Nagyon sokat kirándultunk. Vasárnaponként a budai hegyek, Hűvösvölgy, Zugliget. Mindig vittünk sültet, anyám készített valamit hozzá. Könyvet, labdát vittünk. Nagy korkülönbség volt a két gyerek között, úgyhogy a nővérem később már nem jött. Emlékszem, egy plédet terítettünk le, és olvastunk, játszottunk. A könyv nekem nagyon fontos volt, az iskolában is. Könyvtárba is jártunk, az Andrássy út sarkán, az Oktogonnál volt egy könyvtár. Apu minden könyvet megvett, ami csak létezett, mert a bankba jártak könyvügynökök, szóval Arany János- meg Shakespeare-sorozatokat, de hordta haza a könyveket az„Erdélyi Szépmíves Céh sorozatából is. Volt egy kis vékony, barna könyv, nagyon szép kiadás volt, magyar írók remekművei. Fizikailag imádom a könyveket. 

Jártam tornázni, a Hitelbanknak volt egy tornaklubja a József nádor téren a bankkal szemben. Tehát jártam tornázni, úszni, síelni, evezni, anyám tanított zongorázni. Rengeteget olvastam. Az összes klasszikust befaltam, az összes Zolát, Balzacot, magyarul. Angolul és franciául nem nagyon olvastam. Tanultam, de nem volt divat abban a nyelvoktatásban, hogy ezeken a nyelveken olvassunk. Az iskolában németkisasszony volt hosszú évekig. Egy idősebb nő volt, és oda bejárt hozzánk. Anyu tanított zongorázni, ebből következően meg volt döbbenve, hogy nem vagyok olyan tehetséges, mindig mondta, hogy „olyan vagy, fiam, mint egy ökör, olyan következetes”. Nagyon szép mondat volt, de nem volt jó pedagógiai módszer. Azért megtanultam zongorázni, mert egyszer nagyon beteg lettem a későbbiekben, otthon voltam mélyponton. Elővettem egy Beethoven-kottát, és magamtól megtanultam egy szonátát, ami 6 tételből áll. Hazajött anyám – akkor ő már eljárt dolgozni és tanítani –, két-három hét múlva mondtam neki, anyu, ülj le, akarok neked valamit zongorázni. Hibátlanul eljátszottam. Nyilván egy olyan lelkiállapot kellett hozzá. Egész odavolt. Mondta, hogy látod, nem voltál elég szorgalmas. Mondtam neki, hogy „de hát anyu, a zene szeretetét végül is itthon megtanultam”. Jártunk koncertekre is a Vigadóba. Kitűnő nevelést kaptam. Az, hogy a zenét nem műveltem, csak szerettem, azért az legalább olyan fontos, hogy értsem, milyen emóciókat vált ki belőlem. Ez a fontos a zenehallgatásban. Rendszeresen jártunk az Operába, színházba. Anyuéknak volt a Vígszínházba bérlete. Mikor elmentek, azt nagyon szerettük a nővéremmel, mert lehetett tojást enni. Csalánkiütést kaptunk a tojástól, de amint kitették a lábukat, rögtön tojást ettünk. Ez egy meghatározó dolog volt, mikor anyuék elmentek színházba. Gyerekkorunkban, ahogy jött a lehetőség, rögtön elvittek minket például a Háry Jánosra, vagy amiket adtak, később a „rendes” színházba is, és nagyon sok koncertre. Mi minden vasárnap ott voltunk anyám szüleinél. Ugye egy darabig együtt laktunk, utána külön, de nekünk az volt a program, hogy minden vasárnap elmentünk a nagymamámékhoz. 

A szüleim 45 után, mint újgazdák hat és fél hold földet kaptak. A nyári szünetben mi, gyerekek is végeztünk mezőgazdasági munkát. Fejlesztettük a gazdaságot, saját kezűleg építettünk istállót és tyúkólakat. Állatokat tartottunk, édesapám tenyészbikával foglalkozott, ami eléggé jövedelmező tevékenység volt, fedezni lehetett belőle a három gyerek egyetemi tanulmányait. Az utolsó egyetemi éveimben engem már a bátyám támogatott, aki végzett bányamérnökként Pécsen vállalt föld alatti munkát. A bányászokat abban az időben tisztességesen megfizették.

Nagyapám egy ideig Hajdúböszörményben volt gazdatiszt, aztán visszamentek Tarcalra, és ott egy hatalmas szőlőbirtoknak, a Nagyszőlőnek lett a gazdatisztje. Egy jó darabig kint laktak a Nagyszőlőben, amelyik egy szuper hely, ahová aztán engem is gyakran elvittek. Bennem mély nyomokat hagyott Tokaj-Tarcal és a különböző nagynénik. Kivittek magukkal a szőlőbe, kicsiként láttam, hogyan csinálják a szőlőkötözést, mi is részt vettünk benne a csomó unokatestvérrel, meg azok unokatestvéreivel. Húszéves koromig minden nyarat Tarcalon töltöttem. Apám húga, keresztanyám, szintén Czeglédy Ilona, annak a környéknek, ahol éppen lakott, az "apostolnője" lett. Saját gyereke nem született, örökbe fogadtak egy rokon gyereket, a Jancsikát, és rengeteget járt a testvérei gyerekeihez, engem is istápolt. Kilencvenhárom éves korában halt meg, az utolsó négy-öt évben, miután megözvegyült, nagyon sokat volt újra velem.

Apám gyönyörűen írt, rajzolt, festett. Én is. A fiam meg a gyerekeim is meg az unokám is. Nálunk mindenki festett, ez egy ilyen családi vonás. És apám gyönyörűen írt, rajzolt.