Építészmérnök. 1951-1966 között a Dunaújvárosi Építőipari Vállalat, 1966-1980 között a 21. számú Állami Építőipari Vállalat főépítés-vezetője, főmérnöke. 1980-tól a 43. számú Állami Építőipari Vállalat vezérigazgató-helyettese.

Orvos. 1956-ban a Péterfy Sándor utcai kórház forradalmi bizottságának elnöke. 1956 decemberében elhagyta az országot, Svájcban élt.

Jogász, könyvelő. 1945-48 között Békés és Zala megyében jegyző. 1948-ban kizárták az MDP-ből. 1956-ban a békéscsabai városi munkástanács elnökhelyettesévé választották. 1957-ben 3 év szabadságvesztésre ítélték. 1958-ban szabadult. Segédmunkás, majd fordító és belső ellenőr volt.

Lengyel közgazdász, újságíró. 1956 októberétől 1960-ig a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB és PB tagja. 1957 májusától 1960-ig a LEMP KB titkára.*

Közgazdász. 1954-től az Országos Tervhivatal munkatársa, 1964–66 között a gazdasági reformot előkészítő szakmai szervezet háromfős titkárságának tagja. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának vezető munkatársa 1972–75, majd 1983–88 között. A közbeeső időben a Tervgazdasági Intézet igazgatója. A Május Elseje Társaság alapító tagja. Meghatározó alakja volt a magyarországi munkáspártnak, az Európai Baloldalnak, aktívan részt vett a párt programjának a megalkotásában, valamint a Támpont, majd a Mi időnk című újságok szerkesztésében.

Mérnök-közgazdász Erdélyben. A temesvári 1956-os diákmozgalom egyik kezdeményezője és szervezője. Nyolc év börtönbüntetésre ítélték. Szenátori irodavezető Temesváron.

Gimnáziumi éveiben nagy hatással volt rá a beat-nemzedék filozófiája, a nyugati kultúra, a popzene. Az érettségi után nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, fotó- és optikus iskolában tanult tovább. 1973 februárjában Jugoszlávián keresztül disszidált. Hosszú időt töltött az olaszországi Latinán, menekülttáborban. Október végén érkezett Párizsba, ahol végleg letelepedett. Kezdetben alkalmi munkákból élt, a Montmartre-on éjszakai lokálokban zongorázott. Egy évet elvégzett a francia filmművészeti főiskolán. Optikusként dolgozott, majd szemüvegkeret-gyártó cégek kereskedelmi ügynöke lett. Párizsban számos magyar emigráns szervezettel kapcsolatba került. A nyolcvanas évek elején felvették a Martinovics Szabadkőműves Páholyba. 1992–94 között a páholy párizsi főmestere volt. A Magyarországi Nagyoriens alapító tagja lett. 1995-ben hazatelepült, saját céget alapított.

Szociológus, olvasáskutató. 1969-től az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, 1986-tól az Olvasáskutató Osztály vezetője. 1978–1998 között a SZOT Központi Iskola és az ELTE Tanárképző Főiskolájának óraadó tanára, majd 1988–2004 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának is oktatója volt. [MM]

Építész. 1972–76 között az Ipartervnél, 1977–78-ban a Lakótervnél, 1978-79-ben a Vátinál dolgozott. 1980-ban a SZETA alapító tagja, 1981–84 között a Beszélő szamizdat folyóirat alapító szerkesztője volt. 1983–84-ben Franciaországban, 1987–90 között az USA-ban volt ösztöndíjjal. 1991-ben megalapította az N&N - Nagy Bálint és tsai Építészirodát, 2001-ben az N&N Galériát. 2002-ben Ybl-díjat kapott. 2009 óta FUGA Budapest Építészeti Központ igazgatója. 2021-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát.

Szobrász- és bábművész. 1944-ben csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, a Görgey-zászlóalj tagja. 1945–1947 között hadifogoly volt a Szovjetunióban.

Tanár, újságíró, műfordító. 1986–1990 között a Romano Nyévipenél, 1991–1993 között az Amaro Drom cigány folyóiratnál dolgozott. 1995–1997 között a Rom som Kethano Drom folyóirat főszerkesztője volt. 1994 óta a Kalyi Jag Nemzetiségi Iskola cigány (lovári) nyelv és irodalom tanára és a színjátszó kör vezetője. Lefordította cigány nyelvre Madách Imre Az ember tragédiáját. (Romani Memory: Recollections of Roma from the Central Europeen Perspective a Post Bellum Intézettel közös projekt keretében készült interjú. https://www.pametnaroda.cz/hu/nagy-gusztav-1953)