Jelenlegi hely
AZ ORAL HISTORY ARCHÍVUM INTERJÚINAK ANNOTÁLT JEGYZÉKE
A gyűjtemény a kutatók rendelkezésére áll. Jelentkezésüket várjuk az 1956intezet@gmail.com címen.
Az interjúk nyilvánossági szintje:
Az interjúk nyilvánossági szintje:
- nyilvános = szabadon kutatható és idézhető a forrás megjelölésével
- kutatható = szabadon kutatható, de az idézéshez az interjúalany engedélye szükséges
- zárt = a kutatáshoz és az idézéshez is az interjúalany engedélye szükséges
- Nagy Jenő (1952)Filozófus, újságíró, szerkesztő. A rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék tagja volt, aktív szerepet vállalt a földalatti (szamizdat) könyv- és lapkiadásban. 1986-ban indította útjára az 1991-ig megjelenő Demokrata című havilapot.[kutatható] »939« 2010, 12,5 ív + hangfelvétel.Készítő: Kőműves Ágnes.
- Nagy József (1916–2007)Közgazdász. 1934-től banktisztviselő. 1957–1965 között a Magyar Nemzeti Bank Baranya Megyei Igazgatóságának vezetője volt. 1965–1980 között az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága munkatársa, majd első titkára. 1975–1980 között tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának is. 1980–1990 között Baranya megye országgyűlési képviselője volt.[kutatható] »1110« 1983., 5 ív.Készítő: Farkasné Kurucz Zsuzsanna.
- Nagy Károly (1934–2011)Szociológus, egyetemi tanár. 1956. október 29-én Erdősmecskén, ahol tanítóként dolgozott, a községi nemzeti tanács elnökévé választották. 1956 novemberében emigrált, az USA-ban telepedett le. 1958-62 között pszichológiát tanult, az 1960-as évek végén szociológiából doktorált. 1970-től a Middlesex County College-on tanított.[nyilvános] »776« 2003., 6 ív, hangfelvétel.Készítő: Standeisky Éva.
- Nagy László (1921–2009)Újságíró, történész. 1945–1947-ben a kisgazdapárt sajtófőnöke, 1947 óta Genfben él. 1968 és 1985 között Genfben a Cserkészmozgalom Világszervezete főtitkára.[kutatható] »129« 1987., 5 ív, hangfelvétel.Készítő: Nagy Csaba.
- Nagy László (1924)Mérnök. 1956. október 30-án a temesvári Polytechnika hallgatójaként diákgyűlést szervezett, innen vitette a Securitate előbb a nagybecskereki táborba, majd a temesvári börtönbe. I. fokon négy évi javító fegyházra ítélték, majd ezt egy évre csökkentették. 1957-ben szabadult.[nyilvános] »659« 1994., 5 ív.Készítő: Elekes Zoltán.
- Nagy Mihály (1936)Vegyésztechnikus. 1956-ban a Baross téri nemzetőrcsoport tagja. November 4. után csatlakozott a Péterfy Sándor utcai röplapkészítőkhöz. 1956 decemberében letartóztatták, hat év börtönbüntetésre ítélték.[nyilvános] »495« 1993., 3 ív.Készítő: Eörsi László.
- Nagy Pál (1934)Szerkesztő, avantgárd író, költő, nyomdász. Az Egri Tanárképző Főiskolán tanult. 1956 októberében megválasztották a MEFESZ egri szervezete elnökévé, az egri „rohamosztag” tagja volt. Miskolcon egy tárgyaló delegáció tagjaként letartóztatták, majd egy szovjet katonai bíróság halálra ítélte. 1956 novemberének végén emigrált. Párizsban telepedett le. A United Federation of Hungarian Students egyik alapító tagja és szervezője volt. A Sorbonne-on franciatanári diplomát szerzett. 1962-ben Parancs Jánossal megalapította a Magyar Műhely irodalmi és művészeti folyóiratot. Tipográfusnak tanult, és nyomdászként dolgozott, hogy a lapot saját szerkesztésben és kiadásban jelentethessék meg három évtizeden át. A D’Atelier francia nyelvű avantgárd irodalmi folyóirat alapító szerkesztője. 1968-tól kezdve rendszeresen járt vissza Magyarországra és építette a kapcsolatot az emigráns és a magyarországi irodalmi élet között. Részt vett az anyanyelvi konferenciákon. A Kassák-díj egyik alapítója. A rendszerváltás után az ELTÉ-n, valamint a Collège International de Philosophie-n tanított.[nyilvános] »965« 2014, 2023–2024, 9+8 ív, hangfelvétel.Készítő: Somlai Katalin, Széchenyi Ágnes.
