Jelenlegi hely

Batár Attila, 1983

Alsósimáról két okból kellett eljönnünk 1952-ben. Egyrészt az államosítás miatt. Akkor – mint már mondtam – minden nélkül maradtunk. De azért is el kellett jönnünk onnan, mert édesanyámnak kificamodott a bokája, és nem törődött a lábával, és a csontok csuszorálódtak egymáshoz, és ebből kapott ő egy szarkómát, ami olyan két-három év múlva alakult ki nála. Annyira fájt a lába, hogy körülbelül egy évig kínlódott vele, hiába mondta édesapám, hogy menjen orvoshoz, nem ért rá.

Kis János és Nagy Bálint egy házibulin Adyligeten
Gyenes Judith 1962-ben
Batár Attila 1956-ban

Mi zsidó középpolgári család voltunk, viszonylagos anyagi jólétben. Soha vagyonunk nem volt, de jó körülmények között éltünk. Erdély akkor még sokkal paternálisabb volt, mint Magyarország. Volt legalább fél évszázad eltolódás. Úgyhogy a klasszikus modell az volt, hogy egy polgárcsaládban a gyerekek mellé kellett egy gyereklány, egy Fräulein. Mi magunkat zsidó vallású magyaroknak tekintettük. Magyar anyanyelv, magyar könyvtár, magyar olvasás – szóval magyarok voltunk.

A felújított ispánsági ház Sajógalgócon
Lucien Hervé otthonában, 1995
Gyenes Judith 1949-ben
Molnár Jutka, tánciskolai évzáró a nagyváradi Szigligeti színházban, 1938
Vigh Szabolcs otthonában

Veszprémben a feleségem a Vízműveknél volt gyors- és gépírónő. Azt csináltuk, hogy a feleségem nagyanyja lejött hozzánk, és ő volt Andikával, a kisgyerekkel. Főzött, együtt volt a gyerekkel, gondoskodott róla. Amikor pedig mi szabadultunk a munkából –természetesen mentünk bevásárolni, intéztük a fűtést. A dédmama meg állandóan velünk volt, velünk étkezett, vacsorált. A gyermekünk teljesen beleszeretett a dédanyjába. Ez egy nagyon nyugodt életszakaszunk volt.

A Beszélő című szamizdat újság felépítése. Részlet a A Kádár-korszak demokratikus ellenzéke című dokumentumfilmből
Bálint György lóháton
Hervé Jutka otthonában
Lucien Hervé az Alpokban, Grenoble-ban

Édesapa jó kedélyű ember volt. Rendszeresen jártunk Náci nagybátyámékhoz. A lányok közül egy időben Margit nagynénémék jöttek gyakrabban, és mi is mentünk hozzájuk. Az apai nagyanyám kint lakott Révfaluban Irén nénémnél, oda inkább mi mentünk, meglátogatni a nagymamát. Édesanyám testvéréhez mentünk a legtöbbet. Az anyai nagynéném gyereke hasonló korú, mint mi, nagyon jól kijöttünk, együtt mentünk kirándulni és korcsolyázni.

A házunk egy kicsi házikó volt, két szoba és a konyha. Kintről a konyhába kellett lépni, az egyik oldalon az egyik, másik oldalon a másik szoba volt. Vályogház volt, döngölt földű. Télen csak egy szoba volt meleg, ahol a kemence állt. Nem volt se víz, se villany. Petróleumlámpát égettünk, és a fúrt kútból húztuk a vizet.

A feleségemmel együtt a kettőnk fizetése sem volt sok. Nem lett volna elegendő, de az egyik, hogy az igényeinket mindig a lehetőségeinkhez szabtuk. Az igényeinkből szabtunk le. És volt egy nagy előnyünk. Én francia és német szakszövegeket tudtam fordítani idegenről magyarra, és magyarról idegenre. A feleségem meg tudott gépelni. Letettem a szakfordítói vizsgát, és másodállásban a Nehézipari Minisztérium Műszaki Fordító Irodájának alkalmazottja lettem.

Azt nem tudom megmondani, hogy milyen volt Szeged, mert nem Szegeden laktunk, hanem a Kis-Tisza utca 11-ben, vagy a Lenin körúton. Nem nagyon jártunk be a városba. A házban hatalmas udvar volt, és sok gyerek. Ott éltünk. Azt gondolom, hogy mindenünk megvolt. De ezek között a puritán keretek között. Például apám nem vette föl a fizetését a téeszben, csak annyit, amennyiről azt gondolta, hogy ennyi kell egy család fenntartásához, a többit bent hagyta a közösben.

Gyenes Judith a Tátrában 1954-ben

Értettek a háztartáshoz és a kézimunkázáshoz. Volt alkalmazottjuk, aki dolgozott a háztartásban. Amikor én odakerültem friss asszonyként, és fölvittek az Aranyos-hegyre, a szőlőbe, egyáltalán nem értettem semmihez. Az egyik nagynéni egyszer azt mondta nekem, hogy ma te fogod csinálni a vacsorát – mindig meleg vacsorát kellett adni –, tészta lesz, te fogod gyúrni. Mondtam, hogy igen, de fogalmam sem volt, hogy mi lesz.

Az Irinyi utcában legalább négyen laktunk együtt, de lehet, hogy még többen. Egy szoba-hall volt, úgyhogy minden bútor alatt aludt valaki… És akkor eldöntöttük, hogy keressünk egy házat, ahol lehet közösen élni. Nemigen beszéltünk még kommunáról szerintem, majd csak kicsit később. Mindenesetre már volt ilyenekkel kapcsolatunk, Pilisborosjenőn az Orfeo, később Stúdió-K, volt az Utcaszínház, akik szintén közös lakásban laktak a József körút 50-ben. És akkor elkezdtünk járni házat nézni.

