Jelenlegi hely
|
Közben kihirdették az általános sztrájkot. Magyarországon minden gyár leállt. A közlekedés is, énnekem nem volt más közlekedési eszközöm, mint az alkalmi teherautó, hogy a családomhoz lemenjek. Az első az volt, hogy Budapestről mihamarabb Debrecenbe, az akkor már ott élő családomhoz lekerüljek. A falu emberei, a gazdák gondoskodtak élelmiszerről a fővárosnak, így vidékről sok teherautó jött Budapestre. A Nyugati pályaudvar parkolóját rendezték be. |
Október 23-án az egyik kolléganőnk gyereke szaladt be a hivatalba: „Anyu, jön a tömeg a körúton, és kiabálnak mindenfélét!” Az anyja azt hitte, hogy félrebeszél a gyerek. Aztán jött az osztályvezető, hogy igaz, amit mond. Aznap van a fiam, Árpád születésnapja. Ilyenkor a nagymama megcsinálja a tortát, a család siet haza. A torta meg is volt, a családtagok viszont mind elszivárogtak. Hallottak valamit, mentek megnézni, mi is történt. Én elmentem a Bem József térre, és onnan haza. |
 |
Ez volt az első napokban. Később tulajdonképpen az töltötte ki a napjaimat, hogy nekünk kellett megszervezni a budapesti forradalmároknak szánt segélyszállítmányokat. A dolog menete a következő volt. A Vagongyárban, amely a legnagyobb győri üzem volt, létrejött egy összevont szállítási diszpécser-ügyelet. Azért összevont, mert a több győri gyárból is tömbösítették a szabadon álló teherautókról rendelkezésre álló információkat. |
|
amikor megérkeztünk a Pasaréti útra, ott álltak a kertben a géppisztolyos jezsuita nemzetőrök: Weissmahr Béla, Nagy Ferenc, akiket a teológiáról ismertem, és társaik, akiket nem ismertem. Én nyugodt voltam, mert azt éreztem, hogy az alaphelyzet a következő: mi kimegyünk az érvényes, hatalmon lévő kormánynak a megbízásából egy épületet átvenni. Akkor már nem féltem attól, hogy ott fegyveres harc lehet. |
November 4-e életem egyik legnehezebb napja, többféle szempontból. Hajnalban a Statisztikai Hivatal és a Széna tér között voltam kint az utcán, amikor az elindult az orosz aknaeső. Berohantam a Statisztikai Hivatalba, volt, aki azt mondta, hogy azonnal hazamegy, többen pedig elindultak, hogy a többieket behívják. Ami nem volt egyszerű, mert egyik éjszaka ez aludt otthon, a másik éjszaka az. Én – mivel két napja nem voltam otthon –hazarohantam tiszta fehérneműért és egyebek. |
Emlékszem rá, hogy ott Ököritófülpösön mi is felvonultunk. Volt ott tán kétszáz gyerek vegyesen, fiúk-lányok tizennégy éves korig. Olyan gyerekek voltak ott, akiknek a szülei nem éltek, vagy állami gondozásba adták a gyerekeket. Előttünk a tanárnők mentek, illetve a gondozónők. És azok különböző jelszavakat kiabáltak, mi meg utánuk kórusban. És ahogy mentünk, végig virágot szórtak elénk az emberek. Ez úgy megmaradt bennem |
A Mindszenty-beszédet már a szemináriumban hallgattuk. Nehéz felidézni az akkori gondolataimat. Oly sok mindent olvastam erről utólag. De megpróbálok az akkori negyedéves kispap szemszögéből beszélni, aki nagyon lelkesedett az egyházért, Mindszentyért, akiből sugárzott bizonyos vezetői karakter. Azokban a napokban sokféle beszélgetésben elhangzott, hogy nincs igazi vezetője az országnak, Nagy Imre lassan halad, mindig csak a követelések hatására tesz egy-egy kis lépést. |
|
A Széna téri felkelőcsoport első menetben a környékbeliekből alakult. Később hozzájuk csapódott a pasaréti és a városmajori társaság, aztán a váriak, végül olyanok is, akikről az Isten sem tudja honnan jöttek, csak arra vetődtek és ott maradtak. Így például a pilisszentiváni bányászok is. Elmentünk a Központi Statisztikai Hivatalba, mert Szentiványi Gergely édesanyja ott dolgozott, ott mindjárt belekeveredtünk a dolgokba egy pillanat alatt, mert akkor kezdődött valami munkástanács-ülés. |
