Jelenlegi hely

Státusz: 
munkásság
 

A képviselőségem után tanítottam is. Sok mindent elvállaltam, ami az oktatás területén volt. Többek között a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán nyolc éven keresztül tanítottam agrárkommunikációt. A Kertészeti Egyetemnek mindig csak alkalmilag voltam alkalmazottja. Meghívtak előadásokat tartani, teljesen alkalmi jelleggel. Címzetes főiskolai tanár vagyok, történetesen a Kecskeméti Főiskolára vagyok kinevezve, mert ott is tanítottam egy időben. A fokozatszerzésem végül úgy történt meg, hogy már képviselő voltam 94-től, amikor 95-ben annyira biztattak, hogy beadtam egy kandidátusi értekezést, ami már a kommunikációról szólt, a kommunikációs tapasztalataimról szólt, és azt könnyedén és zavar nélkül megvédtem. Azóta én is a mezőgazdasági tudományok kandidátusa vagyok. Közben a publikációs tevékenységem is elég széles körű volt. Sok mindent megírtam magam is, meg szerzőtársakkal együtt is. Akkortól kezdve, hogy nyugdíjba mentem, nagyon sok olyan ismeretanyagot tudtam rekapitulálni, amelyek addig nem kerültek nyilvánosságra. Részben akkor már volt rá némi időm, és részben csatlakoztam olyanokhoz, akik éppen kísérleteket végeztek, és azt csinálták, de én tudtam inkább ennek az elméleti részét megírni. Így különösen a gyümölcstermesztés tudományterületén tevékenykedtem elég sokat. Nem ez volt a főfoglalkozásom, de azért talán a lelkem mélyén egy kicsit mindig is törekedtem volna rá, hogy valamilyen tudományos munkát végezzek. Továbbá létezik egy Európai Tudományos és Művészeti Akadémia, a székhelye Salzburgban van. Úgy működik, mint általában a nyugati akadémiák, a tagok fizetnek. Itt nagyon szép munkát végeznek, amiben én is részt veszek. Most például olyan tervek vannak, hogy a dunai országok vízgazdálkodását, a vízhasznosítását körüljárja, és ennek én a mezőgazdasági vonatkozásait próbálom kimunkálni.
munkásság
 

Én tulajdonképpen az első agrárdoktorok közé tartozom, 1959 óta vagyok doktor. A disszertációm arról szólt, hogyan hat a talajvíz a mezőgazdasági termelésre. Akkor még nem látszott reménytelennek, hogy esetleg tudományos pályán folytatom tovább a tevékenységemet. Aztán az Állami Biztosítónál a jégkárok kérdésének a vizsgálata volt az egyik feladatom. A jégelhárításból készítettem egy kandidátusi értekezést is. Mivel én nem tudományos intézetben dolgoztam, ezért egy külső bizottság bírálta el, három akadémiai tag, akik védésre alkalmasnak találták, de a Tudományos Minősítő Bizottság elutasította. Védésre így nem kerülhetett sor. A bizottsági titkára azt írta rá a kérvényemre: „A tudományos fokozatok a dolgozó nép fiainak vannak fenntartva.” 
munkásság
 

Megyei tanácsi társaim, akik mint osztályvezetők meg hasonlók ott maradtak, kijárták Katona Lajos tanácselnöknél, hogy átadnak egy adminisztrátori előadói státust a Gyógyszertári Központnak, ahová engem fölvettek. Nagy kedvezmény volt, mert kialakult szokás szerint a börtönből szabadultaknak egyévi fizikai munkát kötelező végezni. Alig voltam pár hónapja a Gyógyszertári Központnál, a főkönyvelő – akiről tudtam, hogy kapcsolatai vannak a rendőrséggel – elhozta egy ismerősét, aki azt hallotta, hogy tudok fordítani, dolgozzam neki. Vállaltam. A barátaim leszúrtak, hogy te őrült, mindenki tudja, hogy ez az ember kapcsolatban van a rendőrséggel. De azt gondoltam, akinek rajta van a mellén a cédula, hogy a rendőrség embere, az nem veszélyes. Akkor vagyok őrült, ha nem tudom kezelni a helyzetet. Hát nem is lett semmi baj.  
munkásság
 

