az érettségiig, az illető nem akarta felfedni magát. Édesanyám keresett, szerényen, de meg tudtunk élni. Összeraktuk a pénzünket, abból fizettük közösen a lakbért és az élelmezést. A lakás bebútorozásánál egy karitatív szervezet segített, kaptunk ágyakat, asztalt, székeket és ágyneműt is. Az egyetemet el lehetett végezni, ha az ember szünidőben kiegészítette az ösztöndíját egy kis keresettel. Én is dolgoztam például az egyetemi könyvtárban, meg más helyen is.
anyagi körülmények
 

Az maradt meg bennem erős emlékként, hogy édesanyámnak nagyon nehéz élete volt a háború után. Például a gázellátás állandóan akadozott, évekig csak éjjel lehetett főzni, mert nappal nem jött a gáz. A mosást meg az nehezítette, hogy lábasonként kellett melegíteni a vizet a konyhában, és fel kellett hordani egy emelettel feljebb, a fürdőszobába. Azonkívül a vásárlás is nehéz ügy volt az állandó áruhiány miatt. Mindig lesni kellett, hogy mikor érkezik valami az üzletbe. Szerényen éltünk anyagilag. Éhezni soha nem éheztünk, de szerényen éltünk. Vacsorára sokszor csak két krumpli és egy karika felvágott jutott mindenkinek. Sajnos ez sok vitára is alkalmat adott, mert édesapám elégedetlenkedett, édesanyám meg mentegetőzött, hogy abból a kevés pénzből ő nem tud mást előteremteni. Ezek az étkezés körüli veszekedések rossz emlékként maradtak meg bennem. Arra is emlékszem, hogy mivel a gimnázium messze volt, villamossal kellett menni, és kínosnak éreztem elkérni az édesapámtól a 2 forint 70 fillért a villamosbérletre. Pontosan emlékszem, annak idején ennyibe került egy heti bérlet. Iszonyatos nyomás alá kerültem, szorongtam minden pénteken vagy szombaton, amikor el kellett kérnem apámtól a pénzt, úgy éreztem, hogy túl sok. Édesanyám állandóan ügyeskedett, zálogházba is járt. Egész sor zálogházi cédulája volt, hol beadott, hol kiváltott valamit. De például kiügyeskedte azt is, hogy mind a hárman tanuljunk zenét, a bátyám dzsesszzongorát tanult, az öcsém meg én klasszikus zongorát. Volt otthon zongoránk, és az iskolába jártunk zongoraórára, ezért nem lehetett túl magas a tandíj. Nagyon becsülöm, hogy édesanyám annyira forszírozta, hogy ehhez hozzájussunk. Ő nem tanult zenét, de a gyerekeinek megadta a lehetőségét. Viszont évekig nem jártunk üdülni. Egyszer el tudtam menni egy hétre a Balatonra barátokkal, a barátnőm családjának a kis hétvégi házába. Nagy esemény volt, mert különben évekig ki se mozdultunk a városból.
anyagi körülmények
 

1945 szeptemberében ért haza az uram, az amerikai fogságból, és októberben Ákos, a húgom vőlegénye a francia fogságból. Mindig szidta a francia vöröskeresztes nőket, akik leköpték őket, merthogy magyarok, vagyis fasiszták. Ő elég nyomorult állapotban ért haza, majd novemberben összeházasodtak a húgommal. Akkor már heten lettünk: édesanya, édesapa, a két házaspár és Gyöngyvér. 46-ban megszületett Máriáék lánya és a mi fiunk, akkor már két csecsemő is volt a lakásban. Kilencen laktunk a háromszoba-hallos, személyzeti szobás (cselédszobás – így mondtuk akkor) lakásban. A szüleim még éltek, övék volt a lakás. Mi négyen voltunk, a húgomék először hárman, majd 52-ben megszületett a fiuk, de akkor apám már nem élt. Minden családnak jutott egy szoba, és az elég nagyméretű hallt közösen használtuk. Időnként a létszám tízre emelkedett, amikor például a már említett Benke Laci Recsk után néhány hónapig nálunk lakott, mert egy óbudai gyárban kapott munkát, vagy amikor édesanya nővére szorult rá rövid ideig, hogy odaköltözzön, egy ideig pedig alkalmazottunk is volt, amikor Árpád és a húgom kislánya, Emőke kicsi volt. A bejáró segítségünk Erzsi néni volt, egy népviseletben járó palóc asszony. Valahogy idekeveredett Pestre, és itt ragadt. Nagyon szorgosan dolgozott. Akkor teknőben, kézzel kellett mosni, a padláson teregetett, és eljött vasalni is. Aztán jött egy időszak, amikor már erre sem jutott pénz, közben Erzsi néni is úgy gondolta, hogy visszamegy Gyarmatra.
anyagi körülmények
 

