Jelenlegi hely

Németi Irén a Nőtanács küldötteként Vietnamban

Nekem több hátrányom is volt: az egyik, hogy nem volt olyan szakmám, amiben tovább tudtam volna menni, és még csak az se volt, hogy zenész vagyok magyarul, és aztán zenélek hollandul. Én nagyon sokféle állást megpályáztam, de nem sikerült. A nyelv volt a fő akadály. A másik pedig, hogy a nyolcvanas évek elején, amikor végleges állást kerestem, eleve rossz helyzetben voltak az egyetemi végzettségűek. Munkanélküliség volt. Így lettem könyvtáros, dokumentalista, és ott jól éreztem magam.

Visszaugorva a szocializmushoz, említettem, hogy elismerték a munkánkat. Volt egy díj, amit Huszár Andor után másodiknak kaptam meg. Azt a várostól kaptam. Ez egy jelvény a város közösségéért, aranyjelvény. Ez ’62-ben volt. Aztán amikor nyugdíjba mentem ’89-ben, akkor kaptam egy kiváló dolgozó jelvényt. A kíváló dolgozó cím mellé járt valami minimum pénzjutalom is, valami nagyon kevés. Megtartottam egyébként, de az unokámnak se kellett. Kíváló dolgozó, annak adták, akinek akarták.

Ekkoriban szerveztem meg a Báthory–Apor Szeminárium (más néven Szent József Fiúnevelde, amelyet diáknyelven csak Szent Jóskaként emlegettek) énekkarát is. A Szent Jóska énekkarával aztán közös hangversenyt rendeztünk más kórusokkal, így a Marianum (Katolikus Leánynevelő Intézet) énekkarával. A Marianum Kolozsvárott országos hírű intézetnek számított. Egy apáca, Kotsis M. Cecília volt ott a kitűnő zenetanár. Énekeltük Kodály Pünkösdölőjét, a Glória szálljon a mennybe felt, s egyebeket.

Kuklay Antal misézik a Demeter István-emlékesten
Műteremház-belső, Vence, 1984
Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében
Nagy Bálint egyéni kiállítása Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében, 1992
Nacsády András

A politikusi pályán nem gondolkodom, határozottan nem. A rendszerváltozás körül – amikor a lehetőség megnyílt – határoztam abban, hogy nem vállalok politikusi szerepet. Mondhatom: azért is, mert már öreg vagyok, hogy átálljak, de mondhatom azt is, véleményem szerint nem vagyok alkalmas a politikusi munkára. A diplomáciaira meg végképp nem. Engem jobban érdekel, hogy Magyarországon mi történik, és eben milyen szerepet tudok játszani, mint hogy elmenjek nagykövetnek egy külföldi országba.

Már diákkoromban volt egy jelmondatom, hogy „Instaurare omnia in Christo”, azaz „Megújítani mindent Krisztusban”. Abból kiindulva, hogy az evangélium és az abban lévő üzenet a legjobb az emberiségnek, és tudva, hogy ez többé vagy kevésbé, itt vagy ott botladozik, nem voltak olyan nagyravágyó elképzeléseim, hogy én majd mindent jobban csinálok.

Megkaptam az értesítést, hogy a Népművelési Minisztériumban fogok dolgozni. Egy tanfolyamcsoport nevű részlegbe kerültem. Minden leendő községi, szakszervezeti könyvtárost – kivéve azokat, akik a bölcsészkar könyvtár szakán végeztek – a Népművelési Minisztérium tanfolyamai képeztek. A tanfolyamcsoport négy emberből és egy Ácsné nevű csoportvezetőből állt. Az volt a dolgunk, hogy ezeket a tanfolyamokat látogassuk, ellenőrizzük, a vizsgákon részt vegyünk.

1957-ben szerveződni kezdett a Népművelés című folyóirat új szerkesztősége, és ekkor gondoltam úgy, hogy most leszek újságíró. Kértem a minisztériumi főosztályvezetőt, helyezzenek át ehhez az új szerkesztőséghez, és szerencsére áthelyeztek. Akkor kezdődött számomra egy olyan életszakasz, amelyik mindmáig tart: rátaláltam a hivatásomra

Lucien Hervé munka közben, Párizs
Nacsády András teljhatalmú főparancsnok Rómában

A Fuga úgy jött, hogy nem volt mit enni. És én már hónapok óta láttam ezt a pályázatkiírást, és mindig megállapítottam, hogy ez nem nekem való. Nem azért, mert nem tudok megcsinálni egy ilyen intézményt – bár sose csináltam ekkora intézményt –, hanem azért, mert teljesen alkalmatlan vagyok a bármiféle hivatalossággal való kommunikációra. És be is bizonyosodott azóta, hogy ez így van.

