Jelenlegi hely

1950-ben felvettek a Szegedi Tudományegyetem fizika–matematika szakára. A felvételi úgy zajlott, hogy megkérdezték, melyik szovjet atlétanő nyert az előző héten világrekordot. Sikeresen megválaszoltam, és felvettek. Politikával nemigen foglalkoztam, sem középiskolás koromban, sem az egyetemen. Kényszerpályán volt az ember, tanulni kellett, és csak annyi politikai tevékenységet végeztem, amennyit az akkori DISZ-ben minden egyes hallgatónak kellett.

Pfeff (Faragó) Vilmos bérletfotója

’57. szeptember elsején beiratkoztam az egyetemre, és nem beszéltem a nyelvet, de mint „Hungarian refugee”-t, magyar menekültet, nyelvtudás nélkül fölvettek az egyetemre. Életemben annyit nem tanultam, mint az alatt az egy év alatt, mert a második szemeszterben már úgy vizsgáztattak le, mint egy angolul tudó diákot. Az első félévben átengedtek, annak ellenére, hogy amerikai történelmet tanultunk, és nem értettem, hogy miről van szó.

Az 56 előtti ELTE Bölcsészkar egyik legnépszerűbb tanára, akinek nagytermi előadásait zsúfolásig megtöltötték a hallgatók, Szabó Árpád klasszika-filológus volt. Gyönyörű férfi, remek előadó, a görög dialektika filozófiatörténetét adta elő. Októberben őt választották meg a bölcsészkari forradalmi bizottság elnökének.

Leszerelésem után otthagytam a vállalatot, elmentem a Közműépítőhöz villanyszerelőnek, és elvégeztem estin a villamosipari technikumot. 1974-ben felvettek a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolára. Egy év után bementem a főnökömhöz és mondtam, hogy három és fél év múlva végzek, van-e szükség üzemmérnökre. Korrektül megmondták, hogy nincs. Akkor mentem a megyei kórházhoz. 1975 februárjában kerültem ide, először műszaki ügyintézőnek.

​1947-ben, az érettségi után aránylag könnyen felvettek az egyetemre. Nagy vitám volt az édesapámmal ebben a kérdésben, mert ő azt akarta mindenáron, hogy út- és vasútépítő mérnök legyek én is, de én mondtam édesapámnak, hogy nem, én vegyész akarok lenni! Két helyre pályáztam, a Budapesti Műszaki Egyetemre, meg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karára, és oda megkaptam szeptember végén a behívást.

Czitrom Gábor egyetemi indexképe

Történelem–könyvtár szakra jelentkeztem, fel is vettek. Az egyetemen kiváló tanáraink voltak. Például Borzsák István, László Gyula, Szabó Árpád, a könyvtár szakon pedig Mezey László írástörténész. Bejárhattunk bármelyik előadásra, oda mentünk, ahova akartunk, minket senki nem korlátozott. Valakitől hallottuk, hogy érdekes a Benedek Marcell-előadás, akkor elmentünk oda, ugyanígy Füst Milán előadásaira is, vagy a Fülep Lajoséira. Az első év végén jól vizsgáztam.

Amikor leérettségiztem, a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkeztem, építészmérnök szerettem volna lenni. Mindig kitűnő tanuló voltam, a matematika és a fizika volt a kedvenc tárgyam. A szüleim nagyon támogatták, hogy tanuljak. Édesapám azt akarta, hogy vegyészmérnök legyek – talán azért, mert az üzlet erőssége a fűszer- és vegyeskereskedés mellett a festék és a vegyi áru volt –, de nekem az nem tetszett.

Tóth István a Szent Imre Kollégiumban
Vigh Szabolcs jogi kari határozata
Ivánfi Jenő Gyémánt Oklevele

Beiratkoztam a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karára, mégpedig azért, mert külügyi szolgálatra készültem. Egyik nagybátyám – Danilovics Pál, aki rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter volt – készített elő a hivatásomra. Az volt az elképzelés, hogy a jogi végzettség után külügyi segédfogalmazóként kezdem a külügyi szolgálatot. Ilyen minőségben kívántam elősegíteni hazám boldogulását.

