Jelenlegi hely

A papokat persze ezután is igyekeztek elkülöníteni, hogy ne végezzenek pasztorációt. De mindig akadt egy-egy alkalom arra, hogy összekerüljünk. Rendszeresen tudtunk gyóntatni, és ez komoly lelki segítséget jelentett többeknek. Nem is feltétlenül a gyónás, hanem hogy kibeszélhette magát az illető. Voltak kiforrott papi egyéniségek, akik türelmükkel, humorukkal, szívükkel jó légkört tudtak teremteni maguk körül.

Amikor megérkeztem Párizsba, nem tudtam, hogy kezdjek hozzá a munkakereséshez. Németországban szakfolyóiratokban hirdették az állásokat. Párizsban ez nem volt. Úgyhogy egy távoli rokonunk, Hoff Miklós – valamikor a pesti Műegyetemen végzett, repülőgép-konstruktőr volt, és az idők során Amerikában kötött ki – segített nekem állást szerezni. Ő ismert francia mérnököket, beszélt velük, és azok adtak egy címet és tán valami ajánlólevelet is, vagy telefonáltak az érdekemben.

A makói közkórház, 1906

Amikor először bementem a stúdióba, és így megálltam az ajtóban, és mondtam, hogy én fogok majd beszélni a mezőgazdaság meg kertészet témáiról, és kérem a segítségüket, akkor egy ifjú hölgy azt mondta: „Jé, akkor maga lesz a Bálint gazda.” Így lettem Bálint gazda.

Az épület zseniális lett, van is róla egy nagyon jó írás. Amikor hazajöttünk, akkor tartottunk róla egy vetítettképes bemutatót a Magyar Építőművészek Szövetségében, és Miklóssy Bandi írt róla egy nagyon jó írást, ami az Artpool Letterben – Galántai illegális művészeti lapjában – jelent meg először, később lehozta a Magyar Építőművészet is. A ház igazi posztmodern mű, ami bőven kibírta azt, hogy az egyik végét az egyik építette, a másik végét a másik.

Szőlőaszalás
Tomasovszky András villanyszerelői vizsgabizonyítványa
Bálint György feleségével, Annával és kisfiával, Jánossal
A Szombathelyi Magyar Királyi Híradósiskola végzősei, Kászli József az első álló sorban jobbról a harmadik

Nekem mindenkivel jó kapcsolatom volt. Talán ennek köszönhető, hogy tanársegédi állásom mellett fél év múlva Petrich Géza, a Gépészmérnöki Kar dékánja mellé kerültem oktatási főelőadónak. Ez volt a mellékállásom, a tanársegédi a főállásom. Elkezdtem a pályámat, nekiestem a szakmának, és mire letartóztattak, már két komoly dolgozatom megjelent, és volt két vagy három szabadalmi bejelentésem is.

Elkezdtem kerteket ápolni, és ez nagyon tetszett nekem. Alakult egy kertgondozó vállalat, a Fővárosi Kertgondozó Vállalat, ahová engem is be akartak venni, és nemcsak engem, nagyon sok hozzám hasonló sorsú ember talált ott kenyeret. Én viszont úgy éreztem, hogy jobb, ha az ember magának, a maga szakállára dolgozik. Nem kellett akkor ehhez semmilyen engedély, meg még nem volt adózás sem. Magánkertek gondozását vállaltam el.

Németi Irén a Nőtanács küldötteként Vietnamban
Németi Irén egykori és Molnár Gabriella mostani főszerkesztő 2004-ben, a Nők Lapja nosztalgia, 1970-es évek című könyvben

Már az érettségi környékén elkezdtem olvasni az angol közgazdaságtani irodalmat, főképp a matematikai közgazdaságtant. Úgy gondoltam, hogy a matematikai közgazdaságtan eléggé új Magyarországon, és szerephez fog jutni. Ezt nem lehet marxista alapon dominálni, szabad kutatási terület nyílik, amelybe esetleg majd én is bekapcsolódhatom. Nagy szerepet játszott benne, hogy megtanultam lengyelül.

