Jelenlegi hely

A Maléter házaspár a Lomnici csúcson 1955 nyarán
Bálint György balatonfüredi kertjében
Ivánfi Jenő a Magas-Tátrában

Házasságkötésük után nagyon gyorsan átkerültek Szegedre, mert a párt áthelyezte az apámat. És akkor beköltöztek Szegedre, először egy szolgálati lakásba, arra nem emlékszem, mert ott csak egyéves koromig laktam. (A házat kívülről ismerem, de bent soha nem voltam.) És aztán utaltak ki nekik egy – mostani mérce szerint – három szoba összkomfortos, nagy lakást. Tehát azt a lakást, amire én emlékszem. A mi lakásunk pont az ellenkezője volt az anyai nagyszüleim házának.

Molnár (Hervé) Jutka és anyja Nagyváradon

A feleségemmel együtt a kettőnk fizetése sem volt sok. Nem lett volna elegendő, de az egyik, hogy az igényeinket mindig a lehetőségeinkhez szabtuk. Az igényeinkből szabtunk le. És volt egy nagy előnyünk. Én francia és német szakszövegeket tudtam fordítani idegenről magyarra, és magyarról idegenre. A feleségem meg tudott gépelni. Letettem a szakfordítói vizsgát, és másodállásban a Nehézipari Minisztérium Műszaki Fordító Irodájának alkalmazottja lettem.

Petri György
Németi Irén Moszkvában
Maléter Pál a Tátrában 1954-ben

Nagyon nehezen viseltem az ottani viszonyokat. Amikor először behívták Zolit katonának, akkor hazajöttem, és apa megkérdezte, hogy vissza akarok-e menni. Gondoltam, nem adom meg magam, majd beletörök, és visszamentem. Aztán jöttek a háborús események, amikor ezzel már egyáltalán nem lehetett foglalkozni, mert azzal kellett, hogy például az a repülő most a partizánoknak hoz ennivalót, vagy pedig fegyvert dob le. Akkor már a háborúban élt az ember.

A felújított ispánsági ház nappalija, Sajógalgóc
Vigh Szabolcs otthonában
Nagy Bálint és Petri György
Gyerekek játék közben otthon

Alsósimáról két okból kellett eljönnünk 1952-ben. Egyrészt az államosítás miatt. Akkor – mint már mondtam – minden nélkül maradtunk. De azért is el kellett jönnünk onnan, mert édesanyámnak kificamodott a bokája, és nem törődött a lábával, és a csontok csuszorálódtak egymáshoz, és ebből kapott ő egy szarkómát, ami olyan két-három év múlva alakult ki nála. Annyira fájt a lába, hogy körülbelül egy évig kínlódott vele, hiába mondta édesapám, hogy menjen orvoshoz, nem ért rá.

Az iskolák államosításakor nemcsak a tanárokat, hanem a diákokat is szétszórták. Ekkor lett osztálytársam többek között Sztrilich Vilma, akinek a nagynénje Csapody Vera néni volt, a Sophianum igazgatónője és matektanára. Becsukták az iskolát, Vera néni nem taníthatott tovább, de gyönyörűen rajzolt, és elment Jávorka Sándor mellé növényhatározót illusztrálni. A nővérénél lakott, akinek a hat gyerekhez jól jött a segítség. Vilma apja fogorvos volt.

Az a színvonal nem maradt meg, ahogy a háború előtt éltünk. A háború előtt volt háztartási alkalmazottunk, és még a háború után is egy darabig. Ugyanaz, aki azelőtt. Sárikónak hívták, nagyon kedves, rendes vidéki nő volt. Arra emlékszem, hogy eljött a pillanat, amikor édesapám nem tudta kifizetni őt, és adós maradt a fizetésével. Nem tudom, hogy ennek ellenére miért maradt még egy darabig nálunk. Aztán persze egy idő múlva elment, a szobáját egy társbérlő foglalta el.

A szüleimnek az esküvő után el kellett költözniük a leány- és a legényszállásról, és nem is dolgozhattak tovább abban a Brauch-üzletben. Új helyet kellett találni. Azt gondolták, hogy a mamám tartósan nem marad otthon velem, így is történt, ezért felhozták Tarcalról az apám szüleit. A nagypapa akkor hetvenöt éves volt, a nagymama jóval fiatalabb, és nagyon életerős. Pestszenterzsébeten, egy kertes kis családi házban, egy bérelt lakásban éltünk.

És a tulaj egy nagyon helyes bácsi volt, Szepeskertvári Géza, háborús hadirokkant, fél karja, fél lába volt az öregnek, és saját maga építette a lenti házat is. Ami iszonyú érdekes volt, hogy a testi aszimmetria miatt a lakást totál szimmetrikusra tervezte. De mindent, az értelmetlenségig! Tehát az egy szobába két ajtón lehetett bemenni, a szobából a verandára két ajtón lehetett kimenni, a kapcsoló, a konnektor, minden, minden totál szimmetrikus volt. Ő lakott a lenti házban.

Németi Irén
Hajdúszoboszlói gyógyfürdő
A bontásra váró faház
Gyenes Judith a Tátrában 1954-ben
Bálint György lóháton
Gyenes Zsuzsanna és Judith 1949-ben
Molnár (Hervé) Jutka jelmezben
Kis János és Nagy Bálint egy házibulin Adyligeten
Nacsády András Saint Tropezben

75-ben elköltöztem édesanyámtól, kivettem egy lakást. Legfőbb ideje volt önállóvá válni, hiszen már harmincnyolc éves voltam, ugyanakkor mégsem ment könnyen. Láttam, hogy édesanyámnak elég nehéz lesz beleszokni az egyedül lakásba. De hát mégis úgy éreztem, hogy szükség van rá. Ő elfogadta, hogy elköltözöm, ugyanakkor nem volt könnyű neki. Sűrűn látogattam, mondjuk, hetenként egyszer, és gyakran telefonáltunk egymásnak. Ő is eljárt hozzám, a kapcsolat továbbra is megmaradt.