Visszatérve 45-re: megvolt a kissé leromlott, de nagy lakás a Krisztina körúton, a miliő, a bútorok – csak az egzisztencia tűnt el alóla. Kissé konfúz, az élet praktikumát igazában meg nem tapasztalt anyám ott küszködik ebben a helyzetben. Hogy példával éljek: anyám főztjénél rosszabbat ki sem lehetett volna találni, gyakorta a Tölgyfa étterem konyhájáról ételhordóban hoztuk a rossz főzelékes, olcsó ételeket. Mindig szegények voltunk, örökölt ruhákban jártunk, spórolni kellett. Ha nem volt semmi pénz, anyám becsapott valamit a zálogházba. Fiatal asszony volt, negyven körül járt. Jártak hozzá udvarolni, egy doktorra is emlékszem. Meg a tanítványai között is voltak fiatal férfiak. Angolórákat adott. Tervezte, hogy oroszul tanul, tán el is kezdte. Aztán nem lett a dologból semmi. Sejtette, hogy az angol gyanús lesz. Meg azt gondolta, ha megtanul oroszul, akkor állást kap. Mert – pláne angol, német szakkal – állást azért nem kaphatott, mivel egy horthysta tisztnek volt az özvegye. A mi gyerekkorunkban hangsúlya volt annak a kifejezésnek, hogy „állásom van”, benne van a szóképben is, hogy akkor az illető meg tud „állni”. Aki ilyen szabadúszó, az roppant kiszolgáltatott. Anyám sokszor ment a „zaciba”. Láttam, nézegette a zálogházi cédulákat, mikor jár le az ezüsttálca, az azsúrozott terítő vagy egy-egy bross határideje. Ez persze nem a nincstelenség, de egy életforma fenntartásához korántsem elég.
anyagi körülmények
 

A Nagymező utcai lakás nagyon megfelelő volt, elég sokáig laktunk itt. Még a nagybácsim is nálunk lakott egy darabig, mert a nagyszüleimnek nem volt valami jó lakása. Anyukám imádta az öccsét, és ott lakott egy kicsit nálunk. Volt egy kis különszobája. Később, azt hiszem, ki is adták anyámék. Mi ott laktunk 1929-ig. Közben a nagybácsim ügyvéd lett és egy irodát akart nyitni, és mivel nagyon összetartó család voltunk, az anyám úgy gondolta, hogy összeköltözik a nagyszülőkkel meg ezzel a nagybácsival, hogy ő ott az irodáját meg tudja nyitni ebben a nagyobb lakásban, és ezzel majd támogatja az öccsét. Egy gyönyörű hatszobás lakást vettünk ki a mai Bajcsy-Zsilinszky úton, ezt akkor Vilmos császár útnak hívták. Elég sokan voltunk, de mégis egy nagy, hatszobás lakás volt, pontosan az Alkotmány utcával szemben, és ránéztünk a Parlamentre. Ott laktak a nagyszüleim, anyám húga meg az ügyvéd nagybácsi, aki egy irodát is nyitott, két bejárat volt, és mi négyen. Ki volt használva a lakás. A mamám ott főzött mindenkire, azért nem tanított. Az egész család imádott hozzánk járni, mert anyám remek háziasszony volt, és jöttek az unokatestvéreim is. Volt ugyan cseléd, de bentlakó nem volt nálunk soha, csak bejáró. Nagyon jó élet volt, az én gyerekkorom nagyon derűs volt. Aztán valamely oknál fogva elköltöztünk a Hajós utcába. Még ott is együtt laktunk mind. Nagyon összetartó család voltunk, ez akkoriban szokott dolog volt azokban a családokban, ahol a férfiakat taníttatták. 1934-ben mi elköltöztünk az Izabella utcába, közel az iskolához.
anyagi körülmények
 

