’57-től ’91-ig voltam a Medimpexnél, először a könyvelésben, aztán az ellenőrzésben egy rövid ideig. ’67-ben kitalálták, hogy én legyek a pénzügyi osztályvezető, ami egy rendkívül meglepő dolog volt, mert könyvelőket nem szoktak pénzügyre tenni. Én akkor már elvégeztem a mérlegképes könyvelőit is, de valószínű, azért gondoltak erre, mert vonzódtam az operatívabb dolgokhoz. A könyvelésnél operatívabb a pénzügy. Tehát ’67-ben lettem a Medimpex pénzügyi osztályvezetője. ’66-tól a hálózat kiépítése történt a Medimpexnél, ami azt jelenti, hogy a magyar gyógyszeripar terjeszkedett a világpiacon, és azt rám bízták. Egyik erősségem volt végig a pályámon és majdnem a mai napig a szervezőkészség és a felépítése az új rendszereknek. Nagyon szerettem. ’66-’67-től kezdődött a hálózat kiépítése, először csak irodákon keresztül.

Az anódgyárban tizennyolc év alatt óriási tapasztalatra, ismeretanyagra tettem szert, és ezt folytattam itt, a Villamosipari Kutatóintézetben is. 1963-tól egyetlenegy szakterületbe ástam bele magam, és ebből a szakterületből élek, ezen a téren nincs semmiféle hátrányom, csak előnyöm. Azonban se jobbra, se balra, más szakterületre nem volt módom kitekinteni. Nekem nem volt lehetőségem az anódgyárból külföldre utazni félvezetős partnerekhez, mint másoknak. Innen, a Villamosipari Kutatóintézetből egy alkalommal voltam külföldi szakmai látogatáson, Berlinben a főosztályvezetőmmel, és egyszer vettem részt a lipcsei vásáron. Általában azok utaztak, akik osztályvezetővé avanzsáltak, míg nekem erre ilyen előzmények után természetesen semmiféle esélyem nem volt, holott a szakmai teljesítményem alapján lett volna. Tehát ezek a hátrányok megvoltak.

Nem sokáig élveztem a vegyipari szakmunkás létet, mert megláttam egy újsághirdetést, amelyben fizikust kerestek az anódgyárba. Telefonon jelentkeztem be, hogy ne menjek ki potyára a Budafoki útra, és közöltem, politikai elítélt vagyok. Megkérdeztem, a felvételnél kizáró ok-e, hogy 1957-ben a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel miatt hatévi börtönre ítéltek, amelyből három évet töltöttem le, és azóta segédmunkásként dolgozom. Ezt egyrészt azért mondtam, mert sok értelme nem lett volna feleslegesen odamenni, másrészt ha rögtön ezzel sokkolom őket, talán többre megyek, mintha ott kezdem bevallani. A személyzetis, aki egyébként munkavédelmis volt, ráharapott a szövegre, és azt mondta, menjek csak ki. Kimentem, elbeszélgettem az osztályvezetővel és egy fizikus kollégával. Azt mondták, természetes, hogy nem értek a félvezetőkhöz, amit nem tanítottak még, amikor én egyetemre jártam, de bele lehet jönni, ők is csak egy-két éve foglalkoznak vele. Meg is egyeztünk abban, hogy elmegyek hozzájuk gyártmányfejlesztő fizikusnak. A munkaügyön viszont kiderítették, hogy náluk nem kaphatok annyit, amennyit szakmunkásként a Budapesti Vegyiműveknél kerestem. Erre én megmakacsoltam magam, és azt mondtam, akkor nem megyek oda. Elnézést kértem az osztályvezetőtől, hogy igénybe vettem az idejét, és elindultam kifelé. Az egyik titkárnőt futtatták utánam, hogy menjek vissza, mert mégis lenne valamilyen megoldás. Úgy gondoltam, nyilván nem állnak sorban a fizikus diplomával rendelkező személyek, hogy feltétlenül ott szeretnének dolgozni, és visszamentem. Felvettek, és ki is derült, hogy a hirdetésre én voltam az egyetlen jelentkező, csak velem tudtak madarat fogni. Én viszont ezt már olyan előrelépésnek könyvelhettem el a segédmunkás és szakmunkás tevékenység után, ami minőségileg az iskolai végzettségemnek megfelelő munkakörré alakulhat. Az évek folyamán aztán szépen bedolgoztam magam a szakterületre. Elmentem egy német nyelvtanfolyamra, és szakfolyóiratokat kezdtem fordítani.

