Jelenlegi hely

A 88/89-es fordulatról hírt adott a svájci média is. A nagy élményem az volt, amikor 89 novemberében reggel hét óra tájban kinyitom a rádiót, és bemondja, hogy a berlini fal összedőlt. Én elbőgtem magam. Akkor rettenetesen megindultam, és úgy éreztem, hogy na, most jön a szabadság, nemcsak Németországnak, hanem egyáltalán Kelet-Európának. Nagyon mély, megrázó élmény volt. Figyeltük a rádiót, a sajtót, és tudtuk, hogy belátható időn belül Magyarország is szabad lesz.

Mivel én itthon aktív voltam, és sok – hogy úgy mondjam – harcostársam maradt itt, nagyon érdekelt, hogy hogyan alakul a helyzet. Drukkoltam nekik, hogy sikerüljön. Szemmel tartottam, ha nem is minden részletében – hiszen akkor más központi célok voltak az életemben, egy fiatal gyerek és a család és egyebek –, de folyamatában. Emlékszem, nagy föllélegzés és öröm volt, amikor a 89-es folyamat kibontakozott, és végül is eredmény született.

Már Révai Valéria idejében Kocsis L. Mihály lett a főszerkesztő-helyettes, és olyan cikkeket írt a lapban, hogy egészen elájultam. Vezércikkeket írt a rendszerváltozás mellett, de ilyen ócska, primitív kommunistázás volt. A mi olvasóink ehhez nem voltak hozzászokva, és lassan kezdett olvadni a példányszám. Erre Kocsis L. Mihály írt egy cikket a Magyar Sajtóban, hogy a Nők Lapja olvasói konzervatívok.

Az Inconnu Csoport az utolsó kopjafákat állítja az Új Köztemető 301-es parcellájában 1989. június 16-án, reggel
Andorka Rudolf a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektora
A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában

A rendszerváltozás azt is hozta a falunak, hogy visszanyerte az önállóságát. Addig Sajóhidvéghez volt csatolva. Visszakapta a nyolcosztályos iskolát is. Egy időben itt csak kisegítő iskola működött, most eltérő tantervű osztályok vannak, a gyerekek egyharmada ilyen osztályba jár. Az önállóság persze gondokat is hozott. A képviselőknek fel kellett nőni a felelősséghez, ezt tanulni kell. Az is gond, hogy csak három tősgyökeres körömi pedagógus van, a többiek bejárók.

Ebben a történetben nemcsak az én lelkemről van szó, hanem egy precedensről, amelyre a szakmának föl kellett volna kapnia a fejét, amelynek az a lényege, hogy valakit saját kollégái politikai okokból nem kívánatosnak minősítenek.

Jött a rendszerváltás Magyarországon. Ugye Nyugaton hamarabb fújnak a szelek. Gorbacsov és Reagan reykjavíki találkozója után a Nyugat már sejtette, hogy itt gyökeres változások lesznek. És volt néhány ismerősöm, barátom, akik akkor kezdtek sűrűbben járni Magyarországra, pontosan azért, hogy ezt a változást valamilyen módon közelebbről támogassák, vagy netán részt vegyenek benne. Ötvenhatosokra gondolok. Az 56 utániak, én úgy vettem észre, nem igazán törődtek azzal, mi fog itt történni.

A napokban megkérdezték, hozott-e valami jót nekem a rendszerváltozás. Erre azt kellett mondanom, hogy erkölcsileg, érzelmileg természetesen adott elégtételt, de a mindennapokban konkrét változást nem hozott, én ugyanúgy dolgozom. Hozzátéve, hogy tizenegy éve másodállásom is van, jó anyagi körülmények között élünk, de ez nem az elmúlt másfél évben alakult így. Előtte is embertelenül sokat dolgoztam.

Nagy Imre és társai újratemetései szertartása 1989. június 16-án a Hősök terén

Közben kijött, hogy a 1989. évi XXXVI. törvény 1. §-a alapján semmisnek kell tekinteni az ítéleteket. Megkaptuk a bíróságtól a semmisségi határozatot, benne az ítélet indoklását: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének büntette, valamint hazaárulás. Itt már nem szerepelt a gyilkosságra való felbujtás vádja.