Bosnyákul elég jól megtanultam a menekültotthonban, mert láttam, hogy ők nem beszélnek más nyelvet, mint a bosnyákot. Ott volt bekvártélyozva száz-száztíz bosnyák, és mi, a hat vagy hét gondozó hogy kommunikáljunk velük, ha nincs közös nyelvünk? Volt köztük egy nagyon intelligens tanítónő, megkértem, hogy segítsen nekem. Ő az osztályomban nagyon gyorsan megtanult németül, én meg tőle tanultam bosnyákul.

Ebinger Endre 1956 tavaszán

A negyedik évben aztán már nem mentem tovább tanulni, és ’47-ben elhelyezkedtem apám vállalatánál. Mehettem volna pótvizsgára, de nem mentem el. Úgyse akarok én kereskedő lenni. Nem gondolkodtam azon se, hogy esetleg mást tanulnék, Nekem nem voltak ilyen ambícióim. Megélni kellett, túlélni. Akkor a túlélés volt a lényeg. Nem voltam még tizennyolc éves, nem vehettek föl villamoskalauznak. Viszont ott kapok munkaruhát, bakancsot, cipőt, kabátot. Ott mindjárt felöltöztetnek, ugye?

Ott mégiscsak gazdája, ura voltam annak a gazdaságnak, és elegáns hintóm volt, meg autóm is volt – már egy ilyen rossz Skoda, de azért mégis autó volt –, meg motorkerékpárom is volt. És az emberek haptákba álltak előttem. Az állami gazdaságokban egyébként az volt az érdekes, hogy hosszú ideig szinte katonai fegyelem volt. Az volt az előírás, hogy ha egy magasabb rangú gazdasági tisztviselő jött, akkor annak jelenteni kellett.

Németi Irén főszerkesztő munkatársaival a Nők Lapja szerkesztőségében

Amikor a csángókérdéshez hozzányúltam, semmit nem ismertem az irodalmából, és ez volt a jó. Nem olvastam egyetlen vonatkozó írást sem, hogy ne befolyásoljanak semerre. Én a magam szemével, amit látok, ahogy látom, úgy tudtam leírni. Utóbb viszont roppant sokat foglalkoztam a csángókérdéssel, s rá kellett jönnöm, hogy hatalmas irodalma van. Megpróbáltam ezt az irodalmat elérni, s amit lehetett, el is olvasni.

Persze sok pozitív élményem is volt, mert ismeretségeket kötöttem, és már decemberben elkezdtem dolgozni két helyen is. Az egyik a Máltai Szeretetszolgálat, a másik pedig Lipótmezőn az epilepsziás intézet. Az intézetben besegítettem a terápiás munkába és németet tanítottam. A Máltai Szeretetszolgálat budapesti központjában pedig úgy kezdtem el dolgozni, hogy barátok, ismerősök mondták, mennyire komoly munkát végez ez a szervezet, jelentkezzem náluk, valószínűleg tudnak engem foglalkoztatni.

Kemény István szociológus a Faluszéli házak című film forgatásán

Akkor volt épp az üzemkönyvelés felfejlődőben, akkor kezdett a gyár magához térni a háború után. Ez az üzemkönyvelés csinálta az üzemmel kapcsolatos termelési nyilvántartásokat, anyagkönyveléseket. Ez egy vertikális üzem, a gyógyszeripar az nem egy egysíkú termelés, hanem a vegyipari folyamatok vertikális tevékenysége révén lesz a gyógyszer készáruvá a különféle vegyipari, kémiai folyamatokon keresztül. Bejön az áru, valamilyen alapanyag, abból az egyik üzem csinál valamit, ez egy fázis.

Szabóműhely
A Kőbányai Gyógyszerárugyár 1970-ben
Gúth Zoltán munkakönyve
Tóth István ügyvédi kamarai igazolványa, 1957. április 1.
Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében
Bányászok
Munkalehetőségről értesítő levél

Fiák László, a vezérigazgató 1990-ben ment nyugdíjba, akkor felkértek engem is, hogy pályázzam meg a vezérigazgatói állást. Ez 1990 novemberében volt. Szeptemberben beadtam a pályázatot. Tízen pályáztunk, ebből hetet kirostáltak, maradtunk hárman, majd a szorítóban már tulajdonképpen csak ketten Antal Sándorral, egy fiatal, harmincvalahány éves közgazdásszal, aki korábban a KISZ megyei bizottsága titkárhelyettese volt.

