Jelenlegi hely

A szóbeli felvételi jelentette az első mellbeverő élményt számomra arról, hogy itt egy új kurzus kezdődik. Addig Újkígyóson és Békéscsabán éltem, az otthonossá válás jegyében, és 1949 nyarán már szinte abban az érzésben, hogy végre igazán otthon vagyok, és az a világ, ami most itt alakulóban van, minden ízében az én világom lesz.

Május 1-jei felvonulás
Utasellátó 200 sz. Ifjúsági boltja a Keleti pályaudvarnál

A szüleim még az érettségim előtt, 1949-ben felszámolták az üzletet. Beadták az iparengedélyt, hogy a származásom ne akadályozza a felvételemet. Akkor kezdődött a nagy hadiipari beruházás, a sajóbábonyi vegyi üzem építése, annak volt egy asztalos üzeme, apuka ott helyezkedett el épületasztalos szakmunkásnak. Fél éven belül üzemvezetőnek léptették elő.

Elárasztott rizsföld Kunszentmiklóson
Andorka Rudolf, húga Nadine a kitelepítés idején

Ebben a munkában, ebben a sokféle tapasztalatban arra jöttem rá, hogy végül is mindegy, hogy hol van az ember, és mit csinál, pontosabban, akárhonnan akárhová el lehet jutni, ha következetesen csinálja valaki. Amikor arról volt szó, hogy a gyűjteményt megszüntetik, akkor az nagyon keserű érzéssel töltött el, hiszen nagyon sok fantáziát láttam benne, sok reményt fűztem hozzá.

Domokos Pál Péter a Viola utcai általános iskolai tanítványaival
Május 1-jei felvonulás Győrben, 1947
A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből

A másik oldalon pedig ott volt a NÉKOSZ. Néhány tanárunk párttag volt. Az államosítás után az ellentétek felerősödtek. Az angol internátus igazgatója, Szabó Gyula lett a gimnázium igazgatója. Ő hívő, református ember volt, végtelen tapintattal és tudással vitte át az iskolát azon a nyomott korszakon. Nyilván rengeteg problémával és belső konfliktussal. Kultúrharcban éltünk, a katolikus és a polgári demokratikus hagyományok védelmében.

Én olyan világban nőttem fel, ahol már a középiskolában az volt a fő téma, hogy van-e Isten? „Butaság hinni vagy nem hinni?” Végeredményben erről szóltak az említett diákönképzések is. Az iskolában azt mondták, hogy „nincs”, és hogy „ez hülyeség”, és hogy „ez reakció”, a másik oldalon meg, hogy „ez elhivatottság”. Például volt egy tanár, Takács József. A dogmatikában volt ő nagyon éles eszű kritikus, és szintén provokatív, gondolkozásra serkentő valaki.

Csillebérci tábor, úttörőposta. Felirat: A szovjet pionírok példája nyomán mi is építjük a szocializmust
Héja Lukács bácsi, a kubikos bandagazda Besenyszögön

Nagy segítség volt az édesapánk, aki, amikor magához tért, ment a munkahelyére jelentkezni. Akkor ugyan közölték, hogy a korábbi beosztásban nem maradhat meg, de állományban marad, áthelyezték pénzügyi igazgatóhelyettesnek, tehát fix fizetése volt. Az uramnak is lett, amikor hazajött, és a sógoromat is visszavették a hadsereghez, áthelyezték a Tisza mellé, hídépítéshez.

50-ben diplomáztam. Abban az időben oda kellett menni dolgozni, ahová irányították az embert, nem volt szabad választás. Engem mint párttagot és fiatal műszaki kádert elvittek katonának. Akkor szerveződött a hidegháború. 1949-ben megalakult a NATO, később, 1955-ben a Varsói Szerződés. A békeszerződésben megszabott katonai létszámot az összes keleti állam felrúgta. Föltöltötték és fejleszteni kezdték a hadsereget, a honvédséget. Egy csomó fiatalt hívtak be tiszti kiképzésre.