Tihanyi László levele a soproni EKA-hoz
Nagy Imre és mártírtársai újratemetése az Új Köztemetőben

Én nagy reményeket tápláltam azzal kapcsolatban, hogy itt valóban meg fog változni valami. Európai polgári demokrácia lesz. De nagyon gyorsan rájöttem, hogy nem! Itt generációknak kell változni ahhoz, hogy mentalitásban utolérjék Nyugatot. Nem gazdaságilag! Az egy dolog. Valaki megfogalmazta már előttem is, hogy egy ilyen rendszerváltáshoz, ha jól tudom, hat hónap kell. Ahhoz, hogy a gazdasági rendszer helyreálljon, hat év, de ahhoz, hogy emberileg is átváltozzon: hatvan év.

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában
A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon

Miután 89 volt, akkor 90-nek a szelét már lehetett érezni. A városból sokan megkerestek: „Te, ide figyelj, országgyűlési képviselőnek vagy polgármesternek nem akarsz jelentkezni, vállalj el valami pozíciót itt! Indulj!” Én megmondtam, hogy legfeljebb a Kereszténydemokrata Néppártba lépek be, semmiféle más párt nem érdekelt. Akkor a KDNP jelölt először országgyűlési képviselőnek, majd polgármesternek.

A rendszerváltás körül vagy még az előtt is kezdett a gyógyszeripar a Medimpex vonzásából fellazulni. Lépéseket tett, hogy ne ilyen hagyományos módon dolgozzunk, mint eddig. A Medimpex egy külkereskedelmi vállalat volt, de akkor már kezdtek olyan szelek fújni, hogy nem kell ennek külkereskedelmi vállalatnak lenni, legyen a gyógyszergyárak tulajdona, közös vállalat.

A TIB első nyilatkozatában le volt fektetve, hogy el kell érni a hatalomnál az 56-os mártírok eltemetését, és hogy vizsgálják felül az összes igazságtalan, koncepciós pert 45-től kezdve. Szóval minden törvénytelenséget. A pereket, a kitelepítéseket, a munkatáborokat, az internálásokat satöbbi. Ezek felülvizsgálata és erkölcsi jóvátétele volt a cél. Ezért özönlöttek annyian, mindenki, akit valaha valamilyen törvénytelenség ért. Az 56-osoké volt a legnagyobb tábor.

Az a véleményem, hogy a monolitikus állam- és párthatalom leépülése nem 1988-ban, a májusi pártértekezlettel indult el, hanem a hatvanas években. Ennek a pártnak ugyanis az a lényege, hogy egyeduralkodik.

A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon
Nagy Imre és mártírtársai újratemetés előtti felravatalozása a Hősök terén

Október 1-jén este felhívtak, hogy biztosan édesapáékat találták meg, mert négy koporsó körvonalazódik. Másodikán kimentem. Ez is olyan érdekes, normálisan az ember azt gondolná, korán fölkelek és kimegyek Sopronba. De nem. Nem féltem, hiszen a várakozásunknak ez volt a csúcspontja, de halogattam az indulást. Bementem a munkahelyemre, ott vacakoltam, kihúztam, betoltam a fiókot, és csak valamikor fél tizenkettőkor indultam el.

Sopronkőhidai rabtemető
Nagy Imre és társai újratemetései szertartása 1989. június 16-án a Hősök terén

Ezért néhányan, Kardos G. György, Varjas Endre és jómagam elég sok glosszával, néhány publicisztikai írással – amelyeknek mindig Három kérdés volt a címe –, vitába szálltam olyan sajtó-megnyilvánulásokkal, amelyekből azt a radikalizmust éreztem ki, hogy itt most minden tagadódik.

Nagy Imre és társai temetése, Budapest, Hősök tere, 1989. június 16.
Maléter Pál maradványainak kihantolása az Új Köztemető 301-es parcellájában

Emellett úgy éreztem, hogy a nálunk kibontakozó ellenzéki mozgalom túl szűk körű. Nyilvánvaló, hogy nem kizárólag az ellenzékieknek köszönhetjük, hogy ma ott tartunk, ahol tartunk. A kommunista párt is mindent megtett, hogy fűrészelje maga alatt a fát. Ezt én valamelyest értékelem is: rájöttek, az egész csődtömeget ők hozták létre, és belátták, hogy csak a Nyugattól kaphatnak segítséget, az oroszoktól már nem.

Nagy Imre és mártírtársai újratemetése az Új Köztemetőben 1989. június 16-án
Domokos Pál Péter átveszi a Széchenyi-díjat
A Magyar Október Párt és a Magyar Radikális Párt akciója: A Münnich Ferenc utca visszakeresztelése Nádor utcává, 1989. július 14. Krassó György
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
A TIB plakátja

Amikor a rendszerváltás előjátékai voltak, akkor én a különböző pártoknak és csoportosulásoknak a programvitáira mindig elmentem, és próbáltam elérni, hogy az akkor alakulófélben lévő pártok vegyék bele a programjukba a megszálló csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonulásának a követelését, és a jóvátétel követelését Moszkvától a nekünk okozott károkért.

