Jelenlegi hely
Előfordult például, hogy az esti felvonulás után, ami a Dísz téren, fönt a Várban fejeződött be, ahogy jöttem el a Dísz térről, mellém állt egy autó, kiugrottak belőle hárman, és fölszólítás nélkül betuszkoltak. Elindultak velem, és különböző megjegyzések közepette elvittek a budai hegyekbe, aztán kilöktek egy elhagyatott helyen. Célzásokat tettek arra, hogy mi minden történhet az emberrel ilyen esetekben. |
|
|
A Repülő Egyetembe Sacin keresztül kapcsolódtam be. Nem ő kezdte szervezni, de aztán ő vette át, és ő lett az igazgató, ahogy saját magát szereti meghatározni. Kovács Mari meg Örkény Tóni kezdték. Nemcsak a Szabadegyetem volt, hanem voltak szemináriumok is. Ezeket a kiscsoportos foglalkozásokat zömmel Szabó Miki tartotta: 56-ról, Oroszországról stb. – rettenetesen jó, okos dolgok voltak. Az Iskola utcába jártunk, Betlen Panni lakásába. |
|
Mert abban az időben, egészen a disszidálásomig igyekeztem eltűnni a szín elől. Ez nem igazán sikerült, mert 72. március 15-én Budapesten voltam egy szegedi barátommal, és belekeveredtünk a tüntetésbe. Az Ifjúsági Parkban volt valami koncert, autóstoppal mentünk föl. De már Szegeden hallottuk, hogy készül valami. Abban az időben március 15. nem volt piros betűs ünnep. Ez azt is jelentette, hogy a nemzetiszínű zászlót nem tűzték ki sehova. |
|
1988. június 16-án is elvittek, amikor a rákoskeresztúri temetőben volt egy megemlékezés a kivégzettekről, Nagy Imréék kivégzésének az évfordulója alkalmából. Akkor névsorolvasás volt, miegymás. Persze hiányos névsor, mert sokkal többet végeztek ki, mint ahányat felolvastak. De utána megállapodtunk, hogy három órakor koszorúzás lesz az Ismeretlen Katona sírjánál a Hősök terén. Én pontosan három órára vittem egy virágcsokrot az Ismeretlen Katona sírjához. |
1962-től újra feléledtek a baráti összejövetelek. Ahogy jöttek ki az emberek a börtönből, úgy kapcsolódhattak be ebbe a laza baráti körbe. Sokat kirándultunk, később vitorláztunk együtt. Aktív politikai tevékenységnek ezt még annyira sem lehet tekinteni, mint az 1957-től 1959-ig tartott összejöveteleinket. Ennek az egésznek Gyurkó volt a lelke. Ő hozott össze mindenkit, engem is mindig odahívott. |
|
|
Szóval a Kocsis-hangverseny meghiúsult. 1980 szeptemberében mentem haza éjjel taxival, és akkor még volt fakabát a Hűvösvölgyi út elágazásánál. Minden városból kivezető útnál állt rendőr, így itt is. Megállította a taxit, kiszállított, elküldte a taxit, és hívta az URH-t, akik bevittek a második kerületi kapitányságra. Semmi indok nem volt, persze, nem kellett sokat gondolkoznom rajta, hogy vajon miért történik. Ott várni kellett még másfél-két órát. |
|
|
|
|
1982-ben Alíznál megismertem Vásárhelyi Miklóst és a feleségét, valamint Litván Györgyöt és a feleségét. Akkor szó került az én állásügyeimről. Litván nagyon fölháborodott azon, hogy még 1982-ben is korlátozzák az elhelyezkedésemet. Egyszer megjelent a patikában, és elmondta, hogy beszélt az Orvostörténeti Könyvtár és Múzeum főigazgatójával, Antall Józseffel, aki megígérte, hogy segíteni fog. Így kerültem 1983 júniusában az ORFI-ba, és ott dolgoztam 1985 márciusáig. |
Megszaporodtak a gyűlések, értekezletek, összejövetelek, a szakszervezetek aktivizálódtak, és én arra is fizettem rá. A vezetőség annyira elismerte a munkámat, hogy valóban bevettek a végrehajtó bizottságba és megbíztak az ifjúsági mozgalom vezetésével. Akkor elkezdtünk szervezkedni azokkal, akiket nem csuktak le. Volt egy fegyvertényünk, 1942. március 15-én. |
|
Aztán véletlenül újból összeakadtam Fricivel. Hetekig csavarogtunk, egészen Finale Liguréig jutottunk el. Ez volt a neve a falunak, ahol azt mondtam, hogy innen tovább egy tapodtat se. Már tízedik napja, hogy nem ettünk, az utcán élünk, a szemétből turkálunk. Azt javasoltam, menjünk be a rendőrségre, mondjuk azt, hogy csavargó gazemberek vagyunk, minimum bezárnak egy-két éjszakára a börtönbe. Ott enni adnak, ágy van, meleg van, milyen jó lesz! De nem sikerült. |
Mindeközben a hazai titkosrendőrség számtalan alkalommal éreztette, hogy ők az igazi hatalom hazánkban: szabadulásom után nyolcszor hurcoltak el emberrabláshoz hasonló módon. Ezek igen változatos helyeken történtek. Annak idején március 15-én mindig voltak déli és esti nem hivatalos tüntetések és felvonulások. Én részt szoktam venni ezeken, mindig hátul mentem a fiatalok után. |
|