Németi Irén és Földes Anna egy Nőtanács által szervezett konferencián

Amikor idejöttem, a kis műemlék templom teli volt mindenféle tárggyal, amik az évezredek folyamán felhalmozódtak békés egymás mellett élésben. Az értékes népművészet együtt a silány giccsel: PVC fonál szőttesek és egyebek. Az asszonyok mondták, hogy szeretnének oltárterítőt csináltatni. Azt kértem, hogy készítsék el maguk, hiszen itt mindenki hímez.

1981-ben volt a Keszthely-pályázat, ami iszonyú fontos dolog volt [„Keszthely” városközpont és kastélykör rendezési terve tervpályázat, 1981]. Ebben az időben napi tíz órát ácskodom, csinálom a Beszélőt, járok a SZETA-ba... És egyszer azt mondja Rajk, hogy csináljunk egy pályázatot. Ő kezdte el, vagy valamelyik lány, ezt már nem tudom. Keszthely városára kiírtak egy városrendezési tervpályázatot, és mi öten összeálltunk: Gyarmathy Kati, Pikler Kati, Ekler Dezső, Rajk meg én.

Csángó fiatalok újévi látogatása Domokos Pál Péternél
Batár Attila a parabolaház modelljével, 1976
Hegedűs Györgyi üzleti delegációval Ankarában
Nacsády András Jacques Chirac köztársasági elnökkel
Domokos Pál Péter a második moldvai gyűjtőútján
Marno János
A parabolaház, 1976 Építész: Batár Attila

Nagyon gyorsan összeállt egy kisebb társaság. A cégalapítás elhúzódott, mert 91 októberében jegyezték be a céget, de már pár hét múlva dolgoztunk. Például Iványi Gábornak elkezdtem tervezni a templomot, ami aztán megvalósult. Folyamatosan lettek föladatok. Valameddig ki is tartott a pénzem, amit hoztam magammal, tehát nem kellett nagyon kapkodnom. Tulajdonképpen a cégalapítás is azzal függött össze, hogy lett olyan munka, ami már nagyobbnak nézett ki, és akkor azt gondoltuk, hogy kell.

De az ajtót egészen más tette be. Nem sokkal ezután – itt is látszik, hogy ezek párhuzamosan mentek – volt egy esperesi konferencia a születésszabályozásról. A különböző plébániákon dolgozó papok összejöttek egy fejtágítóra. Én is hozzászóltam, és a helyszínen kifejtett álláspontomat felkérésre írásban benyújtottam az espereshez, aki csatolta a konferencia jegyzőkönyvéhez. Legnagyobb döbbenetemre a püspök leiratában rendreutasított, merthogy eltértem a tanítástól.

Én a központi műszaki igazgatóságon dolgoztam. Hozzánk kerültek a nehéz, komplikált, bizonyos értelemben a műszakilag érdekes munkák. Az alapvető koncepciónál általában nem voltunk ott, bár később ez is eltolódott és javult, de rengeteg dolgot kellett rajta módosítnunk, nagyon sokszor lényeges dolgokat. Tehát nem volt elég azt mondani, hogy „ez így nem jó”, hanem meg is kellett csinálni.

Sandly Orsi és Hervé Jutka

’57-től ’91-ig voltam a Medimpexnél, először a könyvelésben, aztán az ellenőrzésben egy rövid ideig. ’67-ben kitalálták, hogy én legyek a pénzügyi osztályvezető, ami egy rendkívül meglepő dolog volt, mert könyvelőket nem szoktak pénzügyre tenni. Én akkor már elvégeztem a mérlegképes könyvelőit is, de valószínű, azért gondoltak erre, mert vonzódtam az operatívabb dolgokhoz. A könyvelésnél operatívabb a pénzügy. Tehát ’67-ben lettem a Medimpex pénzügyi osztályvezetője.

Héja Lukács bácsi, a kubikos bandagazda Besenyszögön

Most áttérek a Múzeum utca 3-on kívüli dolgaimra. Igaz, nem fizették jól, de szerényen meg lehetett a keresetből élni. S ez a pálya bizonyos függetlenséget biztosított irodalomkritikai, irodalmi dolgaimban. Sohasem kényszerültem rá, hogy olyasmiről írjak, ami nem tetszik. Ezekben az ügyekben egy szabadfoglalkozású, professzionális kritikus jobban ki van szolgáltatva. Énnekem ez maradt kvázi hobbinak, és csak azt csináltam, amihez kedvem volt.

