Jelenlegi hely

Jó középosztályi szinten éltünk. A szüleim szokás szerint időnként meghívtak néhány jó barátot, és akkor volt egy kisebb parti. Úgy emlékszem, nem voltak nagy házi ünnepségek a háború előtt sem. Pár ismerős családdal jártak össze. Az volt a szokás, hogy ha volt egy gyerekzsúr, akkor meghívtak néhány gyereket, és játszottunk a villanyvonattal.

Hervé Jutka otthonában

Nagyon rövidek voltak a napok, helyesebben az éjszakák, mert reggel kilenckor nyitottuk az üzletet és este hatig nyitva tartottunk, déli másfél órás ebédszünettel, ahogy az ott kötelező volt. És aztán este hatkor fölültem a buszra, bementem Párizsba a Montparnasse-ra, és akkor este tízig, tizenegyig a nyelvtanfolyam. Komolyan vettem a nyelvet. És nem adtam fel a filmművészeti főiskolát sem.

Fürdőzők
Családi kirándulás a Gyilkos-tónál

Az ünnepek soha nem otthon voltak, a nagymamánál volt például a karácsony, egészen addig, amíg be nem költözött. Leginkább a makói karácsonyok maradtak meg bennem. De mindig ezzel a kettősséggel, hogy ugye az apám is meg volt hívva, de ő ezt az egészet mindig kifigurázta. Az „itt van már a Jézuska” szinonimája az volt, hogy „itt van már a vén Jutka”, úgyhogy semeddig nem tartott az a mítosz, hogy ki hozza az ajándékot. Ezek mindig nagy traktával, de mindig csak szűk családi körben zajlottak.

Nádasdy Ferenc az ottawai házuk kertjében
Nagy Bálint és Petri György
Rodolf Hervé On the Ground 1989–94 kiállításának meghívója

Ennek kapcsán kell beszélnem Batár Attiláról. Ő építészmérnök. 90-ben találkoztunk először, Passuth Krisztina mutatott be minket. Akkor még Amerikában éltek, ő és a felesége, Bíró Yvette. Aztán amikor Yvette abbahagyta a tanítást, végleg Párizsba költöztek. Attila csinálta Hervéről azt a magyar nyelvű könyvet, ami a Héttorony Kiadónál jelent meg 1992-ben. Abban az időben egy éven keresztül kvázi mindennap idejött, és Hervével beszélgettek. Én akkor már nem dolgoztam, és asszisztáltam ehhez.

Mészöly Miklós

Az újkígyósi borbélyok házakhoz jártak. Egy idő után apám bérelt egy kicsi helyiséget, amelyben volt két szék, két tükör, néhány szerszám, minthogy pedig vízvezeték nem létezett, volt egy falra szerelhető víztartály, aminek csapja volt, és ha kinyitották, folyt belőle a víz. Apám uras megjelenésű volt, lakkcipőt hordott, és hozzá kamáslit. Volt egy csíkos nadrágja, hozzá egy sötét zakó.

Veszprémben a feleségem a Vízműveknél volt gyors- és gépírónő. Azt csináltuk, hogy a feleségem nagyanyja lejött hozzánk, és ő volt Andikával, a kisgyerekkel. Főzött, együtt volt a gyerekkel, gondoskodott róla. Amikor pedig mi szabadultunk a munkából –természetesen mentünk bevásárolni, intéztük a fűtést. A dédmama meg állandóan velünk volt, velünk étkezett, vacsorált. A gyermekünk teljesen beleszeretett a dédanyjába. Ez egy nagyon nyugodt életszakaszunk volt.

Bálint György népszerű videókazettájának borítója
Szőlőaszalás
Gyenes Zsuzsanna, Maléter Pál és Gyenes Judith Nagyvadaspusztán
Bálint György főagronómus

Azt nem tudom megmondani, hogy milyen volt Szeged, mert nem Szegeden laktunk, hanem a Kis-Tisza utca 11-ben, vagy a Lenin körúton. Nem nagyon jártunk be a városba. A házban hatalmas udvar volt, és sok gyerek. Ott éltünk. Azt gondolom, hogy mindenünk megvolt. De ezek között a puritán keretek között. Például apám nem vette föl a fizetését a téeszben, csak annyit, amennyiről azt gondolta, hogy ennyi kell egy család fenntartásához, a többit bent hagyta a közösben.