Vendéghallgatóként többek között Fülep Lajos előadásait hallgattam és volt egy szemináriuma, amire jártam. Az az évfolyam, amelynek én nem lettem tagja, nem volt átlagos – többek között Kovács Péter, Kovalovszky Márta, Philipp Clariss, Perneczky Géza járt ide. Izzó, érdekes viták voltak, Dantétól kezdve Izsó Miklósig, Cézanne-ig mindenféléről értekezett az öregúr. Egy nagy formátumú és érdekes egyéniség emlékét hagyta bennem, akiben azért volt valami humorisztikus elem is.

Pákh Tibor átveszi az aranydiplomáját, 1999

Abban, hogy a Kertészeti Tanintézetbe kerüljek, Mohácsy Mátyásnak is nagy volt az érdeme.

Lambrecht Miklós 1941-ben

Közben 72-től 74-ig megcsináltam a főiskolai különbözetit, és akkor lett főiskolai diplomám, amit úgy hívnak, hogy üzemmérnöki. Aztán elkezdtem a műegyetemi különbözetit, de abbahagytam, mert unalmas volt, méltánytalan volt, a József Attila-effektus nálam is bejött természetesen. És sokáig azt gondoltam, hogy ez volt az egyetlen rossz döntésem.

Meer Margit zeneiskolai bizonyítványa

A középiskola utáni továbbtanulást úgy döntöttem el, hogy a negyedik év első félévében volt ott egy másodéves egyetemista. És ez a fiú benn volt osztályfőnöki órán, és mesélt arról, hogy milyen az egyetem. Nem arról beszélt, hogy mit tanul. Hanem arról, hogy hogyan élnek. És az fogott meg. Hazamentem, és azt mondtam, hogy tovább fogok tanulni. Mire kiröhögtek, mert 3,5-ös bizonyítványaim voltak. És akkor év végére 4,2 lett, vagy annyi, amennyi kellett.

Az apai minta meg ifjúkori kedvenc olvasmányaim alapján őslénytanásznak készültem. Nem voltam jó tanuló, de a történelemmel soha sem volt bajom, annál több a latin nyelvvel, kisebb mértékben a némettel és sajnos a matematikával is. Az érdeklődési köröm igencsak változatos volt. Nagyon szerettem a polihisztorok életrajzát, és azt hittem, a XX. században is lehet polihisztorkodni, de hamar ráébredtem, hogy ez a műfaj kiment a divatból.

57 őszétől régészet–történelem szakos lettem, a könyvtár szakot leadtam. Az egyetemi élet jó volt, rengeteg órával. Bár Szabó Árpádot nem engedték tanítani, de folytatódtak Benedek Marcell és Füst Milán órái. Tehát ilyen kvázi szabad bölcsész életet éltünk, összevissza behallgatásokkal. Vayer Lajosnál művészettörténetet hallgattunk elég sokáig, és Fülep Lajos is tartott órákat, amelyekre mi is bejárhattunk. Tehát továbbra sem korlátozták a népszerű órák látogatását.

Andorka Rudolf, a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektoraként a Nagy Imre-emléktáblánál

Pesten akartam továbbtanulni, de abban az évben, 38-ban a bölcsészeten nem lehetett magyar–történelem szakot felvenni, a történelem a latinnal volt párosítva, hát oda nem akartam menni. Mivel apámnak volt rá pénze, hogy egyetemre adjon, így a jogra jelentkeztem a Pázmány Péter Tudományegyetemen, Budapesten. Apám az egyik bencés tanár javaslatára a Szent Imre kollégiumba adott. A szüleim jóakarata ellenére ez volt életem egyik legrosszabb húzása.

Az életem további fejleményeivel, pályaválasztásommal kapcsolatban hadd mondjam el, hogy kisgyerekkoromtól orvosnak készültem. Mind a két nagyapám orvos volt, nagybátyám is, sőt a rokonságban több doktor is volt. Kisfiúként mindig ez volt a férfiminta. Így volt ez egészen 56-57-ig. Ugyan valamennyire érdekelt az irodalom, de nem voltam nagy olvasó.

Hogy jogász lettem, tulajdonképpen a véletlenen múlt. Apám szerette volna, hogy katonatiszt legyek, mivel ő csak tartalékos volt. Nem mutattam semmiféle érdeklődést a katonai pálya iránt, de nem ellenkeztem. Azzal győztek meg, hogy végzés után hamar keresethez jut az ember, és mint vitézi leszármazottnak, talán valami előnyöm lesz a bejutásnál. Nem így lett.

