Jelenlegi hely

Gúth Zoltán munkakönyve

Bekerültem egy optikusüzletbe, helyesebben egy műhelybe, ahol megtanultam az automata gépek használatát. És a szakmámban dolgozhattam, napi nyolc órában, minimálbérért. Mellette pedig esténként jártam az Alliance Française-ba. Ott dolgoztam két vagy három hónapot. Áprilisra már biztosítottak egy másik munkahelyet, Párizs keleti részén, Noisy-le-Grandban, egy kis optikusüzletben, ahol hárman voltunk. Ott dolgoztam másfél évig.

Felszolgálók
A Nők Lapja szerkesztőségi értekezlete

Római korosként próbáltam volna elhelyezkedni, de régészeti állást nem találtam. A Nemzeti Múzeumban mindenkit ismertünk, jóban voltunk velük, alkalmi munkát kaptunk tőlük, de álláshely ott sem volt. Másoltam pénzért leltárkönyvet a Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeumban is, és céduláztam a Műegyetemen Zádor Mihály építészettörténész professzornak a kandidátusi disszertációjához. Ő felajánlotta, hogy szól a műemlékeseknek, vigyek önéletrajzot.

Pákh Tibor átveszi az aranydiplomáját, 1999

Persze sok pozitív élményem is volt, mert ismeretségeket kötöttem, és már decemberben elkezdtem dolgozni két helyen is. Az egyik a Máltai Szeretetszolgálat, a másik pedig Lipótmezőn az epilepsziás intézet. Az intézetben besegítettem a terápiás munkába és németet tanítottam. A Máltai Szeretetszolgálat budapesti központjában pedig úgy kezdtem el dolgozni, hogy barátok, ismerősök mondták, mennyire komoly munkát végez ez a szervezet, jelentkezzem náluk, valószínűleg tudnak engem foglalkoztatni.

Igazolás a Vörös Zászló Kolhoztól
Sztálinvárosi festőbrigád
A stúdió munkatársai
Domokos Pál Péter a második moldvai gyűjtőútján

1968. július végén átkerültem a Posta Kísérleti Intézethez. A Laboratóriumi Felszerelések Gyára felkínálta, hogy órabért emelnek, maradjak, de én már elhatároztam, és különben is, az a munkakör megalázó volt számomra. A munkásokkal jól megvoltam, sőt azzal az adminisztrációs, anyaggazdálkodási részleggel is, akikkel dolgom volt. Ők tudták, hogy doktor vagyok, nem segédmunkás pályára készültem.

Szeretnék még néhány témát említeni, amelyekben kutatásokat végeztem. Az egyik az időmérleg. A Statisztikai Hivatal 1976–77-ben egy éven keresztül egy időmérleg-vizsgálatot végzett. A kutatást eredetileg Cseh-Szombathy László vezette volna, de ő elment a Statisztikai Hivatalból az MTA Szociológiai Intézetébe, így rám hárult a feladat.

Orvosi rendelő
Kardos G. György és Faragó Vilmos

1955-ben szenteltek föl, és felszentelt papként tanultam még a szemináriumon. Egy rövid ideig Abaújszántón helyettesítettem, majd 1957 januárjában vagy februárjában kerültem Szikszóra. Ott megkezdtem a vidéki papok életét. Szikszó, ahol korábban egy szerzetesrend működött, mély katolikus hagyománnyal és buzgó hitélettel rendelkezett. Szerettek engem, jól éreztem ott magam.

Faragó Vilmos
Szabóműhely

Pali protekciójával bekerültem az Országos Növényfajtakísérleti Intézetbe, a Keleti Károly utcába. Kicsit ijedten, izgulva mentem be először, de hála Istennek, általában véve bűbájos, idős, nagy tudású, agráregyetemet végzett szakemberek dolgoztak ott.

1961 végén történt, hogy az Élet és Irodalomból telefonáltak, Dobozy Imre és Nemes György beszélni szeretne velem. Azt mondták, kellene nekik egy új munkatárs, és a Művelődési Minisztérium sajtóosztályától kérdezték meg, nem ismernek-e valakit, aki alkalmas volna rá. A minisztérium azt javasolta, hogy ez a valaki én legyek. Elsőül azzal bíznának meg, hogy híreket – kulturális és irodalmi híreket – szerkesszek a lap számára, amelyek minden héten megjelennének.

