Jelenlegi hely

Mozgalmi vonalon is tevékenykedtem, a DISZ egyetemi bizottságában dolgoztam mint tudományos diákköri felelős. A tudományos diákköri mozgalom 1952-ben kezdett kibontakozni. Mindenki választhatott egy témát, amelyben elmélyült, részletesen kidolgozta. Ennek a szervezése, ösztönzése volt a feladatom. Ezen kívül a koreai hallgatókkal foglalkoztam. Ötven-hatvan észak-koreai diák tanult nálunk, akik 1953–54 körül jöttek, de amikor kitört a forradalom, hazatranszponálták őket.

Közben 72-től 74-ig megcsináltam a főiskolai különbözetit, és akkor lett főiskolai diplomám, amit úgy hívnak, hogy üzemmérnöki. Aztán elkezdtem a műegyetemi különbözetit, de abbahagytam, mert unalmas volt, méltánytalan volt, a József Attila-effektus nálam is bejött természetesen. És sokáig azt gondoltam, hogy ez volt az egyetlen rossz döntésem.

Abban, hogy a Kertészeti Tanintézetbe kerüljek, Mohácsy Mátyásnak is nagy volt az érdeme.

Volt egy nagyon érdekes történet. A suliban fordított nap volt április elsején, amit a korábbi években én szerveztem. És eljött ennek az évnek is az április elsejéje. Én ugye ki voltam tiltva. És a fordított napon úgy döntöttem, hogy bemegyek az iskolába. Azonnal jelentették az igazgatónak, aki hívatott, és egy elég elképesztő beszélgetés zajlott le, mert azt mondta, reméli, hogy megtanultam a leckét, és majd ha szeptembertől visszajövök, akkor segítségére leszek az ifjúság nevelésében.

Vigh Szabolcs jogi kari határozata

1955-ben jelentkeztem az Agráregyetemre, és fölvettek. Tudom, hogy sikerült a felvételim, de nem azért vettek föl, hanem főleg azért, mert Maléter Pálné voltam, egy ezredes felesége. Kicsit szomorú és komikus, hogy 58-ban épp emiatt rúgtak ki az egyetemről. Növénytermesztő szakra jártam. Egy héten egyszer, hétfőn kellett bejárni. Jól vizsgáztam.

67-ben bekerültem a debreceni felsőfokú technikumba. Borzalmasan alacsony színvonalú iskola volt. Botrányosan! Nagyon középiskolás volt a miliő is, a hangulat is, és zömmel csapnivaló tanárok voltak. De maga az intézmény nagyon jó volt, merthogy az évfolyam kétharmada kollégista volt – értelemszerűen én is –, tehát az élet a kollégiumban zajlott. És a városiak közül, aki egy kicsit is adott magára, és nem akart elszakadni, az bent csövezett a kollégiumban.

’57. szeptember elsején beiratkoztam az egyetemre, és nem beszéltem a nyelvet, de mint „Hungarian refugee”-t, magyar menekültet, nyelvtudás nélkül fölvettek az egyetemre. Életemben annyit nem tanultam, mint az alatt az egy év alatt, mert a második szemeszterben már úgy vizsgáztattak le, mint egy angolul tudó diákot. Az első félévben átengedtek, annak ellenére, hogy amerikai történelmet tanultunk, és nem értettem, hogy miről van szó.

Történelem–könyvtár szakra jelentkeztem, fel is vettek. Az egyetemen kiváló tanáraink voltak. Például Borzsák István, László Gyula, Szabó Árpád, a könyvtár szakon pedig Mezey László írástörténész. Bejárhattunk bármelyik előadásra, oda mentünk, ahova akartunk, minket senki nem korlátozott. Valakitől hallottuk, hogy érdekes a Benedek Marcell-előadás, akkor elmentünk oda, ugyanígy Füst Milán előadásaira is, vagy a Fülep Lajoséira. Az első év végén jól vizsgáztam.

Olyan volt a beosztásom, hogy vagy reggel hatra kellett menni, vagy kettőre, és ha a műszakbeosztás engedte, bejártam a művészettörténetre, mint vendéghallgató. A tanszéken megengedték, hogy nem egyetemi polgár is hallgathassa az órákat. Felvettem bizonyos órákat, részben művészettörténetből, részben irodalomból, olyanokat, amelyekre el tudtam menni. A nem-felvételem még két évig elhúzódott – 57 nyara, 58 nyara és 59 nyara ugyanazzal a sikertelenséggel végződött.

