Jelenlegi hely

Házasságkötésük után nagyon gyorsan átkerültek Szegedre, mert a párt áthelyezte az apámat. És akkor beköltöztek Szegedre, először egy szolgálati lakásba, arra nem emlékszem, mert ott csak egyéves koromig laktam. (A házat kívülről ismerem, de bent soha nem voltam.) És aztán utaltak ki nekik egy – mostani mérce szerint – három szoba összkomfortos, nagy lakást. Tehát azt a lakást, amire én emlékszem. A mi lakásunk pont az ellenkezője volt az anyai nagyszüleim házának.

Molnár (Hervé) Jutka nagynénjével

Az a színvonal nem maradt meg, ahogy a háború előtt éltünk. A háború előtt volt háztartási alkalmazottunk, és még a háború után is egy darabig. Ugyanaz, aki azelőtt. Sárikónak hívták, nagyon kedves, rendes vidéki nő volt. Arra emlékszem, hogy eljött a pillanat, amikor édesapám nem tudta kifizetni őt, és adós maradt a fizetésével. Nem tudom, hogy ennek ellenére miért maradt még egy darabig nálunk. Aztán persze egy idő múlva elment, a szobáját egy társbérlő foglalta el.

Közben odakinn Aachenbe költöztem, és Aachenből jártam dolgozni Alsdorfba. Az olyan 50–60 kilométerre volt, naponta oda-vissza jártam. Egy albérleti szobát béreltem, ami összkomfortos volt. Főzni nem főztem, azt nem csináltam magamnak. Elmentem vacsorázni valahova, vagy vettem vacsorára valót. Ebédelni mindig a Kaszinóban ebédeltem. A cég biztosított a tisztviselőinek ebédet a Kaszinóban. Azt a cég fizette.

Czeglédy Ilona
Maléter Pál a Tátrában 1954-ben

Beregszászban a férjem bírósági jegyző volt. Rá egy évre pályázta meg, és lett Ilosván bíró. Ilosva még följebb van, mint Beregszász, egy nyomorúságos ruszin falu. Az élet ott borzalmasan indult. A lakással nem lett volna baj, egy családi tulajdonú négyszobás házban laktunk. Nem egyedül, hanem az apósommal, aki egy régi agyvérzés következtében az egyik oldalára lebénult. Ápolni nem kellett, el tudta látni magát. Nem jó dolog nagyvárosból bekerülni egy kisvárosba.

Ivánfi Mónika a Tiszán

Ilosván először egy olyan lakásba kerültünk, amelyikben a csehek alatt cseh vámosok laktak. Hat lakás egymás mellett, mindegyik külön bejárattal, külön kis kerttel. Szerintem csodálatosan megépítették a cseh uralom alatt. És volt egy nagy fürdőszobának készített helyiség is, a cső benne, de a víz még nem, és egy nagy kád is, csak hát nehéz, fárasztó volt behordani a vizet. Nagy konyha volt, lent egy nagy szoba, fent két kisebb. Zoli minden reggel a szokott időben, nagyon korán ment el.

Bálint György népszerű videókazettájának borítója
Fürdőzők

Papám mint Pest vármegye alispánja kapott lakást a Baross utca 87.-ben, a vármegye bérházában, nagymama, Borbála, Zsuzsanna és Mária már odamentek. A lakás egy disszidens katonatiszté volt, aki Nyugatra menekült, de a legnagyobb meglepetésünkre 46-ban hazajött feleségestől, két gyerekkel, és mintha mi sem történt volna, visszakapták a lakást. Társbérlet lett belőle, övék lett a lakás nagyobbik része, a konyha és a fürdőszoba közös volt.

Czitrom Gábor Cipruson

Színházba, moziba, múzeumba nem olyan gyakran járok, mint amennyire szeretnék. Mert mindez érdekel ugyan, de jó itthon lenni, szívesen vagyok a lakásomban esténként és hétvégén is. Meggondolom, hogy vegyem-e a fáradságot, és menjek be a városba, színházba, moziba vagy múzeumba. Úgyhogy nem elég gyakran élek ezekkel a lehetőségekkel. De hát ez még változhat. Ha valaki elhív, minden további nélkül bemegyek a városba, és elmegyünk együtt egy-egy ilyen helyre, mert határozottan érdekel.

A háború előtti budapesti életről csak emlékfoszlányaim vannak. Például hogy nyaraltunk a Balatonon vagy a Mátrában, és halványan emlékszem a szüleim barátaira is, akikkel összejártak.

Gyerekek játék közben otthon

A román iskolában mindig kötelező volt az egyenruha. Ez nem is volt rossz dolog, mert akkortájt a szociális különbségek a ruházatban kiáltóan nyilvánvalók voltak. Az elemi iskolában köpenyt kellett viselni, a gimnáziumban egyenruhát, és ezek ezt legalább elfedték. Eszembe jutott egy anekdota, amely számomra valahol fontos. Elemista koromban volt egy barátom, aki szegény környezetből jött. Nagyon jóban voltunk. Egyszer meghívott magukhoz.

Az első időben nagyon sok szimpátiában volt részem. Néha viszont szegény kis menekültként kezeltek. Olyan is volt, ami fájt. Emlékszem, hogy a diáktársaimmal elmentünk egy vendéglőbe, és az egyik egyetemi kollégám azt mondta, hogy meghív vacsorára, mert 56-ban nem támogatta a magyar diákokat, itt az alkalom, hogy támogasson valakit. Ez nagyon fájt. Egyszer meg segítettem valakinek csomagolni, aki hosszabb útra készült, és a zsebembe nyomott egy tízfrankost. Akkor elöntött a vér.

