Jelenlegi hely
|
|
|
|
|
Nagyon érdekes dolog volt a Tájak – Korok – Múzeumok program, amelynek a gazdája lett az MRMK, de a kitalálója, a kezdeményezője nem mi voltunk, hanem Zákonyi Ferenc Veszprém megyei „idegenforgalmász”, akivel Éri jól együttműködött a veszprémi korszakában, és a helyi kezdeményezést később sikerült beemelni az MRMK profiljába. A lényege az volt, hogy az ország különböző tájairól és múzeumairól jelenjenek meg rövid, tömör kiadványok magyar és idegen nyelven. |
|
|
|
|
|
Eltelt két év, mire megint jöttem, aztán 81-ben újra. Akkor kezdtem világosabb színekben látni és érzékelni Magyarországot. Arra emlékszem például, ami nagyon meglepett, hogy a könyvesboltokban nagy a választék, és nem csak kommunista irányzatú könyvek kaphatók. Lehet, hogy korábban is így volt, de én csak 81-ben érzékeltem. Akkor éreztem, hogy itt valamilyen lazulás van. Több pozitív élmény is ért. |
|
|
|
Közben megpróbáltam visszakerülni a Műemlékvédelmi Felügyelőségre is, de az az ajtó bezáródott. Egyszer Éri István felesége, Éri Gyöngyi – aki a diósgyőri ügyeket is jól ismerte – szólt, hogy megalapították a Múzeumi Restaurátori és Módszertani Központ nevezetű intézményt, amely egy köztes szerv a minisztérium és a múzeumok között. Tulajdonképpen a múzeumi középkáderek képzésére hozták létre, mindannak a pótlására, ami addig hiányzott a múzeumi területről, mint például a restaurátorképzés. |
Amikor az Állami Biztosítótól eljöttem, akkor kerültem a Kertészet és Szőlészet laphoz. Adddig is elég sokat írtam ebbe a lapba. Egyszer csak kaptam egy telefont a Hírlapkiadó Vállalat igazgatójától, aki egy nagy befolyású férfiú volt, Csollány Ferencnek hívták, azt kérdezte, hogy bejönnék-e. Bementem. Fehér Lajos testvére, Fehér Gyula volt akkor a Földművelési Minisztérium tájékoztatási főosztályának a vezetője, és ő is támogatta, hogy főszerkesztőnek nevezzenek ki. |
|
|
|
|
|
|
Behívtak bennünket és kérték, hogy adjunk szót olyanoknak is, akik egy másik oldalról is láttatni tudják az országot. Akkor egy furcsa kettősség volt jellemző a kulturális pártvezetésre, mert Aczél György éppen miniszterelnök-helyettes volt, és a pártközpontban ugyanilyen jogkörrel, de kevesebb dinamizmussal működött Óvári Miklós. Aczél keményebben beszélt velünk, Óvári majdhogynem könyörögve: értsük meg, olyan légkört teremtettünk, hogy nekik kell a hátukat tartaniuk. |
|
|
Feledy ismertetett össze Demeter Pista bácsival is. Amikor mi a dili kellős közepén éjjel-nappal készültünk a Diósgyőri Vármúzeum átadására, Feledy egy este megjelent a kis Trabantjával, és azt mondta, hogy elvisz minket egy kis kikapcsolódásra. Négyünket – Ferenczyt, két másik régész kolléganőt és engem – bepakolt az autójába és kivitt Sajószentpéterre, ahol a plébánián pislákolt a fény, és Demeter Pista bácsi nem ornátusban, hanem fürdőköpenyben fogadott bennünket. |
|
Ezekben az években vettem részt egy nagyon érdekes publikációs sorozat szerkesztésében, ami a magyar korabeli irodalmi életben idővel reflektorfénybe került. Ez volt a Magyar tallózó, amelyet Mészöly Miklós koncepciójából kiindulva négyen – Szörényi Lászlóval és Lukács Sándorral – szerkesztettünk. A Magvető Kiadó számára először elkészítettünk egy közel háromszáz tételes sorozattervet. Ez az, amit a kiadó idővel ellopott, és ezt az emberek, az érdeklődő olvasók is tudták. |
