Jelenlegi hely

Németi Irén a Nőtanács által szervezett konferencián Vietnamban
Építőmester-gyűlés
Domokos Pál Péter fotója moldvai csángókról, Lészped, 1932

Egyszer csak hívott a Fehér Házból Darvasi István, a sajtóalosztály vezetője. Mondta, hogy kineveznének megbízott főszerkesztőnek. Nekem még nincs elég tapasztalatom ehhez, adjatok legalább egy hetet, hogy gondolkodjam rajta. Felbolydult méhkas volt a szerkesztőség, hogy mi lesz. De úgy látszik, kiszivárgott (nem tőlem), hogy engem akarnak megbízni. A határidő lejárta előtt egy nappal Galsai és a Gyenes beállított hozzám. Azt mondják.

Elkerültem egy készletező vállalathoz, valami ismerős ajánlott. Közlekedési készletező. Akkoriban ’54-ben olyan világ volt, hogy a gyárból mindent megvett egy készletező vállalat és az eladta annak, akinek kellett. Mint egy nagyker. Ez egy közlekedési készletező vállalat volt, a metrót építették akkor. A metróhoz való dolgoktól kezdve az óvoda bútorokig mindent készleteztünk, ami borzasztó volt. Ott egy elég jó állást kaptam, csoportvezető voltam. Nagy tapasztalatom volt akkor már a gyárból.

Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében

Próbáltam elhelyezkedni, de még le se telt a felmondási időm, amikor kijött a lakásomra a városi ipari osztály vezetőnője. Akkor alapították a Békéscsabai Kézműipari Vállalatot, kellett nekik egy vezető könyvelő, és hallhatta, hogy éppen akkor menesztettek. Egyéb híján igent mondtam, bár csak alacsonyabb fizetést tudtak adni, mivel a vállalat alacsonyabb kategóriában lévő, bedolgozó textilipari vállalat volt.

A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből

A papszentelés központilag történik. Ha valaki pap akar lenni, akkor vagy egyházmegyéhez, vagy szerzetesrendhez kell tartoznia. Én, mivel különleges utam volt, elmaradtam egy lépéssel. Tehát amikor engem diakónussá szenteltek, az osztálytársaimat Esztergomban akkor szentelték pappá. A papszentelést általában az egyházmegye székhelyén, központilag végzik, az én pappá szentelésem azonban 58. november 2-án történt az egyetemi templomban.

Andorka Rudolf, a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektoraként a Nagy Imre-emléktáblánál

A Központi Régészeti Adattár a Nemzeti Múzeumban, illetve az egész országban valaha is folytatott ásatások dokumentációját, írásokat, naplókat, rajzokat, fotókat őriz. Bekerülnek hagyatékok is, néhai kollégák feldolgozatlan kéziratai és hasonlók. Az én időmben sokan jöttek a fotógyűjteményt kutatni. Filmet akkor még nem őriztünk. Én elsősorban a hagyatéki ügyekért voltam felelős. Így kerültem újra kapcsolatba a Csalog családdal.

Pali protekciójával bekerültem az Országos Növényfajtakísérleti Intézetbe, a Keleti Károly utcába. Kicsit ijedten, izgulva mentem be először, de hála Istennek, általában véve bűbájos, idős, nagy tudású, agráregyetemet végzett szakemberek dolgoztak ott.

1961 végén történt, hogy az Élet és Irodalomból telefonáltak, Dobozy Imre és Nemes György beszélni szeretne velem. Azt mondták, kellene nekik egy új munkatárs, és a Művelődési Minisztérium sajtóosztályától kérdezték meg, nem ismernek-e valakit, aki alkalmas volna rá. A minisztérium azt javasolta, hogy ez a valaki én legyek. Elsőül azzal bíznának meg, hogy híreket – kulturális és irodalmi híreket – szerkesszek a lap számára, amelyek minden héten megjelennének.

Batár Attila a New York-i építészirodában, 1988
Nagy Bálint a kilencvenes évek elején

Amikor a diplomám megkaptam, azt úgy emlegették, hogy te, Jenő, hát ez a világ hetedik csodája, hogy te itt diplomát kaptál! Az államvizsga-papíromban egy iszonyatosan rossz képet festett, hogy „szervetlen és analitikai kémia – jeles. Orosz nyelv – jó. Marxizmus–leninizmus – elégséges. Honvédelmi ismeret közepes.” Amikor én államvizsgáztam, dr. Schulek Elemér professzor úr előtt, akkor szó szerint azt mondta a professzor úr: „Hallgató úr! – mert így szólítottak bennünket.