Néhány nap múlva láttam, micsoda tésztába kerültem. Szörnyű hely volt. Minden reggel Szabad Nép-félóra. Fél nyolckor belihegtünk, hónunk alatt az újsággal. Aztán nyolc órakor mentünk dolgozni. A munkám az volt, hogy tárgyaljak az egyetemi intézetek vezetőivel és néhány kórházi főorvossal, akik valamilyen tudományos munkában vettek részt. 1949-ben, amikor az Akadémia még nem parírozott a pártideológiának, létrehozták a Minisztertanács mellé rendelt Magyar Tudományos Tanácsot.

Ez a falu nagyon hagyományőrző és konzervatív volt, a kollektivizálásnak is sokáig ellenállt. Azzal büntették õket, hogy utolsónak kaptak tejcsarnokot, mégis nagyon harcoltak a hittanoktatásért. Mesélték, hogy az egyik tanító nem akarta beírni a gyerekeket hittanra, és másnap nem kapott tejet a kisbabája számára. Senki nem volt hajlandó adni nekik.

A Mindszenty-per idején történt az, amiért nagyon nagyra becsülöm az akkori osztálytársaimat. Egyszer csak néhányan bejöttek az osztályba, és mondták, hogy a kerülettől, a párttól és a DISZ-től jöttek. Valami bevezető után kiderült, a Mindszenty-perrel kapcsolatban, hogy mi is mélységesen elítéljük Mindszenty tevékenységét, és azt az aláírásunkkal is bizonyítjuk. Letettek az első padba egy lapot azzal a szöveggel, hogy elítéljük Mindszentyt.

Az a szerencse, hogy a mi évfolyamunk hangulata más volt, nálunk a DISZ-vezetők igyekezték lefékezni az ilyenfajta ellenségeskedéseket. Évfolyamtársam és nagyon jó barátom volt Nagy Miklós – később oktatási miniszter –, az évfolyam első számú DISZ-vezetője. Tehetséges fiú volt, szorgalmas, kitűnő tanuló és emberséges, ami az évfolyamunkon eleve megszabta, hogy nem lehettek szélsőséges kilengések, nálunk a DISZ-bizottság elítélte a túlkapásokat.

Amikor idejöttem, az iskolában folyt a hittanoktatás, huszonkét gyerek volt beíratva. Valójában többen jártak, mert nem vették komolyan az ellenőrzést, hagyták. Olyan is volt, hogy eljött hozzám négy párttag szülő, aki mondta, hogy beíratta a gyerekét hittanra, de most ki kell húzni, mert így utasították őket a pártban. Azt kérték tőlem, hogy ennek ellenére is foglalkozzak a gyerekükkel. Akkor úgy döntöttem, hogy kivonulok az iskolából, és a plébánián tartom a hitoktatást.

Mi már kisgyerekként fölfogtuk, hogy Magyarországon terrorrendszer uralkodik, és tisztában voltunk azzal, mit szabad nyilvánosan mondani, és mit nem. Ma is érdekesnek tartom, hogy egy nyolc-tíz éves gyerek megérti, hogy egy szovjetellenes vagy kommunistaellenes megjegyzés börtönnel járhat, és be kell fognia a száját. A szüleim otthon hallgatták a Szabad Európa Rádiót, nyíltan beszéltek előttünk a rendszerről, nem titkoltak semmit.

Az óbudai Szent Péter és Pál főplébánia-templom

Váratlan és meglepő dolog történt azonban velem. Volt egy falitábla az egyetemen, ahova kiírták mindig a professzorok, hogy melyik nap mikor kollokváltatnak, és név szerint föl voltak sorolva azok a hallgatók, akik X. Y. professzorhoz délelőtt tíz órára mentek. Ezért ezeket a híreket úgy időről időre megnéztük. Egyszerre csak láttam, hogy Felhívás, vagy Közlemény, vagy nem tudom én mi, és ki az aláíró? Még a szöveget nem is tanulmányoztam, de láttam, hogy Szeged Városi Pártbizottság.