Még egy ideig az Elzett központjában dolgoztam Budapesten, viszont az MGM-nél akkor már Fiák Laci volt a vezérigazgató. Ő a harmadik ember az életemben, aki nagyon sokat segített. Amikor én itt célgép-tervező voltam, ő még kis beosztású volt, TMK-művezető, üzemvezető, és sokat foglalkozott a gépeim üzembe helyezésével, beállításával. Később főenergetikus lett. Hívtak ők engem vissza többször is, hogy hagyjam ott az Elzettet, de azt mondtam, nem, ezt a harcot nem hagyom. Így is volt, szépen megharcoltam, majd felmentem a központba, ott voltam másfél évig, és onnan jöttem haza az MGM-be, Fiák László vezérigazgató hazahozott. Visszakerültem a célgép-vonalra, de nem tervezőnek, hanem kiemelt mérnöknek. Fiák létrehozott egy önálló vállalkozási csoportot, annak lettem a vezetője. Akkor, 1979-ben a vállalkozási forma már kezdett elterjedni. Ez új terület – mondta –, jövője van, vállald el, utána úgyis más terveim vannak veled. Három vagy négy hónap múlva kinevezett főosztályvezetőnek, arra a területre, ahol valamikor célgép-tervező voltam. Tehát műszaki fejlesztési főosztályvezető lettem. Később – ez életem utolsó MGM-es szakasza – sok nemzetközi találmányom született. Nagyon jó kapcsolatom épült ki a miskolci egyetemmel, a budapesti egyetemmel, a különböző országos főhatóságokkal, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal, a minisztériumokkal, elég jól sikerült bekapcsolódnunk különböző országos programokba. Ennek keretében a miskolci egyetemmel közösen, Molnár Laci barátommal meg Tarnafői Józseffel, a szerszámgépipari tanszék professzorával több jelentős újdonságot képviselő alkotást sikerült létrehozni. Aztán a műszaki fejlesztő gyáregység vezetője voltam két évig, majd fejlesztési igazgató lettem.

Egy szál magamban kezdtem el szervezni a gyárat, egy szakemberem sem volt. Minden kapcsolatomat összeszedtem, egyetemi kapcsolataimat is, és fél éven belül huszonvalahány mérnököt gyűjtöttem össze, lakást szereztem, béreltem nekik, mindaddig, amíg a lakások fel nem épültek. Mindannyian fiatal, egy-két éve végzett gépészmérnökök voltak, huszonvalahány család. A szakmunkásokat a környező gyárakból, a HIM-ből, az MGM-ből, a vagongyárból toboroztam. Elvittem a jó szakembereket, jó fizetéssel. Beindítottam a gyárat úgy, hogy jobban sikerült, mint kellett volna. Azt mondta Molnár vezér, hogy megy ez a dolog, nem kell ide igazgató, megbízom magában, maga az igazgató is. Elmúlt több mint két év, még mindig én voltam az igazgató-főmérnök. És ez már kezdett szemet szúrni a megyei pártbizottságnak. Mégiscsak kellene már egy igazgató, sürgették. Azt azonban nem akarták, hogy én legyek igazgató, az már nagy ugrás lett volna a számomra. Innen, a megyéből akartak igazgatót. Erre Molnár Ernő azt mondta, miután jó a hangulat a gyárban és minden rendben megy, ő nem engedi, hogy itt valami konfliktus jöjjön létre.