Mivel 4-től kezdve a kórház hivatalos vezetéséből senki sem volt elérhető – az igazgatóhelyettes, aki engem 30-án a mentőszolgálat élére küldött, bent lakott ugyan a kórházban, de éjszaka elérhetetlen rejtekhelyen bújt meg –, általában nekem kellett intézkedni. A munkatársakkal rendkívül harmonikusan ment a dolog, mindenkiben fantasztikus segítőkészség volt. Egy nővér vagy egy fűtőházi munkás természetesnek vette, hogy erejét meghaladó feladatokat is ellásson. |
November 4. Ködös, hűvös napra virradtunk – erre sokan emlékeznek: addig igen szép idő volt, szinte az egész forradalom alatt. Amikor bejöttek az oroszok, akkor szállt le a köd, ténylegesen. A lehullott sárga levelek belemaszatolódtak a mocskos tanknyomokba, és szitált a köd. Ezzel a konzervatorista zenész fiúval kimentünk még az irodába, tudtuk, hogy megszállták a várost az oroszok. Hogy miket égettünk el, nem tudom, de a jelenet rémlik. |
Figyelemmel kísértem a további ellenállási eseményeket is, például a szakáll-levágásokat. Én is szakállt növesztettem, mondván, „amíg az oroszok ki nem mennek, addig nem borotválkozunk”. Aztán levágtam, mert hallottam, hogy többeket becipeltek egy kapu alá, szárazon leborotválták a szakállukat, és összeverték őket. |
|
28-án, vasárnap elhatároztam, hogy lemegyek a Kiliánhoz. Hiába ígértem meg Palinak, hogy nem mozdulok el otthonról, nem bírtam tovább. Lementem a Királyhágó tér–Böszörményi út sarkán lévő élelmiszerboltba. Ott álltunk sorban, és egyszer csak megláttam az ávós szomszédunkat jönni a Királyhágó utca felől. Megijedtem. Úristen, ha valaki rájön, hogy ez ki, meg is lincselhetik. Kiléptem a sorból, odamentem hozzá, és mondtam, hogy menjen el a környékről, ahol fölismerhetik. De a család! |
Talán az első vagy a második napon az Ideiglenes Nemzeti Tanács mellett megalakult a Győri Ifjúsági Bizottság. A városban egy felsőoktatási intézmény volt, méghozzá a Zeneakadémiához tartozó győri konzervatórium. Ebben a Győri Ifjúsági Bizottságban, amelybe engem is beválasztottak, voltunk négyen-öten középiskolás diákok, különböző iskolákból, volt ipari tanuló és voltak fiatal munkások, volt egy konzervatorista srác. |
 |
Másnap, szombaton reggel bementem a tanáriba. A városháza előtt akkor százan-százhúszan lehettek, de kilenc órára a tömeg ismét háromszáz-négyszáz főre duzzadt. A tanáriban olyan híreket hallottunk, hogy kilenc órakor pedagógusgyűlés lesz a gimnáziumban az általános iskolai tanárokkal együtt, küldöttet fogunk választani a nemzeti tanácsba, az instrukciókat majd Ládi Károly, a gimnázium igazgatója hozza a városházáról. Ezért ki se mentünk a tanáriból, az ablakból néztünk ki az utcára. |
 |
November 4-én ágyúlövésekre ébredtem. Nagyon meg voltam ijedve, ezt nem vártam. Ugye, sokáig nem voltam benne az eseményekben, akkor végül is belekerültem, sőt belemásztam jó erősen, és a következő nap jönnek az oroszok. Aztán ez a félelem elmúlt, és átalakult egy másik lelkesedéssé. Ha fegyverrel nem lehet, akkor csináljunk mást! Aktívan részt vettem abban, hogy csomagokat vittünk a szétdúlt városrészekbe. Azt hiszem, élelmiszer volt bennük. A részletekre megint nem nagyon emlékszem. |
A megyei munkástanács 1-jén Budapesten volt a kormánynál, együttműködéséről, támogatásáról biztosította Nagy Imrét. Ez speciális helyzet volt, mert a Borsod megyei pártbizottság első titkára, Földvári Rudolf a forradalom oldalára állt. Ő mint megyei vezető ment fel Nagy Imréhez. De mi nemcsak a megye, hanem egész Észak- és Kelet-Magyarország képviselőinek tartottuk magunkat. A következő lépés nyilván az lett volna, hogy Földvári átkerül hozzánk. |
 |
|