Tiszaújvárosban az új lakásunk, ahol laktunk, nem házgyári volt, hanem téglaépület. Aránylag teres, háromszobás lakásunk volt, s szabadidőnkben a gyerekekkel együtt rendszeresen mentünk a Tiszára kajakozni. Ott éltük meg a csodálatos nagy kérészrajzást. De olyanra is emlékszem, hogy két hétre elmentünk a kajakkal. Sátrat vertünk, bográcsban főztünk, mindenkinek feladata volt. A legszebb időtöltésem a teniszezés mellett a kajakozás volt!

Beregszászban volt egy egész napos bejárónőnk, a Zsuzsa, aki anyósomhoz is járt korábban, olyan családi bejárónőnek mondhatom. Ő mindent sokkal jobban tudott, nálamnál föltétlenül, és Zolinál is, de ezt nem éreztette, nem akart beleszólni a dolgaimba. Bár időnként kénytelen volt, mert én kellett kérdezzek tőle.Ilosván is volt segítségem, Anna. Ő igazán megérdemli, hogy megemlítsem.

Gyenes Judith 1962-ben

Alsósimáról két okból kellett eljönnünk 1952-ben. Egyrészt az államosítás miatt. Akkor – mint már mondtam – minden nélkül maradtunk. De azért is el kellett jönnünk onnan, mert édesanyámnak kificamodott a bokája, és nem törődött a lábával, és a csontok csuszorálódtak egymáshoz, és ebből kapott ő egy szarkómát, ami olyan két-három év múlva alakult ki nála. Annyira fájt a lába, hogy körülbelül egy évig kínlódott vele, hiába mondta édesapám, hogy menjen orvoshoz, nem ért rá.

A bútorokat, a stafírungot vittem magammal. A bútorok egy része otthonról volt –az akkori biedermeier természetesnek tűnt –, egy részét pedig külön hozzá kellett csináltatni. Pesten volt egy műbútorasztalos, aki régi bútorok javításával foglalkozott, az is dolgozott vele. Nagyon szép sublótom volt, az apai nagyanyám családjából való. Szóval megvolt minden, ami az akkori szokások szerint kellett.

A szüleim kint Alsósimán éltek, mert a nagyapám Nyíregyházán tartózkodott, hiszen el volt foglalva a képviselőséggel, presbiter volt, szóval neki nagyon sok funkciója volt. Édesapám foglalkozott a földdel, az állatokkal.

 Rodolf Hervé a kilencvenes évek végén
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
A Török és a Szomraky család
Bálint György Szellő nevű lovával

Nyolc évig laktam albérletben, de nem végig a faluban, mert amikor már itt fölépültek lakások, kerestem egy lakást. Semmi bútorunk nem volt, de miért lakjak én a faluban? Szederkényben tartottam én nyulakat is. Vettem egy íróasztalt, valami irodákat számoltak föl, csináltam belőle egy nyúlólat. Olyan nyulaim voltak nekem, hogy! Vadas márkájú nyulaim voltak. Aztán amikor beköltöztünk a városba, akkor se szűnt meg ez a lehetőség, hogy nyulat tartsak.

Beregszászban a férjem bírósági jegyző volt. Rá egy évre pályázta meg, és lett Ilosván bíró. Ilosva még följebb van, mint Beregszász, egy nyomorúságos ruszin falu. Az élet ott borzalmasan indult. A lakással nem lett volna baj, egy családi tulajdonú négyszobás házban laktunk. Nem egyedül, hanem az apósommal, aki egy régi agyvérzés következtében az egyik oldalára lebénult. Ápolni nem kellett, el tudta látni magát. Nem jó dolog nagyvárosból bekerülni egy kisvárosba.

Cserépkályha a Czitrom család lakásában

Albérletben laktunk egy kedves téren, Kecskeméten, a piarista gimnázium mellett, de a Marx tér 2/a-ban lakni azért mégsem volt a Nádasdy család „legapropóbb” lakcíme. Ma már úgy hívják, hogy Gyenes tér. Erre az albérleti, leválasztott lakásra, ahol négy évet éltem, nagyon jól emlékszem. A Tanács választotta le, és a szomszédaink háza volt valamikor, akikkel jó barátságban voltunk.