Én a magyar orvostörténetből elsősorban anatómusokkal, citológusokkal és patológusokkal foglalkoztam, a szakképzettségemhez is ez áll a legközelebb. A tudománytörténetet a legszélesebb, nemzetközi összefüggésekben szeretem művelni, hiszen a tudományban nincsenek határok. Publikálási lehetőségeim általában szerények, nem vagyok az a könyöklő típus, aki behízelgi magát egy-egy szerkesztőség kegyeibe. De azért az Orvosi Hetilapban megjelent körülbelül tizenkét orvostörténeti tárgyú írásom, a Természet Világában tizenöt kisebb-nagyobb cikkem, a Tudományban csak elvétve, és a Magyar Nemzet is közölte néhány kis esszémet. Külföldön, a hallei egyetem kiadványaiban is publikáltam kisebb tanulmányokat. A hallei egyetem orvostudományi tanszéke évente rendezett egyetemtörténeti szimpoziont, amelyre tőlünk is minden évben kiutazott előadni egy hét-tíz tagú delegáció. Én mindig általános tudománytörténeti témát választottam, hogy ne csak magyar specialitásokat adjunk elő. A darwinizmus nagyon fontos az életemben, én lelkes darwinista vagyok. Apámtól is olyan szellemi hagyaték maradt rám, ami belém sulykolta Darwin életművének a jelentőségét. 1982-ben volt száz éve, hogy Darwin meghalt, arra nagyon készültem, több tanulmányt is írtam. Legutóbb pedig az apám évfordulója volt alkalom rá, hogy ilyen tudománytörténeti működést fejtsek ki.
munkásság
 

A Magyar Orvostörténelmi Társaságba 1973 őszén léptem be. 1982-ben tervbe vettük, hogy összeállítunk egy magyar orvostörténeti monográfiát, meg is alakult rá a munkaközösség. Később a sűrűsödő szakmai viták, majd a kiéleződő konfliktusok miatt lemondtam mindennemű választott tisztségemről, és a monográfiában való közreműködésemről is: túlságosan szakszerűtlennek ítéltem a feldolgozási szempontokat. A fő problémát az jelentette, hogy az orvostörténetet művelők többségében a múzeum és a könyvtár alkalmazottai, akik bölcsész végzettségűek – történészek, irodalomtörténészek, legjobb esetben könyvtárosok –, nem ismerik az orvosi szakmát és annak gondolatrendszerét, a történettudományt szakszerűen művelik, de az orvostörténetet nem. Kezdetben naiv jóhiszeműséggel azt hittem, hogy a társaságban lesz lehetőség komoly, szakszerű tudománytörténeti munkára. Az orvoskollégák viszont nemigen mutattak hajlandóságot rá, hogy megismerkedjenek a tudománytörténet-íráshoz szükséges történeti segédtudományokkal – noha még továbbképzést is szerveztem a témában –, a történészeknél pedig arra nem találtam igyekezetet, hogy mélyebben megismerjék az orvostudományt.
munkásság
 

A politikusi pályán nem gondolkodom, határozottan nem. A rendszerváltozás körül – amikor a lehetőség megnyílt – határoztam abban, hogy nem vállalok politikusi szerepet. Mondhatom: azért is, mert már öreg vagyok, hogy átálljak, de mondhatom azt is, véleményem szerint nem vagyok alkalmas a politikusi munkára. A diplomáciaira meg végképp nem. Engem jobban érdekel, hogy Magyarországon mi történik, és eben milyen szerepet tudok játszani, mint hogy elmenjek nagykövetnek egy külföldi országba. Úgy ítélem meg, és ezt számos kollégám is mondja, hogy mindeddig sikerült az egyetemet viszonylag elszigetelten tartani a politikától. Az egyetemen belül súlyos összeütközésekre, harcokra nem került sor. Mindig fölbukkan egy-egy ember, aki nagy hévvel és demagógiával megpróbálja behozni a politikát, ezeket a kísérleteket általában sikerült leszerelni.
munkásság
 

A Szociológia Tanszék vezetője, Gazsó Ferenc 1983 tavaszán szólt, hogy miniszterhelyettesi pozícióval akarják megbízni a Művelődési Minisztériumban, és utódot keres. Megkérdezett, nem vállalnám-e a tanszék irányítását. Azt válaszoltam, hogy nem szeretném elvállalni, de Józsa György, a minisztérium Marxizmus–Leninizmus Oktatási Főosztályának vezetője fölhívott telefonon, hogy rábeszéljen a tanszékvezetésre. Figyelmeztettem, nem vagyok párttag, mire azt mondta, ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni. Kértem egy hét gondolkodási időt, ezalatt megkérdeztem a barátaimat az ajánlatról. Többen javasolták, hogy vállaljam el. Elvállaltam. Szerettem volna félállásban a Statisztikai Hivatalban maradni, hogy megkezdett munkákat folytassam, de Nyitrainé ehhez nem járult hozzá. A tudományos kutatás terén többet nyertem vele, mint amennyit veszítettem azáltal, hogy a KSH adatfelvételi háttere kiesett, mert függetlenebb voltam, mint a KSH-ban.
munkásság
 