A diktatúra, amelyet számunkra az Állami Egyházügyi Hivatal testesített meg, összeomlott, és mi úgy gondoltuk, hogy le kell foglalni a hivatal anyagát. Miután Mindszenty bíborost kiszabadították – ami nekünk óriási élmény volt –, az egyik jezsuita kispap osztálytársam, Marosfalvy Laci elment hozzá a Várba. Röviden elmondta, hogy mi is az ÁEH, és hogy le kellene foglalni az iratait. |
 |
 |
Néhány civil sebesült is bekerült, olyanok, akiknek belövés érte a lakását. Az oroszok, ha valami gyanúsat észleltek, mindjárt lőttek, vaktában, minden irányban. November 4-ig a halottas kamránk nagyjából kiürült, de utána hat-nyolc nap alatt nyolcvanöt halott halmozódott föl a kórház területén. |
 |
Részt vettem egy pici dologban, a Konzervgyárban fölolvastam egy proklamációt az egyik raktár tetejéről, hogy mindenki sztrájkoljon, mert ez így nem jó. De ezen felül nem volt alkalmunk, hogy belekeveredjünk a forradalomba, azon kívül, hogy vörös csillagokat húzogattunk le a házakról, meg bementünk a rendőrségre. A legfontosabb oka az volt, hogy Kecskeméten nem voltak harcok az utcán, hogy Kecskemét volt Kelet-Magyarország szovjet főhadiszállása. |
Hogy a mosonmagyaróvári sortűznek hány halottja volt, azt nem tudtam. A halottasházban faltól falig, egy méter magasságban voltak máglyába rakva a halottak, mint a heringek. Hetvennek, nyolcvannak saccoltam. A perünk alatt tudtam meg, hogy száznégy halott volt. Az első tevékenységem, amit a nemzeti tanács tagjaként végeztem, éppen ezzel a halottasházzal kapcsolatos. |
A győri 56 előzményeiről – itt a Petőfi Kör megalakulására, összejöveteleire gondolok – én akkor nem tudtam. Később utánanéztem, édesapám nem szerepelt benne. Olyannyira nem, hogy október 23-án Győrben még semmi látható nem történt, 24-én sem, csak 25-én érett meg a helyzet arra, hogy itt is tüntetést szervezzenek. Valamivel két óra után indultak el a felvonulók a pártbizottság felé, nagyjából egyszerre a Vagongyártól és a színháztól. A színháztól indulókat Földes Gábor vezette. |
|
Október 25-én volt az egyetemi nagygyűlés. A nagyelőadó tetején állították fel a mikrofont. Én nem voltam aktív szervezője a programnak, de a fiatalok láthatóan szimpatikusnak találtak, nem érezték úgy, hogy valami elvakult DISZ-vezető vagyok. Fokozatosan bevontak, mindig adtak valamilyen feladatot. A városban tüntető tömeg a nagygyűlés hírére kiözönlött az egyetemhez, a megyei pártbizottságtól is jöttek ketten-hárman. Közülük az egyik, Grósz Károly beszélni akart a tömeghez. |
 |
 |
Alig egy órája vettem át a civil mentőszolgálat vezetését, amikor jött a hír, hogy a Köztársaság téren az ávósok lövik a fegyvertelen népet. A mentőseink, hallva a lövöldözést, rögtön odamentek. Több tucatnyi sebesültet szállítottak be. Mindenkit felkapkodtak, válogatás nélkül, így biztos behoztak néhány ávóst is, akik valószínűleg könnyebben sérültek meg, mert egy-két nap múlva mind eltűntek a kórházból. |
|
Aztán jött 56. Október 23-án is bent voltam az UVATERV-ben és dolgoztam. Az UVATERV a Vigadó mellett, a Vörösmarty tér és a rakpart közötti utcában volt. A rakpartról felhallatszott a tömeg morajlása. Lementünk. Mindenféle diákok és még nyilván mások is vonultak. Én is beálltam. Véletlenül találkoztam egy exkollégista építésztársammal, egy nagyon értelmes és hallatlanul kedves fiúval, egy makói kisparaszt fia volt. |
 |
Az ÁVH épületétől a nép visszament ezen a vasúti hídon, azzal a céllal, hogy a politikai rabokat kiszabadítja a börtönből. Nagyon sok rab volt itt, mert a környékről disszidálók felett a győri bíróság ítélkezett (ha elkapták őket), és a győri börtön volt megtömve velük. Ez a tér, ahol a börtönépület áll, közel van a városházához, egy kis parkra néznek a rácsos cellák. A tömeg oda vonult át. Talán tíz-húszezer ember. |
