Jelenlegi hely

Fogarassy Miklós
Nacsády András, a szabadkőműves főmester
Németi Irén
Csángó fiatalok újévi látogatása Domokos Pál Péternél
Lucien Hervé az ezredforduló táján
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél

1973-ban Körömbe kerültem. A püspökség támogatott engem. Nagyon kedves volt hozzám a főpásztorom, Brezanóczy Pál. Amikor kiszabadultam, minden segítséget felajánlott. A püspökségnek szüksége volt rám, és évről évre beadta az Állami Egyházügyi Hivatalba az igényét, hogy járuljanak hozzá a pasztorációs működésemhez, de a hivatal évről évre visszautasította. Amikor Körömbe kerültem, volt szemem ahhoz, hogy meglássam az itteni lehetőségeket.

Szerencsém volt a szakmai életemben is: a mikroklíma, amelyikben dolgoztam, nagyon jó volt. Nagyon értelmes, jól képzett és művelt emberek voltak itt. Sokat dolgoztam ipari épületekkel, nagy silókkal, víztartályokkal, de lakóépületet sosem csináltam. Aztán kölcsönadtak egy nagy francia vállalatnak, amely egy konzorciumnak volt a tagja. Így kerültem Dél-Afrikába, ahol ez a francia konzorcium egy atomerőművet épített.

A hetvenes években két egymást követő munkával el-elvonultam vidékre. Az egyik egy nagyobb szabású Tandori-tanumány volt, nem monográfia, de végül is könyv méretűvé, 150–180 oldalra kerekedett ki. Az egyik hely, ahová örömmel mentem, Sikonda volt. Ebben az alkotóházként működő villaépületben két írói vendégszoba volt, és véletlenszerűen két alkalommal is együtt dolgoztunk Göncz Árpáddal. Ő fordított, én írtam. Nagyon összebarátkoztunk. Részben ott csináltam meg a Tandori-könyvem kéziratát.

Csángó lányok
Németi Irén egykori és Molnár Gabriella mostani főszerkesztő 2004-ben, a Nők Lapja nosztalgia, 1970-es évek című könyvben

Pesten már sokkal kevesebb lett a munkám, hiszen olyan nagy volt a nyomás, hogy az iskolákban szinte sehol sem volt hitoktatás, és a templomi hitoktatás még igencsak gyerekcipőben járt. Cserháti, akivel a papok korszerű továbbképzése ügyében többször volt kapcsolatom, felvetette, hogy miért nem doktorálok, miért nem folytatom a tanulmányaimat. Akkor ez bennem termékeny talajra talált, mivel a születésszabályozás kérdése nagyon érdekelt, és így hozzáfogtam.

Marno János

1936-ban az Erdélyi Római Katolikus Státus – az erdélyi római katolikus egyház önkormányzata – úgy határozott, engem bíz meg a pedagógiai szakosztály vezetésével, így a családdal együtt felköltöztem Kolozsvárra. Így lettem a szakosztály titkára, s a tanítói önsegélyző vezetője. Az önsegélyzőnek volt öt háza Kolozsvárott, 25 milliós vagyonnal! Ebből tudtuk fedezni a felekezeti tanítók fizetését. Az önsegélyzőt ők maguk hozták létre, s a maguk pénzét kapták vissza.

Szóval először létrejött az egyházmegyei fiókkönyvtár, abból egy önálló egyházmegyei gyűjtemény, a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény, amit a Művelődésügyi Minisztérium 1968-ban hivatalosan jóváhagyott, és a mai napig is ebben a keretben működik. A minisztériumi jóváhagyás nagyon fontos volt számomra, mert tulajdonképpen mindenre lehetőséget adott. Én egy tartalékos állományban lévő ember voltam, aki várta, hogy mikor kerül vissza a papi keretbe.