Így aztán egy évig civil hallgató voltam. Ez azt jelenti, hogy nem voltam tagja egyetlenegy papi szervezetnek sem, tehát nem voltam sem egyházmegyei, sem szerzetesi növendék. Viszont egy év után jelentkeztem az esztergomi egyházmegyénél, hogy most már teljesen be akarok vonulni. Erre pedig apám azt mondta, hogy „oda viszont nem megyek be téged meglátogatni”. Ott az volt a szabály, hogy mi nem mehettünk haza, viszont egy héten egyszer jöhetett látogató a családból.

1940-ben érettségiztem az Orsolyáknál, utána beiratkoztam az egyetemen a gyógyszerész karra. Fél év után kiderült, hogy ez nekem nem fog menni, mert egyáltalán nem érdekeltek azok a tárgyak, és ezért nehezen is ment a fejembe a kémia, matematika, ásványtan, növénytan, élettan. Ma már tudom, hogy egészen kiváló tanárok próbálták ennek a gárdának az agyába begyömöszölni a tudást. Az az igazság, hogy nem én voltam az egyedüli, aki nem érdeklődésből volt ott.

Budapesten a Hittudományi Akadémia és a mellette működő Központi Szeminárium az ország összes egyházmegyéje számára létesült. Ide a tehetségesebb, érdeklődőbb kispapokat küldik, itt ugyanis magasabb a követelmény. Engem így küldtek fel 1953-ban, negyedévre a Központi Szemináriumba, ahol be kellett pótolni azokat a tantárgyakat, amelyeket Egerben nem tanultunk, mint például a héber és a görög nyelvet. A tanulás teljesen lekötötte az energiámat és az időmet.

Pfeff (Faragó) Vilmos bérletfotója
Andorka Rudolf a kitelepítés után

1950. szeptember 1-jén kezdtem Miskolcon. A Dimitrov Kollégiumban laktam, ami korábban zárda volt, a főpostánál, a templom mellett. Az egyetem első székhelye a Földes Ferenc Gimnázium épületében volt, de akkor már épült az Egyetemváros. Mi voltunk az elsők, akik kint, az Egyetemvárosban végeztek. Nagyon komolyan hozzáfogtam a tanuláshoz, tudtam, ha jól tanulok, nem tudnak belém kötni. Minden vizsgám ötös volt, végig.

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre kerültem. Nem kellett felvételizni, csak az érettségit tanúsítani. Abban az időben létszámkorlátozás volt a numerus clausus miatt. Már megjelentek a zsidótörvények, a 1938-as, az 1939-es, az 1941-es, igazolni kellett, hogy a négy nagyszülő közül egyik se zsidó származású.

Czitrom Gábor egyetemi indexképe

Meg kell valljam, hogy a nem túl sokat egyetemre járók közé tartoztam. Inkább elmentünk a Gellérthegyre, vagy otthon kártyáztunk. Volt, mikor reggel kezdtük a kártyát, aztán éjfélkor hagytuk abba. Elég sokba került ez apámnak. Nem nagyon érdekelt az egyetem, a hármastól az egyesig mindenféle jegyet összeszedtem. Sőt a kiváló Nizsalovszky professzornál először bukásra is álltam a szigorlaton. A nyolcvanoldalas jegyzetet nem tudtam megtanulni, annyira utáltam a polgári perrendtartást.

Andorka Rudolf, a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektoraként a Nagy Imre-emléktáblánál

A Tanintézetben volt egy gyakornoki év, meg három év iskola, összesen négy év. A tanárok között ott volt Mohácsy Mátyás, Ormos Imre, ő is nevezetes ember lett, Kossuth-díjas, Állami Díjas, és ő volt a Turul vezetője a Kertészeti Akadémián. Kiváló ember volt Okályi Iván, aki gyümölcstermesztést tanított, és Európa-szerte jól ismert tudós volt, jól beszélt nyelveket is. De tanított Balázs Géza is, az atkatudományok doktora! Színvonalas iskola volt. Vidám életet éltünk.

Erzsébet Tudományegyetem, Pécs

én meg akartam szerezni a jogi diplomát, és a jogi doktorátust le akartam tenni, aminek az előfeltétele volt, hogy 1949-ig letegyem egyrészt a harmadik alapvizsgámat, ami még elmaradt, és utána letegyem a szigorlatokat. Tehát nekem egy év alatt sokat kellett pótolnom, ugye rengeteget kellett tanulnom. Éjszaka állandóan tanultam, nappal pedig túrtam a földet. Amikor 48 végén hazajöttem, már megkezdődött a jogi egyetem átalakítása.

