A gyerekek már Budapesten születtek, tehát az édesanyám és két testvére, egy húga és egy öccse. Az öccse ügyvéd lett, a húga tisztviselő. Az édesanyám úgynevezett csodagyerek volt a zongoratudását illetően. A két nagybácsi, dr. Müller Vilmos, és dr. Molnár Jenő igen hamar felismerte, hogy az én anyám kimagasló tehetség, és Teichmüller keze alá adták. Ő az 1900-as évek elején az egyik legnevesebb zongoratanár volt itt Pesten a Zeneakadémián. Anyám, Meer Margit 1896-ban született, és tizenvalahány évesen, a korabeli újságok meg iratok szerint, már koncerteket adott mint csodagyerek. Volt olyan, hogy a mamám tartotta el a családot, mert a nagypapám, aki kereskedő volt, rossz üzletekbe szállt be, és aláírt mindenféle váltót, és már nem maradt semmi pénzük. Ő, mint csodagyerek, elég szép honoráriumokat kapott, s abból tartotta el a családot. Zongora mindig volt, mert azt bérelték. Ez olyan 1904-1905-1906 körül történt. Aztán úgy gondolták, hogy az én anyám nem tud már fejlődni a Teichmüllernél. Hogy hogy került szóba Lipcse, nem tudom, de a két nagybácsi finanszírozta anyámnak a lipcsei konzervatóriumban való tanulását. Akkor ő 16 éves volt. Nagy dolog volt ez, főleg abban a világban: egy polgári családban egy ilyen fiatal lányt egyedül nem szívesen küldtek ki, de hát ez egy felvilágosult család volt. A második évben anyám elnyerte a Mozart-díjat, s akkor tandíjmentes lett. A lipcseiek nagyon zeneszerető polgárok voltak, a szegényebb diákokat pártolták, például meghívták őket ebédre.

Baján éltek és kereskedők voltak, ahogy a nagyszüleim és a dédszüleim is. Úgy tudom, fűszerrel, ilyesmivel kereskedtek. A dédszülők voltak eredendően kereskedők, és ők taníttatták a gyermekeiket. A nagymamám már akkor nagyon szépen zongorázott, de nem járt felsőbb iskolába. Testvérei: dr. Molnár Jenő, a Borsszem Jankó főszerkesztője, a másik testvére pedig, dr. Müller Vilmos jó nevű orvos, tüdőspecialista volt az első világháborúban. Ő szerkesztette később a Klinikai diagnosztika és klinikai terápia című könyvet. Hosszú ideig, talán egész a ’60-as évekig abból tanultak az orvostanhallgatók. A nagypapámat, aki másodunokatestvére volt a nagymamámnak, gyerekkorában be akarták vonni az üzletbe – kereskedőcsalád volt, Meernek hívták őket. De a nagyapám nem nagyon akart kereskedő lenni, ezért 14 éves korában megszökött, és beállt a haditengerészethez Fiuméba. Ott eltöltött vagy 4-5 évet. Alacsony, mokány kis ember volt. Aztán valami betegséget kapott szegény, kirúgták a tengerészettől, és akkor visszatért a kereskedelem kebelébe. Ez nem nagyon tetszett neki, de mit lehetett tenni. Olyan 20-22 éves korukban házasodhattak össze a nagymamámmal, úgyhogy kénytelen volt valami tisztességesebb foglalkozást választani. Kereskedő lett, hogy eltartsa a családját. Felköltöztek Budapestre Bajáról.

Édesanyám családja Dél-Magyarország – Baja, Bácska vidékéről származott, és a családi legendárium szerint Hollandiából jöttek át az 1780-as években a reformátusüldözés elől, és itt zsidó vallást vettek föl.