Nagy Bálint ácsmester a nyolcvanas évek elején

Nagyon gyorsan összeállt egy kisebb társaság. A cégalapítás elhúzódott, mert 91 októberében jegyezték be a céget, de már pár hét múlva dolgoztunk. Például Iványi Gábornak elkezdtem tervezni a templomot, ami aztán megvalósult. Folyamatosan lettek föladatok. Valameddig ki is tartott a pénzem, amit hoztam magammal, tehát nem kellett nagyon kapkodnom. Tulajdonképpen a cégalapítás is azzal függött össze, hogy lett olyan munka, ami már nagyobbnak nézett ki, és akkor azt gondoltuk, hogy kell.

Műteremház-belső, Vence, 1984

A ház igazából egy spontán építés volt. Tehát volt az a látványterv, amit Bachman meg Rajk csináltak, és volt valami vázlat, amit mi csináltunk. Egyébként pedig úgy épült, ahogy találtunk hozzá tárgyakat, amelyeket beépítettünk, az befolyásolta, hogy pontosan milyen lett a ház. Nagyon kevés volt a pénz. Eleve nagyobbra lőttük a házat, mint a hatvanezer. Plusz még volt benne egy galériaszint, tehát még nagyobbra lőttük, nagy légterű volt, merthogy műteremnek készült.

Németi Irén főszerkesztő és Gyenes István olvasószerkesztő a Nők Lapja szerkesztőségében

A magyar zenetörténet azt tanította, hogy a XVIII. századból nincs zenei emlékünk. Én úgy gondoltam, miért ne lehetne? Elindultam és bejártam a történelmi Magyarországot Sepsiszentgyörgytől, Pesttől, Pannonhalmától, Rozsnyótól, Pozsonytól Isten tudja meddig, de bejártam az országot, és kétszáznegyvennyolc hangszeres magyar táncdallamot tettem le a Tudományos Akadémia asztalára, jelentvén, hogy a XVIII. századnak megkerült a hangszeres zenéje.

Műteremház, Vence, 1984 (Bachman Gábor–Rajk László–Nagy Bálint)

Nem sokáig élveztem a vegyipari szakmunkás létet, mert megláttam egy újsághirdetést, amelyben fizikust kerestek az anódgyárba. Telefonon jelentkeztem be, hogy ne menjek ki potyára a Budafoki útra, és közöltem, politikai elítélt vagyok. Megkérdeztem, a felvételnél kizáró ok-e, hogy 1957-ben a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel miatt hatévi börtönre ítéltek, amelyből három évet töltöttem le, és azóta segédmunkásként dolgozom.

Ez volt a disszertációm közérthető, gyakorlati alkalmazása. Az volt a célom, hogy az ebből levonható konklúziókat úgy próbáljam közkinccsé tenni, hogy azt az emberek el is tudják olvasni, meg is értsék.

Gyenes Judith kiküldetésben "talajkóstolóként" 1968-ban

Most áttérek a Múzeum utca 3-on kívüli dolgaimra. Igaz, nem fizették jól, de szerényen meg lehetett a keresetből élni. S ez a pálya bizonyos függetlenséget biztosított irodalomkritikai, irodalmi dolgaimban. Sohasem kényszerültem rá, hogy olyasmiről írjak, ami nem tetszik. Ezekben az ügyekben egy szabadfoglalkozású, professzionális kritikus jobban ki van szolgáltatva. Énnekem ez maradt kvázi hobbinak, és csak azt csináltam, amihez kedvem volt.

Van egy író, akinek a regénye felfedezésében szerepet játszhattam: Kardos G. György, akinek az Avraham Bogatir hét napja című regénye úgy jelent meg, hogy a szerzőt az írószakma akkor egyáltalán nem is ismerte. Bábszínházi, kőszínházi és rádiódramaturg volt. Mint rendkívül kedves kávéházi fiút, sokan ismerték, de senki nem tudta róla, milyen írói képességek rejlenek benne.

