Jelenlegi hely

Megyei tanácsi társaim, akik mint osztályvezetők meg hasonlók ott maradtak, kijárták Katona Lajos tanácselnöknél, hogy átadnak egy adminisztrátori előadói státust a Gyógyszertári Központnak, ahová engem fölvettek. Nagy kedvezmény volt, mert kialakult szokás szerint a börtönből szabadultaknak egyévi fizikai munkát kötelező végezni.

Domokos Pál Péter Egyházaskozáron, az áttelepült csángók között, 1980 körül
Domokos Pál Péter tanítványával

1938-ban volt Budapesten az Eucharisztikus Kongresszus. Ebből az alkalomból sikerült felhoznom csángókat Budapestre: Szabó Ferencet és családját, Benedek Pétert és családját a moldvai Bákó megye Trunk községéből, a Szeret jobb partjáról. Velünk tartott egy kászoni asszony is, Veres Istvánné. Bartók Béla annak idején nem jutott le Moldvába gyűjteni, pedig szándéka szerint menni készült, most végre hallhatta őket.

Németi Irén

Tehát én is a Martinovics páholy tagja lettem, amely, mint említettem, a Grande Loge de France, Franciaország Nagypáholyának a tagja. Franciaország Nagypáholya akkor több mint ezer páholyt számlált. A Martinovics páholy is csak egy volt az ezerből. És ennek egészen a kilencvenes évek végéig csak magyar tagjai voltak. Az első négy-öt év a tanulóéveket jelentette.

Gyenes Judith kiküldetésben "talajkóstolóként" 1968-ban

 Képzőművészeti érdeklődésem eleven maradt az évtizedek során. És valahogy ennek is lett a következménye, hogy az első nyugati utazásom során, Bécsben roppantul beleszeretettem a híres delfti festő, Vermeer A festőművészet címen emlegetett képébe. Ez az a kép, amelyen a festő háttal ül egy spanyolos ruhában egy festőállvány előtt, és tőle balra áll egy lány, aki egy trombitát meg egy könyvet tart a kezében.

Ebben az időben különböző munkákat vállaltam. Először egy mozgássérült gyermekek otthonában dolgoztam kisegítőként. Ott is laktam. Tulajdonképpen önkéntes munka volt, teljes ellátást kaptam, fizetést nem. Ki akartam próbálni, hogy milyen egy másik feladat, gyakorlati munka, emberek között lenni, emberekkel dolgozni és együtt lenni. Én voltam az egyetlen önkéntes, a többiek fizetésért dolgoztak.

Czájlik Péter régi tanítványaival
Kuklay Antal Pilinszky-könyve

Most javult meg a lappal a kapcsolatom, mióta Molnár Gabriella szerkeszti. 2004 nyarán felhívott, és mondta, szeretne velem egy interjút készíteni. Még abban az évben megjelent egy a reprezentatív kiadvány a Nők Lapja régi számaiból. Ebben együtt vagyunk lefotózva a főszerkesztővel. A Várszínházban rendeztek egy nagy ünnepséget, ahol bemutatták kiadványt. Nők Lapja Nosztalgia a címe. Tömve volt a Várszínház.

Bálint György népszerű könyvével, a Gyümölcsöskerttel

A pap egyik legfontosabb feladata, hogy pasztorális munkát végezzen. Amikor kijöttem a börtönből, elmentem négy-öt börtöntársam hozzátartozóihoz. Többek között beszéltem Bali Sándornéval is. Bali Sándor ugyan nem volt cellatársam, de valahogy megkerestem a családját a Podmaniczky utcában. Meglátogattam azokat a katonatiszteket, illetve a családjukat is, akik minket kísértek. Kettőnek a nevére emlékszem. Galajda Béla és Tóth József.