Albérletben laktunk egy kedves téren, Kecskeméten, a piarista gimnázium mellett, de a Marx tér 2/a-ban lakni azért mégsem volt a Nádasdy család „legapropóbb” lakcíme. Ma már úgy hívják, hogy Gyenes tér. Erre az albérleti, leválasztott lakásra, ahol négy évet éltem, nagyon jól emlékszem. A Tanács választotta le, és a szomszédaink háza volt valamikor, akikkel jó barátságban voltunk.

Czeglédy Ilona

Kazincbarcikán lakott a család, de 1976-ban vettünk egy portát Sajógalgócon. Teljesen lepusztult volt, romos, tíz évig magában állt, beomlott a teteje. Nem renováltuk, hanem a családommal és a barátaimmal restauráltuk. Az ispáné, majd a falu bírájáé volt hajdanán ez a ház. Egyetlen helyiségben vot párnafára fektetett fenyőpadló, a többi mind földes helyiség volt. Évente agyaggal kitapasztották a földes szobákat, utána bált rendeztek, és a fiatalok jó keményre letáncolták azokat.

Ebinger Endre első önálló lakása
Emléklap a Benkó Dixieland Band 25. sajógalgóci koncertjéről
A Vigh család felvidéki kirándulása 1940-ben

Nagyon nehezen viseltem az ottani viszonyokat. Amikor először behívták Zolit katonának, akkor hazajöttem, és apa megkérdezte, hogy vissza akarok-e menni. Gondoltam, nem adom meg magam, majd beletörök, és visszamentem. Aztán jöttek a háborús események, amikor ezzel már egyáltalán nem lehetett foglalkozni, mert azzal kellett, hogy például az a repülő most a partizánoknak hoz ennivalót, vagy pedig fegyvert dob le. Akkor már a háborúban élt az ember.

Fogarassy Miklós
Molnár (Hervé) Jutka babával
A bontásra váró faház

A szüleimnek az esküvő után el kellett költözniük a leány- és a legényszállásról, és nem is dolgozhattak tovább abban a Brauch-üzletben. Új helyet kellett találni. Azt gondolták, hogy a mamám tartósan nem marad otthon velem, így is történt, ezért felhozták Tarcalról az apám szüleit. A nagypapa akkor hetvenöt éves volt, a nagymama jóval fiatalabb, és nagyon életerős. Pestszenterzsébeten, egy kertes kis családi házban, egy bérelt lakásban éltünk.

Fogarassy Miklós otthonában
Molnár (Hervé) Jutka a szovátai strandon
Gyenes Judith Dobsinán 1954-ben
Németi Irén főszerkesztő munkatársaival a Nők Lapja szerkesztőségében
Nádasdy Ferenc az ottawai házuk kertjében
Molnár (Hervé) Jutka és anyja Nagyváradon

Nyolc évig laktam albérletben, de nem végig a faluban, mert amikor már itt fölépültek lakások, kerestem egy lakást. Semmi bútorunk nem volt, de miért lakjak én a faluban? Szederkényben tartottam én nyulakat is. Vettem egy íróasztalt, valami irodákat számoltak föl, csináltam belőle egy nyúlólat. Olyan nyulaim voltak nekem, hogy! Vadas márkájú nyulaim voltak. Aztán amikor beköltöztünk a városba, akkor se szűnt meg ez a lehetőség, hogy nyulat tartsak.

Annával sokat jártunk hangversenyre a Zeneakadémiára. Ekkortájt, Sztálin halála után fedezte fel Szvjatoszlav Richtert Magyarország. A Tátrai Vonósnégyes és Richter közös kamarazene-estjén – Schuman egy zongora-kvintettjét adták elő – a dörgő tapstól majdhogynem összeomlott a Zeneakadémia. Jártunk operába, a szabadtéri operába is, a Károlyi-kertbe. Emlékszem egy szabadtéri operaelőadásra az Állatkertben, ahol a Don Giovanni kellős közepén megszólaltak a pávák, jó hangos krákogással.

Nagy Bálint és Pór Péter

Még a Lehel piac környéki közegből volt egy eléggé meghatározó baráti társaság, Nagy Istvánék. Nagy István jóval idősebb volt a papámnál. Nagyon szép, magas, teltkarcsú, szőke felesége volt, Belluci, meg négy gyereke. Odajártak a papámhoz vásárolni, barátság keveredett, és én olyan tizenkét és húszéves korom között rengeteget nyaraltam náluk a Balatonon. Nagyék az Ipoly mozi házában laktak. A mozi régen Pista bácsié volt, de elvették, és utána Pista bácsi taxizott.

Bálint György balatonfüredi kertjében
Molnár Mihály otthonában 1956-ban

Két és fél évig a bátyáméknál laktam. A vegyiműveknél egy technikus fiú felvetette: Te, Bandi, kellene venni egy nagyon olcsó telket, amire felhúznánk valamit, te is, én is, és ott ellakhatnánk. Tetszett a gondolat, de pénzem természetesen nem volt rá. Végül Budafokon nagyon olcsón találtunk egy száznyolcvan négyszögöles telket, amit fejenként hatezer forintért megvettünk.

Közben odakinn Aachenbe költöztem, és Aachenből jártam dolgozni Alsdorfba. Az olyan 50–60 kilométerre volt, naponta oda-vissza jártam. Egy albérleti szobát béreltem, ami összkomfortos volt. Főzni nem főztem, azt nem csináltam magamnak. Elmentem vacsorázni valahova, vagy vettem vacsorára valót. Ebédelni mindig a Kaszinóban ebédeltem. A cég biztosított a tisztviselőinek ebédet a Kaszinóban. Azt a cég fizette.

Batár Attila és Sztáray Zoltán San Bernardinóban a hetvenes években