Jelenlegi hely

Fiák László, a vezérigazgató 1990-ben ment nyugdíjba, akkor felkértek engem is, hogy pályázzam meg a vezérigazgatói állást. Ez 1990 novemberében volt. Szeptemberben beadtam a pályázatot. Tízen pályáztunk, ebből hetet kirostáltak, maradtunk hárman, majd a szorítóban már tulajdonképpen csak ketten Antal Sándorral, egy fiatal, harmincvalahány éves közgazdásszal, aki korábban a KISZ megyei bizottsága titkárhelyettese volt.

Átköltöztem Torontóba, akkor indult a Four Seasons hotellánc. Odakerültem, két évig dolgoztam az első nagy hoteljükben. Már kezdtem magam föltornázni mint marketing menedzser asszisztens, amikor elkövettem egy baklövést. A hotelben üzleti konferenciákat szerveztünk. Már nem a kiszolgálási, hanem az értékesítései részlegen dolgoztam. Ez egész jó állás volt. Sajnos nem nagyon jöttem ki az igazgatóval, és részben emiatt otthagytam a hotelt. Volt egy másik ok is.

A cég, ahol voltam, egy óriási MEO volt, azzal az óriási különbséggel, hogy ez hatékonyan működött. Tehát ott valóban meg kellett nézni, hogy ki mit és hogyan csinál. Annál is inkább, mert Franciaországban akkor az ipar struktúrája olyan volt (mára már ez is sokat változott), hogy építészhipertrófia működött, elsősorban az építész volt felelős a létesítményért, és neki csak kvázi alvállalkozója volt a statikus, aki csak másodfokon volt felelős.

Az UVATERV-et nagyon szerettem. Akkor az állványozási osztályon voltam. Az idő tájt volt nagy program a Keleti-főcsatorna, ahol épült egypár erőmű is, például a Tiszalöki Vízerőmű. Ezen a csatornán egy csomó út ment keresztül, ezért a rossz talajviszonyok miatt ívhidakat építettek rá, függesztő rudakkal, tulajdonképpen ezek tartják a pályaszerkezetet. És ezeknek az építéséhez ezt föl kellett állványozni, és az állványokat méretezni kellett, és tervezni kellett. Ebben dolgoztam.

Andorka Rudolf a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektora
Lambrecht Miklós orvosigazolványa
Faragó Vilmos
Ivánfi Jenő a Magyar Kémikusok Egyesületében Szénási Tiborral, a TVK műszaki igazgatójával

’53. augusztusban fejeztem be az iskolát, és akkor szeptembertől elmentem a gépállomásra dolgozni. Elküldtek kombájnosnak. Minden kombájnon kettő kell. Elmentünk kombájnosnak, Sztyepannal voltam együtt kombájnos Szmirnovkában, ott, ahol volt az erdőirtás, a faluban, ahol laktam. Ugyanott laktam, és ott voltam kombájnos, de akkor még nem tartott a családom velem, mert elintéztem a lakást, miegymást, aztán odahoztam őket, ott voltam kombájnos, és közben a feleségem ott volt.

Csángó est Szentendrén
Sztálinvárosi festőbrigád
Csárdást járó csángók
Domokos Pál Péter
Domokos Pál Péter fotója moldvai csángókról, Lészped, 1932

Elkerültem egy készletező vállalathoz, valami ismerős ajánlott. Közlekedési készletező. Akkoriban ’54-ben olyan világ volt, hogy a gyárból mindent megvett egy készletező vállalat és az eladta annak, akinek kellett. Mint egy nagyker. Ez egy közlekedési készletező vállalat volt, a metrót építették akkor. A metróhoz való dolgoktól kezdve az óvoda bútorokig mindent készleteztünk, ami borzasztó volt. Ott egy elég jó állást kaptam, csoportvezető voltam. Nagy tapasztalatom volt akkor már a gyárból.

Közben elkezdtem tanulni könyvelni. Ez a könyvelés engem vonzott, és valamelyik szakszervezet nagyon jó könyvelői tanfolyamokat indított. Közben anyám hatására elkezdtem keresni valamilyen állást, mert ez a papírüzlet ez nem egy jövő.

A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből
Csángó lányok
Németi Irén

Hiány volt szakemberekből, kultúra nélküli embereket tettek kulcspozíciókba, de mindenkit nem lehetett kicserélni, írástudatlanokkal megtölteni az államigazgatást és a vállalatokat. A munkát valakinek csinálni kellett, botcsinálta elvtársakkal nem lehetett létezni a sztálinista rendszerben sem. Tényleg autodidakta módon tanultam meg a számlarendet és az iparvállalatok könyvvitelét.

Czájlik Péter portré
Domokos Pál Péter Egyházaskozáron, az áttelepült csángók között, 1980 körül
Id. Nacsády József (András nagyapja) tanítványaival
A cégavató bulin Forgács Zsuzsával
Domokos Pál Péter a második moldvai gyűjtőútjára indul

A Kertészet és Szőlészet volt akkor az egyetlen kertészeti folyóirat. A Földművelésügyi Minisztérium tulajdonában volt, egy hivatalos fórum volt, és a Hírlapkiadó Vállalat, az ország akkor legnagyobb lapkiadója adta ki. Kéthetenként jelent meg, alacsony példányszámban. Amikor átvettem, olyan hétezer példányban jelent meg, a nagyüzemek lapja volt.

Németi Irén (bal szélen) a Szovjetunióban
Gyenes Judith kiküldetésben a Fajtakísérleti Intézet munkatársaként, l955
Tóth István ügyvédi kamarai igazolványa, 1957. április 1.

