Jelenlegi hely

Házibuli Adyligeten
Vigh Szabolcs kétévesen a lakásuk előtti körfolyosón
Lucien Hervé otthonában, 1995

Az első időben nagyon sok szimpátiában volt részem. Néha viszont szegény kis menekültként kezeltek. Olyan is volt, ami fájt. Emlékszem, hogy a diáktársaimmal elmentünk egy vendéglőbe, és az egyik egyetemi kollégám azt mondta, hogy meghív vacsorára, mert 56-ban nem támogatta a magyar diákokat, itt az alkalom, hogy támogasson valakit. Ez nagyon fájt. Egyszer meg segítettem valakinek csomagolni, aki hosszabb útra készült, és a zsebembe nyomott egy tízfrankost. Akkor elöntött a vér.

Értettek a háztartáshoz és a kézimunkázáshoz. Volt alkalmazottjuk, aki dolgozott a háztartásban. Amikor én odakerültem friss asszonyként, és fölvittek az Aranyos-hegyre, a szőlőbe, egyáltalán nem értettem semmihez. Az egyik nagynéni egyszer azt mondta nekem, hogy ma te fogod csinálni a vacsorát – mindig meleg vacsorát kellett adni –, tészta lesz, te fogod gyúrni. Mondtam, hogy igen, de fogalmam sem volt, hogy mi lesz.

Családi kirándulás a Gyilkos-tónál

Sümegen beépültünk a helyi társadalomba, a nyarat végig ott töltöttük. Később, amikor Mátraverebélyen ástam, és Tamás már megvolt, igyekeztem hazajönni péntekenként, de öt hónapos korától hét közben otthon kellett hagyjam. A téli időszakban készültünk a következő feladatra, akkor levéltári kutatásokat is lehetett végezni egy-egy témában. 61-ben már tudtam, hogy nekem majd Diósgyőrt is ásni kell, és elkezdtem átnézni a szakirodalmat.

Bálint György fiával, Jánossal

Nekem is segített otthon. Fölosztottuk a lakást, az egyik felét én takarítottam, a másikat ő. Amikor mosogattam a konyhában, ő törölgetett. Olyan aranyosan kérdezte: de ugye nem tartasz engem azért olyan Katuska férjnek? Te is dolgozol, én is dolgozom, miért lenne csak a te dolgod a takarítás meg a főzés? Vasalni szeretett, a nadrágját, az ingét mindig ő vasalta. A Patyolatba vittük a szennyest, sokszor ő vitte el, és nem esett le az aranygyűrű az ujjáról. És imádta a virágokat.

A Török és a Szomraky család
Németi Irén Moszkvában
Németi Irén
Czeglédy Ilona

Apám fakereskedő és fakitermelő volt, fűrésztelepe volt Csíkszentdomokoson, Székelyföldön, Csíkszereda mellett. Exportra is dolgozott, elsősorban Magyarország felé, de még Közel-Keletre is. Az iroda Nagyváradon a lakásunkban volt, és volt egy nagyon kellemes, kedves hölgy, aki az apámmal dolgozott. Apám nagyon gyakran lejárt Csíkszentdomokosra, a telepre, és anyám is néha lement vele. Aztán én egy nyarat töltöttem ott velük, ami szintén egy szép emlék. Az egy teljes székely parasztfalu.

Családi csoportkép
A Maléter házaspár a Lomnici csúcson 1955 nyarán
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
Ivánfi Jenő

Albérletben laktunk egy kedves téren, Kecskeméten, a piarista gimnázium mellett, de a Marx tér 2/a-ban lakni azért mégsem volt a Nádasdy család „legapropóbb” lakcíme. Ma már úgy hívják, hogy Gyenes tér. Erre az albérleti, leválasztott lakásra, ahol négy évet éltem, nagyon jól emlékszem. A Tanács választotta le, és a szomszédaink háza volt valamikor, akikkel jó barátságban voltunk.

Molnár Mihály otthonában 1956-ban
A felújított ispánsági ház nappalija, Sajógalgóc
Gyenes Judith Dobsinán 1954-ben
A szakácsverseny programfüzete

Jó középosztályi szinten éltünk. A szüleim szokás szerint időnként meghívtak néhány jó barátot, és akkor volt egy kisebb parti. Úgy emlékszem, nem voltak nagy házi ünnepségek a háború előtt sem. Pár ismerős családdal jártak össze. Az volt a szokás, hogy ha volt egy gyerekzsúr, akkor meghívtak néhány gyereket, és játszottunk a villanyvonattal.