Domokos Pál Péter a második moldvai gyűjtőútjára indul
Németi Irén (bal szélen) a Szovjetunióban

Nekem az a 49 és 53 közötti négy esztendő volt talán a legzaklatottabb életszakaszom. Akkor borzasztó gyorsan változtak a munkahelyeim. Volt egy kitűnő kollégám és barátom, akit Magos Gábornak hívtak. Ő is kertész volt, és hosszú ideig Szabolcs-Szatmár megyében volt az MKP mezőgazdasági titkára. Kitűnő, okos, művelt ember volt. A pártközpontban dolgozott, a pártközpontnak volt akkor gazdaságpolitikai szakértője.

Munkahelyi igazolás
Ebinger Endre előadó egy szakmai konferencián, 1976
Csángó fiatalok újévi látogatása Domokos Pál Péternél

Megtetszett a Péterfy proszektúrája, annak ellenére, hogy a területi elhelyezés messze elmaradt az István–kórházétól: ott mindent világos, nappali fényben csinálhattunk, itt pedig az alagsorban, villanyfénynél. Mégis láttam fantáziát benne: Braun Sándor, a főnököm imádott műszereket vásárolni és felhalmozni, az érdeklődésünkben is sok közös volt, úgy gondoltam, nem is lenne rossz, ha ott maradhatnék. Így lett, 1954 májusában kineveztek szakorvosi állásba.

Tehát 83-ig ennél a vállalatnál dolgoztam. 79-ben volt a második olajválság, és ennek hatására a recesszió. Többek között nőtt a munkanélküliség. A kormány akkor még azt hitte, könnyű rajta segíteni. Mégpedig többek között úgy, hogy a bizonyos koron fölülieket korai nyugdíjba küldik, és a megüresedő helyekre fiatalokat vesznek föl. Az öregeket effektíve elküldték, de a vállalatok nem vettek föl fiatalokat, hanem átszervezték az egészet, és tovább dolgoztak az idősek nélkül.

Faragó Vilmos

1982. február 1-jével átkerültem a Nemzeti Múzeumba. Akkorra megszereztem a kandidátusi fokozatot, és szerettem volna visszakerülni az eredeti szakmámba. A Nemzeti Múzeum befogadott, igaz, nem a régészeti osztályra, hanem az adattárba, de hát az mégiscsak közelebb állt a szakmámhoz. Várakozási állományba tettek, amíg a korábbi vezető szabadságát tölti. Ekkortájt megkeresett Kralovánszky Alán, akit akkor rúgtak ki Veszprémből.

Miért akartam pap lenni? Jó barátommal, Loskay Rudolffal, aki szintén pap lett, nagyon sokszor átbeszéltem ezt a vívódást, hogy akarok-e pap lenni. Ő elmondott nekem sok minden negatívumot is az egyházról, a papokról. Nem kendőzte el, hogy van fekete vagy sötét, vagy nem annyira arany oldala az egyháznak, a keresztény világnak. Kimondta, hogy vannak olyan papok, akik nőznek. Tehát hogy a hivatalos egyház sem hibátlan.

Felszolgálók
Bálint György a tarnabodi hajléktalan-befogadó programban
Andorka Rudolf a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektora
A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből

Aki el akart helyezkedni, be kellett szerezzen egy igazolás arról, hogy a háború alatt rendesen viselkedett. Én is megkaptam, még ma is őrzöm. A Jókai utcában lévő MEDOSZ szakszervezetben dolgozó ismerős asszony révén szereztem. Így kerültem a Szabványügyi Hivatalba. Azt az asszonyt, aki segített, Kerekes Barna révén ismertem, akivel egy folyosón laktunk. Kerekes építészirodát nyitott a házban a háború után. Nála dolgoztam 46 tavaszán.

A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből
Domokos Pál Péter adatközlőivel, Martinás Antalékkal