Nem kerestem rosszul a labdaüzemben, és közben egyre többet tanultam lengyelül. Először a műszaki könyvtárnak fordítottam, majd dolgoztam az Országos Fordítóirodának is. Ez a fordítóiroda tele volt osztályidegenekkel, nagyrészt egykori katonatisztekkel. Sokat dolgoztam, nagyon jól kerestem. A fordítóiroda igazgatója korábban az ÁVH egyik vezetője volt. Tudta, kik vagyunk, és mi is tisztában voltunk vele, hogy ő kicsoda – így békén hagytuk egymást. Az illetőt azonban idővel kirúgták – Kádár minden volt ávéhást kiszorított a fontosabb pozíciókból. Az új igazgató viszont engem rúgott ki. Nem volt elég hely a fordítóirodában, ezért azt mondták, dolgozzam otthon, én pedig boldogan dolgoztam otthon. Egy pénteki napon azonban kerestek a munkahelyemről, és nem találtak otthon, ugyanis elmentem a barátaimmal kirándulni. Ezért kirúgtak. Ezt követően egy darabig mint szabadúszó fordítót alkalmaztak az Országos Fordítóirodánál, aminek volt egy olyan funkciója is, hogy munkával lássa el a politikailag gyanús alakokat. Ott dolgoztam egy fél évet, eközben kerültem kapcsolatba a Központi Statisztikai Hivatallal. A Statisztikai Hivatal 1962-ben egy nemzetközi tudományos konferenciát rendezett az életszínvonalról és az ágazati kapcsolatok mérlegéről. A külföldi dolgozatokat magyarra, a magyar dolgozatokat idegen nyelvre kellett fordítani. Mivel a fordításokat én végeztem, a KSH könyvtárában kapcsolatba kerültem Hajdú Elemérnével. Jól képzett, intelligens, éles eszű közgazdász volt, ismerte anyámat. Az ő ötlete alapján mentem a Statisztikai Hivatal könyvtárába dolgozni. A könyvtár igazgatója, Dányi Dezső nagyon tehetséges és bátor ember volt: ő alkalmazta később, szabadulása után Bibó Pistát. Dányi engem is fölvett, először négyórás részfoglalkozásúként, majd amikor látta, hogy nem tört ki botrány, hatórásként. 1962 őszén kezdtem dolgozni, 1963 tavaszán Szabady Egon áthívott a KSH Népességtudományi Kutatóintézetébe, ahol a Demográfia című folyóirat alsóbb szintű szerkesztőségi munkáját kellett ellátnom. Kijavítottam a kéziratokat, a kefelevonatokat, és annyit kutathattam, amennyit akartam. Így indult el KSH-beli karrierem.
munkásság
 

Most javult meg a lappal a kapcsolatom, mióta Molnár Gabriella szerkeszti. 2004 nyarán felhívott, és mondta, szeretne velem egy interjút készíteni. Még abban az évben megjelent egy a reprezentatív kiadvány a Nők Lapja régi számaiból. Ebben együtt vagyunk lefotózva a főszerkesztővel. A Várszínházban rendeztek egy nagy ünnepséget, ahol bemutatták kiadványt. Nők Lapja Nosztalgia a címe. Tömve volt a Várszínház. Molnár Gabriella üdvözölte a megjelenteket, és akkor engem külön is kért, hogy álljak fel és forduljak a közönség felé, és akkor egy nagy tapsot kaptam. Minden munkatársam ott volt. Én ennek borzasztóan örültem, elégtétel volt.
munkásság
 

A magyar zenetörténet azt tanította, hogy a XVIII. századból nincs zenei emlékünk. Én úgy gondoltam, miért ne lehetne? Elindultam és bejártam a történelmi Magyarországot Sepsiszentgyörgytől, Pesttől, Pannonhalmától, Rozsnyótól, Pozsonytól Isten tudja meddig, de bejártam az országot, és kétszáznegyvennyolc hangszeres magyar táncdallamot tettem le a Tudományos Akadémia asztalára, jelentvén, hogy a XVIII. századnak megkerült a hangszeres zenéje. Az Akadémia ki is adta, Hangszeres magyar tánczene a XVIII. században a címe, s még gramofonlemezt is jelentetett meg róla a Hungaroton.

Oldalak