Másnap délelőtt hatalmas tömeg gyűlt össze a küldöttek meghallgatására az irodaházban, nem is fért be mindenki a terembe. A szovjet megfigyelők is ott voltak. Meg is jegyeztem Hidasi városi rendőrparancsnoknak, hogy apolitikusnak tartom a jelenlétüket. Hogy minden egybegyűltnek jusson hely, átmentünk a Balassi Kultúrotthonba. A fő beszámolót én tartottam. A sztrájk kérdésében úgy foglaltam állást, hogy az adott körülmények között értelmetlen. A hallgatóság természetesen mást várt. |
|
A közelünkben volt a Baross téri fegyveres csoportosulás, de a város számos pontján alakultak kis ellenálló gócok. A főútvonalakat az oroszok uralták, de a főútvonalak által határolt kerületrészekben a felkelők voltak az urak. A szűk utcákat elbarikádozták, és az oroszok az első napok tapasztalatai után tartózkodtak tőle, hogy a tankjaikkal benyomuljanak a mellékutcákba. Így egy-egy kerületrész aránylag több napig tudta tartani magát. |
 |
 |
Azt szoktam mondani, hogy én mint hívő katolikus, keresztény ember természetesen nagyon nagyra tartom Szent Pált és az ő damaszkuszi megtérése utáni viselkedését, de elsősorban Jézus Krisztus követőjének vallom magam. Ez nagyjából ehhez hasonlítható. |
 |
 |
December 4-én, kedden délután összeült a Városi Központi Munkástanács. Az értekezleten részt vettek olyanok is, akik nem voltak tagjai a munkástanácsnak, ők erősen kritizálták a testület munkáját. Végül olyan határozat született, hogy másnap meg kell választani a Megyei Munkástanácsot. December 5-én délután össze is jött a munkástanácsi küldöttek közgyűlése, de mivel a vártnál kevesebben gyűltek össze, nem sikerült megalakítani a megyei testületet. |
Akkor már nagyon nagy harcok voltak Pesten, hatodikán volt ez, hatodikán este. Közben, ahogy mentünk, a Piros iskola előtt katonák meg minden, katonák, civilek, mindenféle népség. Ahogy megyünk, ott van egy közepes ágyú... |
|
Az édesapám följött Pécsről, és amikor ezt elmondtam neki, az első szava az volt: és elmentél hozzá? Mondtam, hogy még nem. Na, akkor gyerünk! Erdei elmondta a tököli elfogatás történetét, ami úgy szólt, hogy megérkeztek, bevezették őket egy terembe, majd elkezdtek tárgyalni. Malinyin volt a szovjet tárgyalófél vezetője. Jó félórája tárgyaltak, amikor nyílt az ajtó, és megjelent Szerov. |
 |
Nem szépítem a dolgot, engem azért küldtek oda, hogy a lap hangját hozzászelídítsem a konszolidáció követelményeihez, és meg kell vallanom, én egyetértettem ezzel. Engem az állított szembe a forradalommal, ami az utcán történt: a lincselések, meg a Köztársaság tér. Meg attól féltem, hogy visszatér a Horthy-korszak. Ezért igenis egyetértettem a konszolidációval. |
Tudtunk a harcokról. A szomszédban lévő jogi egyetem épületénél, amellyel közös udvarunk volt, nemzetőrök tartózkodtak. Közülük néhányan bejöttek a szemináriumba, tájékozódtak az épület védhetőségéről, és arról, hogy abban a háborús, honvédő légkörben hogyan tudjuk őket segíteni. Később, amikor körülzárták az egyetemet, akkor a nemzetőrök a szemináriumon keresztül menekültek el, néhányan reverendában. Sokfelé jártunk a városban már november 4. elõtt is, a kórházakban betegeket látogattunk. |
|
A légópincében egy csomó anyag volt felhalmozva háború esetére: meleg ruha, pufajka, pokróc, kötszer, gyógyszer meg egyebek. Ezeket a raktáros adta ki az osztályokra, a szükségleteknek megfelelően. A felkelők a honvéd egészségügyi szolgálat raktáraiból is felnyitottak néhányat, onnan is hihetetlen mennyiségű kötszert és gyógyászati eszközt kapott a kórház. Mindig volt elegendő kötszerünk és gyógyszerünk. A vöröskeresztes szállítmányok is sok mindent tartalmaztak. |
 |