2012 tavaszán sikerült végre publikálnom a könyvemet, a Hontalanok című regényemet, amit a nyolcvanas évek elején egyszer már megírtam, de akkor az íróasztalfiókban kötött ki

Aztán kaptam egy nagyon fontos megbízást egy családi házra. Nem volt jó a történet, mert megterveztük, mindenki iszonyú boldog volt, hogy megépül, ámde nem lehetett engedélyezni, mert ez egy balatoni villa lett volna, és ott mindenféle építési korlátozás volt. Akkor fentről azt mondták, hogy ők majd engedélyezik, merthogy a megrendelő nagy név, egy élsportoló. Elvállaltuk a kivitelezését is, úgy, hogy ezt mindenképpen fogják engedélyezni. És aztán ennek voltak fokozatai, állomásai.

Csángó est Szentendrén
Nagy Bálint ácsmester a nyolcvanas évek elején

Én tulajdonképpen az első agrárdoktorok közé tartozom, 1959 óta vagyok doktor. A disszertációm arról szólt, hogyan hat a talajvíz a mezőgazdasági termelésre. Akkor még nem látszott reménytelennek, hogy esetleg tudományos pályán folytatom tovább a tevékenységemet. Aztán az Állami Biztosítónál a jégkárok kérdésének a vizsgálata volt az egyik feladatom. A jégelhárításból készítettem egy kandidátusi értekezést is.

Már diákkoromban volt egy jelmondatom, hogy „Instaurare omnia in Christo”, azaz „Megújítani mindent Krisztusban”. Abból kiindulva, hogy az evangélium és az abban lévő üzenet a legjobb az emberiségnek, és tudva, hogy ez többé vagy kevésbé, itt vagy ott botladozik, nem voltak olyan nagyravágyó elképzeléseim, hogy én majd mindent jobban csinálok.

Hervéék lakásának előszobája, Párizs, 2013
Domokos Pál Péter

A másik munka – és ez is részben Sikondához kötődik és ezekhez az évekhez kötődik – egészen más volt. Úgy kezdődött, hogy egyszer a Kenedi Jánossal arról beszélgettünk, milyen jó lenne egyetlen műről igen alaposan, részletezően írni. Ő is mondta, mit választana tárgynak, én is. Vermeer egyik festményét említettem. Egyszer órákon át néztem a bécsi múzeumban ezt a képet, és újra és újra visszajárt gyönyörű, rejtélyes emléke.

A Fuga úgy jött, hogy nem volt mit enni. És én már hónapok óta láttam ezt a pályázatkiírást, és mindig megállapítottam, hogy ez nem nekem való. Nem azért, mert nem tudok megcsinálni egy ilyen intézményt – bár sose csináltam ekkora intézményt –, hanem azért, mert teljesen alkalmatlan vagyok a bármiféle hivatalossággal való kommunikációra. És be is bizonyosodott azóta, hogy ez így van.

Az egyik akció az volt, hogy szervezzem meg a megyei keskenyfilmtárakat, hogy az ismeretterjesztés minden megyében kapjon egy olyan szemléltető eszközt, mint amit a keskenyfilm jelent. Kaptam hárommillió forintot, hogy végignézvén az országban föllelhető valamennyi ismeretterjesztő filmet, válogassak közöttük, és az általam kiválogatottakból rendeljek példányokat a MOKÉP-tól.

Vigilia 1972 márciusi címlapja

1957-ben szerveződni kezdett a Népművelés című folyóirat új szerkesztősége, és ekkor gondoltam úgy, hogy most leszek újságíró. Kértem a minisztériumi főosztályvezetőt, helyezzenek át ehhez az új szerkesztőséghez, és szerencsére áthelyeztek. Akkor kezdődött számomra egy olyan életszakasz, amelyik mindmáig tart: rátaláltam a hivatásomra

Műteremház-belső, Vence, 1984
Lucien Hervé munka közben, Párizs
Fogarassy Miklós könyvbemutatója

A hatvanas évek elején Sárospatakon megindultak a katolikus templom ásatásai, sírkövek kerültek elő, a templom története érdekessé vált. Bejártam az ásatásokra, segítettem az ott dolgozóknak. Egyik barátommal, aki amatőr fotós volt, elkezdtük fényképezni a síremlékeket, és én megpróbáltam megfejteni a feliratokat. Ebbõl bontakozott ki az érdeklődésem a régészet, a művészettörténet, a történelem és az egyháztörténet iránt.

