Jelenlegi hely

A papszentelés központilag történik. Ha valaki pap akar lenni, akkor vagy egyházmegyéhez, vagy szerzetesrendhez kell tartoznia. Én, mivel különleges utam volt, elmaradtam egy lépéssel. Tehát amikor engem diakónussá szenteltek, az osztálytársaimat Esztergomban akkor szentelték pappá. A papszentelést általában az egyházmegye székhelyén, központilag végzik, az én pappá szentelésem azonban 58. november 2-án történt az egyetemi templomban.

Ősszel kineveztek a gépállomásra egy igazgatót, akiről kiderült, hogy korábban a nógrádkövesdi kőbánya munkása volt. A felesége pedig a Nógrádkövesdi Állami Gazdaság igazgatója lett. Mindig az állami gazdaság hintójával közlekedtek, télen nagy prémtakarókkal, urizáltak. A primitívség szobra volt az a két ember.

A papokat persze ezután is igyekeztek elkülöníteni, hogy ne végezzenek pasztorációt. De mindig akadt egy-egy alkalom arra, hogy összekerüljünk. Rendszeresen tudtunk gyóntatni, és ez komoly lelki segítséget jelentett többeknek. Nem is feltétlenül a gyónás, hanem hogy kibeszélhette magát az illető. Voltak kiforrott papi egyéniségek, akik türelmükkel, humorukkal, szívükkel jó légkört tudtak teremteni maguk körül.

Id. Nacsády József (András nagyapja) tanítványaival

Ezek után tértem át a történeti demográfiára. Egyrészt azért, mert a jelenkorra vonatkozó kutatásaimból arra a következtetésre jutottam, hogy az alacsony gyerekszámnak – de még inkább a születésszám regionális különbségeinek –  történelmi gyökerei vannak. Olyan eredményt kaptam ugyanis, hogy a Dél-Dunántúlon feltűnően alacsony a gyerekszám, míg Szabolcsban feltűnően magas. Ezt nem lehet egyszerűen a fejlettségi különbséggel magyarázni, mert Dél-Dunántúl egyáltalán nem volt fejlett.

Sztálinvárosi festőbrigád
Tóth István ügyvédi kamarai igazolványa, 1957. április 1.
Németi Irén Hruscsov pártfőtitkárral

Már az érettségi környékén elkezdtem olvasni az angol közgazdaságtani irodalmat, főképp a matematikai közgazdaságtant. Úgy gondoltam, hogy a matematikai közgazdaságtan eléggé új Magyarországon, és szerephez fog jutni. Ezt nem lehet marxista alapon dominálni, szabad kutatási terület nyílik, amelybe esetleg majd én is bekapcsolódhatom. Nagy szerepet játszott benne, hogy megtanultam lengyelül.

Az EBV igazolása Ivánfi Jenő részére a cégnél végzett munkájáról
Kemény István szociológus a Faluszéli házak című film forgatásán

Próbáltam elhelyezkedni, de még le se telt a felmondási időm, amikor kijött a lakásomra a városi ipari osztály vezetőnője. Akkor alapították a Békéscsabai Kézműipari Vállalatot, kellett nekik egy vezető könyvelő, és hallhatta, hogy éppen akkor menesztettek. Egyéb híján igent mondtam, bár csak alacsonyabb fizetést tudtak adni, mivel a vállalat alacsonyabb kategóriában lévő, bedolgozó textilipari vállalat volt.

Aki el akart helyezkedni, be kellett szerezzen egy igazolás arról, hogy a háború alatt rendesen viselkedett. Én is megkaptam, még ma is őrzöm. A Jókai utcában lévő MEDOSZ szakszervezetben dolgozó ismerős asszony révén szereztem. Így kerültem a Szabványügyi Hivatalba. Azt az asszonyt, aki segített, Kerekes Barna révén ismertem, akivel egy folyosón laktunk. Kerekes építészirodát nyitott a házban a háború után. Nála dolgoztam 46 tavaszán.

Csárdást járó csángók
Gúth Zoltán munkakönyve

Nem bántam meg, mert az üzleti szférába keveredtem, ami a hotelszakma, a bor és a szeszesitalok marketing területére vitt. Ez nem egy íróasztalhoz kötött állás, és én nem voltam ez a típus. A hotelszakma területén elég jó karriert futottam be, csak aztán nagyot változtattam. Privat clubban dolgozni, az egy nagyon magas rang. Az angolszász világban, Londonban vannak ezek a privát klubok, ahová bekerülni nagyon nehéz, és ott tényleg a felsőbb osztálynak is a felső osztálya van.