Nacsády András, a Magyarországi Nagyoriens nagymestere

Akkor indult a természetvédelem Magyarországon, Rakonczay Zoltánnal 73-ban, ő lett a Természetvédelmi Hivatal elnöke. Egy ideig ő volt a Mátrai Erdőgazdaság igazgatója, majd 56-ban őt is meghurcolták. Érdekes, karakán ember volt, az egyetemen tanított, egy furcsa figura. Ő engem nem mert odavenni, attól félt, hogy 73-ban egy helyen még egy 56-os sok lenne.

Domokos Pál Péter

Akkor már eljutottunk 96-ig. És akkor jöttek munkák, és az ezredfordulóhoz közeledve egyre több. És volt egy-két jó dolog is. Olyannyira, hogy 2000. január elsejével az iroda leköltözött a lakásból, ugyanannak az épületnek a földszintjére. És akkor volt egy pörgős időszak. Kitaláltuk az ortofotót, amiből sok műemléképületnek a homlokzat-felújítását megcsináltuk. A leglátványosabb ugye a köröndi négy épület homlokzat-felújítása, meg a Hunyadi tér összes épületének a homlokzat-felújítása.

Domokos Pál Péter a második moldvai gyűjtőútjára indul
Domokos Pál Péter

Én nagyon szerettem a tanítványaimat, s úgy éreztem, ők is engem. Mindig kapok leveleket, lapokat a világ minden tájáról, ki merre került, onnan gondol rám. Még a minisztériumban voltam, amikor a kolozsvári tanítóképzőből megkeresett két volt tanítványom: Pinczés Jóska és Ferencz Antal, s mondták, hogy továbbtanulnának, de hol álljanak meg, mit csináljanak? Hadiárvákat bíztam rájuk, azokat kísérték le a fürdőbe, nyaraltatták őket.

’57-től ’91-ig voltam a Medimpexnél, először a könyvelésben, aztán az ellenőrzésben egy rövid ideig. ’67-ben kitalálták, hogy én legyek a pénzügyi osztályvezető, ami egy rendkívül meglepő dolog volt, mert könyvelőket nem szoktak pénzügyre tenni. Én akkor már elvégeztem a mérlegképes könyvelőit is, de valószínű, azért gondoltak erre, mert vonzódtam az operatívabb dolgokhoz. A könyvelésnél operatívabb a pénzügy. Tehát ’67-ben lettem a Medimpex pénzügyi osztályvezetője.

Még egy ideig az Elzett központjában dolgoztam Budapesten, viszont az MGM-nél akkor már Fiák Laci volt a vezérigazgató. Ő a harmadik ember az életemben, aki nagyon sokat segített. Amikor én itt célgép-tervező voltam, ő még kis beosztású volt, TMK-művezető, üzemvezető, és sokat foglalkozott a gépeim üzembe helyezésével, beállításával. Később főenergetikus lett. Hívtak ők engem vissza többször is, hogy hagyjam ott az Elzettet, de azt mondtam, nem, ezt a harcot nem hagyom.

Diósgyőrben 1963-ban kezdtem ásni. A várban 1934–36-ban már folyt tudományos igényű feltárás, de a rom konzerválása csak később kezdődött meg. 1955 és 1961 között több méter magas feltöltést hordtak ki a várból, és újabb feltárást is végeztek, Komáromy József és Lócsy Erzsébet is ásott előttem. 1962-ben az Országos Műemléki Felügyelőség vette át a feltárás irányítását, és engem, mint OMF-es régészt bízott meg a további feltárással.

1957-ben szerveződni kezdett a Népművelés című folyóirat új szerkesztősége, és ekkor gondoltam úgy, hogy most leszek újságíró. Kértem a minisztériumi főosztályvezetőt, helyezzenek át ehhez az új szerkesztőséghez, és szerencsére áthelyeztek. Akkor kezdődött számomra egy olyan életszakasz, amelyik mindmáig tart: rátaláltam a hivatásomra

Ebben az időben különböző munkákat vállaltam. Először egy mozgássérült gyermekek otthonában dolgoztam kisegítőként. Ott is laktam. Tulajdonképpen önkéntes munka volt, teljes ellátást kaptam, fizetést nem. Ki akartam próbálni, hogy milyen egy másik feladat, gyakorlati munka, emberek között lenni, emberekkel dolgozni és együtt lenni. Én voltam az egyetlen önkéntes, a többiek fizetésért dolgoztak.

