Jelenlegi hely
|
Másnap reggel korán felébredtünk, csönd volt. Nemsokára felhívott telefonon a szomszéd bérházban lakó kollégám, Harmath Zoltán. Mondtam, jöjjön át, beszéljük meg, mit csináljunk. A szomszéd lakásban egy idősebb szájsebész főorvos lakott, ő is átjött. Megállapítottuk, hogy mivel éjszaka lövöldözés volt a városban, valószínű, hogy a kórházakban sebesültek is vannak, mi orvosok vagyunk, be kell mennünk a Péterfybe. |
A megyei munkástanács 1-jén Budapesten volt a kormánynál, együttműködéséről, támogatásáról biztosította Nagy Imrét. Ez speciális helyzet volt, mert a Borsod megyei pártbizottság első titkára, Földvári Rudolf a forradalom oldalára állt. Ő mint megyei vezető ment fel Nagy Imréhez. De mi nemcsak a megye, hanem egész Észak- és Kelet-Magyarország képviselőinek tartottuk magunkat. A következő lépés nyilván az lett volna, hogy Földvári átkerül hozzánk. |
Az édesapám följött Pécsről, és amikor ezt elmondtam neki, az első szava az volt: és elmentél hozzá? Mondtam, hogy még nem. Na, akkor gyerünk! Erdei elmondta a tököli elfogatás történetét, ami úgy szólt, hogy megérkeztek, bevezették őket egy terembe, majd elkezdtek tárgyalni. Malinyin volt a szovjet tárgyalófél vezetője. Jó félórája tárgyaltak, amikor nyílt az ajtó, és megjelent Szerov. |
 |
 |
 |
 |
Ez volt az első napokban. Később tulajdonképpen az töltötte ki a napjaimat, hogy nekünk kellett megszervezni a budapesti forradalmároknak szánt segélyszállítmányokat. A dolog menete a következő volt. A Vagongyárban, amely a legnagyobb győri üzem volt, létrejött egy összevont szállítási diszpécser-ügyelet. Azért összevont, mert a több győri gyárból is tömbösítették a szabadon álló teherautókról rendelkezésre álló információkat. |
|
Szombaton délután 15 órakor a városháza nagy tanácsterme megtelt a helyi munkástanácsok küldötteivel és a járási kiküldöttekkel. Fekete Pál elnökölt. Addig nem volt külön Békés megyei és békéscsabai Forradalmi Tanács, a megyeszékhely Forradalmi Tanácsának tevékenysége a megyére is kihatott, de akkor megalakult az önálló békéscsabai Forradalmi Tanács. Az elnök Kaskötő István lett, és – mint az egyik elnökhelyettes – én is bekerültem a testületbe. |
 |
 |
Udvarolt a férjem, jártunk jobbra-balra, de nem vettünk részt, ő sem vett részt semmiféle ellenpolitikai dologban, mert akkor, ’56 októberében halt meg a papája. Nem a forradalom miatt, hanem máj- vagy hasnyálmirigy rákban. A mamáját nagyon-nagyon támogatta és nem hagyta, hogy egyedül legyen. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bíztunk abban, hogy itt fellazul a dolog. |
 |
1956. október 23-ra azért emlékszem, mert tanácsülésen voltunk kiszálláson egy Győr melletti községben. A parasztok mondták, hogy most fog beszélni Gerő Ernő a rádióban. Nagy hangulatban voltak, hogy megbuknak a kommunisták. Azt mondták, Pesten mégis engedélyezték a tüntetést, és a Gerő-beszéd után fütyülték meg szidták Gerőt. Az alaphangulat az volt, hogy a kommunistáknak menni kell. Óriási forrongás volt, de bosszú is a kommunisták ellen. |
 |