|
|
Mi volt az a pont, amelyet nem akartunk átlépni, mint afféle cenzorok? Az Élet és Irodalom-esteken az volt a leggyakoribb kérdések egyike, hogy mekkora önöknél a szerkesztési szabadság, végül is ki irányítja a lapot, és hogyan dolgoznak önök mint cenzorok. Mi mindig azt válaszoltuk – őszinte meggyőződéssel, mert ez csakugyan megfelelt az igazságnak –, természetes, hogy vannak határai a közléspolitikánknak. |
Nem voltam még alkalmas sem életkorilag, sem tapasztalatilag arra, hogy lássam, micsoda fantasztikus feladat Miskolc. A harmincas éveim elején, közepén voltam, a krisztusi korban, elég jó kis felelősséggel. Minden nap megszülte a maga teendőjét, és csináltam. Számomra így visszatekintve az is érdekes, hogy az a négy különböző terület egységet tudott alkotni. De azért mégiscsak a régészet maradt a szakmám, és az lett a folytatás is. |
|
|
|
Ez az öncenzúra működött az Élet és Irodalom szerkesztőségében is. Abban különböztünk mégis az összes többi laptól, ahol szintén öncenzúra működött, hogy mi az öncenzúra határait tágasabbnak fogtuk föl, mint a lapok többsége, hogy belőlünk hiányzott a szervilis öncenzúrázás-hajlam, hogy nem szerettük az önbiztosítás túlbiztosításos változatait. |
|
Egy-két év múlva ellenőrök jöttek, s hallgatták az órákat. Énhozzám is bejöttek, s nemsokára áthelyeztek a József Attila Gimnáziumba ugyancsak matematika–fizika tanárnak. Később itt átvettem az ének oktatását is. 1956-ig tanítottam itt, s akkortól a Kaffka Margit Gimnáziumban, s ott is maradtam nyugdíjaztatásomig. Nem volt jó kapcsolatom az igazgatónővel valami műsorom miatt, ami szerinte a politikai korlátai miatt nem ütötte meg a mértéket. |
1966 októberében – jellemző, hogy akkor nem is realizáltam, hogy ez a forradalom tízedik évfordulója – az akkori irodalmi és kultúrpolitikai vezetőség egy nemzetközi költőtalálkozót rendezett, amelyre körülbelül húsz-huszonöt európai költőt hívtak meg. Voltak közöttük elég neves poéták is, így az akkori francia költészet jelesei, akik előadásokat is tartottak az Építők Székházában, a Jókai téri szakszervezeti házban. De jöttek finnek, svédek, észtek, oroszok, szerb költők. |
|
|
|
|
1961-ben az Írószövetség könyvtárában, a Bajza utca és a Gorkij fasor sarkán felajánlottak egy könyvtárosi állást. Még a diplomázás előtt álltam, negyed- vagy ötödéves voltam, mert egyszer összevontam két évet. Akkor nősültem meg először. Ebből egy hétéves időszak lett. Az Írószövetség könyvtára egy, csak a szövetség tagjait szolgáló intézmény, kitűnő irodalmi gyűjteménnyel. |
|
Visszatérek ehhez az OSZK Múzeum utcai épületéhez. Elég sok literátor, humán szakember dolgozott ott, érdekes egyéniségek. Az intézménynek volt presztízse, de tényleges hatalma, intézkedési jogköre nem. Igazában a művelődési minisztériumi könyvtári osztályának volt az egyik háttér-intézménye. Kénytelenek voltak támaszkodni az itt lévő emberekre. Az intézmény akkori szerepe kvázi kultúrpolitikai szerep volt, egy nem elhanyagolható, kulturális-információs területen. |
|
|
|