Petri György
Nacsády András és az autója
Gyenes Mária és Judith 1962-ben
Bálint György az IBUSZ-maratonon
Ivánfi Jenő a Rursee-nál

Engem semmire nem készítettek fel, a testi dolgokra se, semmire. Azt láttam, hogy megint jön a kézimunkás nő, és mire leérettségiztem, észrevettem, hogy megvan az ágyneműkészlet, de hogy miért? Hát ugye minden lány gondolkozik, hogy milyen szép egy jegygyűrű meg egy esküvő, de hogy mi a házasság, arról nem. Hát erről még mindig vitatkoznak, hogy mit kell egy fiatal gyereklánynak tudni, vagy a fiúnak is akár. A lányokkal beszéltünk erről egymás között, hogy vajon mi lehet.

A bontásra váró faház
Márk Anna Cipruson 1993-ban
Bálint György főagronómus
Bérház, a Hervé házaspár lakása

Ilosván először egy olyan lakásba kerültünk, amelyikben a csehek alatt cseh vámosok laktak. Hat lakás egymás mellett, mindegyik külön bejárattal, külön kis kerttel. Szerintem csodálatosan megépítették a cseh uralom alatt. És volt egy nagy fürdőszobának készített helyiség is, a cső benne, de a víz még nem, és egy nagy kád is, csak hát nehéz, fárasztó volt behordani a vizet. Nagy konyha volt, lent egy nagy szoba, fent két kisebb. Zoli minden reggel a szokott időben, nagyon korán ment el.

Gyenes Judith tanulóbérlete, 1943

Budapest a kultúrát illetően teljesen zsebre vágja Zürichet. Nem lehet egy napon említeni a kettőt, annyival többet nyújt Budapest. De tizenkilenc éves koromig én ebből keveset kaptam, mert pénzünk se volt, meg nem is volt még meg az a horizontom, hogy annyira érdekelt volna. Bár például a Zeneakadémiára rendszeresen eljártam az ingyenes főpróbákra, azokat nagyon élveztem, és színházba is eljártam időnként.

Hervé Jutka otthonában

És a tulaj egy nagyon helyes bácsi volt, Szepeskertvári Géza, háborús hadirokkant, fél karja, fél lába volt az öregnek, és saját maga építette a lenti házat is. Ami iszonyú érdekes volt, hogy a testi aszimmetria miatt a lakást totál szimmetrikusra tervezte. De mindent, az értelmetlenségig! Tehát az egy szobába két ajtón lehetett bemenni, a szobából a verandára két ajtón lehetett kimenni, a kapcsoló, a konnektor, minden, minden totál szimmetrikus volt. Ő lakott a lenti házban.

A Vigh család felvidéki kirándulása 1940-ben

Az anyagi helyzetünk viszont nem nagyon változott. Nagy szegénységben éltünk, és főleg az volt az életem megrontója, hogy a lakbért nem tudtuk minden hónapban rendesen kifizetni. Ha elmaradtunk, a háztulajdonos belenézett a fazekunkba, megnézte, mit eszünk. Akkor elhatároztam, hogy ha én egyszer keresethez jutok, nem engedem, hogy az apámat ilyen szégyen érje.

Vigh Szabolcs otthonában

Mi zsidó középpolgári család voltunk, viszonylagos anyagi jólétben. Soha vagyonunk nem volt, de jó körülmények között éltünk. Erdély akkor még sokkal paternálisabb volt, mint Magyarország. Volt legalább fél évszázad eltolódás. Úgyhogy a klasszikus modell az volt, hogy egy polgárcsaládban a gyerekek mellé kellett egy gyereklány, egy Fräulein. Mi magunkat zsidó vallású magyaroknak tekintettük. Magyar anyanyelv, magyar könyvtár, magyar olvasás – szóval magyarok voltunk.

Bálint György balatonfüredi baráti társasága, balról Borsos Miklós
Gyenes Judith a Tátrában 1954-ben
A Magyar Tudományos Akadémia balatoni üdülője
Gyenes Judith, Mária és Zsuzsanna 1943-ban

Nagyon rövidek voltak a napok, helyesebben az éjszakák, mert reggel kilenckor nyitottuk az üzletet és este hatig nyitva tartottunk, déli másfél órás ebédszünettel, ahogy az ott kötelező volt. És aztán este hatkor fölültem a buszra, bementem Párizsba a Montparnasse-ra, és akkor este tízig, tizenegyig a nyelvtanfolyam. Komolyan vettem a nyelvet. És nem adtam fel a filmművészeti főiskolát sem.

Ennek kapcsán kell beszélnem Batár Attiláról. Ő építészmérnök. 90-ben találkoztunk először, Passuth Krisztina mutatott be minket. Akkor még Amerikában éltek, ő és a felesége, Bíró Yvette. Aztán amikor Yvette abbahagyta a tanítást, végleg Párizsba költöztek. Attila csinálta Hervéről azt a magyar nyelvű könyvet, ami a Héttorony Kiadónál jelent meg 1992-ben. Abban az időben egy éven keresztül kvázi mindennap idejött, és Hervével beszélgettek. Én akkor már nem dolgoztam, és asszisztáltam ehhez.