Édesanyámék, mikor összeházasodtak, ez az állandóan emlegetett nagynéni és nagybácsi Óbudán lakott és ott mellettük volt egy kis lakás. Anyámék odaköltöztek, és 1921-ben megszületett a testvérem, akit Hegedűs Évának hívtak. Nagy boldogság volt, a nagynénémék is örültek. A nagybácsim egy München melletti családból származott, fantasztikus férfi volt, akár egy gróf, úgy nézett ki. Megszületett a nővérem ebbe az elég vacak lakásba, mert úgy tudom, hogy a szegény Évike vesebántalmaktól szenvedett pici korában, mert vizes volt a lakás ott Óbudán. Mikor apám elhelyezkedett a Hitelbankban, akkor nagyon jól kezdett keresni, és anyám is tanított. Akkor ez a lakás már nem volt megfelelő, de volt pénzünk (lelépést kellett akkor is fizetni), és valamikor 1925-ben a Nagymező utcában vettek egy háromszobás lakást. 
anyagi körülmények
 

Engem nem érdekel a vagyon, ma sem vagyok anyagias. Sőt, nem érzem a pénz értékét. Ennek lehet történelmi háttere is, mert ha végignézem a Nádasdy család történetét, látom, hogy hányszor vesztették el a gazdagságukból eredő javakat, és valahogy bennem nincs meg a szerzés öröme. Láttam, hogy mi történt a szüleimmel, és azt is, hogy mi történt ’56-ban, egy gatyában mentem ki Magyarországról. De hát ez most kit érdekel? Nem vagyok egy gyűjtögető típus, csak a rajzaimat gyűjtögetem. A feleségemmel, Andreával azért volt egy házunk, amit nagy nehezen megvettünk, de az is az ő kezdeményezése volt. Ha mindenki annyira érzékelné, mint én, hogy a pénz mennyire nem fontos, akkor szerintem egész jó lenne a világ.
anyagi körülmények
 

Nem emlékszem, hogy akkoriban édesanyám dolgozott volna, de emlékszem, hogy volt neki egy fekete, régi stílusú vasdoboza. Ebben olyan dolgok voltak, amiket a Nádasdy család vagyonából valahogy eldugott, és abból árulgatott dolgokat. Ezüstkészletekre emlékszem, amit véletlenül nem loptak el a háború alatt. Édesanyám időnként elővarázsolt egy-egy gyémántgyűrűt a családi ékszerek közül, ezekből éltünk egy darabig. Valahogy túléltük az első egy-két évet. Volt egy kis lakásunk a Bernáth Géza (ma Hollósy Simon) utcában, ami a Böszörményi útról nyílik. Édesanyám olyan ember volt, aki a jég hátán is megélt, és kiügyeskedte azt a kis lakást. Két nagybátyám volt, akik azért segítettek, különösen Jankovich Miklós, aki a gyámom is volt.
anyagi körülmények
 

A családban a legidősebb fiú örökölte a hitbizományban meghatározott birtokot, hogy ne lehessen elidegeníteni a vagyont, de a kötelezettség nem vonatkozott a fiatalabb családtagok kizárására. Így apám is ajándékozhatott két öccsének kis birtokot vagy házat. Apám demokratikusan gondolkodott, szóval van honnan örökölnöm ezeket az elképzeléseimet. Nem volt földbirtokos a régi értelemben és nem kapitalista a mai értelemben, hanem egy olyan ember, aki érezte, hogy embertársaival szemben felelőssége van.

Oldalak