- Nagy Pál Jenő (1911–?)Szerszámkészítő, technikus, műszaki fordító. 1935-től szociáldemokrata politikus. 1950-ben letartóztatták, tizenhárom év börtönbüntetésre ítélték, 1955-ben szabadult.[nyilvános] »177« 1985., 7 ív, melléklet, hangfelvétel.Készítő: Inzelt Annamária.
- Nagy Tamás (1914-1993)Közgazdász, egyetemi tanár. A Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem egyik alapítója, Marx Tőkéjének fordítója. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága tagja. 1964-1966 között a gazdasági reformot előkészítő szakmai szervezet titkárságának vezetője.[kutatható] »26« 1986., 17 ív, hangfelvétel.Készítő: Antal László, Voszka Éva.
- Nagy Tibor (1930)Pártalkalmazott, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, nyugalmazott bv. vezérőrnagy. 1946-ban belépett a kommunista pártba, 1956-ig a DISZ, majd 1962-ig a KISZ, ezt követően az MSZMP KB apparátusában dolgozott. 1979-1988 között a BVOP országos parancsnoka volt.[kutatható] »843« 2005-2007., 2 ív.Készítő: Tari Ferenc.
- Nagyidai József (1937)Munkás, tolmács. 1956-ban a Práter utcai csoport gépkocsivezetője. 1956 novemberében elhagyta az országot, Angliában, majd Ausztráliában telepedett le.[nyilvános] »274« 1989., 5 ív, hangfelvétel.Készítő: Molnár Adrienne.
- Najmányi László (1946–2020)1972-ben végzett a BME vízügyi szakán. 1971-től díszlettervezőként dolgozott. 1974-76 között a Kovács István Stúdió experimentális színházat vezette. 1975-ben a Balázs Béla Stúdióban A császár üzenete címmel filmet rendezett. 1975-76-ban filmelméleti előadásokat tartott a Ganz-Mávag Művelődési Központban. 1977-ben a Spions zenekar egyik alapítója volt. 1979-ben elhagyta az országot, Párizsban, Torontóban, majd 1985-től New Yorkban élt, többnyire alkalmi munkákat vállalt. 2002-ban visszatért Magyarországra. Jelenleg mint író tevékenykedik.[kutatható] »844« 2006-2007., 8 ív, hangfelvétel.Készítő: Lugossy István.
- Naszályi Gábor (1941-2000)Mérnök, főiskolai tanár. 1956-ban a Petőfi Sándor Gimnáziumban a forradalmi bizottmány tagja, a középiskolások forradalmi szervezkedésének egyik vezetője volt. 1959-ben 3 év szabadságvesztésre ítélték. 1961-es szabadulása után nyomdász, üzemmérnök, 1978-tól főiskolai tanársegéd, majd nyomda- és kiadótulajdonos volt.[nyilvános] »400« 1992., 5 ív.Készítő: Ferenczy Erika.
- Neitzer József (1935)Agrármérnök. 1959-1969 között a boldogasszonyfai termelőszövetkezet elnöke. 1967-től a szentlászlói termelőszövetkezet főagronómusa, majd elnöke.[kutatható] »1108« 1983., 8 ív.Készítő: Boreczky Ágnes.
- Neményi István (1910–?)Közgazdász. 1928-tól banktisztviselő. 1952-1970 között a Beruházási Bank vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója. 1970-től az Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem könyvtárának igazgatója.[kutatható] »1086« 1983., 5 ív.Készítő: Mérő Katalin.
- Nemes Klára (1925)Cipőfelsőrész-készítő. 1956 decemberében Ausztráliába emigrált.*[zárt] »718« 1999., 1 ív, hangfelvétel.Készítő: Lökkös Attila.
