Történelmi fogalmak - Visszaemlékezések

Jelenlegi hely

Visszaemlékezők

Czájlik Péter	Czitrom Gábor	Fogarassy Miklós	Fráter Ágota
Hervé Jutka	Vigh Szabolcs

Azok, akik valamilyen diplomát szereztek, sokkal könnyebben találtak maguknak fórumot, életformát, egzisztenciát. A kétkezi munkások vagy műszaki emberek esetében ez már nehezebben ment. Ők jellemzően nem tudtak tökéletesen megtanulni franciául, tehát nem is igazán fogadták el őket. A francia nagyon furcsa nép. Aki nem beszél tökéletesen – nem jól, hanem tökéletesen – franciául, azt kicsit lesajnálják. Persze, ha világhírű vagy, az más.			Czitrom Gábor Tökéletesen ködös fogalmaink voltak a Nyugatról. Az ember úgy képzelte el, mint egy ideális Magyarországot. Minden úgy van, mint Magyarországon, csak éppen minden rossz jóra van fordítva. Nemcsak kolbászból van fonva a kerítés, hanem amit mondanak, az mind igaz. Mivel otthon minden hamis volt, itt ennek is az ellentettje van. Volt a reklám, hogy „OMO lave plus blanc”, tehát az OMO fehérebbre mos, akkor ez igaz, és akkor Anna OMO-t vett, és azzal mosott.
Fogarassy Miklós A magyar emigrációból sok megnyerő, nagyszerű, érdekes emberrel találkoztam, elsősorban értelmiségiekkel, akiket nagyon érdekelt a Kádár-korszak utolsó éveinek itthoni világa, a szellemi tendenciák alakulása. Lényegre tapintó kérdéseket tettek fel a sokszor éjszakai beszélgetésekbe áthajló előadások után. Persze mindegyik klubnak, körnek, ahol felléptem, sajátos emberi és politikai színezete volt, de mondhatom, mindenütt vonzó érdeklődéssel találkoztam.	Vigh Szabolcs Minden ilyen kérelemhez a munkaadónak a hozzájárulása kellett. Viszont ahhoz, hogy egy pap kikerülhessen az egyházmegye kötelékéből, és máshova mehessen, ahhoz nemcsak annak a püspöknek a hozzájárulása kellett, ahonnan elmegy, hanem annak is, ahova érkezik. Tehát gondoskodnom kellett arról, hogy legyen valaki, aki engem Hollandiában átvesz. Ment egy puhatolódzó megkeresés az esztergomi érsektől az utrechti érsekség felé, amire ők azt válaszolták, hogy nincs ellene kifogásuk.	Honvágyam nem volt soha. Sokáig nem tudtam elképzelni, hogy visszajöjjek ide. Nosztalgia az volt, persze	Fráter Ágota Az hírlik, a svájciak különleges jellemvonása, hogy nehezen barátkoznak, nagy távolságot tartanak, és túl nagy fontosságot tulajdonítanak bizonyos anyagi vagy praktikus dolgoknak, amelyeket mi nem tartunk annyira lényegesnek. Édesanyámnak volt egy mondása, hogy szegény svájciak nem tudják, mi a háború. Ez furcsán hangzik, de van benne igazság.
Czitrom Gábor nagy örömmel készültünk rá, hogy hazamegyünk. Ebben is vannak nüanszok. Én Pestre viszonylag könnyű szívvel mentem, mert nekem a város az egyetemi éveket jelentette, és nem voltak negatív emlékeim. Anna sokkal több szorongással ment Pestre. Mikor viszont továbbmentünk Erdélybe, nekem voltak egyre rosszabb érzéseim, Anna pedig könnyű szívvel ment, mert őt kamaszkori jó emlékei fűzték Kolozsvárhoz. Ehhez az ambivalens érzéshez hozzájárult a sorompó is Hegyeshalomnál.	nagy jelentőséggel bírt a Magyar Nyelv és Kultúra Franciaországi Baráti Köre. Ez egy fórum volt, különböző írókat, költőket, művészeket hívtunk meg, illetve szerepeltettünk havonta egyszer, pontosan azért, hogy ápoljuk a magyar nyelvet és kultúrát a magyar diaszpórában. Hiszen Párizsban és környékén több ezer magyar élt. Ezt egy háború előtti emigráns, Kemény Mihály szervezte.	Fráter Ágota A menekülttáborban elsősorban katonák dolgoztak, de nagyon sok önkéntes is foglalkozott velünk. Ők főleg nők voltak, akik elláták a konyhát és törődtek is velünk. Készségesen és szeretetreméltóan fogadtak minket, mélyen együtt éreztek a magyar menekültekkel. De azért más volt az osztrákok hozzáállása és más a svájciaké. Az osztrákoknál lehetett érezni, hogy tudják, mi az a szovjet rémuralom, a svájciak viszont nem tudták.
