Jelenlegi hely
Énnekem személy szerint tulajdonképpen semmit nem jelentett a kárpótlás. Pontosabban semmi személyes előnyt nem jelentett a kárpótlás. Egyrészt nem vettem igénybe azt a kárpótlási lehetőséget, amit igénybe vehettem volna még a szülői örökségből. Csak azt használtam ki, ami rám esett. Az egyetlen – akkor, abban az időben ilyen naiv és romantikus ember lévén –, az egyetlen vágyam az volt, hogy abból a földből kapjak vissza valamit, amit az apám művelt egész élete során. De ez nem sikerült. |
|
|
|
|
|
|
A kárpótlásról kényelmetlen beszélni. De én kimondom, ez is felháborító. Nagyon jól tudjuk, mit jelenthetett akár egy napot is eltölteni ezeknek a börtönében. Csak egy kihallgatásra is elmenni. A börtönbe zártaknak viszont megvolt a lehetősége rá, hogy ki imádkozva, ki szentségelve, ki megtörve, ki dacosan mindennap úgy fekhetett le, ha tizenöt évet érzett is a vállán, hogy akkor is kibírjuk, akkor is vége lesz. Ezt egyedül azok nem mondhatták, akiket egy hajnalon bitóra húztak. |
Nem kértem a rehabilitásomat, mert tudtam, hogy úgyis sor kerül rá, meg is történt. Nem kezdeményeztem egyéni kártalanítást sem, de amikor megszületett a törvény, beadtam én is a kérelmet, és most életjáradékot kapok. Szintén a rendszerváltással jött, Antall Józsefnek köszönhetően, hogy a papok számára állami nyugdíjat biztosítanak. Ez nagyon jelentős dolog. Alapvető, hogy ne nyomorogjanak a nyugdíjba kerülő papok. A nyugdíj és az életjáradék biztos alapja a megélhetésemnek. |
|
Most jelent meg egy tanulmányom a sárospataki templom főoltáráról. A muzeális gyűjtemény igazgatása is művészettörténészi feladat. Arra nincs hivatásom, hogy hetente negyven órát töltsek levéltárban Budapesten, vagy éppen Bécsben. Nekem fontosabb, hogy azokat a feladatokat oldjam meg, amelyeket itt hoz a mindennapi élet, vagy olyat válasszak, amit itt is meg tudok csinálni. A Kráter peremén című könyvem három kiadást ért meg, most a negyediket készítem elő. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Én mindig is tiltakoztam az ellen, hogy engem elmebetegnek nyilvánítottak. Amikor éhségsztrájkoltam, és voltak ezek a brutális beavatkozások, ennek híre ment, akkor jött el 82-ben egy svájci pszichiáter professzor, Charles Durand, és meglátogatott engem. 1983-ban volt a pszichiátriai világkongresszus Bécsben. |
Mondtam, hogy alkotás-orientáltságú vagyok. A miskolci egyetemmel végig nagyon jó volt a kapcsolatom, és ennek révén 1987. november 7-én elnyertem a műszaki doktori címet is. Disszertációt kellett beadni, és ennek megfelelve megkaptam a műszaki egyetemi doktori címet. Később pedig, amikor kezdődött a változás – ez még a Németh-kormány korszaka alatt volt és Glatz Ferenc idejében –, az egyetemhez fordultam 56-os múltammal kapcsolatban. |
|
1992-ben jelent meg a kárpótlási törvény. Az egyik az elkobzott, államosított vagyonokra vonatkozott, a másik pedig a politikai üldözöttek kárpótlási törvénye volt. Én mindenképpen rehabilitáltatni szerettem volna magam. A törvény kárpótolandónak rendeli el a szabadságvesztés büntetését, a moszkvai birodalom kényszermunkatáboraiban eltöltött időt és a pszichiátriai visszaélést is. Mind a három vonatkozott rám. A kényszermunkatáborban eltöltött időről volt igazolásom. |
|
Édesapa győri ítéletében szerepelt három rendbeli gyilkosságra való felbujtás, amit Pesten, másodfokon elvetettek, de mi azt nem tudtuk. Bár ha tudjuk, akkor sem számított volna, mert mint később kiderült, másodfokon az ítéletébe betették a hazaárulást, amire szintén nem vonatkozott a közkegyelem. 1988. november 23-án írtuk az első kérelmet az igazságügyi miniszternek édesapa ügyének kivizsgálására. Édesanyámmal szerkesztettük meg, ő is és a bátyám is aláírta. |
|
Aztán írtam egy levelet az Igazságügyi Minisztériumba, azt dr. Borics Gyula államtitkár kapta meg. Úgy indítottam, hogy a legutóbbi levelemre egyenes választ nem kaptam öntől. Nem mondhatom, hogy nem reagáltak a megkeresésre, de csak a TIB-en keresztül. Feltételezve, hogy ismerik az ominózus levelet, a lassan tengerikígyóhoz hasonlatos ügyintézést rövidítendő, közvetlenül önöknek válaszolok. |
Énrólam a városban itt édeskeveset tudtak. Én nem dicsekedtem a múltammal, ’56-tal se, pedig lehetett volna, én az utolsó napig ott voltam ’56-ban is, de én erről nem írtam. Én ismerem a világot meg a népek gondolkodásmódját is, én ismerem annyira, hogy semmit nem vártam a rendszerváltástól. Semmit. Az nekem belülről elégtétel volt, de nem nagyon zavart, akkor már nem zavart. |
|
A tanítványaimmal, részben a saját osztályommal, részben a két évvel idősebbekkel ötévente találkozom. Az első érettségi találkozón beszámoltam róla, hogyan zajlott le az addig eltelt öt évem. Én voltam annak az érettségi találkozónak az egyik fénypontja. Az osztályfőnökük voltam, de amikor érettségiztek, addigra engem már letartóztattak. Rajtam kívül egy tanárt sem hívnak meg, engem viszont mindig megtisztelnek ezzel. |
|
|
|
|
És a másik az, hogy visszakaptuk a földünk egy részét, aminek úgy örültünk, hogy úgy táncoltunk, úgy ugráltunk a földön, mikor kimentünk, hogy azt elmondani nem lehet, hogy milyen boldogok voltunk. A kárpótláskor a föld értékét kaptuk mi vissza, de azt az értéket be lehetett váltani vagy pénzbe, vagy földbe. És mi a földet akartuk. 190.000 forintot kaptunk vissza, és ezt aranykoronába be lehetett váltani, illetve hát lehetett igényelni a földet. |
|
|
|
|
|
89 kora tavaszán, február körül, értesítettek, hogy menjek le Nyíregyházára, mert talán meg tudjuk találni édesapám sírját. Hát az megint borzasztó időszak volt, míg kerestük, hogy hol lehet. Ugye a temetői nyilvántartásban ilyesmi nincs feltűntetve, csak körülbelül. Ugye akkor már beszédesebbek lettek az emberek, aki körülbelül tudta, tudott valamit hallomásból, mind mondott valamit. |
|