- Nemes Lívia (1919-2006)Pszichoanalitikus, szakíró. 1948-ban diplomázott az ELTE pszichológia, filozófia és szociológia szakán. A Neveléstudományi Intézet munkatársa, majd eltávolítását követően textilipari segédmunkás volt. 1956-ban az Oktatási Minisztérium előadója, 1958-ban középiskolai tanár volt. 1959-ben a Mérei-perben öt év börtönbüntetésre ítélték. 1961-ben szabadult, a Budakeszi Tüdőszanatóriumban, majd 1967-től a Gyermeklélektani Intézet dolgozott. 1968 óta magánpraxist folytat. 1975-től a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke.[nyilvános] »768« 2003., 4 ív, hangfelvétel.Készítő: Lévai Julianna.
- Nemeskéri Iván (1932)Gépész- és villamosmérnök. 1956-1958 között az Autófelszerelési Cikkek Gyárában üzemmérnök. 1958-tól a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézetben közép-, illetve felsőszintű vezető, 1977-1982 között vezérigazgató. 1982-től a Mikroelektronikai Vállalat vezérigazgatója.[kutatható] »1131« 1983., 8 ív.Készítő: Gábor László.
- Nemeslaki Nándor (1931–2020)Gépészmérnök. 1955-től a Ganz Gépgyárban, illetve a Ganz-Mávagban üzemmérnök, közép-, majd felsőszintű vezető. 1981-től a Gábor Áron Gépgyár igazgatója.[kutatható] »1038« 1982., 7 ív.Készítő: Nagy Ilona.
- Németh Antal Károly (1921)Anyagbeszerző. 1938-ban részt vett a spanyol polgárháborúban. 1942-től a Magyar Királyi Államvédelmi Központ munkatársa. 1944-1945-ben részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. 1949-ben elítélték, 1952-ben szabadult. 1956-ban nemzetőr, fegyveres felkelő. 1965-1968 között munkásőr.[nyilvános] »415« 1992., 39 ív.Készítő: Gyenes Pál.
- Németh Antal Károlyné Csuhai Magda (1928)Gép- és gyorsíró, szociálpolitikus. 1949 őszétől 1956 végéig a Begyűjtési Minisztériumban dolgozott, 1949 decemberétől 1952-ig Nagy Imre titkárnője volt. A minisztérium megszűnése után a gabonaiparban helyezkedett el. 1969-ben közgazdasági, 1970-ben szociálpolitikai végzettséget szerzett. 1983-ban nyugdíjazásáig a Malomipari Trösztnél dolgozott.[nyilvános] »430« 1992., 16 ív.Készítő: Gyenes Pál.
- Németh László (1927)Tanár. 1956-ban a Szabó Ilonka utcai Épületgépészeti Technikum kollégiumának igazgatója. Végigfotózta a forradalom eseményeit, kijuttatta a képeket Lengyelországba. A kollégiumban rejtették el a Hungaricus sokszorosítására használt egyik stencilgépet. Két és fél év börtönbüntetésre ítélték.[nyilvános] »374« 1991-1992., 11 ív.Készítő: Ferenczy Erika.
- Németh Zoltán (1914)Ügyvéd, vállalati jogtanácsos Erdélyben. 1956-ban Veress Sándorral, későbbi vádlott-társával anonim levelek útján igyekezett társakat toborozni egy esetleges erdélyi forradalomhoz. 1957-ben államellenes izgatás vádjával húsz év börtönbüntetésre ítélték. 1964-ben szabadult.[nyilvános] »629« 1995., 3 ív, hangfelvétel.Készítő: Gagyi-Balla István.
- Németi Irén (1919–2018)Pártfunkcionárius, újságíró, főszerkesztő. 1937-től részt vett a Szociáldemokrata Párt legális keretei között működő kommunista csoportok munkájában. 1944 júniusában Auschwitzba deportálták. 1945-től az MKP debreceni szervezetének osztályvezetője, 1952-től a kecskeméti városi pártbizottság agitációs és propaganda osztályának a vezetője volt. 1955-től a budapesti pártközpontban dolgozott. 1957-ben kinevezték a Nők Lapja főszerkesztő-helyettesének. 1959 tavaszától 1986-ig a lap főszerkesztője volt.[nyilvános] »793« 2004-2005., 15 ív, hangfelvétel.Készítő: Markovits Ferenc.
- Nezvál Ferenc (1909-1987)Munkás, politikus, illegális kommunista, a KIMSZ egyik vezetője. 1949-1954 között Budapest alpolgármestere, illetve tanácselnök-helyettese. 1956-ban a második Nagy Imre-kormány minisztere, 1957-1967 között igazságügy-miniszter, 1956-1970 között az MSZMP KB tagja.[kutatható] »72« 1987., 12 ív, hangfelvétel.Készítő: Mérő Katalin.