Fráter Ágota Honvágyam soha sem volt. Arra nem gondoltam, hogy könnyebb lenne otthon. Úgy gondoltam, hogy a személyes problémáim ugyanúgy meglennének itt is. De nem egészen így volt. Nyilván az egész emigrációs szituáció is megnehezítette a helyzetemet, amit akkor nem láttam annyira, mint most. Szóval azt én akkor leértékeltem. A nehézségeimhez biztosan hozzájárult az emigráció is, meg hogy édesapám nem jött velünk, és mivel a két fivérem hamar elment, én ottmaradtam édesanyámmal.		Czitrom Gábor Dani egy új horizontot jelentett nekünk. Rajta keresztül ismertük meg az egész francia iskolarendszert, időnként némi borzalommal. És mondhatjuk azt is, hogy Anna Danin keresztül integrálódott a francia társadalomba. Dani óvodai és iskolai társain, a barátain, azok szülein keresztül. Mindvégig igyekeztünk jelen lenni Dani életében.	Czitrom Gábor Ville-d’Avray-ben, Párizs egyik peremvárosában vettünk ki két albérleti szobát. Én hétvégenként jártam fel Saarbrückenből. Anna beiratkozott az Alliance Française-ba, hogy megtanuljon franciául. Anna egyik unokatestvére, Balkányi Zsuzsi, aki rézmetsző volt, a XIX. kerületben, Párizs északi határán élt egy házban, ahol több lakás is volt. Zsuzsi megkérte a tulajdonosnőt, ha valamelyik kiürül, akkor azt adja nekünk.
		Vigh Szabolcs Hollandiai életem nagyon gyorsan kezdődött, mert a velem sokat törődő családom több mindent is előkészített. A legfiatalabb öcsém fölfedezte, hogy van egy intézmény, ahol a nősülni szándékozó papoknak adnak tanácsot, segítik őket – mert abban az időben az én esetem Hollandiában eléggé széles körben műsoron volt. Földerítette azt is, hogy van Dél-Hollandiában egy bázisközösség, ahol a tébolygó és utat vesztett emberek, akik szeretik a közösségi életet, együtt lakhatnak.	Hervé Jutka Azt hiszem, Hervé főleg azért ment külföldre, mert szabadulni akart a nagypolgári, jól nevelt családi környezetből. Tizennyolc éves volt. Ahogy leérettségizett, kiment Bécsbe. Azt akarták, hogy közgazdaságtant tanuljon, a bankszakmába szánták. Ő ugyan beiratkozott, de oda ritkán járt, hanem inkább a Műszaki Főiskolára, a Technische Hochschuléba, és rajzolni tanult. A bátyja már Párizsban volt akkor, egy évvel előtte ment el, és ő valóban a bankszakmában dolgozott.
Vigh Szabolcs Közbevetőleg el kell itt mondanom, hogy amikor kivándoroltam, lemondtam a magyar állampolgárságról. Úgy döntöttem, hogy ha elmegyek, akkor száz százalékig megyek el. Pontot tettem az itteni életem végére, nem akartam kétfelé lavírozni. Teljesen be akartam illeszkedni a holland társadalomba. A mi családunkban van egy kifejezés, hogy „sőberli” – ez fotel és ágy egyszerre, azt hiszem, a háború előtti időből. Ha valaki ezt is akarja, meg azt is akarja, az olyan „sőberli”.		Én úgy látom, hogy elsősorban azoknak sikerült beilleszkedniük, akik diákként kerültek ki 56-ban. Mégpedig azért, mert a különböző nemzetközi szervezetek segítségével folytathatták a tanulmányaikat, következésképpen szereztek francia diplomát, és ezzel automatikusan bekerültek az establishmentbe, abba a környezetbe, ahol egyébként Magyarországon is megvetették volna a lábukat. És ez anyagilag is egy kaszttal följebb emelte őket az átlagembernél.
			Fráter Ágota A svájciakról is azt mondhatom, amit az osztrákokról, hogy nagy buzgalommal igyekeztek segíteni. A hidegháború kellős közepén érkeztünk, a szemükben mi mindenképpen a szovjet rémuralom áldozatai voltunk. Svájcnak nagyon erős antikommunista politikája volt, ők mindenkit tárt karokkal fogadtak, aki a kommunizmus elől menekült. Mi voltunk az első menekültek a háború után, később jöttek a tibetiek meg a csehek.