Az ünnepek soha nem otthon voltak, a nagymamánál volt például a karácsony, egészen addig, amíg be nem költözött. Leginkább a makói karácsonyok maradtak meg bennem. De mindig ezzel a kettősséggel, hogy ugye az apám is meg volt hívva, de ő ezt az egészet mindig kifigurázta. Az „itt van már a Jézuska” szinonimája az volt, hogy „itt van már a vén Jutka”, úgyhogy semeddig nem tartott az a mítosz, hogy ki hozza az ajándékot. Ezek mindig nagy traktával, de mindig csak szűk családi körben zajlottak.

Családi kirándulás a Gyilkos-tónál
Gyenes Judith 1962-ben
Batár Attila 1973-ban

Egy levéli kislánynak kezdtem udvarolni. Levél a határsávban lévő falu. Amikor már a szülőkhöz is ki-kijártam, illegálisan mentem a határsávba. Időnként találkoztam járőröző határőrökkel, akik igazoltattak, de mivel mindig egy ott lakóval mentem, egyértelmű volt, hogy nem disszidálási célból tartok arrafelé. Az államvédelmi hatósággal különösebb problémánk nem volt, sőt két államvédelmis tiszt nálunk tanult a dolgozók gimnáziumában.

Az első időben nagyon sok szimpátiában volt részem. Néha viszont szegény kis menekültként kezeltek. Olyan is volt, ami fájt. Emlékszem, hogy a diáktársaimmal elmentünk egy vendéglőbe, és az egyik egyetemi kollégám azt mondta, hogy meghív vacsorára, mert 56-ban nem támogatta a magyar diákokat, itt az alkalom, hogy támogasson valakit. Ez nagyon fájt. Egyszer meg segítettem valakinek csomagolni, aki hosszabb útra készült, és a zsebembe nyomott egy tízfrankost. Akkor elöntött a vér.

Bálint György fiával, Jánossal

Akkoriban nekem, a vidékről jött fiúnak, aki most fedezte föl egyáltalán a művészettörténetet, a modernitást, a világ tele volt humán izgalmakkal. Sokat jártam a Zeneakadémiára. Ha szegény voltam, nem volt jegyem, a zeneakadémisták második emeleti részére ültem be. Vagy a szünetben be lehetett menni a koncert második részére. Abban az időszakban voltak például az első Richter-koncertek, játszott Menuhin.

Palatinus hullámmedence

Borsos Miklós körül Balatonfüreden összegyűlt egy valóban nagyszerű társaság. Amelynek talán legjellegzetesebb és legbensőbb tagjai a következők voltak: Illyés Gyula, Németh László és a családja, ott volt Déry Tibor, Passuth László, Ferencsik János, Bertha Bulcsu. Ezek meglehetősen különböző gondolkodású emberek voltak, de a nézetkülönbségek mindig nagyon érdekes és színvonalas beszélgetéseket, vitákat eredményeztek.

Molnár Jutka, tánciskolai évzáró a nagyváradi Szigligeti színházban, 1938

Mindjárt ismerkedtem a várossal, jártam szórakozni, evés-ivás, jól kerestem, de voltak problémák ott is. Munkásszállón laktunk a déli városban, az valamikor a háború alatt hadifogolytábor volt, élire rakott téglák, az volt a padló, alatta a föld, a víz fölszivárog, tiszta penész volt minden, millió patkány. Jellemző, hogy én írtam a naplómat folyamatosan, akárhol voltam, én írtam a naplómat tovább, újra ezt a naplót, újra írtam le.

Az otthonunk konszolidált, mondhatni úri bérlakás volt. Volt előszoba, abból nyílott egy udvari szoba, a konyha, cselédszoba, mellékhelyiségek, illetőleg szemben a nagy nappali, ami egykor apám szobája volt. Nekem, mint kisfiúnak, ez volt a kedvencem, sok volt benne a rejtély. Például apám nagy íróasztala, a vitrin a könyvekkel, porcelánokkal és titkosnak tűnő dolgokkal. A könyvespolcon a húszas-harmincas években megjelent magyar és világirodalmi literatúra. Szerettem olvasni.

Brátkai utcakép
Bálint György Szellő nevű lovával
Vigh Szabolcs, Balázs és Gyula 1941 telén a Gellért-hegy oldalán
Bálint György főagronómus

Engem semmire nem készítettek fel, a testi dolgokra se, semmire. Azt láttam, hogy megint jön a kézimunkás nő, és mire leérettségiztem, észrevettem, hogy megvan az ágyneműkészlet, de hogy miért? Hát ugye minden lány gondolkozik, hogy milyen szép egy jegygyűrű meg egy esküvő, de hogy mi a házasság, arról nem. Hát erről még mindig vitatkoznak, hogy mit kell egy fiatal gyereklánynak tudni, vagy a fiúnak is akár. A lányokkal beszéltünk erről egymás között, hogy vajon mi lehet.

Bálint György népszerű videókazettájának borítója

Adyliget úgy kezdődött, hogy albérletben laktam egy volt debreceni évfolyamtársammal a Rumbach Sebestyén utcában. Ott is volt egy édes történet. Fiatalok voltunk, és nagy forgalmat bonyolítottunk le barátnőkben. Úgyhogy egyszer mentünk haza, és ott várt bennünket a rendőrség, mert följelentettek a szomszédok, hogy erkölcstelen életmódot élünk. És méghozzá annak a lánynak a kapcsán, aki már akkor a menyasszonya is volt a fiúnak.