A következő napokban is kijártam az egyetemre, vagy a tanszéken voltam, vagy a dékáni hivatalban. Az egyetemen akkor alakult ki a forradalmi központ, amikor a rendőrséget felszámolták. A tömeg ugyanis ki akarta szabadítani azokat a fiatalokat, akiket a megyei főkapitányság pincéjébe zártak, mire az épületből a tömegbe lőttek, erre a felbőszült emberek elkaptak néhány ávóst. Az egyetem diákparlamentjéből küldtek oda hallgatókat, hogy tegyék rendbe a dolgot. |
|
Október 23-án a kollégákkal elmentünk ebédelni a Rózsadomb étterembe. Visszafelé menet föltűnt egy csomó kokárdás fiatalember a Keleti Károly utcában. Megkérdeztem a kollégáktól, milyen nemzeti ünnep van. Tüntetés lesz a Bem téren, válaszolták. A kapunál találkoztunk egy idős kollégával, aki azt mondta, lefújták a tüntetést. Aztán valahonnan hallottuk, hogy mégis engedélyezték. Mondtam az osztályvezetőnek, hogy szeretnénk elmenni. |
 |
Másnap délelőtt hatalmas tömeg gyűlt össze a küldöttek meghallgatására az irodaházban, nem is fért be mindenki a terembe. A szovjet megfigyelők is ott voltak. Meg is jegyeztem Hidasi városi rendőrparancsnoknak, hogy apolitikusnak tartom a jelenlétüket. Hogy minden egybegyűltnek jusson hely, átmentünk a Balassi Kultúrotthonba. A fő beszámolót én tartottam. A sztrájk kérdésében úgy foglaltam állást, hogy az adott körülmények között értelmetlen. A hallgatóság természetesen mást várt. |
Alig egy órája vettem át a civil mentőszolgálat vezetését, amikor jött a hír, hogy a Köztársaság téren az ávósok lövik a fegyvertelen népet. A mentőseink, hallva a lövöldözést, rögtön odamentek. Több tucatnyi sebesültet szállítottak be. Mindenkit felkapkodtak, válogatás nélkül, így biztos behoztak néhány ávóst is, akik valószínűleg könnyebben sérültek meg, mert egy-két nap múlva mind eltűntek a kórházból. |
|
Másnap, szombaton reggel bementem a tanáriba. A városháza előtt akkor százan-százhúszan lehettek, de kilenc órára a tömeg ismét háromszáz-négyszáz főre duzzadt. A tanáriban olyan híreket hallottunk, hogy kilenc órakor pedagógusgyűlés lesz a gimnáziumban az általános iskolai tanárokkal együtt, küldöttet fogunk választani a nemzeti tanácsba, az instrukciókat majd Ládi Károly, a gimnázium igazgatója hozza a városházáról. Ezért ki se mentünk a tanáriból, az ablakból néztünk ki az utcára. |
A forradalom napjaiban 1956. október 23-án éppen lelkigyakorlatoztunk, amikor odahallatszottak a lövések a Rádiótól. Az előljárók szűkszavúan tájékoztattak a kinti eseményekről. Kérték, hogy őrizzük meg a nyugalmunkat, ne hagyjuk el a házat, ne vegyünk részt semmiben. Ugyanakkor érdekelt is bennünket, hogy mi történik, hiszen az ötödik kerületben voltunk, ahol ropogtak a fegyverek. |
 |
Kitört a forradalom, és édesapám is részt vett benne. Nem csinált semmit, csak ment a többiekkel. Hát azt akarta, hogy jobb élete legyen neki is, meg nekünk is, mert az áldatlan állapot volt tényleg, ami akkor volt. Annyit csinált, hogy elszavalta a Nemzeti dalt, és vitte elől a nemzeti színű zászlót Nyíregyházán. A Szilágyi Lászlóval együtt ők voltak a szervezők, az irányítók, ők felügyeltek arra, hogy semmiféle betörés, ilyesmi ne történjen. |
|
