Jelenlegi hely

A négyigenes népszavazás plakátja 1989-ben

Mivel én itthon aktív voltam, és sok – hogy úgy mondjam – harcostársam maradt itt, nagyon érdekelt, hogy hogyan alakul a helyzet. Drukkoltam nekik, hogy sikerüljön. Szemmel tartottam, ha nem is minden részletében – hiszen akkor más központi célok voltak az életemben, egy fiatal gyerek és a család és egyebek –, de folyamatában. Emlékszem, nagy föllélegzés és öröm volt, amikor a 89-es folyamat kibontakozott, és végül is eredmény született.

Közben kijött, hogy a 1989. évi XXXVI. törvény 1. §-a alapján semmisnek kell tekinteni az ítéleteket. Megkaptuk a bíróságtól a semmisségi határozatot, benne az ítélet indoklását: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének büntette, valamint hazaárulás. Itt már nem szerepelt a gyilkosságra való felbujtás vádja.

Andorka Rudolf a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektora
A soproni EKA plakátja

A rendszerváltás egybeesett a nyugdíjba menetelemmel. Abszolúte nem örültem neki, de nem is érdekelt. Énnálam ez nagy változást nem hozott, nekem semmivel nem lett jobb, se rosszabb. Az már nem az a rendszer volt, ami börtönbe dugott kétszer, ami miatt el kellett válnom tulajdonképpen a szovjet feleségemtől, az egy egész más rendszer volt már. Az a rendszer állandóan alakult, változott.

Maléter Pál maradványainak kihantolása az Új Köztemető 301-es parcellájában
Göncz Árpád és Ebinger Endre Göncz Budapest, III. kerületi díszpolgárrá avatása napján

Magyarországon és külföldön senki sem számított rá, hogy a szocialista rendszer hirtelen összeomlik. 1989-ben azonban forradalmi átalakulás zajlott le. Csodálatosnak tartottam a történteket. Sosem reméltem, hogy megérem: Magyarországból szabad ország lesz. Úgy láttam a jövőt, hogy talán a gyerekeim megérik a szabadságot, de az unokáim biztosan. Most demokrácia van, függetlenek vagyunk a Szovjetuniótól. Nagyszerű, hogy ez megtörtént, amit manapság is így gondolok.

1988-ban egyszer találkoztam Nagykanizsán Göncz Árpáddal, beszélgettünk, és kérdezem tőle: Árpád, mit gondolsz, hamarosan diadalmaskodik a mi ügyünk? Azt mondja, egy éven belül. Mondtam, Árpád, én ezt nem hiszem, de neked legyen igazad. És neki lett igaza! Amikor Mérei Ferenc síremlékét leleplezték, akkor találkoztam először a volt rabtársaimmal a börtön után, például Litván Gyurival is.

Lambrecht Miklós TIB tagsági igazolványa

Őshallgatója voltam a Szabad Európa Rádiónak, az ötvenes évektől hallgattam. Szinte az egész szerkesztőséget ismertem a hangjáról. 88 júniusában is onnan tudtam meg, mi történik Magyarországon, hiszen a tabu dolgokról nem szólt a Kossuth Rádió. Akkor jelent meg a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, a TIB alakulási nyilatkozata. A TIB 1988-ban még nem volt legális szervezet, Hegedűs B. András mondta egy közgyűlésen, hogy az ő lakásán alakult meg.

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában
Gyenes Judith Maléter Pál koporsójánál 1989. június 16-án
Nagy Imre és mártírtársai újratemetése az Új Köztemetőben
Tihanyi László levele a soproni EKA-hoz
Nagy Imre és mártírtársai újratemetés előtti felravatalozása a Hősök terén
Domokos Pál Péter átveszi a Széchenyi-díjat
A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában

Régen agyonhallgatták 56-ot, nem beszéltek róla. És amiről nem beszélnek, azt könnyebben elfelejtik. Sok embernek ma már személyes emléke sem fűződik hozzá. A fennálló problémák, gondok megint más irányba viszik az emberek gondolatait. És azt hiszem, az új társadalmi rend sem értékeli megfelelőképpen 56-ot. Nemcsak édesapáékról beszélek. Megszűnt az euforikus hangulat, ami 89. június 16-án a Hősök terén érezhető volt.