Fráter Ágota 1941-ben Mátraházán

Tamással változatlanul találkoztam, minden hétvégén jöttem Pestre. Amikor az édesanyám egyedül maradt, a téli időszakban az ő lakásában is tudtunk együtt lenni, a nyarakat meg Tamás is Miskolcon töltötte. Tetszett neki, ott ő volt a kedvenc. A toronyház akkor épült. Nagy Zoltán tervezte, és ő javasolta, hogy ott kérjek lakást. Jó volt benne élni. Ha kinéztem az ablakon, csak zöldet láttam meg virágzó fákat.

Ivánfi Jenő

Közben odakinn Aachenbe költöztem, és Aachenből jártam dolgozni Alsdorfba. Az olyan 50–60 kilométerre volt, naponta oda-vissza jártam. Egy albérleti szobát béreltem, ami összkomfortos volt. Főzni nem főztem, azt nem csináltam magamnak. Elmentem vacsorázni valahova, vagy vettem vacsorára valót. Ebédelni mindig a Kaszinóban ebédeltem. A cég biztosított a tisztviselőinek ebédet a Kaszinóban. Azt a cég fizette.

A montmartre-i éjszakákat végigőrjöngtük. Mikor fönt már minden bezárt, lefele jövet általában lementünk a Pigalle-ra, és a Pigalle mellett volt a Nouvelle Eve, a híres zenés kabaré, ott éjjel-nappal nyitva volt egy kocsma, és míg az első metró el nem indult, még ott megittunk valamit. Kalandos évek voltak. Ez a korszak tele volt megvalósítandó álmokkal, a lehetetlennel kacérkodó célokkal, az örökre szólónak hitt, de csak egyéjszakás szerelmekkel.

Németi Irén Moszkvában
Bálint György népszerű videókazettájának borítója

Borsos Miklós körül Balatonfüreden összegyűlt egy valóban nagyszerű társaság. Amelynek talán legjellegzetesebb és legbensőbb tagjai a következők voltak: Illyés Gyula, Németh László és a családja, ott volt Déry Tibor, Passuth László, Ferencsik János, Bertha Bulcsu. Ezek meglehetősen különböző gondolkodású emberek voltak, de a nézetkülönbségek mindig nagyon érdekes és színvonalas beszélgetéseket, vitákat eredményeztek.

A háború előtti budapesti életről csak emlékfoszlányaim vannak. Például hogy nyaraltunk a Balatonon vagy a Mátrában, és halványan emlékszem a szüleim barátaira is, akikkel összejártak.

Nádasdy Ferenc, a torontói senior olimpia ezüstérmese
Ebinger Endre első önálló lakása

Az a színvonal nem maradt meg, ahogy a háború előtt éltünk. A háború előtt volt háztartási alkalmazottunk, és még a háború után is egy darabig. Ugyanaz, aki azelőtt. Sárikónak hívták, nagyon kedves, rendes vidéki nő volt. Arra emlékszem, hogy eljött a pillanat, amikor édesapám nem tudta kifizetni őt, és adós maradt a fizetésével. Nem tudom, hogy ennek ellenére miért maradt még egy darabig nálunk. Aztán persze egy idő múlva elment, a szobáját egy társbérlő foglalta el.

Batár Attila és Sztáray Zoltán San Bernardinóban a hetvenes években

Még a Lehel piac környéki közegből volt egy eléggé meghatározó baráti társaság, Nagy Istvánék. Nagy István jóval idősebb volt a papámnál. Nagyon szép, magas, teltkarcsú, szőke felesége volt, Belluci, meg négy gyereke. Odajártak a papámhoz vásárolni, barátság keveredett, és én olyan tizenkét és húszéves korom között rengeteget nyaraltam náluk a Balatonon. Nagyék az Ipoly mozi házában laktak. A mozi régen Pista bácsié volt, de elvették, és utána Pista bácsi taxizott.

Molnár Mihály 1954-ben