Jelenlegi hely

Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében

Sok mindent tudtunk, de sok mindent meg nem tudtunk Magyarországról. A Berlini Fal bontását a tévében néztük. Meg időnként egy-egy magyar eseményt is néztünk a tévében, de ki voltam én ebből szakadva. Tudatosan. Az is tudatos volt, hogy nem jöttem haza, pedig borzasztó nagy volt a vonzereje annak, ami itt történt a rendszerváltást közvetlen megelőző időkben, meg akkor. Tudtam, ha hazajövök, biztos elkap a gépszíj, és akkor ott ültem volna az első parlamentben, ezt meg nem akartam.

Miután 89 volt, akkor 90-nek a szelét már lehetett érezni. A városból sokan megkerestek: „Te, ide figyelj, országgyűlési képviselőnek vagy polgármesternek nem akarsz jelentkezni, vállalj el valami pozíciót itt! Indulj!” Én megmondtam, hogy legfeljebb a Kereszténydemokrata Néppártba lépek be, semmiféle más párt nem érdekelt. Akkor a KDNP jelölt először országgyűlési képviselőnek, majd polgármesternek.

Nagy Imre és mártírtársai újratemetése az Új Köztemetőben 1989. június 16-án
Sopronkőhidai rabtemető
Maléter Pál maradványainak kihantolása az Új Köztemető 301-es parcellájában
A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon
A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában
A Conditio Humana Alapítvány logója
Andorka Rudolf átveszi a Széchenyi-díjat Göncz Árpádtól

Már Révai Valéria idejében Kocsis L. Mihály lett a főszerkesztő-helyettes, és olyan cikkeket írt a lapban, hogy egészen elájultam. Vezércikkeket írt a rendszerváltozás mellett, de ilyen ócska, primitív kommunistázás volt. A mi olvasóink ehhez nem voltak hozzászokva, és lassan kezdett olvadni a példányszám. Erre Kocsis L. Mihály írt egy cikket a Magyar Sajtóban, hogy a Nők Lapja olvasói konzervatívok.

Nagy Imre és mártírtársai újratemetés előtti felravatalozása a Hősök terén

Ebben a történetben nemcsak az én lelkemről van szó, hanem egy precedensről, amelyre a szakmának föl kellett volna kapnia a fejét, amelynek az a lényege, hogy valakit saját kollégái politikai okokból nem kívánatosnak minősítenek.

Ha visszagondolok felnőtt életem évtizedeire, olyannak látom, mint valami alagutat, amelyben valamilyen zárt, nyomott egyhangúságban vezet az út. Azzal a tudattal, hogy ebben az alagút-világban kell élni az életemet. Igazában a peresztrojkát meg a magyar összeomlást, a rendszer bukását mentálisan késve értettük meg, vagy inkább lépésről lépésre. Lassú aha-élmények sora volt ez.

Arra sosem számítottam, hogy megélem az egypárti rendszer összeomlását, de a lassú demokratizálódásban bíztam. Az volt a felfogásunk, ha jó tudományos, társadalomtudományi munkát végzünk, amelyben feltárjuk a valóságos állapotokat, anélkül, hogy átmennénk az egész rendszer bírálatába, akkor ezt a folyamatot szolgáljuk. Ebbe a körbe tartozott elsősorban: Cseh-Szombathy László, Buda Béla.

Mivel én itthon aktív voltam, és sok – hogy úgy mondjam – harcostársam maradt itt, nagyon érdekelt, hogy hogyan alakul a helyzet. Drukkoltam nekik, hogy sikerüljön. Szemmel tartottam, ha nem is minden részletében – hiszen akkor más központi célok voltak az életemben, egy fiatal gyerek és a család és egyebek –, de folyamatában. Emlékszem, nagy föllélegzés és öröm volt, amikor a 89-es folyamat kibontakozott, és végül is eredmény született.