Kisebb-nagyobb buktatókkal, de 70-ben kezdtem kikapaszkodni. A végén hagytak már pénzt keresni, majdnem TÜZÉP telepvezető helyettest csináltak belőlem, ami azt jelentette volna, hogy az én szakmai tudásommal milliókat keresek. 1975-től  az ERDÉRT-nél dolgoztam, az Erdészeti Értékesítő, Elosztó és Kereskedelmi Rt-nél.

Akkor indult a természetvédelem Magyarországon, Rakonczay Zoltánnal 73-ban, ő lett a Természetvédelmi Hivatal elnöke. Egy ideig ő volt a Mátrai Erdőgazdaság igazgatója, majd 56-ban őt is meghurcolták. Érdekes, karakán ember volt, az egyetemen tanított, egy furcsa figura. Ő engem nem mert odavenni, attól félt, hogy 73-ban egy helyen még egy 56-os sok lenne.

Németi Irén a Szovjetunióban
Kemény István szociológus a Faluszéli házak című film forgatásán
Andorka Rudolf, a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektoraként a Nagy Imre-emléktáblánál
Domokos Pál Péter átveszi a Széchenyi-díjat

Pesten már sokkal kevesebb lett a munkám, hiszen olyan nagy volt a nyomás, hogy az iskolákban szinte sehol sem volt hitoktatás, és a templomi hitoktatás még igencsak gyerekcipőben járt. Cserháti, akivel a papok korszerű továbbképzése ügyében többször volt kapcsolatom, felvetette, hogy miért nem doktorálok, miért nem folytatom a tanulmányaimat. Akkor ez bennem termékeny talajra talált, mivel a születésszabályozás kérdése nagyon érdekelt, és így hozzáfogtam.

A Szociológia Tanszék vezetője, Gazsó Ferenc 1983 tavaszán szólt, hogy miniszterhelyettesi pozícióval akarják megbízni a Művelődési Minisztériumban, és utódot keres. Megkérdezett, nem vállalnám-e a tanszék irányítását. Azt válaszoltam, hogy nem szeretném elvállalni, de Józsa György, a minisztérium Marxizmus–Leninizmus Oktatási Főosztályának vezetője fölhívott telefonon, hogy rábeszéljen a tanszékvezetésre.

Németi Irén főszerkesztő munkatársaival a Nők Lapja szerkesztőségében

Még egy ideig az Elzett központjában dolgoztam Budapesten, viszont az MGM-nél akkor már Fiák Laci volt a vezérigazgató. Ő a harmadik ember az életemben, aki nagyon sokat segített. Amikor én itt célgép-tervező voltam, ő még kis beosztású volt, TMK-művezető, üzemvezető, és sokat foglalkozott a gépeim üzembe helyezésével, beállításával. Később főenergetikus lett. Hívtak ők engem vissza többször is, hogy hagyjam ott az Elzettet, de azt mondtam, nem, ezt a harcot nem hagyom.

1936-ban az Erdélyi Római Katolikus Státus – az erdélyi római katolikus egyház önkormányzata – úgy határozott, engem bíz meg a pedagógiai szakosztály vezetésével, így a családdal együtt felköltöztem Kolozsvárra. Így lettem a szakosztály titkára, s a tanítói önsegélyző vezetője. Az önsegélyzőnek volt öt háza Kolozsvárott, 25 milliós vagyonnal! Ebből tudtuk fedezni a felekezeti tanítók fizetését. Az önsegélyzőt ők maguk hozták létre, s a maguk pénzét kapták vissza.

Fráter Ágota 1992-ben
Nádasdy Ferenc és felesége, Nádasdy Nikolits Andrea

 Képzőművészeti érdeklődésem eleven maradt az évtizedek során. És valahogy ennek is lett a következménye, hogy az első nyugati utazásom során, Bécsben roppantul beleszeretettem a híres delfti festő, Vermeer A festőművészet címen emlegetett képébe. Ez az a kép, amelyen a festő háttal ül egy spanyolos ruhában egy festőállvány előtt, és tőle balra áll egy lány, aki egy trombitát meg egy könyvet tart a kezében.

Bálint György egy forgatáson

az IPARTERV jó hely volt. Az első munka, azt hiszem, amihez odakerültem, a Csepeli Szabadkikötőben egy csarnok volt. Már a vége felé járt a munka. 72-t írtunk, maximum 73-at. A csarnok oldalában sorban sok-sok kapu a kamionpakoláshoz. És azokra föl lehetett festeni két méter átmérőjű köröket, és abba beleírni a kapuszámot. És ez egy iszonyú nagy apróság volt.

Bálint György általános iskolásoknak tart foglalkozást