Amikor megérkeztem Párizsba, nem tudtam, hogy kezdjek hozzá a munkakereséshez. Németországban szakfolyóiratokban hirdették az állásokat. Párizsban ez nem volt. Úgyhogy egy távoli rokonunk, Hoff Miklós – valamikor a pesti Műegyetemen végzett, repülőgép-konstruktőr volt, és az idők során Amerikában kötött ki – segített nekem állást szerezni. Ő ismert francia mérnököket, beszélt velük, és azok adtak egy címet és tán valami ajánlólevelet is, vagy telefonáltak az érdekemben.

Domokos Pál Péter

Tehát 83-ig ennél a vállalatnál dolgoztam. 79-ben volt a második olajválság, és ennek hatására a recesszió. Többek között nőtt a munkanélküliség. A kormány akkor még azt hitte, könnyű rajta segíteni. Mégpedig többek között úgy, hogy a bizonyos koron fölülieket korai nyugdíjba küldik, és a megüresedő helyekre fiatalokat vesznek föl. Az öregeket effektíve elküldték, de a vállalatok nem vettek föl fiatalokat, hanem átszervezték az egészet, és tovább dolgoztak az idősek nélkül.

A győri Városháza, 1955

Átköltöztem Torontóba, akkor indult a Four Seasons hotellánc. Odakerültem, két évig dolgoztam az első nagy hoteljükben. Már kezdtem magam föltornázni mint marketing menedzser asszisztens, amikor elkövettem egy baklövést. A hotelben üzleti konferenciákat szerveztünk. Már nem a kiszolgálási, hanem az értékesítései részlegen dolgoztam. Ez egész jó állás volt. Sajnos nem nagyon jöttem ki az igazgatóval, és részben emiatt otthagytam a hotelt. Volt egy másik ok is.

A cégavató bulin Forgács Zsuzsával

Az IPARTERV-ben is ott volt a KISZ. Csináltunk ifjúsági klubot, ahol kiállításokat szerveztünk. 76-ban volt egy nagy IPARTERV-kiállítás, ott szerepelt az első megépült családi házam, amit Vadas József, aki akkor az ÉS-nek volt a műkritikusa, jól lehúzott. Áll még a ház, de már csak nyomokban emlékeztet az eredetire. A Farkasréti temető felé, a Borbála utcában van. Egy nagyon meredek telken nehéz volt építeni. Az egész munka úgy jött, hogy egyszer a 31.

A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből
Bányászok
Németi Irén Rómában, egy újságíróknak szervezett konferencián

1929-ben, amikor kenyér nélkül maradtam, kezembe került Bartók Béla A magyar népdal című könyve. Ez volt az első könyv, amelyik tudományosan beszél a magyar népdalról. Szétszedi aprójára, elemzi, s a népdal addig elképzelhetetlen fontos vizsgálatát viszi végbe. Ennek a könyvnek az első részében az van írva, hogy a népdalgyűjtést Bartók, Kodály és társaik az egész magyarlakta területen elvégezték, csak a moldvai Bákó (Bacău) körül lévő néhány csángó faluba nem jutottak el.

Iszonyú mennyiségű tetőt, házat csináltunk. Még egy érdekessége volt ennek, hogy majdnem mindig én voltam az egyetlen szakember. Én sem voltam ács, más dolog építésznek lenni, és más ácsnak lenni, de ebből következett az, hogy másképp tudtam tetőt csinálni, mint egy igazi ács. Az ácsok úgy készítik a tetőt, hogy csinálnak egy úgynevezett zsinórpadot, ahol egy az egyben föl vannak rajzolva a tetőnek az elemei, és akkor azon gyártják le.

Németi Irén főszerkesztő munkatársaival a Nők Lapja szerkesztőségében
Batár Attila a New York-i építészirodában, 1988

Miért akartam pap lenni? Jó barátommal, Loskay Rudolffal, aki szintén pap lett, nagyon sokszor átbeszéltem ezt a vívódást, hogy akarok-e pap lenni. Ő elmondott nekem sok minden negatívumot is az egyházról, a papokról. Nem kendőzte el, hogy van fekete vagy sötét, vagy nem annyira arany oldala az egyháznak, a keresztény világnak. Kimondta, hogy vannak olyan papok, akik nőznek. Tehát hogy a hivatalos egyház sem hibátlan.

