Jelenlegi hely
 |
 |
 |
1959–60 fordulóján zajlott le az általános termelőszövetkezetesedés. A legforróbb napokban éppen Újkígyóson tartózkodtam, méghozzá Abody Bélával. Abody Bélának akkoriban a békéscsabai színházban egy színdarabját mutatták be, mondtam, jöjjön el Újkígyósra is, annál inkább, mert nálunk éppen disznóvágás lesz. Olyan forró pillanatokat ritkán éltem át, mint amilyeneket a tsz-szervezés kellős közepén átéltünk. Az egész falu forrongott, berúgtak, sírtak, nevettek. |
|
Apám parasztpárti politikus volt. Miután 48-ban a pártot fölszámolták, átlépett a kommunista pártba. És akkor elküldték a mezőgazdasági főiskolára. A szegedi tanácsnál volt a mezőgazdasági osztály vezetője. És mindenféle egyéb politikai karrier is kinézett volna, amihez viszont el kellett volna végeznie a marxista egyetemet. Tanácselnök-helyettes is volt, de nem lehetett tanácselnök, mert ahhoz már kellett volna ez a papír. |
A szüleim természetesnek tartották, hogy a két nővérem után engem sem fognak fölvenni. Nyugtattak, mert nagyon kétségbe voltam esve. Felemlegettük a mamámmal az álmainkat, de addigra már föld sem volt. Tulajdonképpen nem elvették, hanem mindig előírták, mit kell vetni. Olyan dolgokat, amire ez a föld nem volt alkalmas. |
Minden energiám arra irányult, hogy egzisztenciát teremtsek magamnak és a családnak. Akkor már megszületett a fiam, és szerettünk volna egy kicsit jobban élni. Sokat dolgoztam ezért, fizikailag is, meg szellemileg is. De ennek ellenére sajnos lépésről lépésre közeledtünk a végkifejlethez, már legalábbis ennek a felvonásnak a végkifejletéhez, hogy el kell hagyni addigi életformánkat. A raktárt átkutatták, a pincét átkutatták. Nagyon sok kellemetlenkedésben volt részem. |
Az ötvenes években pedig elvették nagyapámtól a földet, elvették a házát melléképületekkel, jószággal, mindennel a világon. A háza Nyíregyházán az Alsósima út 14. szám alatt volt, de Kálmánházához közelebb van sokkal, három kilométerre körülbelül. Egy téesz tulajdonába került a földünk, a házunkat magtárnak, szerszámraktárnak használták. A melléképületeket lebontották, a szőlőt, a gyümölcsöst kiirtották. Mi ott éltünk körülbelül 53-ig. |
 |
 |
A szüleim 1953-ig gazdálkodtak, amikorra már én is majdnem végeztem. Akkor kezdődött a téeszesítés, és édesapám bement a dombóvári állami gazdaságba takarmányügyi előadónak. Dombóváron volt egy családi házuk, és oda költöztek. Nem volt végcélja, hogy földművesként élje le az életét, amikor mezőgazdasági akadémiai diplomával rendelkezett. Az állami gazdaságból ment nyugdíjba. |
 |
|
A Tomasovszky nagyszüleimnél még az is volt, hogy ugye nagy beszolgáltatások voltak, és a föld után olyan magas adókat kellett volna befizetni vagy terményt beszolgáltatni, hogy az képtelenség volt. Úgyhogy – ha jól tudom – édesapám kétszer is ült börtönben azért, mert nem tudta teljesíteni a fizetési kötelezettségét. Ezzel is arra kényszerítették a nagyapámékat, hogy kénytelenek legyenek a földtől megszabadulni, úgy csinálták az egészet, mintha saját akaratukból adták volna az államnak. |
 |
 |
 |
 |
Aztán jött a tagosítás. A szüleim hiába akarták leadni a földet – írásban felajánlották az államnak –, nem fogadták el. Ellenben azt a földet, amelyen a lakóházunk is állt, széttagosították: a szélrózsa minden irányában, diribdarab földekből adták ki az ötven holdat, amit gyakorlatilag nem lehetett megművelni, bejárni se jóformán. Nagy beszolgáltatási kötelezettséget írtak elő, a kulákokra különadót vetettek ki, egyre elviselhetetlenebbé vált a helyzet. |
 |
1949–50-ben elkezdődik az erőszakos tsz-szervezés és a falu valami példátlan elszegényedése. Ha hazamegyek Újkígyósra, azt látom, hogy egyetlen tehenünk csont és bőr, és amit enni kap – naponta egy kéve kukoricaszárat –, az táplálékul nagyon soványka. Szánalmas volt nézni a falu jószágállományát. Rosszkedvet találtam otthon, szegénységet, pénzhiányt. Apám akkor már föladta a magánborbélykodást és belépett az újkígyósi vegyesipari ktsz-be. |