A napokban megkérdezték, hozott-e valami jót nekem a rendszerváltozás. Erre azt kellett mondanom, hogy erkölcsileg, érzelmileg természetesen adott elégtételt, de a mindennapokban konkrét változást nem hozott, én ugyanúgy dolgozom. Hozzátéve, hogy tizenegy éve másodállásom is van, jó anyagi körülmények között élünk, de ez nem az elmúlt másfél évben alakult így. Előtte is embertelenül sokat dolgoztam.

Sok mindent tudtunk, de sok mindent meg nem tudtunk Magyarországról. A Berlini Fal bontását a tévében néztük. Meg időnként egy-egy magyar eseményt is néztünk a tévében, de ki voltam én ebből szakadva. Tudatosan. Az is tudatos volt, hogy nem jöttem haza, pedig borzasztó nagy volt a vonzereje annak, ami itt történt a rendszerváltást közvetlen megelőző időkben, meg akkor. Tudtam, ha hazajövök, biztos elkap a gépszíj, és akkor ott ültem volna az első parlamentben, ezt meg nem akartam.

Jött a rendszerváltás Magyarországon. Ugye Nyugaton hamarabb fújnak a szelek. Gorbacsov és Reagan reykjavíki találkozója után a Nyugat már sejtette, hogy itt gyökeres változások lesznek. És volt néhány ismerősöm, barátom, akik akkor kezdtek sűrűbben járni Magyarországra, pontosan azért, hogy ezt a változást valamilyen módon közelebbről támogassák, vagy netán részt vegyenek benne. Ötvenhatosokra gondolok. Az 56 utániak, én úgy vettem észre, nem igazán törődtek azzal, mi fog itt történni.

Csincsák Endre, Berger Sándor és Tóth István egykori pertársak egy 56-os ünnepségen

Emellett úgy éreztem, hogy a nálunk kibontakozó ellenzéki mozgalom túl szűk körű. Nyilvánvaló, hogy nem kizárólag az ellenzékieknek köszönhetjük, hogy ma ott tartunk, ahol tartunk. A kommunista párt is mindent megtett, hogy fűrészelje maga alatt a fát. Ezt én valamelyest értékelem is: rájöttek, az egész csődtömeget ők hozták létre, és belátták, hogy csak a Nyugattól kaphatnak segítséget, az oroszoktól már nem.

Ezért néhányan, Kardos G. György, Varjas Endre és jómagam elég sok glosszával, néhány publicisztikai írással – amelyeknek mindig Három kérdés volt a címe –, vitába szálltam olyan sajtó-megnyilvánulásokkal, amelyekből azt a radikalizmust éreztem ki, hogy itt most minden tagadódik.

A Nagy Imre per törvényességi óvásának tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon 1989. július 6-án, Dornbach Alajos védő

Én nagy reményeket tápláltam azzal kapcsolatban, hogy itt valóban meg fog változni valami. Európai polgári demokrácia lesz. De nagyon gyorsan rájöttem, hogy nem! Itt generációknak kell változni ahhoz, hogy mentalitásban utolérjék Nyugatot. Nem gazdaságilag! Az egy dolog. Valaki megfogalmazta már előttem is, hogy egy ilyen rendszerváltáshoz, ha jól tudom, hat hónap kell. Ahhoz, hogy a gazdasági rendszer helyreálljon, hat év, de ahhoz, hogy emberileg is átváltozzon: hatvan év.

A rendszerváltás körül vagy még az előtt is kezdett a gyógyszeripar a Medimpex vonzásából fellazulni. Lépéseket tett, hogy ne ilyen hagyományos módon dolgozzunk, mint eddig. A Medimpex egy külkereskedelmi vállalat volt, de akkor már kezdtek olyan szelek fújni, hogy nem kell ennek külkereskedelmi vállalatnak lenni, legyen a gyógyszergyárak tulajdona, közös vállalat.

Andorka Rudolf átveszi a Széchenyi-díjat Göncz Árpádtól
Nagy Imre és mártírtársai újratemetése az Új Köztemetőben 1989. június 16-án

Nagyon sok a szegény Magyarországon. Rengeteg az olyan ember, aki önhibáján kívül a létminimum alatt vegetál. Megdöbbentő, hogy tizenegy évvel a rendszerváltás után ez a helyzet Magyarországon, és az állam nem gondoskodik a szegényekről. Nekem ez fáj, és botrányosnak is tartom. Valami nincs rendben, ha itt telente emberek fagynak meg. Nagyon fájdalmas dolgok, amibe belelátok. Arra sem voltam elkészülve, és nagyon megdöbbentett, hogy a kórházakban annyira rossz a helyzet.