A feleségemmel együtt a kettőnk fizetése sem volt sok. Nem lett volna elegendő, de az egyik, hogy az igényeinket mindig a lehetőségeinkhez szabtuk. Az igényeinkből szabtunk le. És volt egy nagy előnyünk. Én francia és német szakszövegeket tudtam fordítani idegenről magyarra, és magyarról idegenre. A feleségem meg tudott gépelni. Letettem a szakfordítói vizsgát, és másodállásban a Nehézipari Minisztérium Műszaki Fordító Irodájának alkalmazottja lettem.

A szakácsverseny értékelőlapja
Németi Irén
Brátkai utcakép

Az iskolák államosításakor nemcsak a tanárokat, hanem a diákokat is szétszórták. Ekkor lett osztálytársam többek között Sztrilich Vilma, akinek a nagynénje Csapody Vera néni volt, a Sophianum igazgatónője és matektanára. Becsukták az iskolát, Vera néni nem taníthatott tovább, de gyönyörűen rajzolt, és elment Jávorka Sándor mellé növényhatározót illusztrálni. A nővérénél lakott, akinek a hat gyerekhez jól jött a segítség. Vilma apja fogorvos volt.

Az Irinyi utcában legalább négyen laktunk együtt, de lehet, hogy még többen. Egy szoba-hall volt, úgyhogy minden bútor alatt aludt valaki… És akkor eldöntöttük, hogy keressünk egy házat, ahol lehet közösen élni. Nemigen beszéltünk még kommunáról szerintem, majd csak kicsit később. Mindenesetre már volt ilyenekkel kapcsolatunk, Pilisborosjenőn az Orfeo, később Stúdió-K, volt az Utcaszínház, akik szintén közös lakásban laktak a József körút 50-ben. És akkor elkezdtünk járni házat nézni.

Az anyagi helyzetünk viszont nem nagyon változott. Nagy szegénységben éltünk, és főleg az volt az életem megrontója, hogy a lakbért nem tudtuk minden hónapban rendesen kifizetni. Ha elmaradtunk, a háztulajdonos belenézett a fazekunkba, megnézte, mit eszünk. Akkor elhatároztam, hogy ha én egyszer keresethez jutok, nem engedem, hogy az apámat ilyen szégyen érje.

A házunk egy kicsi házikó volt, két szoba és a konyha. Kintről a konyhába kellett lépni, az egyik oldalon az egyik, másik oldalon a másik szoba volt. Vályogház volt, döngölt földű. Télen csak egy szoba volt meleg, ahol a kemence állt. Nem volt se víz, se villany. Petróleumlámpát égettünk, és a fúrt kútból húztuk a vizet.

Egy levéli kislánynak kezdtem udvarolni. Levél a határsávban lévő falu. Amikor már a szülőkhöz is ki-kijártam, illegálisan mentem a határsávba. Időnként találkoztam járőröző határőrökkel, akik igazoltattak, de mivel mindig egy ott lakóval mentem, egyértelmű volt, hogy nem disszidálási célból tartok arrafelé. Az államvédelmi hatósággal különösebb problémánk nem volt, sőt két államvédelmis tiszt nálunk tanult a dolgozók gimnáziumában.

A szakácsverseny programfüzete
Fráter Ágota 1941-ben Mátraházán

1924 körül költöztünk a Juranics telepre, akkor a húgom, Mária kétéves volt, én három. A telep arra épült, hogy a menekült családokat elhelyezzék. Nem fényűző módon, kétszobás lakásokat adtak egy-egy családnak. A kilincsek vasból voltak – mert különben ellopták, már akkor is divat volt ellopni az anyagokat az épülő házakból –, és ha egy-egy vaskilincs leesett, akkor megszólalt a háziasszony, hogy drága volt a Biller Irén.

Bérház, a Hervé házaspár lakása
Bálint György mustot készít
Batár Attila első lakása Los Angelesben, 1970
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
Végh Antal és Bálint György

Az jutott eszembe éppen a május elsejével kapcsolatban, hogy addigra a ház körülbelül kitisztult – mert elég romos állapotba került a háború alatt –, és meg akartuk ünnepelni a szabadságot. Meghívtam hozzánk azokat a lakókat, akikkel az ostrom alatt valamiféle kapcsolatba kerültünk. Elég sokan összejöttek, ennivalónk nem volt, de kávénk igen, és a herendi kávéskészletem.

Gyenes Judith, Mária és Zsuzsanna 1943-ban
Családi kirándulás a Gyilkos-tónál
Születésnap a Kertészet és Szőlészet szerkesztőségében - Bálint György hatvan éves
Molnár Mihály 1954-ben
Bálint György népszerű videókazettájának borítója
Hervé Jutka otthonában
Gyenes Judith 1949-ben
Balatoni nyaralás

Még a Lehel piac környéki közegből volt egy eléggé meghatározó baráti társaság, Nagy Istvánék. Nagy István jóval idősebb volt a papámnál. Nagyon szép, magas, teltkarcsú, szőke felesége volt, Belluci, meg négy gyereke. Odajártak a papámhoz vásárolni, barátság keveredett, és én olyan tizenkét és húszéves korom között rengeteget nyaraltam náluk a Balatonon. Nagyék az Ipoly mozi házában laktak. A mozi régen Pista bácsié volt, de elvették, és utána Pista bácsi taxizott.

Nádasdy Ferenc az ottawai házuk kertjében