Lambrecht Miklós 1941-ben

Az első évben a fizika, kémia, anatómia, fejlődéstan tárgyakat tanultam, több-kevesebb érdeklődéssel. Másodéves koromban bekerültem az Élettani Intézetbe demonstrátornak, amiért évi kétszáznegyven pengő juttatást is kaptam. Nem volt sok pénz, de a mi anyagi viszonyaink között nem jött rosszul.

A rajztábla mindig a hónom alatt volt, mert az első évben többek között ábrázoló geometriát is tanultunk – mi csak „Ábrisnak” hívtuk –, az ember megtanult tussal rajzolni. A legnagyobb tudomány a tuspacákat kivakarni. Ezt most is gyakorolom, ha Anna (aki a feleségem lesz és festőművész) történetesen egy pacát ejt, én vakarom le. Ezt a választást soha nem is bántam meg, a szakmámat mindig nagyon szerettem.

Amikor leérettségiztem, a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkeztem, építészmérnök szerettem volna lenni. Mindig kitűnő tanuló voltam, a matematika és a fizika volt a kedvenc tárgyam. A szüleim nagyon támogatták, hogy tanuljak. Édesapám azt akarta, hogy vegyészmérnök legyek – talán azért, mert az üzlet erőssége a fűszer- és vegyeskereskedés mellett a festék és a vegyi áru volt –, de nekem az nem tetszett.

Mielőtt kijöttünk, összevont vizsgát tettem a kolozsvári egyetemen két év anyagából. Amikor beiratkoztam a Sorbonne-ra, akkor ezt nem fogadták el, annyi engedményt adtak csak, hogy az előkészítő évet elengedték. Körülbelül hat hónapig jártam az egyetemre. Közben rájöttem, hogy kissé furcsa lenne, ha én tanítanék franciákat franciára, még ha akármilyen jól is megtanulom a nyelvet. Akkor meg minek a diploma?

Nagyon más egy svájci egyetem – legalábbis a filozófia kar –, mint egy magyarországi. Ott minden személytelen, mert óriási a diáklétszám. Mi sokszor három-négyszázan is voltunk egy-egy előadáson. Mindenki maga állítja össze a tanrendjét, nincsenek osztályok, az előadásokon részben új arcokat látni, így nehéz is megismerkedni a többi diákkal. Állandó a jövés-menés. A német karon rengeteg Németországból jött diák is tanult, mert a németek nagyon szeretnek egy szemesztert Svájcban hallgatni.

Ez egy új világ volt, hiszen egészen más, gimnazistaként hittanórára járni, és más a teológiát és a filozófiát főiskolai szinten tanulni. Hejce egy kis falu, ahol korábban az egri érsekség nyaralója volt egy park közepében. Az egyemeletes barokk kastély alkalmas volt arra, hogy egy mini szemináriumot, főiskolát létesítsenek. Brezanóczy Pál, akkor püspöki titkár, hozta létre. Korábban a kassai egyházmegye kispapjait Vácott, Szegeden és a Központi Szemináriumban nevelték.

Vendéghallgatóként többek között Fülep Lajos előadásait hallgattam és volt egy szemináriuma, amire jártam. Az az évfolyam, amelynek én nem lettem tagja, nem volt átlagos – többek között Kovács Péter, Kovalovszky Márta, Philipp Clariss, Perneczky Géza járt ide. Izzó, érdekes viták voltak, Dantétól kezdve Izsó Miklósig, Cézanne-ig mindenféléről értekezett az öregúr. Egy nagy formátumú és érdekes egyéniség emlékét hagyta bennem, akiben azért volt valami humorisztikus elem is.

bekerültem a Nékoszba. Egy rakás parasztgyerek volt ott, viszonylag kevés munkásgyerek, de voltak jó páran jobboldali családból kikerült polgárgyerekek vagy arisztokraták is, akik bizonyos értelemben szembefordultak a szülőkkel vagy a miliővel. A Nékosznak akkor alakult egy mérnökkollégiuma, a Vásárhelyi Kollégium, amely előbb a belvárosban székelt, a régi Mérnök és Építész Egylet házában. Itt laktam én is. Aztán sokat költözködtünk.

Látogatás a Veszprémi Egyetemen

1950-ben felvettek a Szegedi Tudományegyetem fizika–matematika szakára. A felvételi úgy zajlott, hogy megkérdezték, melyik szovjet atlétanő nyert az előző héten világrekordot. Sikeresen megválaszoltam, és felvettek. Politikával nemigen foglalkoztam, sem középiskolás koromban, sem az egyetemen. Kényszerpályán volt az ember, tanulni kellett, és csak annyi politikai tevékenységet végeztem, amennyit az akkori DISZ-ben minden egyes hallgatónak kellett.

