Jelenlegi hely

Nádasdy Ferenc Kanadában

Aztán jött Diósgyőr. Tavasszal kvázi oda kellett költözni hétfőtől szombatig vagy péntekig. Volt egy pici gyerekem, akinek a gondozását a férjem és a családja látta el – a szülei, a bátyja és Berta néni –, én hétvégi anyuka lettem. Menni kellett, nem volt más választás. Attila akkor fejezte be az egyetemet, az MMG-ben dolgozott, elég sokat kellett vidékre mennie. Akkoriban általában a huszonöt éveseknek megszületett az első gyereke. Ma ez legalább öt–tíz évvel később történik.

Születésnap a Kertészet és Szőlészet szerkesztőségében - Bálint György hatvan éves

Az a színvonal nem maradt meg, ahogy a háború előtt éltünk. A háború előtt volt háztartási alkalmazottunk, és még a háború után is egy darabig. Ugyanaz, aki azelőtt. Sárikónak hívták, nagyon kedves, rendes vidéki nő volt. Arra emlékszem, hogy eljött a pillanat, amikor édesapám nem tudta kifizetni őt, és adós maradt a fizetésével. Nem tudom, hogy ennek ellenére miért maradt még egy darabig nálunk. Aztán persze egy idő múlva elment, a szobáját egy társbérlő foglalta el.

Nacsády András barátaival

Még valami hozzájött ehhez ezekben az években: Végh János művészettörténész barátommal együtt lengyel nyelvtanfolyamra kezdtünk járni. Több volt ez, mint nyelvtanulás, valamilyen módon szellemi irányulást, szabadságvágyat is jelentett, hogy az ember Krakkóba, Varsóba, lengyel földre vette az irányt… Sok szellemi, művészeti tendenciát ott relatíve szabadabban hagytak érvényesülni. Másfél-két évig tanultam lengyelül egy igen kiváló nyelvtanárnál, Varsányi Istvánnál.

Palatinus hullámmedence

Albérletben laktunk egy kedves téren, Kecskeméten, a piarista gimnázium mellett, de a Marx tér 2/a-ban lakni azért mégsem volt a Nádasdy család „legapropóbb” lakcíme. Ma már úgy hívják, hogy Gyenes tér. Erre az albérleti, leválasztott lakásra, ahol négy évet éltem, nagyon jól emlékszem. A Tanács választotta le, és a szomszédaink háza volt valamikor, akikkel jó barátságban voltunk.

Vigh Szabolcs, Balázs és Gyula 1941 telén a Gellért-hegy oldalán
A szakácsverseny értékelőlapja

Ennek kapcsán kell beszélnem Batár Attiláról. Ő építészmérnök. 90-ben találkoztunk először, Passuth Krisztina mutatott be minket. Akkor még Amerikában éltek, ő és a felesége, Bíró Yvette. Aztán amikor Yvette abbahagyta a tanítást, végleg Párizsba költöztek. Attila csinálta Hervéről azt a magyar nyelvű könyvet, ami a Héttorony Kiadónál jelent meg 1992-ben. Abban az időben egy éven keresztül kvázi mindennap idejött, és Hervével beszélgettek. Én akkor már nem dolgoztam, és asszisztáltam ehhez.

A Magyar Tudományos Akadémia balatoni üdülője

Annával sokat jártunk hangversenyre a Zeneakadémiára. Ekkortájt, Sztálin halála után fedezte fel Szvjatoszlav Richtert Magyarország. A Tátrai Vonósnégyes és Richter közös kamarazene-estjén – Schuman egy zongora-kvintettjét adták elő – a dörgő tapstól majdhogynem összeomlott a Zeneakadémia. Jártunk operába, a szabadtéri operába is, a Károlyi-kertbe. Emlékszem egy szabadtéri operaelőadásra az Állatkertben, ahol a Don Giovanni kellős közepén megszólaltak a pávák, jó hangos krákogással.

Piknik
Márk Anna Cipruson 1993-ban
Petri és Maya

Az Irinyi utcában legalább négyen laktunk együtt, de lehet, hogy még többen. Egy szoba-hall volt, úgyhogy minden bútor alatt aludt valaki… És akkor eldöntöttük, hogy keressünk egy házat, ahol lehet közösen élni. Nemigen beszéltünk még kommunáról szerintem, majd csak kicsit később. Mindenesetre már volt ilyenekkel kapcsolatunk, Pilisborosjenőn az Orfeo, később Stúdió-K, volt az Utcaszínház, akik szintén közös lakásban laktak a József körút 50-ben. És akkor elkezdtünk járni házat nézni.

Státusházak a kolozsvári Fő téren
Gyenes Mária és Judith 1962-ben
Gúth Zoltán festménye
Bálint György borcimkéje
Pap Mária és Petri György
Molnár Mihály otthonában 1956-ban
A Maléter házaspár a Lomnici csúcson 1955 nyarán

A szüleimnek az esküvő után el kellett költözniük a leány- és a legényszállásról, és nem is dolgozhattak tovább abban a Brauch-üzletben. Új helyet kellett találni. Azt gondolták, hogy a mamám tartósan nem marad otthon velem, így is történt, ezért felhozták Tarcalról az apám szüleit. A nagypapa akkor hetvenöt éves volt, a nagymama jóval fiatalabb, és nagyon életerős. Pestszenterzsébeten, egy kertes kis családi házban, egy bérelt lakásban éltünk.