’53. augusztusban fejeztem be az iskolát, és akkor szeptembertől elmentem a gépállomásra dolgozni. Elküldtek kombájnosnak. Minden kombájnon kettő kell. Elmentünk kombájnosnak, Sztyepannal voltam együtt kombájnos Szmirnovkában, ott, ahol volt az erdőirtás, a faluban, ahol laktam. Ugyanott laktam, és ott voltam kombájnos, de akkor még nem tartott a családom velem, mert elintéztem a lakást, miegymást, aztán odahoztam őket, ott voltam kombájnos, és közben a feleségem ott volt.

A cég, ahol voltam, egy óriási MEO volt, azzal az óriási különbséggel, hogy ez hatékonyan működött. Tehát ott valóban meg kellett nézni, hogy ki mit és hogyan csinál. Annál is inkább, mert Franciaországban akkor az ipar struktúrája olyan volt (mára már ez is sokat változott), hogy építészhipertrófia működött, elsősorban az építész volt felelős a létesítményért, és neki csak kvázi alvállalkozója volt a statikus, aki csak másodfokon volt felelős.

Aztán jártam én a lágerban, és találtam magyarokat, kárpátaljaiakat. És mivel én festőművésznek voltam bediktálva, hát befogtak hol meszelni, hol valami másra, ugye. Ha már szakmabeli! Aztán mikor már ment az építkezés nagyban, toborozták a szakmunkásokat, ki akar ácsnak jelentkezni, ki akar festőnek jelentkezni stb. És akkor éngem megkértek, Viktor Mihajlovics Kondratyenko, sokat tanultam tőle.

Bálint György feleségével, Annával és kisfiával, Jánossal
Bálint György a tarnabodi hajléktalan-befogadó programban
Szőlőaszalás

Amikor először bementem a stúdióba, és így megálltam az ajtóban, és mondtam, hogy én fogok majd beszélni a mezőgazdaság meg kertészet témáiról, és kérem a segítségüket, akkor egy ifjú hölgy azt mondta: „Jé, akkor maga lesz a Bálint gazda.” Így lettem Bálint gazda.

Mindez addig tartott, amíg egyszer a városi tanácstól – akkor már tanács volt – kijött egy ismerősöm, azzal, hogy a megyei tanács élelmiszeripari osztálya vezető könyvelőt keres, menjek oda dolgozni. Mondtam, hogy nem értek a könyveléshez. Majd beletanulsz – válaszolta. Mivel a mezőgazdasági bérlet eléggé keserves dolog volt, ráálltam. A következő mezőgazdasági szezont már nem kezdtem el, 1952 márciusában elszegődtem a Szarvasi Vágóhíd Vállalathoz. Albérletben laktam.

Az egyetem elvégzése után Túrkevére helyeztek gimnáziumi tanárnak. Hozzá kell tenni, hogy eredetileg többen nem kívántunk tanárként elhelyezkedni, mert a tudományegyetem fizika–matematika szakán végzettek fele általában az iparba ment, viszont az ipar 53-as visszafejlesztése miatt 54-ben a mi végzős évfolyamunkról mindenkit tanárnak helyeztek ki. Kértem a Művelődési Minisztériumtól, helyezzenek át máshová, mert világéletemben dunántúli voltam, nem kívánok az Alföldön élni.

Aztán egy szénbányába toborzás volt, és akkor mondták, hogy ennyit meg annyit lehet keresni, jó, akkor odamegyek. Kerestem a végén, kerestem az első hónapban annak a felét! Ez a bánya Pécsen volt, az István-bánya, a legveszélyesebb bánya volt. Előtte évben volt ott egy bányarobbanás, volt egy női bányász is, úgy megégett, hogy a melle helyén ott voltak a bordái, ott voltak a csontjai. Fényképen láttam. Meg mondták is, tizenkét halott volt egy robbanásnál, de akkor én még nem voltam ott.

Munkahelyi igazolás
Felszolgálók

1947. május 31-én avattak orvossá, és azonnal tanársegéd lettem. A pécsi egyetemen 1948-ban kezdődött meg a csoportos oktatás, tanulókörökre tagolták a diákságot, és minden csoport élén tanársegéd vagy gyakornok állt. Nekem körülbelül húsz diák jutott, nekik delegáltam az élettan bizonyos fejezetét.

Id. Nacsády József (András nagyapja) tanítványaival

Miért akartam pap lenni? Jó barátommal, Loskay Rudolffal, aki szintén pap lett, nagyon sokszor átbeszéltem ezt a vívódást, hogy akarok-e pap lenni. Ő elmondott nekem sok minden negatívumot is az egyházról, a papokról. Nem kendőzte el, hogy van fekete vagy sötét, vagy nem annyira arany oldala az egyháznak, a keresztény világnak. Kimondta, hogy vannak olyan papok, akik nőznek. Tehát hogy a hivatalos egyház sem hibátlan.

