Jelenlegi hely

Csángó est Szentendrén

Az épület zseniális lett, van is róla egy nagyon jó írás. Amikor hazajöttünk, akkor tartottunk róla egy vetítettképes bemutatót a Magyar Építőművészek Szövetségében, és Miklóssy Bandi írt róla egy nagyon jó írást, ami az Artpool Letterben – Galántai illegális művészeti lapjában – jelent meg először, később lehozta a Magyar Építőművészet is. A ház igazi posztmodern mű, ami bőven kibírta azt, hogy az egyik végét az egyik építette, a másik végét a másik.

Németi Irén egykori és Molnár Gabriella mostani főszerkesztő 2004-ben, a Nők Lapja nosztalgia, 1970-es évek című könyvben

Nem érdektelen elmondanom, hogy hogyan is lettem szociológus. Amikor 1963-ban odakerültem a Népességtudományi Kutatóintézetbe, eleve nagyon érdeklődtem a szociológia és a demográfia iránt. Az első három témámból kettő, az alkohol és a mobilitás is szociológiai téma. Amikor Szelényi Ivánnal megismerkedtem a Statisztikai Hivatal könyvtárában, nagyon jó barátságba kerültünk. Ez természetes, mert családi hátterünk, világnézetünk, felfogásunk a magyar társadalomról nagyon hasonlított.

Közben az egykori igazgatóm az állami gazdaságból az Állami Biztosító mezőgazdasági főosztályának a vezetője lett, és amikor én 64-ben úgy éreztem, hogy elég volt abból az agronómusi életformából, akkor ő elcsábított engem. Három évig az Állami Biztosítónál dolgoztam. Úri sorom volt, mert én voltam a kárbecslők főtanácsadója. Meg is fizettek, járhattam az országot, és mindenfelé, ahol nagy jégkárok vagy bármi más volt, kiszálltam.

Németi Irén

1968. július végén átkerültem a Posta Kísérleti Intézethez. A Laboratóriumi Felszerelések Gyára felkínálta, hogy órabért emelnek, maradjak, de én már elhatároztam, és különben is, az a munkakör megalázó volt számomra. A munkásokkal jól megvoltam, sőt azzal az adminisztrációs, anyaggazdálkodási részleggel is, akikkel dolgom volt. Ők tudták, hogy doktor vagyok, nem segédmunkás pályára készültem.

Munkalehetőségről értesítő levél

Aztán egy szénbányába toborzás volt, és akkor mondták, hogy ennyit meg annyit lehet keresni, jó, akkor odamegyek. Kerestem a végén, kerestem az első hónapban annak a felét! Ez a bánya Pécsen volt, az István-bánya, a legveszélyesebb bánya volt. Előtte évben volt ott egy bányarobbanás, volt egy női bányász is, úgy megégett, hogy a melle helyén ott voltak a bordái, ott voltak a csontjai. Fényképen láttam. Meg mondták is, tizenkét halott volt egy robbanásnál, de akkor én még nem voltam ott.

Szeretnék még néhány témát említeni, amelyekben kutatásokat végeztem. Az egyik az időmérleg. A Statisztikai Hivatal 1976–77-ben egy éven keresztül egy időmérleg-vizsgálatot végzett. A kutatást eredetileg Cseh-Szombathy László vezette volna, de ő elment a Statisztikai Hivatalból az MTA Szociológiai Intézetébe, így rám hárult a feladat.

Fiák László, a vezérigazgató 1990-ben ment nyugdíjba, akkor felkértek engem is, hogy pályázzam meg a vezérigazgatói állást. Ez 1990 novemberében volt. Szeptemberben beadtam a pályázatot. Tízen pályáztunk, ebből hetet kirostáltak, maradtunk hárman, majd a szorítóban már tulajdonképpen csak ketten Antal Sándorral, egy fiatal, harmincvalahány éves közgazdásszal, aki korábban a KISZ megyei bizottsága titkárhelyettese volt.

Az EBV igazolása Ivánfi Jenő részére a cégnél végzett munkájáról
Orvosi rendelő
Gúth Zoltán munkakönyve
Ivánfi Jenő a Magyar Kémikusok Egyesületében Szénási Tiborral, a TVK műszaki igazgatójával

Bementem a minisztériumba, és kineveztek Nógrádbercel gépállomására mezőgazdásznak. Az egész család kikísért a Keleti pályaudvarra, és elindultam Salgótarjánba, mert a megyeközpontban kellett jelentkezni. Ott viszont fogalmuk se volt róla, hogy valakit kineveztek hozzájuk. Nagy gond volt, hogy kerülök le Salgótarjánból Bercelre, de végül elvittek autóval. Akkor éppen nem volt igazgató a berceli gépállomáson, csak főgépész, és én lettem a mezőgazdász.