Anyámból áradt a boldogtalanság. Szenvedett a munkahelyén is. Szinte naponta mesélt arról, hogy mennyire komiszan viselkedett vele egyik vagy másik munkatársa. Azt hiszem, túl érzékeny is volt, nem tudott alkalmazkodni az új helyzethez. Neki óriási presztízsveszteséget és életszínvonal-csökkenést jelentett az emigráció.

Bálint György mustot készít
Gyenes Judith tanulóbérlete, 1943
A szakácsverseny programfüzete
Nagy Bálint a nyolcvanas évek elején
Batár Attila, 1983
Bálint György főagronómus
Gyenes Judith Galyatetőn 1955-ben
Bálint György feleségével, Annával és kisfiával, Jánossal
Ivánfi Jenő a Magas-Tátrában

Az újkígyósi borbélyok házakhoz jártak. Egy idő után apám bérelt egy kicsi helyiséget, amelyben volt két szék, két tükör, néhány szerszám, minthogy pedig vízvezeték nem létezett, volt egy falra szerelhető víztartály, aminek csapja volt, és ha kinyitották, folyt belőle a víz. Apám uras megjelenésű volt, lakkcipőt hordott, és hozzá kamáslit. Volt egy csíkos nadrágja, hozzá egy sötét zakó.

Nagy Bálint a nyolcvanas évek elején

Beregszászban volt egy egész napos bejárónőnk, a Zsuzsa, aki anyósomhoz is járt korábban, olyan családi bejárónőnek mondhatom. Ő mindent sokkal jobban tudott, nálamnál föltétlenül, és Zolinál is, de ezt nem éreztette, nem akart beleszólni a dolgaimba. Bár időnként kénytelen volt, mert én kellett kérdezzek tőle.Ilosván is volt segítségem, Anna. Ő igazán megérdemli, hogy megemlítsem.

Az jutott eszembe éppen a május elsejével kapcsolatban, hogy addigra a ház körülbelül kitisztult – mert elég romos állapotba került a háború alatt –, és meg akartuk ünnepelni a szabadságot. Meghívtam hozzánk azokat a lakókat, akikkel az ostrom alatt valamiféle kapcsolatba kerültünk. Elég sokan összejöttek, ennivalónk nem volt, de kávénk igen, és a herendi kávéskészletem.

Bálint György balatonfüredi baráti társasága, balról Borsos Miklós

Adyliget úgy kezdődött, hogy albérletben laktam egy volt debreceni évfolyamtársammal a Rumbach Sebestyén utcában. Ott is volt egy édes történet. Fiatalok voltunk, és nagy forgalmat bonyolítottunk le barátnőkben. Úgyhogy egyszer mentünk haza, és ott várt bennünket a rendőrség, mert följelentettek a szomszédok, hogy erkölcstelen életmódot élünk. És méghozzá annak a lánynak a kapcsán, aki már akkor a menyasszonya is volt a fiúnak.

Kazincbarcikán lakott a család, de 1976-ban vettünk egy portát Sajógalgócon. Teljesen lepusztult volt, romos, tíz évig magában állt, beomlott a teteje. Nem renováltuk, hanem a családommal és a barátaimmal restauráltuk. Az ispáné, majd a falu bírájáé volt hajdanán ez a ház. Egyetlen helyiségben vot párnafára fektetett fenyőpadló, a többi mind földes helyiség volt. Évente agyaggal kitapasztották a földes szobákat, utána bált rendeztek, és a fiatalok jó keményre letáncolták azokat.

A bútorokat, a stafírungot vittem magammal. A bútorok egy része otthonról volt –az akkori biedermeier természetesnek tűnt –, egy részét pedig külön hozzá kellett csináltatni. Pesten volt egy műbútorasztalos, aki régi bútorok javításával foglalkozott, az is dolgozott vele. Nagyon szép sublótom volt, az apai nagyanyám családjából való. Szóval megvolt minden, ami az akkori szokások szerint kellett.

Az otthonunk konszolidált, mondhatni úri bérlakás volt. Volt előszoba, abból nyílott egy udvari szoba, a konyha, cselédszoba, mellékhelyiségek, illetőleg szemben a nagy nappali, ami egykor apám szobája volt. Nekem, mint kisfiúnak, ez volt a kedvencem, sok volt benne a rejtély. Például apám nagy íróasztala, a vitrin a könyvekkel, porcelánokkal és titkosnak tűnő dolgokkal. A könyvespolcon a húszas-harmincas években megjelent magyar és világirodalmi literatúra. Szerettem olvasni.

Czeglédy Ilona
Balatoni nyaralás
Petri György
Brátkai utcakép