Nagy Bálint a kilencvenes évek elején

A papszentelés központilag történik. Ha valaki pap akar lenni, akkor vagy egyházmegyéhez, vagy szerzetesrendhez kell tartoznia. Én, mivel különleges utam volt, elmaradtam egy lépéssel. Tehát amikor engem diakónussá szenteltek, az osztálytársaimat Esztergomban akkor szentelték pappá. A papszentelést általában az egyházmegye székhelyén, központilag végzik, az én pappá szentelésem azonban 58. november 2-án történt az egyetemi templomban.

Akkor volt épp az üzemkönyvelés felfejlődőben, akkor kezdett a gyár magához térni a háború után. Ez az üzemkönyvelés csinálta az üzemmel kapcsolatos termelési nyilvántartásokat, anyagkönyveléseket. Ez egy vertikális üzem, a gyógyszeripar az nem egy egysíkú termelés, hanem a vegyipari folyamatok vertikális tevékenysége révén lesz a gyógyszer készáruvá a különféle vegyipari, kémiai folyamatokon keresztül. Bejön az áru, valamilyen alapanyag, abból az egyik üzem csinál valamit, ez egy fázis.

Elkezdtem kerteket ápolni, és ez nagyon tetszett nekem. Alakult egy kertgondozó vállalat, a Fővárosi Kertgondozó Vállalat, ahová engem is be akartak venni, és nemcsak engem, nagyon sok hozzám hasonló sorsú ember talált ott kenyeret. Én viszont úgy éreztem, hogy jobb, ha az ember magának, a maga szakállára dolgozik. Nem kellett akkor ehhez semmilyen engedély, meg még nem volt adózás sem. Magánkertek gondozását vállaltam el.

Építőmester-gyűlés
A Kőbányai Gyógyszerárugyár 1970-ben

Amikor a KSH-ba kerültem, nem sokat tudtam a demográfiáról. 1949-ben fél évig tanultam a jogi karon demográfiát, Varga Istvánnál. Nekiálltam, hogy felújítsam ismereteimet. Hamar föltűnt, hogy igen alacsony a magyar születési arányszám. A témát érdekesnek találtam, és úgy gondoltam, érdemes lenne kutatni. Amikor ezt a különböző kollégáknak elmondtam, azt válaszolták: „Csak nem képzeled, hogy te erről írhatsz? Egyrészt a kormányt nem szabad ilyesmikkel nyugtalanítani, ez szigorúan tilos terület.

Tomasovszky András villanyszerelői vizsgabizonyítványa
Metszés (Bálint György)
Andorka Rudolf doktori avatása az ELTE Jogi Karán

Amikor fölcseperedtem, már nem volt gond, hogy milyen mesterséget vagy szakmát válasszak, magától értetődő volt, hogy kertész leszek. Apám arra jött rá, hogy változtatni kell a mezőgazdálkodás szerkezetén, és belevágott a kertészkedésbe. Ebből úgy automatikusan következett, hogy én is kertész legyek, az is maradtam hűségesen egész életemben.

A negyedik évben aztán már nem mentem tovább tanulni, és ’47-ben elhelyezkedtem apám vállalatánál. Mehettem volna pótvizsgára, de nem mentem el. Úgyse akarok én kereskedő lenni. Nem gondolkodtam azon se, hogy esetleg mást tanulnék, Nekem nem voltak ilyen ambícióim. Megélni kellett, túlélni. Akkor a túlélés volt a lényeg. Nem voltam még tizennyolc éves, nem vehettek föl villamoskalauznak. Viszont ott kapok munkaruhát, bakancsot, cipőt, kabátot. Ott mindjárt felöltöztetnek, ugye?

Eltöltöttem egy időt így ott, amikor is a Tiszai Vegyi Kombináttól jött egy levél, hogy „Felvétele ügyében jelenjen meg!” Jelentettem a rendőrkapitányságon, hogy el kellene hagynom a várost. Megkaptam az engedélyt. Az autót nem használhattam, azt lepblombálták, mert nem volt elvámolva még. Busszal kellett Tiszaszederkénybe, azaz Leninvárosba menni. Most már megint Tiszaújváros a neve.

Akkor jöttem visszafele, és az a vonat ment tovább, ugye, Veszprémbe, Veszprém előtt van Hajmáskér, és megcsapja az orromat a kellemes kölniillat, szovjet kölni. Ült két csajszi bent, megkérdezem: „Le lehet ülni?” „Mozsno (szabad – orosz)?” „Pozsalujszta (kérem – orosz)” – leültettek mindjárt. Az egyik az egyik főhadnagynak a felesége volt, a másik az egyik ezredesnek a felesége volt, orvosnő.