Nekem az a 49 és 53 közötti négy esztendő volt talán a legzaklatottabb életszakaszom. Akkor borzasztó gyorsan változtak a munkahelyeim. Volt egy kitűnő kollégám és barátom, akit Magos Gábornak hívtak. Ő is kertész volt, és hosszú ideig Szabolcs-Szatmár megyében volt az MKP mezőgazdasági titkára. Kitűnő, okos, művelt ember volt. A pártközpontban dolgozott, a pártközpontnak volt akkor gazdaságpolitikai szakértője.

Már az érettségi környékén elkezdtem olvasni az angol közgazdaságtani irodalmat, főképp a matematikai közgazdaságtant. Úgy gondoltam, hogy a matematikai közgazdaságtan eléggé új Magyarországon, és szerephez fog jutni. Ezt nem lehet marxista alapon dominálni, szabad kutatási terület nyílik, amelybe esetleg majd én is bekapcsolódhatom. Nagy szerepet játszott benne, hogy megtanultam lengyelül.

A papszentelés központilag történik. Ha valaki pap akar lenni, akkor vagy egyházmegyéhez, vagy szerzetesrendhez kell tartoznia. Én, mivel különleges utam volt, elmaradtam egy lépéssel. Tehát amikor engem diakónussá szenteltek, az osztálytársaimat Esztergomban akkor szentelték pappá. A papszentelést általában az egyházmegye székhelyén, központilag végzik, az én pappá szentelésem azonban 58. november 2-án történt az egyetemi templomban.

Akkor jöttem visszafele, és az a vonat ment tovább, ugye, Veszprémbe, Veszprém előtt van Hajmáskér, és megcsapja az orromat a kellemes kölniillat, szovjet kölni. Ült két csajszi bent, megkérdezem: „Le lehet ülni?” „Mozsno (szabad – orosz)?” „Pozsalujszta (kérem – orosz)” – leültettek mindjárt. Az egyik az egyik főhadnagynak a felesége volt, a másik az egyik ezredesnek a felesége volt, orvosnő.

A segédmunkás életet a kényszer szülte, de amikor muszáj volt váltani, egyértelmű volt a választás. Még iparterves koromban elkezdtem ácskodni. A főnököm Vonák János volt, igazi világfi már akkor is, a hetvenes években: autója volt, síelt, vitorlázott, mindent csinált. És ehhez persze kevés volt az iparterves pénz, meg a maszek munkából szerzett pénz. És a felesége tervezett Leányfalura egy hétvégi házat, aminek nem szokványos volt a teteje.

1982. február 1-jével átkerültem a Nemzeti Múzeumba. Akkorra megszereztem a kandidátusi fokozatot, és szerettem volna visszakerülni az eredeti szakmámba. A Nemzeti Múzeum befogadott, igaz, nem a régészeti osztályra, hanem az adattárba, de hát az mégiscsak közelebb állt a szakmámhoz. Várakozási állományba tettek, amíg a korábbi vezető szabadságát tölti. Ekkortájt megkeresett Kralovánszky Alán, akit akkor rúgtak ki Veszprémből.

Metszés (Bálint György)
Andorka Rudolf a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektora
Czájlik Péter az állatkerti szakkörön, a madárosztályon
Bányászok

Nemsokára meghirdettek egy állást, ahová „jó hangú és végzett kántortanítót keresnek Vulkánra, Hunyad megyébe. Fizetése az államinak a duplája és a kántori fizetés." Megpályáztam, és engem választottak. El is foglaltam azonnal a Vulkáni–Salgótarjáni Szénbánya Társulat iskolájának tanítói, és a falu, Vulkán község kántori állását. A bányászélet más volt, mint amit addig ismertem, az élet gondjai, az élet rendje, a gyermekkérdés pedig ott még nehezebb, mint másutt.

Ősszel kineveztek a gépállomásra egy igazgatót, akiről kiderült, hogy korábban a nógrádkövesdi kőbánya munkása volt. A felesége pedig a Nógrádkövesdi Állami Gazdaság igazgatója lett. Mindig az állami gazdaság hintójával közlekedtek, télen nagy prémtakarókkal, urizáltak. A primitívség szobra volt az a két ember.

1947. május 31-én avattak orvossá, és azonnal tanársegéd lettem. A pécsi egyetemen 1948-ban kezdődött meg a csoportos oktatás, tanulókörökre tagolták a diákságot, és minden csoport élén tanársegéd vagy gyakornok állt. Nekem körülbelül húsz diák jutott, nekik delegáltam az élettan bizonyos fejezetét.