Nem bántam meg, mert az üzleti szférába keveredtem, ami a hotelszakma, a bor és a szeszesitalok marketing területére vitt. Ez nem egy íróasztalhoz kötött állás, és én nem voltam ez a típus. A hotelszakma területén elég jó karriert futottam be, csak aztán nagyot változtattam. Privat clubban dolgozni, az egy nagyon magas rang. Az angolszász világban, Londonban vannak ezek a privát klubok, ahová bekerülni nagyon nehéz, és ott tényleg a felsőbb osztálynak is a felső osztálya van.

Munkahelyi ünnepség augusztus 20-án

1968. július végén átkerültem a Posta Kísérleti Intézethez. A Laboratóriumi Felszerelések Gyára felkínálta, hogy órabért emelnek, maradjak, de én már elhatároztam, és különben is, az a munkakör megalázó volt számomra. A munkásokkal jól megvoltam, sőt azzal az adminisztrációs, anyaggazdálkodási részleggel is, akikkel dolgom volt. Ők tudták, hogy doktor vagyok, nem segédmunkás pályára készültem.

Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
Domokos Pál Péter Egyházaskozáron, az áttelepült csángók között, 1980 körül
Siklósi Norbert

Megtetszett a Péterfy proszektúrája, annak ellenére, hogy a területi elhelyezés messze elmaradt az István–kórházétól: ott mindent világos, nappali fényben csinálhattunk, itt pedig az alagsorban, villanyfénynél. Mégis láttam fantáziát benne: Braun Sándor, a főnököm imádott műszereket vásárolni és felhalmozni, az érdeklődésünkben is sok közös volt, úgy gondoltam, nem is lenne rossz, ha ott maradhatnék. Így lett, 1954 májusában kineveztek szakorvosi állásba.

Az indulásnál voltak nehézségeim, de a diákokkal elég hamar szót értettem, jó kapcsolat alakult ki köztünk. Ez kellett is ahhoz, hogy a kezdő tanár bele tudjon jönni a tanítás gyötrelmeibe. A tornatanárnál laktam albérletben az egyik kollégámmal, az iskolához nagyon közel. A tizenhat főből álló tantestületbe elég könnyedén be tudtam illeszkedni. Többségében idősebb tanárok voltak, csak ketten-hátman tartoztak a fiatalabb generációhoz.

Andorka Rudolf egy szociológiai konferencián Bernben

Eltöltöttem egy időt így ott, amikor is a Tiszai Vegyi Kombináttól jött egy levél, hogy „Felvétele ügyében jelenjen meg!” Jelentettem a rendőrkapitányságon, hogy el kellene hagynom a várost. Megkaptam az engedélyt. Az autót nem használhattam, azt lepblombálták, mert nem volt elvámolva még. Busszal kellett Tiszaszederkénybe, azaz Leninvárosba menni. Most már megint Tiszaújváros a neve.

Egy kolozsvári hangverseny színlapja, benne Balassi Bálint elfelejtett éneke, amelyet Kodály Zoltán a kórusnak ajánlott
A Kőbányai Gyógyszerárugyár 1970-ben
Németi Irén
Tóth István ügyvédi kamarai igazolványa, 1957. április 1.

Amikor megérkeztem Párizsba, nem tudtam, hogy kezdjek hozzá a munkakereséshez. Németországban szakfolyóiratokban hirdették az állásokat. Párizsban ez nem volt. Úgyhogy egy távoli rokonunk, Hoff Miklós – valamikor a pesti Műegyetemen végzett, repülőgép-konstruktőr volt, és az idők során Amerikában kötött ki – segített nekem állást szerezni. Ő ismert francia mérnököket, beszélt velük, és azok adtak egy címet és tán valami ajánlólevelet is, vagy telefonáltak az érdekemben.

Metszés (Bálint György)

Bosnyákul elég jól megtanultam a menekültotthonban, mert láttam, hogy ők nem beszélnek más nyelvet, mint a bosnyákot. Ott volt bekvártélyozva száz-száztíz bosnyák, és mi, a hat vagy hét gondozó hogy kommunikáljunk velük, ha nincs közös nyelvünk? Volt köztük egy nagyon intelligens tanítónő, megkértem, hogy segítsen nekem. Ő az osztályomban nagyon gyorsan megtanult németül, én meg tőle tanultam bosnyákul.

1950 őszén választás volt, új beosztások lettek a tanácsválasztáskor. Keresem magamat a szociálpolitikán mint segédelőadó, nem voltam ott. Azt mondja Horváth Antal, a személyzeti előadó, aki később a Vízművek igazgatója lett, ne ott keresd magadat, hanem a megyei tanácsnál. Nézem: Megyei Tanács titkársága, elnök Markó Gyula, elnökhelyettes, adminisztratív előadó: dr. Tóth István.

Meghívó Vigh Szabolcs papszentelésére és újmiséjére