- Niedzielski, Edward (1937)Lengyel villamosmérnök. 1956 októberében a Budapesti Műszaki Egyetem ösztöndíjas hallgatója, nemzetőrként részt vett a lengyelországi segélyszállítmányok Magyarországra hozatalában.*[nyilvános] »624« 1994., 2 ív.Készítő: Tischler János.
- Novák István (1952)Műszaki szakoktató. Több gépipari üzemben dolgozott szakmunkásként, illetve később szakoktatóként. Jelenleg szerszámbeállító. A hatvanas években a Csili" (Pesterzsébeti Vasas Művelődési Ház) éttermében is dolgozott felszolgálóként. Fiatalkorában igazolt futballistája volt az ESMTK csapatának."[nyilvános] »875« 2008., 3 ív, hangfelvétel.Készítő: Havadi Gergő.
- Novics János (1919-1984)Agrártechnikus. 1946-tól pártmunkás. 1957-től az MSZMP Baranya Megyei Bizottságán mezőgazdasági osztályvezető, megyei titkár, majd 1974-től első titkár.[kutatható] »1123« 1984., 6 ív.Készítő: Farkasné Kurucz Zsuzsanna.
- Nyéki-Kőrösy Mária (1931)Apai nagyapja a világhírű statisztikus és demográfus, Kőrösy József volt. A zsidóüldözés idején anyjával Budapesten bujkált. Továbbtanulását polgári származása miatt több alkalommal is megakadályozták, végül a Pedagógiai Főiskola tanulhatott. 1951 júliusában anyjával együtt Nagyrédére telepítették ki. A kitelepítés következtében csak 1955-ben tudta befejezni a főiskolát. Balassagyarmatra helyezték egy általános iskolába énektanárnak. Ott ismerkedett meg Nyéki Lajossal, későbbi férjével. [Nyéki Lajos (1926–2008), magyar-francia szakos tanár, költő, műfordító volt.] A házaspár 1956 novemberében Nyugatra menekült. Franciaországban telepedtek le, néhány év elteltével Párizsba költöztek. Mária zenetudományt hallgatott az egyetemen, majd hangtechnikusi és könyvtárosi tanulmányokat folytatott. A Francia Nemzeti Könyvtár Lemeztárában helyezkedett el. 1975-től részt vett a Centre Pompidou zenei gyűjteményének létrehozásában, majd annak vezetője lett. 1996-ban nyugdíjazták.[kutatható] »977« 2015., 6 ív, fotók, hangfelvétel.Készítő: Kőrösi Zsuzsanna.
- Nyerges András (1940)Író, költő. 1967-1971 között a Magyar Rádió, 1974-1980 között a Kritika munkatársa. 1979-től 1988-ig a Kossuth Könyvkiadó, majd a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztője. 1983-tól a Magyar Nemzet állandó szerzője.[zárt] »157« 1988., 13 ív, melléklet, hangfelvétel.Készítő: Murányi Gábor.
- Nyitrai Mózes (1913–2001)Unitárius lelkész Erdélyben. Feljelentési kötelezettség elmulasztása vádjával 1958-ban tíz év börtönbüntetésre ítélték.[nyilvános] »650« 1995., 6 ív, hangfelvétel.Készítő: Gagyi-Balla István.
- O'sváth György (1931–2017)közgazdász, jogász. 1951-ben összeesküvés és tiltott határátlépés kísérletének – részben hamis – vádjával három év nyolc hónap börtönre ítélték. 1954-ben szabadult, a Katolikus Hittudományi Főiskolán folytatta tanulmányait. Részt vett az 1956-os forradalomban a Keresztény Ifjúsági Szövetség egyik vezetőjeként és a Budapesti Forradalmi Tanács tagjaként. November 14-én Nyugatra menekült. Németországban csatlakozott a Magyar Kereszténydemokrata Unióhoz, 1957-ben a Strasbourgi Magyar Forradalmi Tanács tagja volt. 1963-tól 1970-ig az Európai Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió alelnöke, 1975-től 1982-ig a CDU külügyi, majd európai bizottságának tagja volt. 1990-ben Antall József miniszterelnök személyes tanácsadója. 1996-ban O’sváth György és Mádl Ferenc kezdeményezésére alakult meg a Nemzeti Kör. 1999-től rendkívüli és meghatalmazott (utazó) nagykövetként segítette Magyarország EU-s integrációjának előkészületét.[nyilvános] »459« 1992., 2017, 6 ív, melléklet, hangfelvétel.Készítő: Kőhegyi Kálmán.