Lambrecht Miklós TIB tagsági igazolványa
Kardos G. György és Faragó Vilmos
Czájlik Péter portré

Emellett úgy éreztem, hogy a nálunk kibontakozó ellenzéki mozgalom túl szűk körű. Nyilvánvaló, hogy nem kizárólag az ellenzékieknek köszönhetjük, hogy ma ott tartunk, ahol tartunk. A kommunista párt is mindent megtett, hogy fűrészelje maga alatt a fát. Ezt én valamelyest értékelem is: rájöttek, az egész csődtömeget ők hozták létre, és belátták, hogy csak a Nyugattól kaphatnak segítséget, az oroszoktól már nem.

Szigethy Attilát Kapuváron temették el, Vásárhelyi Miklós búcsúztatta. Földes Gábort a Rákoskeresztúri Újköztemető 300-as parcellájában. A többiek temetésén is ott voltunk. Zsigmond Imrét Doborgazszigeten, a helyi temetőben, Weintráger Lászlót, Kiss Antalt és Cziffrik Lajost Óváron temették el. Édesapa temetése a család teljes megelégedésére zajlott, a társadalomtól pedig megkapta azt a tisztességet, amit egy városában szabadon választott polgármestertől valaki megkaphat.

Hegedűs Györgyi Prágában egy vállalatalapítás alkalmából
Nagy Imre és mártírtársai újratemetés előtti felravatalozása a Hősök terén

A Richter akkor elég rossz állapotban volt, rossz termékei voltak, nem volt jó vezetés. Akkor látták a minisztériumban, hogy itt kéne egy jó vezető és Bogsch Erikre esett a választás. Hungarotexes volt a papája, Spanyolországban nevelkedett, jól tudott nyelveket, vegyészmérnök volt és Varga Edit odavette maga mellé, amikor végzett az egyetemen. Sokat tanult a Richterben fiatal kezdő korában.

A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon 1989. július 6-án, Dornbach Alajos védő
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
Csincsák Endre, Berger Sándor és Tóth István egykori pertársak egy 56-os ünnepségen
A Magyar Október Párt és a Magyar Radikális Párt akciója: A Münnich Ferenc utca visszakeresztelése Nádor utcává, 1989. július 14. Krassó György
Nagy Bálint a kilencvenes évek elején
A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon
A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában

A napokban megkérdezték, hozott-e valami jót nekem a rendszerváltozás. Erre azt kellett mondanom, hogy erkölcsileg, érzelmileg természetesen adott elégtételt, de a mindennapokban konkrét változást nem hozott, én ugyanúgy dolgozom. Hozzátéve, hogy tizenegy éve másodállásom is van, jó anyagi körülmények között élünk, de ez nem az elmúlt másfél évben alakult így. Előtte is embertelenül sokat dolgoztam.

Ezért néhányan, Kardos G. György, Varjas Endre és jómagam elég sok glosszával, néhány publicisztikai írással – amelyeknek mindig Három kérdés volt a címe –, vitába szálltam olyan sajtó-megnyilvánulásokkal, amelyekből azt a radikalizmust éreztem ki, hogy itt most minden tagadódik.

1989. június 15-én a Soproni Ellenzéki Kerekasztal megemlékezést szervezett a sopronkőhidai rabtemetőben. Egy héttel előtte értesültem róla, hogy a soproni EKA – amelyben az MDF, az SZDSZ, a FIDESZ, a Független Kisgazdapárt és a TIB szerepelt – felderítette, hogy Szigethy Attilát és az óvári ügy kapcsán kivégzetteket a sopronkőhidai rabtemetőben temették el. Az általuk felkutatottakról és a sopronkőhidai börtön által is megerősítettekről elsőként az MDF-es dr. Magas Lászlótól és dr.

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában

A rendszerváltozás következtében hirtelen nagyon megjavult a helyzetem. Korábban bizonyos fokig háttérbe szorítottak. A KSH-ban mindig egy lépcsőfokkal az alatt álltam, mint amit csináltam. Amikor csoportvezető lettem, lényegében osztályt vezettem, amikor osztályvezető lettem, valójában főosztályvezető-helyettes voltam egy ideig. Nagyon későn kandidáltam. A nyolcvanas évek végén minden felgyorsult. 1989-ben nagydoktor lettem, 1990-ben megválasztottak akadémikusnak, 1991.