A 99–2000 körüli fellendülésből nőtt ki az N&n Galéria. Azt gondoltam, hogy ezt megengedhetem magamnak. Sose engedhettem volna meg magamnak. Az első egy-két évtől eltekintve, amikor volt olyan, hogy tizennyolcan voltunk az irodában, tehát akkor termeltünk annyi pénzt. De aztán később sose volt annyi pénz, amiből ezt meg lehetett csinálni. Ez mindig a saját életem rovására történt. Úgyhogy ez egy nagy-nagy luxus volt. De azért nem bántam meg, hogy megcsináltam.

Domokos Pál Péter a második moldvai gyűjtőútjára indul

Sok újfajta feladat is adódott. Konkrét igényekkel jöttek ide emberek, illetve kaptam olyan objektumokat – például a Girincsen üresen álló, százéves, lepusztult plébániaépületet –, amelyeket helyreállítani és hasznosítani kell. Az első évben a gyógypedagógia kérte el a girincsi épületet tanteremnek, mert tatarozták az épületüket, a következő évben a tanács pedagógus-szükséglakásnak.

Marno János

Visszaugorva a szocializmushoz, említettem, hogy elismerték a munkánkat. Volt egy díj, amit Huszár Andor után másodiknak kaptam meg. Azt a várostól kaptam. Ez egy jelvény a város közösségéért, aranyjelvény. Ez ’62-ben volt. Aztán amikor nyugdíjba mentem ’89-ben, akkor kaptam egy kiváló dolgozó jelvényt. A kíváló dolgozó cím mellé járt valami minimum pénzjutalom is, valami nagyon kevés. Megtartottam egyébként, de az unokámnak se kellett. Kíváló dolgozó, annak adták, akinek akarták.

Kovách Erzsébet kolléganőjével a Szabványügyi Hivatalban

Tulajdonképpen egészen addig, amíg Hervé munkájában nem tudtam közreműködni, semmihez sem volt igazi motivációm. Amihez lett volna, valami művészeti ág, ahhoz nem értettem. De nagyon jó volt résztvenni Hervé munkájában. Mellette meg tudtam valahogy tanulni a dolgokat, nagyon is beleéltem magam, sokszor az volt az érzésem, hogy ezt közösen fényképeztük, többes számban. Annyira azonosítottam magam az ő munkájával, hogy ez aztán komoly élvezetet okozott.

’57-től ’91-ig voltam a Medimpexnél, először a könyvelésben, aztán az ellenőrzésben egy rövid ideig. ’67-ben kitalálták, hogy én legyek a pénzügyi osztályvezető, ami egy rendkívül meglepő dolog volt, mert könyvelőket nem szoktak pénzügyre tenni. Én akkor már elvégeztem a mérlegképes könyvelőit is, de valószínű, azért gondoltak erre, mert vonzódtam az operatívabb dolgokhoz. A könyvelésnél operatívabb a pénzügy. Tehát ’67-ben lettem a Medimpex pénzügyi osztályvezetője.

És Père Couturier ajánlotta be Hervét Matisse-hoz. Hervé elment Matisse-hoz, aki akkor Vence-ben élt és fotózta vence-i kápolnáját, ami dominikánus apácák részére készült. És készített róla portréfotókat is. Ez nagy élmény volt Hervének, mert ő nagyra tartotta, nagyon szerette Matisse munkáját. És nagyon boldog volt! És megjelent Matisse-ról egy nagy riport.

Németi Irén főszerkesztő munkatársaival a Nők Lapja szerkesztőségében
Nacsády András irodájában
Domokos Pál Péter adatközlőivel, Martinás Antalékkal

Egyik alkalommal érkezik egy küldönc az irodámba: Teleki Pál miniszterelnök hívat a polgármesteri hivatalba. Azonnal mentem. Ott volt Bonczos Miklós, a belügyi államtitkár, az egyik Bethlen főispán, a kolozsvári polgármester és Németh Kálmán, a bukovinai Józseffalva plébánosa. Teleki Pál kérdezett: – A keletről hazahozandó magyarokat hová telepítené? – Azoknak a helye a mai székelységnek a nyugati peremén van.