- O. Szabó Zsigmond (1920-2003)1945 után Hajdúböszörményben a kisgazdapárt ifjúsági szervezetének vezetője. 1956-ban parasztsztrájkot szervezett. 1957-ben másfél év börtönbüntetésre ítélték. 1989-ben az FKgP hajdúböszörményi szervezetének egyik újjászervezője.[kutatható] »566« 1994., 5 ív.Készítő: Valuch Tibor.
- Obersovszky Gyula (1927-2001)Újságíró, költő, filmdramaturg, népi kollégista. 1956-ban az Igazság és az illegális Élünk szerkesztője, amiért először halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1967-1989 között a Sportfogadás főszerkesztője.[kutatható] »96« 1986-1987., 30 ív, melléklet, hangfelvétel.Készítő: Havas Gábor.
- Oblath György (1918–2012)Közgazdász, külkereskedő. 1947-től különböző külkereskedelmi nagyvállalatok felsőszintű vezetője, valamint a Külkereskedelmi Minisztérium vezető munkatársa. 1979-től az Intercooperation Külkereskedelmi Rt. vezérigazgatója.[kutatható] »1075« 1983., 6 ív.Készítő: Csizmadia Gábor.
- Oczel János (1911–2004)Munkás, illegális kommunista, pártfunkcionárius. 1945-1949 között Salgótarján, majd Nógrád megye PB titkára, országgyűlési képviselő. 1949-1952, illetve 1956 decembere és 1958 között a Belügyminisztérium légoltalmi parancsnoka. 1953-56 között vállalati igazgató. 1958-1963 között a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. 1965-től az Idegenforgalmi Tanács elnöke. 1974-1980 között a Dunakanyar Intézőbizottságának elnöke.[kutatható] »219« 1989., 20 ív, hangfelvétel.Készítő: Kozák Márton.
- Oiszter Antal (1920)Elektrotechnikus. 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban, 1945-től a Független Kisgazdapárt Bajcsy-Zsilinszky Kollégiumának vezetője volt. 1956 októberében Dudás József a Szabad Nép székházában a gazdasági ügyek intézésével bízta meg. 1956 novemberében Ausztráliába emigrált.[kutatható] »719« 1999., 2 ív, hangfelvétel.Készítő: Lökkös Attila.
- Oláh Gáborné (1940)Vegyészmérnök, közgazdász. 1963-1969 között az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár üzemmérnöke. 1969-től a Nehézipari Minisztérium munkatársa, majd 1977-től a Kőbányai Gyógyszerárugyárban főosztályvezető-helyettes. 1980-től a Biotechnika Rt. igazgatója.[kutatható] »1155« 1984,2008., 5+5 ív.Készítő: Hegedűs B. András, Pécsi Vera.
- Oláh Mátyás (1951)Érettségi után mint autodidakta festőművész tevékenykedett. A hetvenes években a Családunk című szamizdat folyóirat egyik szerkesztője volt, emiatt gyakori rendőri zaklatásban volt része. Apja, Dr. Oláh Andor, orvos, természetgyógyász és családja ellen 1971-ben államellenes szervezkedés vádjával eljárást indítottak. A bíróság a vádlottak pszichiátriai megfigyelését, illetve kezelését rendelte el. Oláh Mátyás 1980-ban Szentendrére költözött, csatlakozott a Vajda Lajos Stúdióhoz. 1983-ban családjával Franciaországba emigrált. Párizsban telepedett le, alkalmi munkákból élt, 1993-ban visszatért Magyarországra.[nyilvános] »827« 2006., 9 ív, hangfelvétel.Készítő: Lugossy István.
- Oláh Vilmos (1927)Orvos. 1956-ban a Péterfy Sándor utcai kórház munkástanácsának elnökhelyettese. Részt vett az önkéntes mentőalakulat munkájában.[kutatható] »329« 1991., 15 ív.Készítő: Gyenes Pál.