Felvételi vizsga az ELTE-n Budapest

Beiratkoztam a Sorbonne-ra, de ösztöndíjat nem adtak. Mondták, hogy majd az első félévi vizsgák után. Addig meg boldoguljak, ahogy tudok. Aztán kiderült, hogy ha annak idején a nagybátyám nem vállal értem garanciát, hanem kizárólag a francia állam segélyét kérem, akkor majdnem ugyanolyan segélyben részesülhettem volna, mint Svédországban. Vagyis egy éven keresztül a nyelvet tanulva, kollégiumban, ösztöndíjjal, majd pedig gyakorlatilag akármelyik felsőoktatási intézményben ösztöndíjjal.

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre kerültem. Nem kellett felvételizni, csak az érettségit tanúsítani. Abban az időben létszámkorlátozás volt a numerus clausus miatt. Már megjelentek a zsidótörvények, a 1938-as, az 1939-es, az 1941-es, igazolni kellett, hogy a négy nagyszülő közül egyik se zsidó származású.

én meg akartam szerezni a jogi diplomát, és a jogi doktorátust le akartam tenni, aminek az előfeltétele volt, hogy 1949-ig letegyem egyrészt a harmadik alapvizsgámat, ami még elmaradt, és utána letegyem a szigorlatokat. Tehát nekem egy év alatt sokat kellett pótolnom, ugye rengeteget kellett tanulnom. Éjszaka állandóan tanultam, nappal pedig túrtam a földet. Amikor 48 végén hazajöttem, már megkezdődött a jogi egyetem átalakítása.

Egyetemi kiránduláson

Visszatérek egyetemi felvételem históriájára. Már harmadszor próbálkoztam, és ekkor is minden szintről megkaptam az elutasítást. Emlékszem, a barátaimmal éppen Zamárdiban voltam nyaralni, oda küldték el lakásomról a papírokat. Fogtam magam, és autóstoppal felmentem Pestre. Akkor már volt egy írógépem, amit a spórolt pénzemből vettem. Leültem és írtam Kádár Jánoshoz egy ötoldalas önéletrajzi levelet.

1955-ben érettségiztem. Angol szakra jelentkeztem, szerettem volna angol irodalmat és nyelvészetet tanulni, de nem vettek föl. Nem indokolták meg, hogy miért. Azt hiszem, nem is volt jó ötlet nyelvszakra jelentkezni, hiszen a nyugati nyelvek akkor nem kellettek, ezért nyelvtanárokra sem volt szükség. Nem emlékszem, hogy kerültem Sashalomra az Elektromos Mérőkészülékek Gyárába, ahol egy évig dolgoztam segédmunkásként. Nekem nagy élményt jelentett.

Budapesten a Hittudományi Akadémia és a mellette működő Központi Szeminárium az ország összes egyházmegyéje számára létesült. Ide a tehetségesebb, érdeklődőbb kispapokat küldik, itt ugyanis magasabb a követelmény. Engem így küldtek fel 1953-ban, negyedévre a Központi Szemináriumba, ahol be kellett pótolni azokat a tantárgyakat, amelyeket Egerben nem tanultunk, mint például a héber és a görög nyelvet. A tanulás teljesen lekötötte az energiámat és az időmet.

Ivánfi Jenő egyetemi oklevele

Apámnak az volt az elképzelése, hogy én is legyek diplomata, és ezt magam is szerettem volna. 1949-ben, amikor el kellett határozni, mit csinálok az érettségi után, helyeselte a döntésemet, hogy megpróbálok olyan egyetemre menni, ahonnan diplomáciai pályára lehet jutni. Beadtam a jelentkezést a jogi karra és a bölcsészetre is, angol–francia szakra. Végül a jogra fölvettek. Apám mindig azt mondta, ez a rendszer nem fog sokáig tartani, minden rendbe jön majd.