Egyszer én is írtam a Beszélőben. Kenedi Jancsi könyvét recenzáltam – a Tiéd az ország, magadnak építedet. A könyv hőse Révai Gábor, a Révainak a fia, aki a családi háza építésének a történetét mesélte el Kenedinek, aki aztán megírta ebben a könyvben. Zseniális a könyv! És ezt úgy írtuk, hogy kölcsönkaptunk egy pici, hat négyzetméteres kis faházat Velencén egy barátnőmtől, és Petrivel voltunk lent ketten. Én dolgoztam, Petri ment bevásárolni. És főzött. |
Az is előfordult, hogy a legfelsőbb ügyésznek címzett ajánlott levelem eltűnt, még a Legfőbb Ügyészségen sem találták nyomát. Úgyhogy emiatt volt például az 1982-es éhségsztrájkom, amikor öt ajánlott levelem nem érkezett meg a címzetthez, és akkor panaszt írtam a legfőbb ügyésznek, hogy ez a KGB-módszerek hazai alkalmazására utal. Követeltem az ajánlott leveleim kézbesítését, másrészt pedig a KGB-módszerek hazai alkalmazásának a megszüntetését. |
|
A nyolcvanas évek közepére már nemcsak az illegális ellenzékben gyűltek azok az erők, amelyek a hatalom legitimitását kétségbe vonták, hanem az Írószövetség körül tömörülő legális ellenzékben is. Addigra megérett a felismerés, hogy a szisztéma túlélte magát, tarthatatlan, így országot vezetni már nem szabad tovább. Az a hatalom, amelyik ugyan nagyon sok engedményt tett, de kapkodva bele-beleszólt a kulturális és irodalmi életbe, immár nem fogadható el legitimnek. |
A harmadik letartóztatáskor pedig otthonról, Adyligetről vittek el, egy házkutatás után. Épp indultam otthonról, jött két URH-s autó, és nagyon nézegették a házszámokat. Megszólítottam őket, hogy „azt gondolom, engem keresnek, uraim”. Nem akartam, hogy én elslisszolok, és a többiekre rászabadítom a rendőröket. Mondták, hogy engem keresnek, és mutatták a házkutatási parancsot. És akkor két szomszédot hoztak át hatósági tanúnak, akik nem tudták mire vélni a dolgot. |
|
|
|
Világéletemben ellenzéki beállítottságú voltam a fennálló hatalommal szemben. A diákéveimben észrevettem a Horthy-kor anomáliáit, még ha nem is foglalkoztam szociológiával meg politikatörténettel. A Rákosi-korban szintén természetszerű volt az ellenzéki hajlandóságom, anélkül, hogy bármi jelét adtam volna, de nem léptem be a pártba, ami az ötvenes években bizonyos korlátokat jelentett a tudományos előrehaladásban. |
|
|
|
|
|
|
|
Októberben valamikor összekerültem az egyik pécsi joghallgató barátommal, Ravasz Károllyal. Eredeti neve Fuchs volt, de 44-ben átvedlett Ravasszá, és megfelelő papírokat beszerezve Budán élt albérletben. Meginvitált a lakására, mondván, hogy van egy érdekes feladat. Kiderült, hogy egy fiatal szervezet, amely nagyrészt diákokból állt, Nemzeti Front aláírású röplapokat terjeszt. Megszerezték Budapest helyőrségi tisztikarának címtárát, és névre címezve postázták a röplapokat. |
|
|
1980 tavaszán a lengyeleknél már meglehetősen intenzív volt az ellenállás a moszkvai leninizmus túlkapásai ellen. Különböző szervezetek alakultak. Tulajdonképpen mindenféle társadalmi csoportnak megvolt már a szervezete. Ezek közösen rendeztek egy éhségsztrájkot a Podkowa Lesna-i templomban. Erről a tömegtájékoztatási eszközök beszámoltak. Már nem a hazaiak, hanem a külföldiek. Volt egy Nowa nevű kiadójuk a lengyeleknek, egy szamizdat kiadó. Az egyik szerkesztőjét elfogták. |
|
|
Mint említettem, bizonyos szamizdat kiadványokban én is a szerzők közé tartoztam. Részt vettem például a Napló című, három példányban születő és a szerzők között meghatározott menetrend szerint körbejáró szamizdat formáció szerzői forgalmában. Emlékszem, a nálam lévő dossziékat Balassa Péternek kellett átadnom, akit így ismertem meg, s akivel később több évig tartó barátságom alakult ki, amely a sok-sok beszélgetés során tényleges férfibarátsággá, mély szellemi-emberi kontaktussá vált. |
|
Most olvastam Esterházy Javított kiadását, és el is gondolkoztam azon, hogy vajon engem miért nem próbáltak meg beszervezni. Frissen csatlakoztam az ellenzékhez, vidéki voltam, millió dolog lett volna, amivel megfoghattak volna. Az illegális munkavállalás, vagy akár az életformám miatt. És ez fura módon soha nem történt meg. Meg is vagyok sértődve! |
|
A második előállításom a Bem téri tüntetéskor volt. Négyünk – Rajk, Haraszti, Demszky meg én – aláírásával kiment egy felhívás, hogy a lengyelországi hatalomátvétel alkalmából csináljunk egy nagy megemlékezést. Demszkyt, Harasztit meg engem a térről vittek el, Rajk késett, őt valahol a Margit körúton – akkori nevén a Mártírok útján – kapcsolták le. És furcsa módon a Tolnai utcába vittek, és elkülönítve hallgattak ki bennünket. |
|