Jelenlegi hely
|
|
Anyám a Brauch-kolbászgyár főüzletébe került pénztároskisasszonynak. Gyönyörű szép, majolikás, csempés hentesüzlet volt a Nagycsarnokkal szemben, a Váci utca és a Vámház körút sarkán. Ebben az üzletben csak hajadonok és legények dolgozhattak, házasok nem. Külön legény- és leányszálláson laktak, és kvázi nevelőnő foglalkozott velük. Anyám is addig maradhatott ott, amíg el nem kelt. A szüleim Brauch üzletében ismerkedtek meg, és 1936-ban házasodtak össze. |
|
Érettségi után állásba mentem, egy redőnyüzem tulajdonosa vett fel. Klein Miksa nagyon adott a külsejére. Reggel, mikor bementem dolgozni, mindig bajuszkötő volt rajta, mert nem volt megelégedve a férfiúi díszével. Felgörgethető rolettákat gyártott, és volt vagy tizenöt ügynöke, akik járták az országot és adták el a rolettákat. |
|
A beregszásziak a megyebál után fölköltöztek Pestre a téli hónapokra, és tavasszal mentek vissza a vidéki otthonukba. A lányokat kellett férjhez adni. Beregszász egy csendes falu. Például az uram anyjáéknál volt hat lány. Egy maradt otthon, ötöt férjhez adtak. Az komoly munka lehetett! Otthon több időt töltöttek a szőlőben, mint a beregszászi lakásban, és ahogyan adogatták el a földet, a szőlőt, úgy szorultak összébb, lettek beregszászi lakosok. |
A ’20-as évektől a ’40-es évek közepéig egy tragikus, de szép részekkel tűzdelt történelme Magyarországnak, amiben Trianon nehézségeit és a gazdasági válságot éltük át, az arisztokrata életstílusban pedig elkezdődött egy változás. A Nádasdy család, bár akkor már nem sok birtoka volt, sok szálon kötődött Erdélyhez, Felvidékhez, Burgenlandhoz. Történelmileg kontaktus volt Léka és Nádasdladány, valamint Sárvár és Nádasdladány között. |
|
|
|
|
|
Édesapám pedig átvette nagyapám ügyvédi irodáját. Nagyapám Konkoly-Thege Béla volt, eredetileg táblabíró, később ügyvédi irodát nyitott, de földbirtokos is volt. És édesapám a harmincas években politizálni kezdett a Független Kisgazdapárt keretében, mégpedig azt az irányvonalat követte, amelyet Gaál Gaszton és Eckhardt Tibor jelölt ki. |
|
|
|
Nagyon messzire nem tudok visszamenni, a nagyszülőktől tudom a történetet. Mind a két család makói származású. Az anyai nagyszülőknél nagyapám volt első generációs értelmiségi, apai ágon meg az apám volt az első értelmiségi. Az anyai ágon gazdálkodók, parasztok voltak Makón, nyilván hagymások. És a nagyapám is, meg a testvére is egyetemet végzett. A nagyapám orvos lett, a testvére pedig gépészmérnök. |
|
|
Éltem a mindennapos diákéletet, közben tanultam is valamennyit, meg sokat sportoltam. Sok mindent csináltam: úsztam, teniszeztem, síeltem. Gyöngyösön akkor kezdődött a síelés elterjedése. A Mátra közelsége lehetővé tette, hogy télen minden héten fölmenjünk a Mátrába síelni. Nagyon nagy élet volt. Volt a Mátraházai Üdülő közelében egy kaparóház. Eredetileg egy útkaparó szolgálati lakása volt, de azután valahogy átalakították turistaházzá. Két szoba volt benne. |
|
|
|
|
|
|
Magyarországot én – a legnehezebb sorsból érkezett – nem tudtam a hárommillió koldus országának nevezni, s ezt a magam példájával tudom igazolni. A húszas években minden nyáron Tiszasülyön voltam, dolgoztam, hogy a következő tanévre meglegyen a pénzem. Ott megfigyelhettem, s élhettem a hárommillió koldus néhány emberével egy fedél alatt. Egyikük a vezető volt, s kis házacskákban laktak ezek a „jobbágyok". Napi élelmüket megkapták. Ők különösebben nem is panaszkodtak. |
|
|
|
|
Édesanya a család ruháit jelentős részben Nagykovácsinál szerezte be. Nagykovácsi Milenkó üzlete a harmincas évek közepe táján a későbbi Úttörő Áruházban, a Kossuth Lajos utcában volt. Nála főleg tisztviselők vásároltak. Hitelt adott, amihez a keresetet igazolni kellett. Ahogy nőtt a kereset, emelték a hitelkeretet. Havonta fizettünk. A pénzügyeket a vevőkkel az irodában tárgyalták le, nem mások előtt, és nagyon udvarias, jó volt a kiszolgálás. |
Egy újsághirdetésre elhelyezkedtem egy pipakészítő üzemben a Révai utcában. Ott is egy Klein nevű főnököm volt. Pipákat készítettünk, Bruyer, Jondoluc pipákat, külföldről hozatták a nyersanyagot. Dolgozott ott tizennyolc segéd, s hárman voltunk, akik kikészítettük a pipákat. Semmiféle elszívó berendezés nem volt, ezek a segédek a csiszolástól úgy néztek ki, mint egy-egy óriási szürke egér. |
|
|
|
Ez a fénykép 1926-ban készült Biharban, keresztanyáéknál. Nyaralni odamentünk, amíg kisgyerekek voltunk. Később aztán a szüleink rájöttek, hogy ez nem elég, és mentünk máshova is. Nagyon szép bihari nyarakra emlékszem. Bodri kutya húzta a kis kocsiban a gyerekeket, keresztapa vezényelt. Nagy esemény volt, amikor besötétedett, és keresztapa fölállt, lehúzta a lámpát – nagyon szép petróleumlámpáik voltak –, ott valamit babrált, és világos lett. |
Az akkori mentalitás nem kívánta meg, hogy anyám állást vállaljon, családanya lett. 1915-ben megszületett a nővérem, 1921-ben én. Anyám nevelte a gyerekeket, irányította a háztartást. Amikor az apám nehéz körülmények közé került, akkor sem jött szóba, hogy édesanyám zongoratanárnőként próbáljon keresethez jutni. Csak amikor apám meghalt, és aránylag kis özvegyi nyugdíjat kapott, toborzódott néhány diákkorú növendéke a baráti körből. Engem is tanított, de meguntam a skálázást. |
|
|
|
|
Imádtam a házat. Fantasztikusan gyönyörű nagypolgári ház, selyemtapétával a falon, tele képpel. Folyt a kultúra a ház minden porcikájából. Ma elképzelhetetlen, hogy egy pályakezdő orvos építtet magának egy hatszobás összkomfortos házat, orvosi rendelővel. Minden bútor egyedi tervezésű bútor volt. Ezek a bútorok onnan valók. Minden szoba más stílusban volt berendezve. Klasszikus art déco volt az úriszoba, az ebédlő kicsit zavarosabb, az inkább talán a rokokóhoz közelített. |
|
|
|
|
|
|