Andorka Rudolf doktori avatása az ELTE Jogi Karán

Így aztán egy évig civil hallgató voltam. Ez azt jelenti, hogy nem voltam tagja egyetlenegy papi szervezetnek sem, tehát nem voltam sem egyházmegyei, sem szerzetesi növendék. Viszont egy év után jelentkeztem az esztergomi egyházmegyénél, hogy most már teljesen be akarok vonulni. Erre pedig apám azt mondta, hogy „oda viszont nem megyek be téged meglátogatni”. Ott az volt a szabály, hogy mi nem mehettünk haza, viszont egy héten egyszer jöhetett látogató a családból.

Domokos Pál Péter tanítványával

Újra dolgoztam tehát a labdagyárban, és jártam az egyetemre is. 1959-ben letettem az utolsó három vizsgámat, megvédtem a doktori értekezésemet. Már csak a doktorrá avatás maradt hátra. Reméltem, hogy doktorrá avatnak, és így megpróbálhatok elhelyezkedni egy ügyvédi munkaközösségnél ügyvédbojtárként. A doktorrá avatáshoz azonban ki kellett tölteni egy kérdőívet, amelyen szerepelt az a kérdés is, hogy volt-e büntetve.

Fráter Ágota párizsi ösztöndíjasként
Erzsébet Tudományegyetem, Pécs

Az első évben a fizika, kémia, anatómia, fejlődéstan tárgyakat tanultam, több-kevesebb érdeklődéssel. Másodéves koromban bekerültem az Élettani Intézetbe demonstrátornak, amiért évi kétszáznegyven pengő juttatást is kaptam. Nem volt sok pénz, de a mi anyagi viszonyaink között nem jött rosszul.

Miskolc Egyetemváros

Olyan volt a beosztásom, hogy vagy reggel hatra kellett menni, vagy kettőre, és ha a műszakbeosztás engedte, bejártam a művészettörténetre, mint vendéghallgató. A tanszéken megengedték, hogy nem egyetemi polgár is hallgathassa az órákat. Felvettem bizonyos órákat, részben művészettörténetből, részben irodalomból, olyanokat, amelyekre el tudtam menni. A nem-felvételem még két évig elhúzódott – 57 nyara, 58 nyara és 59 nyara ugyanazzal a sikertelenséggel végződött.

1950. szeptember 1-jén kezdtem Miskolcon. A Dimitrov Kollégiumban laktam, ami korábban zárda volt, a főpostánál, a templom mellett. Az egyetem első székhelye a Földes Ferenc Gimnázium épületében volt, de akkor már épült az Egyetemváros. Mi voltunk az elsők, akik kint, az Egyetemvárosban végeztek. Nagyon komolyan hozzáfogtam a tanuláshoz, tudtam, ha jól tanulok, nem tudnak belém kötni. Minden vizsgám ötös volt, végig.

A Tanintézetben volt egy gyakornoki év, meg három év iskola, összesen négy év. A tanárok között ott volt Mohácsy Mátyás, Ormos Imre, ő is nevezetes ember lett, Kossuth-díjas, Állami Díjas, és ő volt a Turul vezetője a Kertészeti Akadémián. Kiváló ember volt Okályi Iván, aki gyümölcstermesztést tanított, és Európa-szerte jól ismert tudós volt, jól beszélt nyelveket is. De tanított Balázs Géza is, az atkatudományok doktora! Színvonalas iskola volt. Vidám életet éltünk.

1940-ben érettségiztem az Orsolyáknál, utána beiratkoztam az egyetemen a gyógyszerész karra. Fél év után kiderült, hogy ez nekem nem fog menni, mert egyáltalán nem érdekeltek azok a tárgyak, és ezért nehezen is ment a fejembe a kémia, matematika, ásványtan, növénytan, élettan. Ma már tudom, hogy egészen kiváló tanárok próbálták ennek a gárdának az agyába begyömöszölni a tudást. Az az igazság, hogy nem én voltam az egyedüli, aki nem érdeklődésből volt ott.

Mi egymás között úgy neveztük: a „hurkatöltő”. Oda bepréselnek, ott megvannak a szabályok, hogy hogyan kell viselkedni, és a végén kijön az eredmény. Szóval nagyon katonás intézmény volt a pesti Központi Szeminárium. Ébresztővel, napi programmal, a folyosói szilenciummal, az ebédlői, a tanulótermi és a hálószobai szabályokkal. Például a hálószobába csak azok mehetnek be, akik ott laknak, mások nem.