Január elején elkerültünk Zürichbe. Ott külön táborba helyezték azokat, akik egyetemre akartak járni. Külön a fiúkat és külön a lányokat. Teljesen szabadon lehetett választani, hogy ki mit akar tanulni. Akik már végeztek egyetemet, azoknál volt egy kis vizsga, nálam pedig csináltak egy IQ-tesztet, tudni akarták, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e egyetemi tanulmányokra, és kellett írnom egy fogalmazást is, magyarul. Voltak ott magyarok, akik kiértékelték.

Pesten akartam továbbtanulni, de abban az évben, 38-ban a bölcsészeten nem lehetett magyar–történelem szakot felvenni, a történelem a latinnal volt párosítva, hát oda nem akartam menni. Mivel apámnak volt rá pénze, hogy egyetemre adjon, így a jogra jelentkeztem a Pázmány Péter Tudományegyetemen, Budapesten. Apám az egyik bencés tanár javaslatára a Szent Imre kollégiumba adott. A szüleim jóakarata ellenére ez volt életem egyik legrosszabb húzása.

A középiskola utáni továbbtanulást úgy döntöttem el, hogy a negyedik év első félévében volt ott egy másodéves egyetemista. És ez a fiú benn volt osztályfőnöki órán, és mesélt arról, hogy milyen az egyetem. Nem arról beszélt, hogy mit tanul. Hanem arról, hogy hogyan élnek. És az fogott meg. Hazamentem, és azt mondtam, hogy tovább fogok tanulni. Mire kiröhögtek, mert 3,5-ös bizonyítványaim voltak. És akkor év végére 4,2 lett, vagy annyi, amennyi kellett.

Visszatérek egyetemi felvételem históriájára. Már harmadszor próbálkoztam, és ekkor is minden szintről megkaptam az elutasítást. Emlékszem, a barátaimmal éppen Zamárdiban voltam nyaralni, oda küldték el lakásomról a papírokat. Fogtam magam, és autóstoppal felmentem Pestre. Akkor már volt egy írógépem, amit a spórolt pénzemből vettem. Leültem és írtam Kádár Jánoshoz egy ötoldalas önéletrajzi levelet.

Ivánfi Jenő egyetemi oklevele

Beiratkoztam a budapesti Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára, matematika–fizika–kémia főszakra. Mivel ingyenesnek vettek föl, az ének mellékszakot is föl kellett vennem. Az oklevelet 1926-ban megszereztem, de nem sokat jártam ezeken a területeken. Az évfolyamunk alvezére lettem, s harmadévtől a vezére. Volt egy bajtársi egyesületünk, a Botond Bajtársi Egyesület, annak voltam a vezetője. Énekkart is szerveztünk, s 1926. március 15-én mi énekeltünk az ünnepélyen!

Faragó Vilmos egyetemi csoporttársaival
Ivánfi Jenő Gyémánt Oklevele

57 őszétől régészet–történelem szakos lettem, a könyvtár szakot leadtam. Az egyetemi élet jó volt, rengeteg órával. Bár Szabó Árpádot nem engedték tanítani, de folytatódtak Benedek Marcell és Füst Milán órái. Tehát ilyen kvázi szabad bölcsész életet éltünk, összevissza behallgatásokkal. Vayer Lajosnál művészettörténetet hallgattunk elég sokáig, és Fülep Lajos is tartott órákat, amelyekre mi is bejárhattunk. Tehát továbbra sem korlátozták a népszerű órák látogatását.

Felvételi vizsga az ELTE-n Budapest

Az irodalmárok közül Bóka László tett rám nagy hatást. Hallatlanul érdekes, színes egyéniség volt. Ez a kritikus és literátor a harmincas években a Nyugat harmadik nemzedékének tagja volt, aztán vastagon kommunista lett, valószínű, hogy nagy alkalmazkodó képességéből eredően. 56 után viszont ez a már fizikailag megtört, erősen szívbeteg ember, aki nem sokkal később meg is halt, olyan szemináriumokat tartott, amelyekből igen sokat lehetett tanulni.

66-ban eldöntöttem, hogy még egyszer nekimegyek az egyetemnek. Akkor viszont úgy csináltam, hogy megszereztem az általános iskolai tanári diplomát, mert az nem volt olyan nagy rizikó. Az három-négy éves tanulmány, és gondoltam, hogy mindenképpen megcsinálom, utána még továbbtanulhatok, ha van elég energiám hozzá. Úgyhogy kiképeztettem magamat német-, francia- és angoltanárnak a fölső általánosba. Felvettem harmadik szaknak az angolt.

Andorka Rudolf doktori avatása az ELTE Jogi Karán
Meer Margit zeneiskolai bizonyítványa
Domokos Pál Péter tanítványával