A parabolaház, 1976 Építész: Batár Attila
Csárdást járó csángók
Németi Irén

Esztergomban meghirdették a könyvtárigazgatói állást, és a pályázati közleményben szerepelt, hogy lakást is adnak. Akkor váltam el, albérletben laktam, elhatároztam, megpályázom. A város nincs messze Budapesttől. Esztergomban a tanácselnök-helyettes fogadott, és gyanakodott ugyan, hogy valami átvonuló madárról van-e szó, de elfogadta a pályázatomat és az állást meg is kaptam. 74 tavaszán a városi könyvtár igazgatója lettem, de az elvtársak azt mondták, nem tudnak mindjárt lakást adni.

Ez egy nagyon jó világ volt, életem legjobb három éve, olyan volt, mint egy edzőtábor egy sportolónak. Semmi mással nem kellett foglalkozni, csak a befogadással, meg iszonyú jó dolgokat rajzoltam, meg építettem. Plusz a szerelem. Szóval minden volt, amit egy férfi várhat az élettől. Vittem magammal építészeti anyagot, de azzal nem mentem semmire.

Hegedűs Györgyi üzleti úton Nepálban
Bálint György egy forgatáson

A nyolcvanas évek elején Kemény Mihály beszélt nekem először a szabadkőművességről. A szabadkőműves páholyba meghívásos alapon lehet bejutni. Nincs toborzás. Nem kívánok belemenni a szabadkőművesség ideológiájába vagy filozófiájába – ha egyáltalában van ilyen –, mert ez túlságosan messze vinne. Mindenesetre egy iniciatikus szervezetről van szó, amelyik a középkori katedrálisépítő céhek hagyományaira és a lovagrendekre épül.

1981-ben volt a Keszthely-pályázat, ami iszonyú fontos dolog volt [„Keszthely” városközpont és kastélykör rendezési terve tervpályázat, 1981]. Ebben az időben napi tíz órát ácskodom, csinálom a Beszélőt, járok a SZETA-ba... És egyszer azt mondja Rajk, hogy csináljunk egy pályázatot. Ő kezdte el, vagy valamelyik lány, ezt már nem tudom. Keszthely városára kiírtak egy városrendezési tervpályázatot, és mi öten összeálltunk: Gyarmathy Kati, Pikler Kati, Ekler Dezső, Rajk meg én.

Nekem több hátrányom is volt: az egyik, hogy nem volt olyan szakmám, amiben tovább tudtam volna menni, és még csak az se volt, hogy zenész vagyok magyarul, és aztán zenélek hollandul. Én nagyon sokféle állást megpályáztam, de nem sikerült. A nyelv volt a fő akadály. A másik pedig, hogy a nyolcvanas évek elején, amikor végleges állást kerestem, eleve rossz helyzetben voltak az egyetemi végzettségűek. Munkanélküliség volt. Így lettem könyvtáros, dokumentalista, és ott jól éreztem magam.

A politikusi pályán nem gondolkodom, határozottan nem. A rendszerváltozás körül – amikor a lehetőség megnyílt – határoztam abban, hogy nem vállalok politikusi szerepet. Mondhatom: azért is, mert már öreg vagyok, hogy átálljak, de mondhatom azt is, véleményem szerint nem vagyok alkalmas a politikusi munkára. A diplomáciaira meg végképp nem. Engem jobban érdekel, hogy Magyarországon mi történik, és eben milyen szerepet tudok játszani, mint hogy elmenjek nagykövetnek egy külföldi országba.