1988-ban egyszer találkoztam Nagykanizsán Göncz Árpáddal, beszélgettünk, és kérdezem tőle: Árpád, mit gondolsz, hamarosan diadalmaskodik a mi ügyünk? Azt mondja, egy éven belül. Mondtam, Árpád, én ezt nem hiszem, de neked legyen igazad. És neki lett igaza! Amikor Mérei Ferenc síremlékét leleplezték, akkor találkoztam először a volt rabtársaimmal a börtön után, például Litván Gyurival is.

A rendszerváltás kegyelem volt, amit megérdemeltünk. Úgy érzem, hogy ez 56-nak a gyümölcse. Nagy Imre temetése a határkő. Hátborzongva hallgattam Orbán Viktornak a Hősök terén elmondott beszédét, arra gondoltam, hogy az életével játszik. Tudtam, hogy ennél sokkal kisebb dolgok miatt is megöltek embereket. Számunkra a nagy nóvum a vallásszabadság, a demokrácia volt, nem is álmodtunk róla, hogy a mi életünkben még bekövetkezhet.

Kezdetben csak a Történelmi Igazságtétel Bizottságával volt kapcsolatom, Ungváry Rudin keresztül. Rudi írt nekem 1988 elején, azóta levelezünk. Elmondtam neki, hogy még mindig félek, nem hiszem el, hogy a hatalom részéről őszinte a változtatás akarása. Ettől függetlenül 1989. június 16-án részt vettem a temetésen. Ott álltam a koporsó mellett, és koszorút is vittünk Mihala Ferivel. Az igazság az, hogy akkor sem történt meg a valódi változás, amikor már megvolt rá a lehetőség.

A soproni EKA plakátja
Emléktábla avatás a Gyorskocsi utcai börtön épületénél 1989. június 15-én, Bolgár Elek (ma Nagy Imre) tér

Magyarországon és külföldön senki sem számított rá, hogy a szocialista rendszer hirtelen összeomlik. 1989-ben azonban forradalmi átalakulás zajlott le. Csodálatosnak tartottam a történteket. Sosem reméltem, hogy megérem: Magyarországból szabad ország lesz. Úgy láttam a jövőt, hogy talán a gyerekeim megérik a szabadságot, de az unokáim biztosan. Most demokrácia van, függetlenek vagyunk a Szovjetuniótól. Nagyszerű, hogy ez megtörtént, amit manapság is így gondolok.

Nagy Imréék újratemetésén már a Martinovics Szabadkőműves Páhollyal jelentünk meg, csoportosan. Márton László, az akkori főmester szervezte meg, és vezetett egy csoportot, akik részt vettek a forradalomban, úgyhogy ők elsősorban személyes kegyeletből jöttek. Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy hirtelen ebben a diaszpórában is nagyon sokan akadtak, akik hatalmas nagy szabadságharcosok voltak Magyarországon, de mindeddig nem igazán hangoztatták.

1989. június 15-én a Soproni Ellenzéki Kerekasztal megemlékezést szervezett a sopronkőhidai rabtemetőben. Egy héttel előtte értesültem róla, hogy a soproni EKA – amelyben az MDF, az SZDSZ, a FIDESZ, a Független Kisgazdapárt és a TIB szerepelt – felderítette, hogy Szigethy Attilát és az óvári ügy kapcsán kivégzetteket a sopronkőhidai rabtemetőben temették el. Az általuk felkutatottakról és a sopronkőhidai börtön által is megerősítettekről elsőként az MDF-es dr. Magas Lászlótól és dr.

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában
Felhívás Sopron polgáraihoz
Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében

Arra sosem számítottam, hogy megélem az egypárti rendszer összeomlását, de a lassú demokratizálódásban bíztam. Az volt a felfogásunk, ha jó tudományos, társadalomtudományi munkát végzünk, amelyben feltárjuk a valóságos állapotokat, anélkül, hogy átmennénk az egész rendszer bírálatába, akkor ezt a folyamatot szolgáljuk. Ebbe a körbe tartozott elsősorban: Cseh-Szombathy László, Buda Béla.

Hegedűs Györgyi Prágában egy vállalatalapítás alkalmából