31-én, szerdán megint összekaptam magam, és lementem a Kiliánhoz avval a szent elhatározással, hogy ott maradok. Győzött a forradalom, most már ott akarok lenni Pali mellett. Az Üllői útnál romokat és nagyon sok halottat láttam. A Nagykörúton és az Üllői úton is voltak fölborult villamoskocsik, leszakadt vezetékek. A halottakat mésszel öntötték le, a megdermedt mész szoborszerűvé tette őket. Óriási tömeg gyűlt össze a Kilián körül. Amikor szembekerültem a laktanyával, kötélkordonba ütköztem. |
Otthon érzem magam Hollandiában. Azt hiszem, hogy az i-re a pontot éppen 56 teszi rá. Írtam egy összefoglalót az ötvenhatos szerepemről és a kivándorlásomról, és azt elküldtem a Hollandiai Magyar Szövetségnek. Aztán Péter fiam kérésére lefordítottam hollandra a szöveget, majd leadtam az SOS telefonos segélyszolgálatnak, és októberben meg is jelent a negyedéves folyóiratukban. Most pedig a brabanti, tehát a megyei újságban is megjelent. |
 |
 |
 |
Részt vettem egy pici dologban, a Konzervgyárban fölolvastam egy proklamációt az egyik raktár tetejéről, hogy mindenki sztrájkoljon, mert ez így nem jó. De ezen felül nem volt alkalmunk, hogy belekeveredjünk a forradalomba, azon kívül, hogy vörös csillagokat húzogattunk le a házakról, meg bementünk a rendőrségre. A legfontosabb oka az volt, hogy Kecskeméten nem voltak harcok az utcán, hogy Kecskemét volt Kelet-Magyarország szovjet főhadiszállása. |
 |
 |
|
Október 23-án a görögóráról az évfolyamtársaimmal kimentünk a Petőfi-szoborhoz. Ott elhangzottak szónoklatok, majd elindultunk. Emlékszem, hogy a kiskörúton vonultunk, aztán átmentünk a Bem-szoborhoz, majd az Országházhoz. A Bem-szobornál láttam először lyukas zászlót. Amikor a Parlamentnél eloltották a lámpákat, és Nagy Imrét szerették volna hallani, akkor újságokból fáklyákat sodortunk, és meggyújtottuk. |
A tömeg egy-két nap alatt lecsillapodott, mindenki megértette, hogy változásra van szükség. A halottainkat eltemettünk, a helyzet rendeződött. Én november 3-án vagy tízszer beolvastam a hangosbemondóba azt a felhívást, hogy 5-én kezdődik a munka. Felhívtuk a diákok figyelmét, hogy 5-én kezdődik a tanítás. November 1-jén, 2-án megkérdezte tőlem néhány diák: Tanár úr, ön pedagógusküldött marad a nemzeti tanácsban, vagy bennünket fog tanítani? |
 |
Eközben a politikai csoportok is szervezkedni kezdtek. Elmentem a Keresztény Ifjúsági Szövetség alakuló ülésére a Ráday kollégiumba. Ismertem O’sváth Györgyöt, aki a főtitkár lett. Egyszer részt vettem Kaas Ervinnel egy szűkebb körű beszélgetésen, ott ismerkedtem meg Jónás Pállal. A jogi egyetemre is bejártam, de nem játszottam szerepet az eseményekben. A november 3-ról 4-re virradó éjszakát megint Pesten töltöttem az egyik barátomnál. |
 |
A Rajk-temetés után lehetett érezni, hogy valami rendkívüli izgalom, feszültség van a levegőben, hogy lelki és társadalmi indulatok forronganak, s hogy ez a forrongás valamilyen módon napról napra erőteljesebb. A mi iskolai osztályunk légköre is megváltozott. Még szegény tanárokkal szemben is bátrabbak lettünk, mintha minden ifjú valahogy forradalmárkodni kezdene… Alig tudták a fegyelmet tartani. |