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában
Gyenes Judith Maléter Pál koporsójánál 1989. június 16-án
A soproni EKA plakátja
Domokos Pál Péter átveszi a Széchenyi-díjat

A rendszerváltás kegyelem volt, amit megérdemeltünk. Úgy érzem, hogy ez 56-nak a gyümölcse. Nagy Imre temetése a határkő. Hátborzongva hallgattam Orbán Viktornak a Hősök terén elmondott beszédét, arra gondoltam, hogy az életével játszik. Tudtam, hogy ennél sokkal kisebb dolgok miatt is megöltek embereket. Számunkra a nagy nóvum a vallásszabadság, a demokrácia volt, nem is álmodtunk róla, hogy a mi életünkben még bekövetkezhet.

A rendszerváltás körül vagy még az előtt is kezdett a gyógyszeripar a Medimpex vonzásából fellazulni. Lépéseket tett, hogy ne ilyen hagyományos módon dolgozzunk, mint eddig. A Medimpex egy külkereskedelmi vállalat volt, de akkor már kezdtek olyan szelek fújni, hogy nem kell ennek külkereskedelmi vállalatnak lenni, legyen a gyógyszergyárak tulajdona, közös vállalat.

Most már tudom, hogy ez az egész el lett szúrva, az alapkonstrukció volt rossz. Megtörtént a rendszerváltás, és akkor azt gondolta az ember, hogy innentől konform módon kell viselkedni – mert hát ezt akartuk. Azt se tudtuk, hogy az milyen, de azt aztán végképp senki sem tudta, hogy hogyan kell megmaradni kívülállónak abban a rendszerben, amit egyébként akartunk, hogy legyen.

Nagyon sok a szegény Magyarországon. Rengeteg az olyan ember, aki önhibáján kívül a létminimum alatt vegetál. Megdöbbentő, hogy tizenegy évvel a rendszerváltás után ez a helyzet Magyarországon, és az állam nem gondoskodik a szegényekről. Nekem ez fáj, és botrányosnak is tartom. Valami nincs rendben, ha itt telente emberek fagynak meg. Nagyon fájdalmas dolgok, amibe belelátok. Arra sem voltam elkészülve, és nagyon megdöbbentett, hogy a kórházakban annyira rossz a helyzet.

Magyarországon és külföldön senki sem számított rá, hogy a szocialista rendszer hirtelen összeomlik. 1989-ben azonban forradalmi átalakulás zajlott le. Csodálatosnak tartottam a történteket. Sosem reméltem, hogy megérem: Magyarországból szabad ország lesz. Úgy láttam a jövőt, hogy talán a gyerekeim megérik a szabadságot, de az unokáim biztosan. Most demokrácia van, függetlenek vagyunk a Szovjetuniótól. Nagyszerű, hogy ez megtörtént, amit manapság is így gondolok.

Én nagy reményeket tápláltam azzal kapcsolatban, hogy itt valóban meg fog változni valami. Európai polgári demokrácia lesz. De nagyon gyorsan rájöttem, hogy nem! Itt generációknak kell változni ahhoz, hogy mentalitásban utolérjék Nyugatot. Nem gazdaságilag! Az egy dolog. Valaki megfogalmazta már előttem is, hogy egy ilyen rendszerváltáshoz, ha jól tudom, hat hónap kell. Ahhoz, hogy a gazdasági rendszer helyreálljon, hat év, de ahhoz, hogy emberileg is átváltozzon: hatvan év.

Andorka Rudolf egy szociológiai konferencián Bernben
Göncz Árpád és Ebinger Endre Göncz Budapest, III. kerületi díszpolgárrá avatása napján

A TIB első nyilatkozatában le volt fektetve, hogy el kell érni a hatalomnál az 56-os mártírok eltemetését, és hogy vizsgálják felül az összes igazságtalan, koncepciós pert 45-től kezdve. Szóval minden törvénytelenséget. A pereket, a kitelepítéseket, a munkatáborokat, az internálásokat satöbbi. Ezek felülvizsgálata és erkölcsi jóvátétele volt a cél. Ezért özönlöttek annyian, mindenki, akit valaha valamilyen törvénytelenség ért. Az 56-osoké volt a legnagyobb tábor.