Aztán jártam én a lágerban, és találtam magyarokat, kárpátaljaiakat. És mivel én festőművésznek voltam bediktálva, hát befogtak hol meszelni, hol valami másra, ugye. Ha már szakmabeli! Aztán mikor már ment az építkezés nagyban, toborozták a szakmunkásokat, ki akar ácsnak jelentkezni, ki akar festőnek jelentkezni stb. És akkor éngem megkértek, Viktor Mihajlovics Kondratyenko, sokat tanultam tőle.

Andorka Rudolf
Alkalmazásról szóló értesítés
Németi Irén Rómában, egy újságíróknak szervezett konferencián

Ebben az időben újabb krízisbe kerültem: akarok-e pap lenni vagy sem. Ez akkoriban nagyon foglalkoztatott. A börtönben kezdődött, és a szabadulás után erősödött. Ennek a krízisnek azt hiszem, ugyanaz volt a gyökere, mint az első tépelődésnél, hogy akarok-e cölibátusban élni vagy nem akarok? Az életben sok mindent láttam, és kezdett kérdőjellé válni, hogy alkalmas vagyok-e rá, vagy sem. Akkoriban ez volt számomra a központi kérdés, mint ahogy aztán ez a gyakorlatban is megmutatkozott.

Még hallgatóként fizikus demonstrátor lettem Nagy Elemér professzornál, amit nagyon szerettem. Már akkor az volt a szándékom, hogy az atomfizika területén képzem tovább magam. 1954 júliusában végeztem el az egyetemet, szeptember 28-án megvédtem a diplomámat. Szeptember 1-jétől már kinevezett tanársegéd voltam.

Németi Irén és Földes Anna egy Nőtanács által szervezett konferencián
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
Faragó Vilmos az Élet és Irodalom hetilapról
Németi Irén
Nagy Bálint a kilencvenes évek elején
Németi Irén a Szovjetunióban
Ivánfi Jenő a Magyar Kémikusok Egyesületében Szénási Tiborral, a TVK műszaki igazgatójával

1961 végén történt, hogy az Élet és Irodalomból telefonáltak, Dobozy Imre és Nemes György beszélni szeretne velem. Azt mondták, kellene nekik egy új munkatárs, és a Művelődési Minisztérium sajtóosztályától kérdezték meg, nem ismernek-e valakit, aki alkalmas volna rá. A minisztérium azt javasolta, hogy ez a valaki én legyek. Elsőül azzal bíznának meg, hogy híreket – kulturális és irodalmi híreket – szerkesszek a lap számára, amelyek minden héten megjelennének.

Czájlik Péter portré
A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből

Az épület zseniális lett, van is róla egy nagyon jó írás. Amikor hazajöttünk, akkor tartottunk róla egy vetítettképes bemutatót a Magyar Építőművészek Szövetségében, és Miklóssy Bandi írt róla egy nagyon jó írást, ami az Artpool Letterben – Galántai illegális művészeti lapjában – jelent meg először, később lehozta a Magyar Építőművészet is. A ház igazi posztmodern mű, ami bőven kibírta azt, hogy az egyik végét az egyik építette, a másik végét a másik.

Orvosi rendelő

Római korosként próbáltam volna elhelyezkedni, de régészeti állást nem találtam. A Nemzeti Múzeumban mindenkit ismertünk, jóban voltunk velük, alkalmi munkát kaptunk tőlük, de álláshely ott sem volt. Másoltam pénzért leltárkönyvet a Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeumban is, és céduláztam a Műegyetemen Zádor Mihály építészettörténész professzornak a kandidátusi disszertációjához. Ő felajánlotta, hogy szól a műemlékeseknek, vigyek önéletrajzot.

’53. augusztusban fejeztem be az iskolát, és akkor szeptembertől elmentem a gépállomásra dolgozni. Elküldtek kombájnosnak. Minden kombájnon kettő kell. Elmentünk kombájnosnak, Sztyepannal voltam együtt kombájnos Szmirnovkában, ott, ahol volt az erdőirtás, a faluban, ahol laktam. Ugyanott laktam, és ott voltam kombájnos, de akkor még nem tartott a családom velem, mert elintéztem a lakást, miegymást, aztán odahoztam őket, ott voltam kombájnos, és közben a feleségem ott volt.