A rendszerváltás kegyelem volt, amit megérdemeltünk. Úgy érzem, hogy ez 56-nak a gyümölcse. Nagy Imre temetése a határkő. Hátborzongva hallgattam Orbán Viktornak a Hősök terén elmondott beszédét, arra gondoltam, hogy az életével játszik. Tudtam, hogy ennél sokkal kisebb dolgok miatt is megöltek embereket. Számunkra a nagy nóvum a vallásszabadság, a demokrácia volt, nem is álmodtunk róla, hogy a mi életünkben még bekövetkezhet.

Felhívás Sopron polgáraihoz
Nagy Imre és társai újratemetései szertartása 1989. június 16-án a Hősök terén
Nagy Imre és mártírtársai újratemetés előtti felravatalozása a Hősök terén
A Magyar Október Párt és a Magyar Radikális Párt akciója: A Münnich Ferenc utca visszakeresztelése Nádor utcává, 1989. július 14. Krassó György

Az a véleményem, hogy a monolitikus állam- és párthatalom leépülése nem 1988-ban, a májusi pártértekezlettel indult el, hanem a hatvanas években. Ennek a pártnak ugyanis az a lényege, hogy egyeduralkodik.

93-tól mindig a barátnőmnél laktam. Náluk nagyon szerettem, ők mindig barátiak, kedvesek voltak velem. Gyakran mentem színházba. Nagy élményt jelentett, hogy egy színpadról a magyar nyelvet hallom, az teljesen elbűvölt. Elkezdtem kirándulni, a barátnőmék elvittek messzebbre is, a Mátrába, az Őrségbe, a Bakonyba, és láttam, hogy mennyi szépség van az országban. Akkor úgy éreztem, hogy szeretek Magyarországra jönni.

Amikor a rendszerváltás előjátékai voltak, akkor én a különböző pártoknak és csoportosulásoknak a programvitáira mindig elmentem, és próbáltam elérni, hogy az akkor alakulófélben lévő pártok vegyék bele a programjukba a megszálló csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonulásának a követelését, és a jóvátétel követelését Moszkvától a nekünk okozott károkért.

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása és azonosítása az Új Köztemető 301-es parcellájában
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél

Ebben a történetben nemcsak az én lelkemről van szó, hanem egy precedensről, amelyre a szakmának föl kellett volna kapnia a fejét, amelynek az a lényege, hogy valakit saját kollégái politikai okokból nem kívánatosnak minősítenek.

Most már tudom, hogy ez az egész el lett szúrva, az alapkonstrukció volt rossz. Megtörtént a rendszerváltás, és akkor azt gondolta az ember, hogy innentől konform módon kell viselkedni – mert hát ezt akartuk. Azt se tudtuk, hogy az milyen, de azt aztán végképp senki sem tudta, hogy hogyan kell megmaradni kívülállónak abban a rendszerben, amit egyébként akartunk, hogy legyen.

Az Inconnu Csoport az utolsó kopjafákat állítja az Új Köztemető 301-es parcellájában

Ha visszagondolok felnőtt életem évtizedeire, olyannak látom, mint valami alagutat, amelyben valamilyen zárt, nyomott egyhangúságban vezet az út. Azzal a tudattal, hogy ebben az alagút-világban kell élni az életemet. Igazában a peresztrojkát meg a magyar összeomlást, a rendszer bukását mentálisan késve értettük meg, vagy inkább lépésről lépésre. Lassú aha-élmények sora volt ez.

Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében

Miután 89 volt, akkor 90-nek a szelét már lehetett érezni. A városból sokan megkerestek: „Te, ide figyelj, országgyűlési képviselőnek vagy polgármesternek nem akarsz jelentkezni, vállalj el valami pozíciót itt! Indulj!” Én megmondtam, hogy legfeljebb a Kereszténydemokrata Néppártba lépek be, semmiféle más párt nem érdekelt. Akkor a KDNP jelölt először országgyűlési képviselőnek, majd polgármesternek.

1989. június 16.: (balról) Tóth Imre, Ebinger Endre, Nagy Mihály, Tóth Lajos, Kiss Tamás, Rimai Béla és Papp József