Pali elmondta, ha nem Nagy Imre a miniszterelnök, mi nem házasodhattunk volna össze. Bata honvédelmi miniszter behívatta és kérdőre vonta, hogy az a hír járja, valami szörnyű kádert akar feleségül venni, és nahát, nahát! Pali azt válaszolta: ugyanolyan káder, mint én, mert az unokahúgom! Azt hiszem, Bata, aki alacsony ember volt, ki nem állhatta Palit. Egyszer behívatta, és parancsba adta – a miniszter egy ezredesnek –, hogy ritkíttassa a haját.

Gyulán még nem vettem észre semmit. Egy rakomány dicsérő irománnyal érkeztem Zalába. A változás a Szociáldemokrata Párt beolvasztásával kezdődött, de akkor aztán nagy iramban. Beidéztek egy bizottság elé, amelyikben benne volt Németh Károly, Horváth László, a közigazgatási felelős, aki rosszul viszonyult hozzám és Lakatos Dezső, a megyei párttitkár. Ezzel tulajdonképpen meg is lett pecsételve a sorsom. Annál is inkább, mert nem hazudoztam. Akkoriban kezdődött a kulákozási kampány.

Ministráló fiú

A kitelepítések erősen befolyásoltak minket, ugyanis a gyárban, mint említettem, a műszakiak egy külön kaszt volt. Honnan jött a műszaki törzsgárda ’48-49-ben? A régi műszaki értelmiségből. Abban pedig voltak régi dzsentri és nem tudom még kik, akik vegyészmérnökök és gyógyszerészek lettek. Azok nyilván reakciósok voltak, ez egyértelmű. Én ott egy színjátszó csoportban voltam, mert alapvetően mindig is színésznő akartam lenni.

Amikor 1947 októberében szorongva odamentem bejelentkezni ezekhez a fiúkhoz, hogy nem vennétek-e föl engem, akkor körbeszimatoltak, leültettek, kifaggattak. Különböző kérdéseket tettek föl, amelyek a családi helyzetemre, származásomra, politikai rokonszenvemre vonatkoztak. Megéreztem, hogy az fog imponálni nekik, ha baloldali valakiként jelenek meg, bár nem voltam hozzászokva, hogy az ember minősítéséhez hozzátartozik, milyen párttal vagy politikai irányokkal érzi magát elkötelezettnek.

Andorka Rudolf a kitelepítés idején a besenyszögi lakóhelyük előtt
Andorka Rudolf doktori avatása az ELTE Jogi Karán

Az egyik folyóiratban megjelent Fekete Gyula egy cikke, amelyben a népesedési problémákról írt. Felhívtam: mi lenne, ha maga indítana egy komoly vitasorozatot a Nők Lapjában a népesedésről? Rögtön felcsillant a szeme, s elindított egy vitát. Az volt a címe, hogy Élünk magunknak? Provokatív vitaindítója után nagy levéláradat Indult. Fél év alatt, míg a vita tartott, kétezer-ötszázan szóltak hozzá.

László atya (Dr. Lipp László) elsőáldozókkal
Egy sportklub irodája 1949-ben

Amikor 53-ban Nagy Imre lett a miniszterelnök, bevallom, nincs olyan emlékem, hogy lényeges változást vártam volna tőle. Számomra teljesen idegen és közömbös volt, ami a magas pártkörökben zajlott, amit az elvtársak egymás között csináltak. Ebbe beleesik még a szerencsétlen Rajk-per is. Úgy emlékszem, nem hittem el azokat a primitív baromságokat, amelyeket a Szabad Nép és a rádió sulykolt. A belső ügyüknek tartottam, és talán nem éreztem át eléggé a mögötte rejlő rettenetes tragikumot.