Apám 1928-ban ismerte meg édesanyámat, Radó Máriát, aki nem arisztokrata, hanem polgári családból származott, a Magyar Nemzeti Színház tagja volt, sőt a családja egyik része zsidó származású volt. Nem tudom, hogy melyik lehetett a nagyobb probléma. Egy fiatal, istenien szép nő volt, és a legnagyobb magyarnak ismertem. Ez kisebb válságot okozott a családban, különösen a nagymamám ellenezte a házasságot. A nagymamám, mert akkor már a nagypapám nem is élt, elhatározta, hogy a legfinomabb módszerrel megpróbálja ezt a szerelmet megállítani, és édesapámat három hónapos vadászútra indították az egyik testvérével és egy barátjával a Sziklás-hegységbe, Kanadába, muflonokra vadászni.  Az édesanyámat, aki pedig nagyon tehetséges színésznő volt, kiküldték Londonba, a Lord Shakespeare Színháznak volt egy angol nyelvet és színészetet tanító tagozata. Azt hiszem, hogy az anyagi részét ennek a kis utazásnak a Nádasdy család finanszírozta. Azt elfelejtették, hogy a távolság egy szerelmet sokszor megerősít, és leveleken meg telefonon keresztül a kapcsolat folytatódott. Három vagy négy hónapos szétválás után visszajöttek, és 1929-ben villámgyorsan összeházasodtak. Egy kikötése volt apámnak, hogy a Nemzeti Színháztól el kellett anyámnak búcsúznia. Aztán mindenki belenyugodott a házasságba, még nagymamám is, aki annyira megszerette édesanyámat, aki egy intelligens, kulturált egyén volt, hogy onnantól nem a lányainál és a többi gyermekénél szállt meg, hanem nálunk volt a lakása, a Nádasdy kastélyban. Jött két gyermek elég gyorsan, én pedig ’37-ben születtem.

A közösségi gondolkodás a dédapámra is jellemző volt, hiszen amikor a XIX. század második felében hozzáfogott a nádasdladányi kastély felépítéséhez, ami aztán az én otthonom is lett, akkor nemcsak az vezette, hogy a családnak jó legyen, hanem a szűkebb vagy tágabb környezetre is gondolt. Ez a kastély angol romantikus, úgynevezett Tudor stílusban épült. Ebben van egy kis Nádasdy-vér, a dédnagyapám állítólag azért épített pont egy angol stílusú kastélyt, hogy ezzel is sugallja a Habsburgoknak, hogy mi nem vagyunk azért olyan jóban egymással. A kastélyt Linchbauer István építész tervezte, és egy Hübner Nándor nevű székesfehérvári építészmester építette. Hauszmann Alajos tervezte a kastély két legszebb termét, az Ősök Csarnokát, amit a Nádasdyakról készült festmények díszítettek és a könyvtárat. Az építkezés az 1870-es évek második felében kezdődött, olyan dolgok voltak beleépítve, amelyek akkoriban megdöbbentően modernek voltak.

A magyar történelemben az első említésre méltó Nádasdy a menekülő IV. Bélát bújtatta. Legenda, hogy a király nagyon éhes volt, és egy nádasban bújt meg, ahol megtalálta az egyik ősöm, és adott neki egy vadkacsát enni. Ebből kifolyólag a Nádasdy család címerében azóta is egy vadkacsa van, nincs török fej levágva és ilyenek. A következő fontos személy a Nádasdy család történelmében báró Nádasdy Tamás, a sárvári kastély egykori ura. Kiemelkedő szereplője a családnak, aki nádor is volt a XVI. században, és az egyik leggazdagabb dunántúli földbirtokos. Nádasdy Tamás reformált, és komoly befolyással bírt a dunántúli magyar lakosságra. Kanizsai Orsolyát vette el feleségül, amitől többszörösére nőtt a Nádasdy birtok. Házasságuk szerelmi házasság volt, fennmaradt leveleik a régi magyar irodalom csodálatos darabjai. Nádasdy Tamás sárvári udvarában a nyomda fölállítása is előregondolkozás, Sylvester János első magyar nyelvű bibliafordítását ott nyomtatták. Ő az, akit a családomban példaképnek tekintek. Amikor 1671-ben, a Wesselényi-féle összeesküvésben kivégezték Nádasdy Ferencet és elkobozták minden vagyonát, megfosztották grófi rangjától is. Akkor a családot majdnem kiirtották a Habsburgok, a nevünket is elvették, 20 évig Krajcz néven szerepelt a család. Meg akarták semmisíteni még a családi nevet is, de egy idő után sikerült visszaszerezni, sőt a grófi címet is visszakaptuk és némi kártérítést hozzá. A család újra föléledt.