Mindez addig tartott, amíg egyszer a városi tanácstól – akkor már tanács volt – kijött egy ismerősöm, azzal, hogy a megyei tanács élelmiszeripari osztálya vezető könyvelőt keres, menjek oda dolgozni. Mondtam, hogy nem értek a könyveléshez. Majd beletanulsz – válaszolta. Mivel a mezőgazdasági bérlet eléggé keserves dolog volt, ráálltam. A következő mezőgazdasági szezont már nem kezdtem el, 1952 márciusában elszegődtem a Szarvasi Vágóhíd Vállalathoz. Albérletben laktam.

Hódmezővásárhely után a Katona József utcai lakásban együtt volt végre a család, kicsit mindenki föltáplálódott, apám visszament a bankba, én meg nem folytattam a tanulmányaimat, mert nem volt kedvem tanulni. Négy év után otthagytam a gimnáziumot, elkezdtem varrni tanulni. Azért hagytam abba, mert a nővéremet nem vették fel az egyetemre, és akkor úgy gondoltam, hogy engem sem fognak, meg nem is érdemes, és úgy döntöttem, hogy én inkább varrni fogok tanulni. Ez így is lett.

Pali protekciójával bekerültem az Országos Növényfajtakísérleti Intézetbe, a Keleti Károly utcába. Kicsit ijedten, izgulva mentem be először, de hála Istennek, általában véve bűbájos, idős, nagy tudású, agráregyetemet végzett szakemberek dolgoztak ott.

Domokos Pál Péter adatközlőivel, Martinás Antalékkal
Végh Antal és Bálint György

Az igazgató normálisan fogadta, biztosított a védelméről, de hozzátette: Azzal természetesen tisztában vagy, hogy vezető beosztásba nem kerülhetsz. Erre én az ismeretség miatt megengedhettem magamnak, hogy csodálkozó arcot vágjak, és különböző párt-deklarációkra hivatkozzam, miszerint a szakmai felkészültség számít. Mire hátba veregetett: Ugyan már, ne marháskodj, gondolom, neked ezt nem kell külön magyarázni.

Próbáltam elhelyezkedni valami olyan állásban, ami a kultúrához közel van. Így kerültem 1957. október 1-jén az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) hírlaptárába raktárosnak. Méghozzá mint „közgyűjteményi munkaerő II” (ez volt a munkakönyvemben), 750 forint fizetéssel. Akkor még a Nemzeti Múzeumban volt az OSZK, és ennek a hírlaptári része is az épület első emeletén – külön olvasóval, külön raktárakkal. És ott dolgoztam 57-től 61-ig.

Fiák László, a vezérigazgató 1990-ben ment nyugdíjba, akkor felkértek engem is, hogy pályázzam meg a vezérigazgatói állást. Ez 1990 novemberében volt. Szeptemberben beadtam a pályázatot. Tízen pályáztunk, ebből hetet kirostáltak, maradtunk hárman, majd a szorítóban már tulajdonképpen csak ketten Antal Sándorral, egy fiatal, harmincvalahány éves közgazdásszal, aki korábban a KISZ megyei bizottsága titkárhelyettese volt.

Domokos Pál Péter: Moldvai magyarság című könyvének első kiadása

A Központi Régészeti Adattár a Nemzeti Múzeumban, illetve az egész országban valaha is folytatott ásatások dokumentációját, írásokat, naplókat, rajzokat, fotókat őriz. Bekerülnek hagyatékok is, néhai kollégák feldolgozatlan kéziratai és hasonlók. Az én időmben sokan jöttek a fotógyűjteményt kutatni. Filmet akkor még nem őriztünk. Én elsősorban a hagyatéki ügyekért voltam felelős. Így kerültem újra kapcsolatba a Csalog családdal.

Bekerültem egy optikusüzletbe, helyesebben egy műhelybe, ahol megtanultam az automata gépek használatát. És a szakmámban dolgozhattam, napi nyolc órában, minimálbérért. Mellette pedig esténként jártam az Alliance Française-ba. Ott dolgoztam két vagy három hónapot. Áprilisra már biztosítottak egy másik munkahelyet, Párizs keleti részén, Noisy-le-Grandban, egy kis optikusüzletben, ahol hárman voltunk. Ott dolgoztam másfél évig.

Szabóműhely
Andorka Rudolf egy szociológiai konferencián Bernben