Hegedűs Györgyi munkakönyve

Mindez addig tartott, amíg egyszer a városi tanácstól – akkor már tanács volt – kijött egy ismerősöm, azzal, hogy a megyei tanács élelmiszeripari osztálya vezető könyvelőt keres, menjek oda dolgozni. Mondtam, hogy nem értek a könyveléshez. Majd beletanulsz – válaszolta. Mivel a mezőgazdasági bérlet eléggé keserves dolog volt, ráálltam. A következő mezőgazdasági szezont már nem kezdtem el, 1952 márciusában elszegődtem a Szarvasi Vágóhíd Vállalathoz. Albérletben laktam.

Közben elkezdtem tanulni könyvelni. Ez a könyvelés engem vonzott, és valamelyik szakszervezet nagyon jó könyvelői tanfolyamokat indított. Közben anyám hatására elkezdtem keresni valamilyen állást, mert ez a papírüzlet ez nem egy jövő.

Ebinger Endre 1956 tavaszán

Aki el akart helyezkedni, be kellett szerezzen egy igazolás arról, hogy a háború alatt rendesen viselkedett. Én is megkaptam, még ma is őrzöm. A Jókai utcában lévő MEDOSZ szakszervezetben dolgozó ismerős asszony révén szereztem. Így kerültem a Szabványügyi Hivatalba. Azt az asszonyt, aki segített, Kerekes Barna révén ismertem, akivel egy folyosón laktunk. Kerekes építészirodát nyitott a házban a háború után. Nála dolgoztam 46 tavaszán.

Próbáltam elhelyezkedni, de még le se telt a felmondási időm, amikor kijött a lakásomra a városi ipari osztály vezetőnője. Akkor alapították a Békéscsabai Kézműipari Vállalatot, kellett nekik egy vezető könyvelő, és hallhatta, hogy éppen akkor menesztettek. Egyéb híján igent mondtam, bár csak alacsonyabb fizetést tudtak adni, mivel a vállalat alacsonyabb kategóriában lévő, bedolgozó textilipari vállalat volt.

Bálint György feleségével, Annával és kisfiával, Jánossal
Munkahelyi ünnepség augusztus 20-án
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
Szabóműhely

És akkor hallottam, hogy Virág Csaba a LAKÓTERV-ben keres munkatársat. Átmentem, vittem a portfoliómat – amit akkor még nem hívtunk portfoliónak. Csabának nagyon megtetszett, azonnal fölvett. Ez volt 76 vége, 77, ilyen. És nagyon jó három hónapot töltöttem Virág Csabával. Hat hónap lett az egész, de három volt jó belőle. Akkor volt egy nagy országos tervpályázat egy típus panel-házcsalád tervezésére. És Csaba rögtön bevett abba a teambe, amelyik ezt csinálta.

Szerencsémre akkor bővítették a BVK-t, igaz, hogy új vonalon, a PVC-gyártással. Azzal addig nem foglalkoztam, de mindig beletanultam abba a területbe, ahova mentem! Szénkémikusként dolgoztam, amikor a pályám elején a BVK-hoz, majd a NEVIKI-hez mentem, meg kint Németországban is. Amikor hazajöttem, a TVK-nál a festékiparba tanultam be, utána a BVK-nál meg a műgyanta- és a PVC-gyártásba. Alkalmazkodtam mindig a helyzethez.

Csángó fiatalok újévi látogatása Domokos Pál Péternél
A Nők Lapja divatrovata
A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből
Id. Nacsády József (András nagyapja) tanítványaival

1949-ben a Szabványügyi Hivatalba kerültem, ahova Novotny Kornél vegyészmérnök ajánlott be. Ő is a házban lakott. Már a háború előtt is dolgozott az akkori Szabványügyi Intézetnek, vagy valami hasonló nevű kis létszámú intézménynek. Amikor az új hivatal kezdett felfejlődni, Kornél tudta, hogy nekem már nincs munkám, ezért beajánlott. Rajtam kívül más házbeli nőnek is segített odakerülni. Rendesen működött a ház.

Domokos Pál Péter a Viola utcai általános iskolai tanítványaival
Végh Antal és Bálint György

Akkor volt épp az üzemkönyvelés felfejlődőben, akkor kezdett a gyár magához térni a háború után. Ez az üzemkönyvelés csinálta az üzemmel kapcsolatos termelési nyilvántartásokat, anyagkönyveléseket. Ez egy vertikális üzem, a gyógyszeripar az nem egy egysíkú termelés, hanem a vegyipari folyamatok vertikális tevékenysége révén lesz a gyógyszer készáruvá a különféle vegyipari, kémiai folyamatokon keresztül. Bejön az áru, valamilyen alapanyag, abból az egyik üzem csinál valamit, ez egy fázis.

Részletek a készülő Demeter István portréfilmből