A Világifjúsági Találkozó dekorációja
Imperializmusellenes naggyűlés egy gyárban
Vigh Szabolcs jogi kari határozata
A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből
Május 1-jei felvonulás a Sztálin szobornál

Már tavasszal bejelentkeztem, mert nem akartam az utcán tölteni az időmet. Bejártam az egyetemre, hallgattam hol ezt a professzort, hol azt a professzort, lebélyegezték, hogy bejártam, aztán kezdtem szeptemberben a továbbtanulást. A Lónyai utca 3.-ban laktam, nagyon közel az egyetemhez.

Volt egy nálam három évvel idősebb vezetőnk, akivel nagyon jó barátságba kerültem. Ő volt tulajdonképpen az én igazi eszményképem. Loskay Rudolfnak hívták. Papnak készült. Ő talpraesett, hozzám közelebb álló és gyakorlati valaki volt. Például összeállított egy brosúrát a keresztény világnézetről, az elméletéről és a keresztény világnézet helyzetéről, és ez engem sokkal jobban érdekelt, mint a megújított liturgia és az igazi papi dolgok.

Marosán György a Szikra kiadó pultjánál Csepelen

Borzalmas időszakban jártam egyetemre. Az embert állandó félelemben tartották az önkényes kizárásokkal. Jó néhány DISZ-vezető abban látta a proletárdiktatúra megvalósítását, hogy felkutassa, vannak-e az egyetemen úri csemeték, osztályidegenek, akiket ki kell csapni.

A diákok java része paraszti származású volt, őket érintette a beszolgáltatási rendszer, a téeszesítés, úgyhogy éppen elég információt kaptunk. Nekünk a fő problémát a papi békemozgalom jelentette. Az állam igyekezett ezt a mozgalmat kiterjeszteni és rákényszeríteni a papokra, a kispapokra is. Mi ezt elutasítottuk.

Egy dolgot csináltam Pécsen, vagy kettőt. A kísérleti üzemet vezető főmérnök csak időnként jött le. Ha Pestre ment fel, a központba, én szabadon végezhettem a dolgomat, sőt felvételre vagy elbocsátásra is tehettem javaslatot. Egy nap meg is jelent egy leányka, hogy tudnék-e rajta segíteni. Bemutatkoztunk egymásnak, tizennyolc éves múlt, érettségizett. Azt mondta: „Hajnalban az Államvédelmi Hatóság édesapámat letartóztatta, és az ágyból elvitte.

Édesanya csodálatos példamutatással csinálta végig. Amíg kellett, ápolta az urát. Az apám halálkor eléggé összeomlott, de erőt adott neki, hogy unokái vannak, családja van, együtt vagyunk. És a nagy erő akkor mutatkozott meg megint, amikor 51-ben elvették az özvegyi nyugdíját. Úgy vették el, ahogy szokás: egyik pillanatról a másikra. Várta a postást, hogy hozza a nyugdíjat, de helyette egy cetli jött, hogy ezentúl nincs nyugdíj. Hát ez nagyon tönkretette őt.

Abban az időben az egyetemi tanáraim egy részét már leváltották. Például a politikaprofesszorom abban az időben bizonyos Hajdú Gyula volt, nála kellett szigorlatoznom, de Szandtner Pálnak, a korábbi politika professzornak az anyagából készültem. Úgyhogy a feltett kérdésre Szandtner könyve alapján válaszoltam. Erre Hajdú azt mondta: „Kérem, ezek már meghaladott álláspontok.

Mindenütt azok a jelszavak voltak láthatók, hogy „vörös Csepel”, úgyhogy eléggé nagy viszolygásokkal mentem én oda. Bár ez nem a csepeli nagyüzem volt, hanem a nagy Csepeltől befelé a szigeten. De a „vörös”, a vörös szín látható volt mindenütt, sok fölösleges drapéria, zászló volt kiakasztva. Meg az oroszoktól átvettek olyasmit mint dicsőségtábla, meg ilyen zagyvaságokat, mint a Sztahanov-mozgalom. De a csepeli munkások nem voltak kommunisták, eszük ágában sem volt.

Május 1-jei felvonulás Győrben, 1947