Czitrom Gábor Saarbrückenben marginális helyzetben voltunk. Saarbrücken egyetemi város, és van opera és minden nyavalya, szóval bizonyára lehetett volna kapcsolatokat szerezni. De Gyurinak sem voltak baráti kapcsolatai, neki csak üzleti kapcsolatai voltak. Ezért is voltam én olyan fontos a számára. Mi pedig ezt teljesen átmeneti szituációnak tartottuk, és nem is próbáltunk semmiféle kapcsolatot szerezni. Teljesen elszigetelten éltünk. Aztán egyre feszültebbek lettünk.			Hervé Jutka Tehát az első évek nagyon nehéz évek voltak. Valami megnevezhetetlen rémségtől féltem. A bizonytalanságtól. Itt vagyok a nagy semmiben, sem utódja, sem boldog őse nem vagyok senkinek. Barátaim nemigen voltak az első időben. És a légkör nagyon szokatlan volt. Nagyvárad után Párizs, egy kis különbség. Jól beszéltem franciául, de bizonyos kifejezéseket abszolút nem értettem. Hontalannak éreztem magam. És anyu még inkább, mert ő nem tudott franciául.
	Ebben az dőszakban kerültem kapcsolatba a párizsi magyar diaszpóra különböző intellektuális fórumaival. Először a Magyar Műhely avantgárd folyóirattal és kiadóval, Nagy Palival és Papp Tiborral. Ez nagyon egyszerűen működött. Volt egy kis nyomdaipari vállalkozásuk, és ennek köszönhetően volt lehetőségük kiadni a folyóiratukat és saját kis füzeteiket, amelyeket aztán ők terjesztettek. Nem is tudom, hogy pénzért-e? A lényeg a megjelenési fórum.
	Czájlik Péter Ezt megelőzően a csoport nagy része (a Várfalvi–Oltványi-csapat) Olaszországba, Genova környékére települt át, ahol az angoloknak volt egy kiképzőközpontjuk, egy hírszerző bázis. Úgy tudom, hogy azért mentek oda, hogy őket katonailag és taktikailag arra készítsék fel, hogy ha mi létrehozzuk a hálózatot Magyarországon, akkor képzett vezetők legyenek. Azért is mentek, mert Bécs kezdett gyanús lenni, december közepére már hemzsegett a város az ügynököktől.		Vigh Szabolcs Hollandiában is fölteszik azt a kérdést, hogy minek érzem magam. Persze, hogy magyar vagyok, mert magyarul beszélek, magyar újságot olvasok, a magyar témákban otthon vagyok. De én már Hollandiában vagyok otthon, és itt látogatóban vagyok. Nem vonom kétségbe, hogy a nyelv és a könnyebb kapcsolatteremtés és a régi ismerősök hiányoznak. De hát mindent nem lehet, dönteni kell. Belsőleg, a rugóiban a holland társadalom sokkal szimpatikusabb, mint a magyar.
		Fráter Ágota Negyvenhét évesen került ki. Nagyon fájt neki, hogy édesapám nem jött velünk, és amellett számolt vele, hogy nem fogja viszontlátni az édesanyját, ami be is következett. A két testvérét se látta többé, illetve a nagynénémet igen, de a nagybátyámat már nem. Neki volt a legnehezebb közülünk. 57. október 1-jével kivettünk egy háromszobás lakást, és együtt éltünk négyen. 60-ban a bátyám elköltözött tőlünk, aztán az öcsém is elment, 65-ben megházasodott.
Czájlik Péter Nixon alelnök 1956. december 19–21 között Bécsben járt, de az újságban nem jelent meg, hogy magyar emigránsokkal is találkozott. Azért jött, mert felemelte a beutazási kvótát. Ő akkor világossá tette, hogy szó sem lehet semmiféle amerikai katonai beavatkozásról, legfeljebb karitász-tevékenységről. Ez nem nagyon dobta fel a kicsit naiv emigrációt. Nagyon sokan voltak, akik akkor döntöttek úgy, hogy „jó, ti maradjatok, csináljátok, ha akarjátok, én megyek tovább, mert ebből nem lesz semmi”!		Hervé Jutka Anyám testvérei folyton mondták, hogy menjünk ki hozzájuk. Pali bátyja a húszas években jött ki Franciaországba. És egy idő után anyu azt mondta, hogy kijön látogatóba néhány hónapra, én pedig járjak itt egyetemre egy évet, két évet, aztán én is hazamegyek. A nagybátyám küldött egy meghívólevelet, mi meg kértünk útlevelet a román hatóságoktól. Nem úgy jöttünk ki, hogy itt maradunk, mi nem akartunk kivándorolni.