Amikor a csángókérdéshez hozzányúltam, semmit nem ismertem az irodalmából, és ez volt a jó. Nem olvastam egyetlen vonatkozó írást sem, hogy ne befolyásoljanak semerre. Én a magam szemével, amit látok, ahogy látom, úgy tudtam leírni. Utóbb viszont roppant sokat foglalkoztam a csángókérdéssel, s rá kellett jönnöm, hogy hatalmas irodalma van. Megpróbáltam ezt az irodalmat elérni, s amit lehetett, el is olvasni.

A kerti lak
Csángó fiatalok újévi látogatása Domokos Pál Péternél

Nem bántam meg, mert az üzleti szférába keveredtem, ami a hotelszakma, a bor és a szeszesitalok marketing területére vitt. Ez nem egy íróasztalhoz kötött állás, és én nem voltam ez a típus. A hotelszakma területén elég jó karriert futottam be, csak aztán nagyot változtattam. Privat clubban dolgozni, az egy nagyon magas rang. Az angolszász világban, Londonban vannak ezek a privát klubok, ahová bekerülni nagyon nehéz, és ott tényleg a felsőbb osztálynak is a felső osztálya van.

A segédmunkás életet a kényszer szülte, de amikor muszáj volt váltani, egyértelmű volt a választás. Még iparterves koromban elkezdtem ácskodni. A főnököm Vonák János volt, igazi világfi már akkor is, a hetvenes években: autója volt, síelt, vitorlázott, mindent csinált. És ehhez persze kevés volt az iparterves pénz, meg a maszek munkából szerzett pénz. És a felesége tervezett Leányfalura egy hétvégi házat, aminek nem szokványos volt a teteje.

Pali protekciójával bekerültem az Országos Növényfajtakísérleti Intézetbe, a Keleti Károly utcába. Kicsit ijedten, izgulva mentem be először, de hála Istennek, általában véve bűbájos, idős, nagy tudású, agráregyetemet végzett szakemberek dolgoztak ott.

Abban az időben már államosították a vállalatokat. Még volt egy ismerősöm a Külkereskedelmi Hivatalban, ami a régi Tőzsdepalota épületében volt. Oda kerestek nyelveket tudó fiatal jogászt. Nekem friss diplomám volt, nyelveket tudtam, mindjárt jelentkeztem, hogy vegyenek föl. De nagy ívben kirúgtak a lenini Berufsverbot (foglalkoztatási tilalom) alapján. Így aztán egy ismerősöm révén a Csepel Autógyárban helyezkedtem el 1950 januárjában.

Akkor tizennégy évesen elmentem, kiváltottam a munkakönyvet, és elmentem dolgozni. Apám is tudott róla. Elmentem a Braun Likőrgyárba, az Üllői úton, és ott lettem segédmunkás. Ott van a laktanyától egy megálló, szemben a Tátra mozi. Odamentem a Braun Likőrgyárba segédmunkásnak, és már a harmadik hónaptól tizenkét óráztam. Mindent hazaadtam, az utolsó fillérig hazaadtam a pénzt mindig. Hát, a likőrgyárban több volt a mellékes, nem volt már csak a fizetésem.

Amikor megérkeztem Párizsba, nem tudtam, hogy kezdjek hozzá a munkakereséshez. Németországban szakfolyóiratokban hirdették az állásokat. Párizsban ez nem volt. Úgyhogy egy távoli rokonunk, Hoff Miklós – valamikor a pesti Műegyetemen végzett, repülőgép-konstruktőr volt, és az idők során Amerikában kötött ki – segített nekem állást szerezni. Ő ismert francia mérnököket, beszélt velük, és azok adtak egy címet és tán valami ajánlólevelet is, vagy telefonáltak az érdekemben.

Építőmester-gyűlés
Domokos Pál Péter adatközlőivel, Martinás Antalékkal
A Szombathelyi Magyar Királyi Híradósiskola végzősei, Kászli József az első álló sorban jobbról a harmadik
Orvosi rendelő
Németi Irén és Földes Anna egy Nőtanács által szervezett konferencián
Domokos Pál Péter: Moldvai magyarság című könyvének első kiadása

Akkor jöttem visszafele, és az a vonat ment tovább, ugye, Veszprémbe, Veszprém előtt van Hajmáskér, és megcsapja az orromat a kellemes kölniillat, szovjet kölni. Ült két csajszi bent, megkérdezem: „Le lehet ülni?” „Mozsno (szabad – orosz)?” „Pozsalujszta (kérem – orosz)” – leültettek mindjárt. Az egyik az egyik főhadnagynak a felesége volt, a másik az egyik ezredesnek a felesége volt, orvosnő.

Bányászok
Bálint György mustot készít

Akkor volt épp az üzemkönyvelés felfejlődőben, akkor kezdett a gyár magához térni a háború után. Ez az üzemkönyvelés csinálta az üzemmel kapcsolatos termelési nyilvántartásokat, anyagkönyveléseket. Ez egy vertikális üzem, a gyógyszeripar az nem egy egysíkú termelés, hanem a vegyipari folyamatok vertikális tevékenysége révén lesz a gyógyszer készáruvá a különféle vegyipari, kémiai folyamatokon keresztül. Bejön az áru, valamilyen alapanyag, abból az egyik üzem csinál valamit, ez egy fázis.

És így jelentkeztem a gyors- és gépíró iskolába. Azt elvégeztem jeles eredménnyel, és próbáltam elhelyezkedni. Jártam vállalattól vállalatra, de sehova nem vettek föl. Mihelyt mondtam, hogy hogy hívnak, rögtön tudták, hogy ki vagyok, és nem vettek föl. Végül is hogy, hogy nem, a Kerámia Üzembe, ami a vasúti pályaudvarhoz nem messze volt akkor, fölvettek takarítónőnek. És ott dolgoztam 61 szeptemberétől, ha jól emlékszem, 63 decemberéig.