Érdekes, november 2-a ugyanolyan nap volt, mint a mai, elkezdett esni a hó. Előző nap, 1-jén gyönyörű, verőfényes időben tettük meg a körutat. Elkértük a rektori tárgyalótermet, ott fogadtuk a küldöttségeket. Jöttek Békéscsabáról, Balassagyarmatról, Egerből, tehát Borsod, Heves, Nógrád, Szolnok, Békés megyéből körülbelül húszan. Tizenegy óra körül kezdtük el az értekezletet. Mihala Feri meg én vezettük le, de időnként Fekete Simon és Dornbach Gyuszi is benézett. |
 |
|
Azt hiszem, a forradalom győzelmes szakaszában vagy közvetlen azelőtt volt katonatársaim a közeli Honvédelmi Minisztérium védelmére mindenfelé megszálltak lakóházakat, ahonnan kilátás és potenciális kilövés volt a térre. Annáék házában is voltak katonák, pár emelettel feljebb. Lehívtam őket megfürdeni, mert szerencsétlenek negyedik napja voltak fegyverben. Aztán jött a második szovjet hullám. Én Annáéknál voltam. |
Szerencsére egyre kevesebb volt a sebesült, november első napjaira megnyugodtunk. Harmadikán délután úgy mentem haza, hogy jön a nagy kibontakozás, az üzemek 5-én, hétfőn felveszik a munkát, és minden beindul. Valószínűleg komolyan vettem, hogy a kormány megállapodott az oroszokkal a kivonulásról. Akkorra már bizalmam volt Nagy Imrében, és az új kormány tagjai is elfogadhatók voltak számomra. |
 |
 |
|
A hírszerkesztésben is segítettem. Aztán azzal bővült a feladatom, hogy rendezzem sajtó alá a szövegeket. Hirdetéseket is szerkesztettem. Például hogy kik tudnak kötszert, gyógyszert, vastüdőt ajánlani. A stúdióba két vagy három telefonvonal futott be, mindegyiknél ült egy ügyeletes. Az egyik Tóth Árpád tanársegéd, korábbi évfolyamtársam volt. A történelem viharában érdekes a mi évfolyamunk. |
Egy este, késő este, de hát ősszel korán esteledik, szólnak nekem – már csak páran voltunk bent – hogy egy riporter szeretne velünk beszélni. Úgy emlékszem, ketten mentünk át szemben lévő Rába Hotelbe, akkori nevén Vörös Csillag Szállodába. Akkoriban ez volt „a hotel” Győrben. A Szabad Európa Rádiótól volt ott egy újságíró, interjút akart csinálni. Arra is pontosan emlékszem, hogy egy szép saroklakosztályba mentünk fel. |
Weintráger Lászlót, Zsigmond Imrét, Kiss Antalt és Cziffrik Lajost lincseléssel vádolták. Az egyértelmű lincselés nem is aznap volt, amikor édesapa Óváron járt, hanem másnap. És még az sem bizonyított, hogy akit elítéltek, tevőlegesen részt vett a lincselésben, csak az a biztos, hogy ott volt, mert fénykép alapján azonosították őket. |
 |
|
December 4-én, kedden délután összeült a Városi Központi Munkástanács. Az értekezleten részt vettek olyanok is, akik nem voltak tagjai a munkástanácsnak, ők erősen kritizálták a testület munkáját. Végül olyan határozat született, hogy másnap meg kell választani a Megyei Munkástanácsot. December 5-én délután össze is jött a munkástanácsi küldöttek közgyűlése, de mivel a vártnál kevesebben gyűltek össze, nem sikerült megalakítani a megyei testületet. |
A rádióból hallottam, hogy Palit vezérőrnaggyá léptették elő. Aztán 1-jén hallottam, hogy a honvédelmi miniszter első helyettese lett. Ennél a második hírnél aggódva kérdeztem telefonon: te, Pali, mi leszel még? Ha egy kis szerencséd van, a műszaki kisegítő alakulatok parancsnoka – válaszolta. Hát nem volt szerencsém. Pénteken este tudtam, hogy honvédelmi miniszter lesz, és annak sem örültem. Szombaton reggel megint hazajött és átöltözött. |